“Hol van a legközelebbi Kamera?”

Louise Lawler a londoni Sprüth & Magers Galériában kiállított munkáinak fókuszában a műtárgyaknak tulajdonított autonóm identitás és a szerzői jog kérdése áll. Lawler az 1980-as évektől vált ismertté magángyűjteményekben, múzeumokban és aukciós házakban készitett fotóival, melyek nagyrészt műtárgyaknak a műteremből való kikerülés utáni életét dokumentálják úgy, hogy maga az alkotás helyszíne, a műterem helyett, a műtárgyak utóéletét követik. Azt rögzítik, hogy milyen környezetekben jelennek meg maguk a műalkotások és ezek hogyan járulnak hozzá a róluk alkotott fogalmainkhoz. Milyenek azok a művészeti piacot meghatározó intézmények terei, ahol mi a művészettel kapcsolatba kerülünk?
Lawler a kamera élességének és elhelyezésének manipulálásával mutatja meg azt, hogyan jelenítik meg művészeti alkotások és környezeteik a művészeti élet paradigmáit. A Sprüth and Magers Galériában jelenleg megtekinthető művek London legnagyobb aukciósházaiban illetve azok körül készültek. Egyik itt látható fotójával, ahol egy aukciós ház falára rögzített címfelirat áll a kompozíció középpontjában, míg a hozzá tarozó műalkotásnak csak egy kis része jelenik meg a kép szélén, a mű kommerciális egészének fogalmát hangsúlyozza. Más képein magánlakásokat látunk, amik a műalkotásokon kívül bútorokat és más berendezési tárgyakat is ábrázolnak érzékeltetve, hogy egy mű a környezetétől függően mennyivel inkább privát és intim is tud lenni. Lawler ezúton vizualizálja kételyeit a mű autonómiájára nézve és megmutatja, hogy ugyanaz a munka hogyan funkcionál attól függően, hogy milyen kontextusba van elhelyezve.
Egy másik, elvontabb értelemben a kiállitás motiválja a nézőt a világban való saját álláspontjának és percepcójának megkérdőjelezésére.

(A szöveg fordítás a kiállítás sajtóanyagából.)

! Ajánlom még:
Louise Lawler Ohio-beli életműkiállitása alkalmából megjelent katalógusban (Twice Untitled and Other Pictures (looking back), The MIT Press, 2006) Rosalyn Deutsche tanulmányát (“Louise Lawler’s Rude Museum”). Deutsche Virginia Woolf “Three Guineas” cimű tanulmányából kiindulva, két kép kiemelésén keresztül elemzeve vezeti le Lawler a művészeti intézményekre gyakorolt feminista kritikájának módszerét. Továbbá összehasonlitja az úgynevezett első- (pl.: Marcel Broodthaers, Hans Haacke, Daniel Buren) és másodgenerációs (úgy mint többek között Lawler, Victor Burgin, Andrea Fraser, Silvia Kolbowski, Barbara Kruger, Fred Wilson és Mary Kelly) intézménykritikával foglalkozó művészek munkái súlypontjának különbségeit.