Krecso, FAFEJ, INDIGO

Kreativitási gyakorlatok, FAFEJ, INDIGO címmel a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg az Erdély Miklós művészetpedadógiai tevékenységét egybegyűjtő kötet. Konszenzus van azt illetően, hogy Erdély a magyar neoavantgárd művészeti közegében a mester pozíciót betöltő kulcsfigura volt; a Hornyik Sándor és Szőke Annamária összeállította könyv azonban nem csupán az ő munkásságának egy szeletét járja körbe, hanem – a téma jellegéből adódóan – az intermediális művészeti technikák hazai megjelenése, az akcionizmus magyarországi története és az egykori résztvevők pályaképe szempontjából is fontos adalékokkal szolgál.

Sokszor, sokan, sokféle metafora segítségével beszéltek már a magyar neoavantgárd művészet azon meghatározó sajátosságáról, hogy terjedésében és továbbörökítésében a mai napig meghatározó szereppel bírtak/bírnak az orális műfajok (anekdoták, apokrif történetek, legendák). Ez a helyzet kijelöli a magyar neoavantgárdról való beszéd és gondolkodás kereteit, mi több, kortárs művészetelméleti horizontba való emelését is problematikussá teszi; legutóbb Sasvári Edit írt erről, a Fluxus kiállítást kísérő katalógus kapcsán. (Tegyük hozzá, azért léteznek a jelzett szóbeli műfajokon túllépő, a magyar neoavantgárdot a kortárs teoretikus diskurzussal dialógusba léptető írások, melyek közül e helyütt Havasréti József Alternatív regiszterek című könyvét, illetve Müllner András írásait emelném ki.) A kiutat részben a konkrét (élet)művek (demokratikusan) kutathatóvá tétele jelentheti – ezt a lehetőséget adja meg jelen könyv Erdély művészetpedagógiája kapcsán. S persze rögtön egy sor metodológiai kérdés is felvetődik a művészettörténet kategóriarendszerét kikezdő alkotások révén. Az INDIGO működésének jókora szakaszát például az egy-egy hívószó nyomán felmerülő ötleteket rögzítő cédulák kísérték; vajon itt a cédulán szereplő ötlet vagy maga a cédula a mű?   

Hornyik Sándor mélyreható bevezető tanulmánya a kreativitás pszichológiai és filozófiai vetületeinek ismertetésén túl egyfelől rekonstruálja, hogy milyen, a témával foglalkozó elméletek voltak egyáltalán hozzáférhetők a korabeli Magyarországon, melyek azok, amelyeket Erdély biztosan ismert közülük; másrészt művészettörténeti kontextusban helyezi el a kreativitásfejlesztés erdélyi metódusát. Eszerint a legfontosabb párhuzamként Robert Filliou szabadságra és játékosságra épülő, a permanens kreáció állapotán keresztül a fogyasztói társadalom alternatíváját célzó művészetértelmezése és Joseph Beuys társadalmi plasztikája kínálkozik.

A kötet három fejezetre tagolódik, Erdély művészetpedagógiai tevékenysége három nevesíthető állomásának megfelelően, amelyek között, mint azt Hornyik Sándor is kiemeli, Erdély személyén túl a korabeli magyar művészetpedagógiai gyakorlattól merőben eltérő szellemiség és elméleti alapvetés is folyamatosságot teremtett. A Kreativitási gyakorlatok (1976-77-ben) a Ganz Mávag Művelődési Házban indult, ahol Maurer Dóra és Erdély Miklós rajzszakkört vezettek. 1975 szeptemberében forradalmi  változások történtek a szakkör életében: „kidobáltunk a teremből minden felesleget, kifesttettünk, felsúroltattunk, és közösen fehérre festettük a bútorokat, berendezéseket. Modellt többé nem vettünk föl, a terem falára összefüggő feladatsorok leírását és vázlatos rajzát tűztem ki. (…) A művelődési házban működő háromféle vizuális szakkört (rajz-, szobrász-, fotó- és filmköröket) művészeti szempontból egyesítettük, szétszakítottságukat indokolatlannak találtuk.”-*   

Ezenfelül "Mozgástervezési és Kivitelezési Akció" (később Kreativitási Gyakorlat) néven kéthetente megtartott foglalkozásokat indítottak, melyek célja a résztvevők kreativitásának fejlesztése, oldott és inspiratív légkör megteremtése volt, melyhez Erdély és Maurer különféle feladatokat találtak ki (a könyv terjedelmes jegyzéket és a megvalósulás fotódokumentációját is közli). Így egy a rajz mellett filmet, fotót és egyéb médiumokat illetve anyagokat bevonó, a résztvevők javaslatait demokratikusan kezelő, a korabeli művészeti élet progresszív jelenségei irányába nyitott műhely alakult ki. (Erdély 1976. december 16-tól egyedül vezette a foglalkozásokat.) A Fantázia-fejlesztő gyakorlatok (FAFEJ 1977-1978-ban) a Kreativitási gyakorlatok szerves folytatása volt, de már nem csupán a művészet területén belül célozta a kreatív gondolkodást, hanem a hétköznapok gondolkodási sémáin való felülemelkedés eszközeként is. Ennek legfőbb elemei a koanokkal való foglalatoskodás (koanok olvasása és koanok „gyártása”) illetve a művészet és természettudomány szétválasztottságán/ellentételezésén való túllépés voltak. A Fantáziafejlesztő gyakorlatokat 1978 őszén Inter-Diszciplináris-Gondolkodás (INDIGO) kurzussá nevezték át, illetve kurzusból mindinkább csoporttá alakult. E változás hátterében az a törekvés állt, hogy a tagok (a visszaemlékezések szerint főként a főiskolai hallgatók) kiállításokkal, bemutatókkal szerették volna érzékelhetővé tenni a kurzusok során elsajátított gondolkodásmódot. A kiállításokat közös megbeszélések előzték meg, noha a résztvevők egyéni műveket állítottak ki illetve egyéni akciókat valósítottak meg.   

A könyv anyaga palimpszesztszerűen szerveződik: egybegyűjti a témához kapcsolódó korábban megjelent írásokat (melyek így új kontextusba kerülnek); mindeddig nem publikált dokumentumokat, műleírásokat, reprodukciókat tesz közzé, pontos kronológiával szolgál; mindehhez hozzáadódik az INDIGO-tagok között a könyv előkészítése folyamán a közelmúltban zajlott elektronikus levelezés. Az anyag bősége és a tíz évig (!) zajló előkészületi munkáknak köszönhetően a lábjegyzetek folyamatos átjárást biztosítanak az egyes részek és időrétegek között. Ugyanakkor a szöveg nem cd-rom vagy honlap, hanem könyv formájában áll előttünk, s így akár lineárisan is olvasható. Ez esetben feltűnő, hogy míg az egyes fejezeteket és a könyv egészét bevezető tanulmányokkal látták el, a könyv végén nincsen összegző perspektívát kínáló szöveg; összeállítói teljes egészében az olvasóra és a jövőre hagyományozzák ennek lehetőségét. Az alapok mostantól adottak hozzá.

* Maurer Dóra: Tanulmányvázlat vizuális nevelés ügyben

Kreativitási gyakorlatok, FAFEJ, INDIGO. Erdély Miklós művészetpedagógiai tevékenysége 1975-1986, összeállította: Hornyik Sándor és Szőke Annamária
MTA MKI – Gondolat Kiadó – 2B Alapítvány – Erdély Miklós Alapítvány, Budapest, 2008 

Vonatkozó linkek:
Erdély Miklós lapok az Artpool honlapján

INDIGO

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány