Zarándoklat a Csehszlovák rádió 1968-hoz Óbudára

Szentjóby Tamás: Csehszlovák rádió 1968, fotó: Schuller Gabriella.

„A legfontosabb az, hogy a művészet a szabadságfokát növelte ezekben az években. (…) úgy kellene egy ilyen kiállítást rendezni, hogy a hatvanas években még csak ennyi volt, a hetvenes években már ennyi… és akkor mindent, ami megmaradt, és mindent, ami új, mindig egyszerre kellene szerepeltetni. Tehát tulajdonképpen egyre szélesebb skálát kellene egy kiállításon felvonultatni (…)”

A fenti, Erdély Miklóstól származó idézet* a Koncept koncepció, szemelvények, című kiállításhoz tartozó tájékoztatón olvasható, további, a koncept- és konceptuális művészet korabeli jelentőségét és potenciális utóéletét firtató szövegrészletekkel együtt. (A koncept és konceptuális művészet közötti apró de jelentős különbséghez lásd Beke László tanulmányát).

A hatvanas évek közepétől Nyugat és Kelet-Európában egyaránt megjelenő fogalmi művészet lényege, hogy a gondolatot, ötletet tekinti a mű lényegének, amihez képest a kivitelezés csak másodlagos. A Vasarely Múzeumban látható kiállítás kurátora, Maurer Dóra (Erdéllyel együtt) maga is az „irányzat” hazai úttörői közé tartozik.

A bevezetőben idézett gondolatsor a kortárs művészetértelmezés egyik fontos irányzatával, a recepcióesztétikával megegyezően közelíti meg a kérdést. Eszerint valamely mű, jelenség, irányzat jelentősége abban ragadható meg, hogy mennyi gondolatot generál a mai befogadókban és milyen hatástörténeti láncolatba illeszkedik – azaz mennyi és milyen további művek létrejöttét inspirálta. Egy a konceptuális művészettel foglalkozó kiállítás kapcsán releváns tehát a kérdés: mit mond el/mutat meg a fogalmi művészet hatástörténetéről, beleértve annak kortárs „lecsapódását”?

Türk Péter: Modulált kocka I-VI. Arány, forma, tér. Cím nélkül I-II., forrás: exindex.hu

Ha az alkotások idő- és térkoordinátáitól elvonatkoztatunk, s csak a konceptuális művészet mint jelenség felmutatását tekintjük, elmondható, hogy a kiállítás jól érzékelteti ennek alapvetéseit, sokszínűségét és határait. A kivitelezéssel szemben a gondolati tartalmat preferáló felvetés ugyanis számos módon megvalósulhat, amit a kiállított művek érzékletesen szemléltetnek. Találunk példát egy banális esemény dokumentálására, ahol a dokumentum a mű (Attalai Gábor: Kopaszítás folyamat, 1970); filozófiai, nyelvészeti elemekkel illetve paradoxonokkal operáló szöveges alkotásokra, melyek egy része a művészet mibenlétének kérdését tematizálja (pl. Gellér B. István: Az ég másképpen kék és másképpen nagy, 1973); a klasszikus nyelvi alapú konceptuális művészettel szemben a vizuális megformálásnak teret adó és/vagy az anyaghasználat tekintetében nem semleges művekre (pl. Sugár János: X és Y párhuzamosak, 1990 és Erdély Miklós: Egyre kevesebb fényt a macesznak, 1973); valamint a konceptuális művészet örökségét hordozó kortárs alkotásokra (pl. Varga Ferenc: Százezer falevél, 2001).
    

Tarr Hajnalka: Fókusz transzplantáció, forrás: exindex.hu

Ennél az első közelítésnél árnyaltabb kép bontakozik ki, ha az egyes művek létrejöttének konkrét idejét, helyét, kontextusát tekintjük. A kiállítás törzsanyagát a magyar neoavantgárd vonatkozó művei jelentik. Lényegében van itt minden, mi szem szájnak ingere, igazolva Erdély idézett tételét, miszerint „a művészet a szabadságfokát növelte ezekben az években”. A legkülönfélébb médiumok és intermediális technikák vonulnak fel: pl. zenekotta, szobor, fotógramm, fénykép, akció dokumentum, objekt, projekt, installáció. A magyar művészek a nemzetközi konceptuális áramlathoz hasonlóan új, a művészet területén mindaddig ismeretlen vagy értéktelennek tartott anyagokat és eljárásokat vontak be alkotásaikba, állítottak ki műtárgyként. 

Bak Imre: Ég – mező – folyó. Fotó: Schuller Gabriella

A Koncept koncepció, szemelvények jóval szűkebben merít a nemzetközi művekből; ezek közül főként kelet-európai alkotások szerepelnek, melyek a magyaréhoz hasonló politikai közegben keletkeztek. Így éppen csak felsejlik a fogalmi művészet számára a megosztott világrendben adódó kontextuális különbség: a művészet piacosítása ellenében illetve a totalitárius hatalom által szituált térben való alkotás. (Tegyük hozzá: a kiállítás beharangozójában és címében eleve elhatárolódik a teljes nemzetközi történet bemutatásától.)

A művek keletkezésének idejét tekintve elmondható, hogy a kiállítás egyáltalán nem kapcsolódik a bevezetőben idézett felvetéshez, miszerint időben előrehaladva a művek egyre szélesebb skálájának felvonultatása érzékeltetheti a konceptualizmus által megteremtett szabadságfaktort. A hetvenes évekhez képest jóval kisebb arányban vannak jelen a kilencvenes években, még kevésbé az ezredforduló után született alkotások. A válogatás nem különösebben domborítja ki, teszi láthatóvá a konceptuális művészet kortárs szcénára gyakorolt élő hatását (ha van ilyen), épp csak felvillantja ennek lehetőségét. 

Pinzehelyi Sándor: Csillag (utcakő), részlet. Fotó: Schuller Gabriella

A művek installálásának rendje nem mond radikálisan újat a kiállított művekről és kapcsolódási pontjaikról, a tematikai csoportosítás azonban (amely nem vált mindenre kiterjedő szervezési elvvé) olykor érdekes kombinációkat eredményez. Így például a geometrikus formák használata okán Türk Péter Modulált kockái (1976) mellett szerepel Pinczehelyi Sándor Csillag (utcakő) (1972) című fotósorozata, látványossá téve a konceptuális művészet áthidaló szerepét a modern és posztmodern között. Hiszen míg Türk alkotása későmodernista esztétikát követ, a politikai szimbólum kisajátítására épülő Pinczehelyi-mű már a politikailag elkötelezett posztmodern irányába mutat.

Beöthy Balázs: Olaj, fotó: Schuller Gabriella

Ehhez hasonlóan látványos és sokatmondó a természet-blokkban Bak Imre Ég-mező-folyó (1972) című, szemiotikai játékra épülő művének és Beöthy Balázs Olaj (2006) című, a fenntartható fejlődés problémájára utaló installációjának egymás mellé helyezése. Összességében azonban ez a fajta párosítás kifejezetten ritka momentum a kiállításon, mely múlt és jelen dialógusba léptetése helyett inkább múzeumi helyzetet idéz (megőrzött értékek bemutatása). Ez cseppet sem elhanyagolandó szempont azonban: én például most láttam először élőben Szentjóby Tamás Csehszlovák rádió 1968 című művét (1969) és Beke László Elképzelés mappája (1971) lapjait. Ezek olyan kulturális kincsek, amelyekért érdemes ellátogatni a Vasarely Múzeumba. 

*Az Erdély Miklós-idézet forrása: Peternák Miklós interjúja, Árgus II. évf., 5. 1991. p 75-88.

Vonatkozó linkek:

Erdély Miklós on-line publikációk az Artpoolból
 

Elképzelés

Beke László beszél a magyar konceptművészet első darabjairól

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány