Kísérlet a mindennapi valóság forradalmasítására

Áhítattal vegyes tiszteletlenség lesz úrrá rajtam Guy Debord 1967-ben Párizsban megjelent könyvének, A spektákulum társadalmának lapjait olvasva. Megint keresek valamit, nem egészen a filológiai felbuzdulás hajt (azt meghagyom későbbre – megrögzött újraolvasóként, azzal a megkésett felismeréssel, hogy hát mégis a re-kultúra gyermeke lennék!). A régen kiszemelt könyvhöz csak most jutottam hozzá, most is csak kölcsönben van nálam, így a preparálási kényszeremet kénytelen vagyok írásba fordítani.

Hadd kezdjem idézettel:

„(4.) A spektákulum nem képek együttese, hanem az egyes emberek között létrejött olyan társadalmi viszony, amelyet képek közvetítenek….
(10.) …A lényeglátó kritika azonban megmutatja: a spektákulum nem más, mint az élet látható tagadása – az élet tagadása, amely láthatóvá lett.”

Debord 221 bekezdésben, kilenc fejezetre tagolva fogalmazza meg korának társadalom- és kultúrakritikáját. Szinte minden bekezdés újrafogalmazza a spektákulum jelentését, vagy legalább kínál egy újabb szempontot a központi fogalom értelmezéséhez. A megfogalmazás olykor idegenen hathat, vagy pont ellenkezőleg, egy korábbi rosszemlékű időszak kifejezéseit idézheti fel az olvasóban, a felvetett gondolatok viszont nagyon is maiak, égetőek. Röviden: amit olvasok hátborzongatóan aktuális. Hallottam arról, hogy a 68-as mozgalom Tőkéjeként emlegették, tudtam arról, hogy a horizont ujbalos, avval viszont csak most szembesültem, hogy a szöveget ilyen mértékben áthatja a marxi frazeológia, illetve a forradalmasítás eszmerendszere ilyen alapvetően gyökerezik a marxi eszmerendszerben.

Egy szuszra elolvasva kicsit olyan, mintha valaki egy maximumra feltekert erősítő mellett üvöltené a fülembe a felfognivalókat, de hát így jár az, aki valamit „bármi áron”, „mindenen keresztül” keres. Szerencsére a fülemben van az a tónus is, ahogy a kommentátor feszes, de cseppet sem arrogáns módon mondja a szöveget az azonos címet viselő Debord filmben.

Ami kritika alá esik a műben, az nem feltétlenül a spektákulum maga, az egy adott technológia bizonyos függőségi rendszer létrehozására. A nehézség abban áll, ami kissé ellentmondásosnak tűnhet: olyan mértékben a mindennapjaink része, hogy szinte láthatatlan. A közvetlenség helyett mindenütt a dolgok reprezentációjába ütközünk, bizonyos társadalmi gyakorlatok által (rekám- és árufogyasztás – és persze mindenből válhat áru -, bérmunka) passzivitásra és elkülönülésre kárhoztattunk – megfosztva közösségi tereinktől, magától a közösségi léttől, végső soron az élettől. Az élet játékossága, spontaneitása veszett el. Nagy vakmerőség egy több tucat szempontból felvetett problematikát így, egy rövidke bekezdésbe sűríteni… Nem is folytatom, csupán a problémakört jelzem.

A tudat határozza meg létet? Debord meggyőződése szerint feltétlenül így kell történnie, nem elégszik meg a becsapott tekintet, hamis tudat – végső soron a „kapitalista bőség” – kritikájával. Bár az is döntő jelentőségű, ha azt vesszük alapul, hogy a helyzet tudatosítása, átlátása az alapja a cselekvésnek. Itt természetesen korhű olvasatban forradalmi cselekvésről van szó. És valóban, a jelek megvoltak: „(115.)…fiatal lázadó csoportok indítják első tiltakozó akcióikat, formátlanul ugyan, de egyértelműen elutasítván a régi politika, a művészet és a mindennapi élet specializált szféráit”. Vajon hogyan élte meg a legradikálisabb 68-as elmélet kidolgozója azt, hogy végül a forradalom elmaradt?

Mindenesetre az általa javasolt forradalmi szemlélet és az ellenállás technikái nyilván azért kerültek napjainkban a művészeti figyelem gyújtópontjába (itt a művészeti gyakorlat azon szegmensére gondolok, amely társadalmi problémáktól is érintett), mert frissnek, hatékonyak. A művészeti gyakorlat szempontjából az utolsó három fejezet (VII – IX) tartalmaz olyan javaslatokat, amelyek egyrészt a szituacionisták mindennapi gyakorlatának is része volt, másrészt a jelen számára is releváns megoldásokat kínál.

„(178.)…az egyének és a közösségek feladata olyan helyeket és eseményeket létrehozni, amelyek megfelelnek a saját munkájuk – és teljes történelmük – birtokbavételének…Az így létrejövő változó játéktérben, a szabadon megválasztott játékszabályok variációiban…megtalálhatjuk a hely autonómiáját, s így visszakapjuk … az autentikus élet lehetőségét…” Mennyire naiv ez az elmélet, mennyire magyarázható mindez az életkori sajátosságokkal? Debord 25 éves, amikor a Szituacionista Internacionálé megalakult, és 35 éves, amikor a könyvet megírta. A mozgalom párizsi szekciója gyenge financiális hátterű fiatalemberekből állt, akik számára a „Ne dolgozz soha!” több volt egy puszta jelszónál. Ugyanakkor kiadványokat készítettek (Internationale Situationniste 1958-69), találkozókat tartottak, belakták a városi teret. A területrendezés (VII. fejezet) tagadásának szellemében pszichogeográfiával szelídítették meg az urbanizmus elidegenítő technikáinak kitett teret, flangáltak, találkoztak, birtokba vették saját életüket.

A legtermékenyebb gondolatnak a kizökkentés (détournement), a rögzült kapcsolatok kifordítása bizonyult – a jövőre nézve is annak ígérkezik. A szituacionisták ezt hangsúlyosan szövegközpontú módszerként használták, még vizuális sémák esetében is a szövegek „térítettek”: képregények szövegbuborékaiba sajtófotók mellé forradalmi jelszavakat rendeltek. Végső soron ez az eltérítő szemlélet az alapja a dekonstrukciónak is: rákérdezés a rögzült kapcsolatokra, azok kritikája. Úgy tűnik, itt egy általánosabb elvről van szó, aminek a használatát ki lehet terjeszteni más területekre is. Debord óva int a gyors megoldásoktól: „Akiket az azonnali hatékonyság absztrakt vágya vezérel…csakis az uralkodó tudatformák törvényeinek engedelmeskednek, belehelyezkedvén az aktualitás kizárólagos nézőpontjába…A kritikának, amely képes meghaladni a spektákulumot, tudnia kell kivárni az időt.”

Guy Debord: A spektákulum társadalma. (Fordította Erhardt Miklós) Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám, Budapest, 2006

Vonatkozó linkek:

A Balassi Kiadó ajánlata (litera.hu)
Kissé igaztalan kritika a spektákulum szó használata kapcsán
Magyar vonatkozások: 
Kotányi Attila
Attila széke (exindex.hu)