Képzeljünk el egy szebb jövőt! – A kulturális globalizáció és a társadalmi képzelőerő

A globalizációval foglalkozni végtelenül nagy vállalkozás, a téma elemzői és kritikusai mégis számtalan tudomány nézőpontjából tesznek erre kísérletet évtizedek óta. Szinte lehetetlen a jelenséget általános érvényű fogalomként meghatározni, hiszen olyan, az egész világot behálózó gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális és információs rendszerről van szó, melynek elemei folyamatosan változó kölcsönhatásban vannak egymással. Ugyanakkor éppen ez az oka annak, hogy napjaink egyik kikerülhetetlenül fontos jelenségévé vált, melynek hatásával az élet legkülönbözőbb területein találkozhatunk: utazunk, telekommunikációs eszközöket használunk, politikai és gazdasági uniók tagjai vagyunk, információt és tudást szerzünk a világ számos más pontjáról.

El-Hassan Róza - Feszített gubanc, 1995.jpg

El Hassan Róza: Feszített gubanc, 1995 Ι © roza-el-hassan.hu

 

Pontosan ezért, jelen írásommal nem célom a téma egészének áttekintése és rendszerezése, csupán a globalizáció és a kultúra viszonyrendszerének kavalkádjában – Guy Debord szavaival élve a „globális rendetlenségben” – kívánok néhány fogódzóval szolgálni. Mindehhez az indiai származású, Egyesült Államokban élő Arjun Appadurai kultúrantropológus és globalizációkutató vonatkozó tanulmányait hívom elsősorban segítségül. Appadurai a 90-es évek elején fogalmazta meg a globális kulturális áramlatokat, folyamatokat (global cultural flows) leíró elméletét, melyet aztán Modernity at Large. Cultural Dimensions of Globalization című – magyarra sajnos le nem fordított – könyvében összegzett, közel 20 éve.

Meschac Gaba Citoyen du Monde.jpg

Meschac Gaba: Világpolgár, 2013 Ι © sitographics.com 

 

Kultúra és globalizáció a modernitás óta komplex kölcsönhatásban állnak egymással; az egyik nem írható le kielégítően a másik ismerete nélkül. Mindkét fogalomkör bizonyos fokú univerzalitást sejtet, ám jelentésük, értelmezési tartományuk folyamatos újragondolást igényel, melynek szükségszerűen a konkrét, lokális jelenségek vizsgálatából kell kiindulnia. Appadurai is alapvetően az alulról jövő társadalmi, szociális folyamatok felől közelíti meg a kérdést, hangsúlyozva az irány fontosságát, mely szemben áll a felülről jövő globalizációs hatások elnyomó természetével. Az általa bemutatott folyamatok a legkevésbé sem lineárisak, sokkal inkább szétválasztó (disjunctive) és kaotikus jellegűek, melyeket nehéz – sőt, talán felesleges is – rendszerbe foglalni. Ő maga is inkább csupán  a társadalmi képzelőerőt (social imagination) – mint napjaink egyik legfontosabb kulturális tevékenységét – felépítő folyamatok jellemzőit kívánja meghatározni, leírni. Ezeket a különböző dimenziókat szimbolikusan „tájképeknek” (-scapes) nevezi.

A tájkép mint metafora használata egy tudatos és a téma más elemzőinél (és intézményeinél) is megfigyelhető gyakorlat része, melynek oka egész egyszerűen a kifejezés etimológiájában keresendő. Global – glóbusz – térkép – feltérképezés (mapping) – tájkép. Innen nézve az sem meglepetés talán, hogy a földgolyó és a világtérkép oly gyakori motívumai mind a kortárs művészetnek, mind a kortárs könyvborító és kiállítás-enteriőr designnak.

Reena Saini Kallat - Untitled (Map,Drawing), 2011 másolata.jpg
Reena Saini Kallat: Cím nélkül (Térkép/Rajz), 2011 Ι © oneart.org 

 

Appadurai elsőként az ún. „etno-tájkép” (ethnoscape) dimenzióját említi, mely a folyamatosan mozgásban lévő individuumok és csoportok (turisták, bevándorlók, menekültek, vendégmunkát végzők stb.) egységét takarja, akiknek élete, tevékenysége megkérdőjelezhetetlenül hatással van a mindenkori nemzetpolitikára (is). Szerepük a kultúra/művészet vonatkozásában is megkérdőjelezhetetlen, legyen szó egyszerű kultúra-turizmusról, a posztkoloniális kritikai diskurzus által vizsgált csoportokról és területekről vagy épp a vándorkiállítások, biennálék, konferenciák, szimpóziumok és rezidencia programok legváltozatosabb formáiról. A következő építőelem a „technológiai tájkép” (technoscape), azaz a rohamosan fejlődő technológia világa és annak számos, a társadalomra gyakorolt közvetlen és közvetett hatása. Szinte felesleges is példákkal illusztrálni a kérdést, de ha mégis, azt hiszem elég a McLuhan-i globális falu gondolatot idéznem.

Appadurai megközelítésében elengedhetetlen dimenzió a „pénzügyi tájkép” (financescape) felfejtése is, vagyis a nemzetközi devizapiac, az értéktőzsdék, valamint a banki és hitelezővilág működésének és befolyásának figyelembe vétele a kultúra vonatkozásában is. Bármennyire is ragaszkodik például a művészet a maga eszmeiségének földi javakban nem mérhető értékeihez, a materiális világtól való teljes elzárkózás egy bizonyos ponton túl gyakorlatilag értelmetlen napjainkban; a globális kultúraáramlás sok esetben ugyanis épp a financiális feltételek meglétének, avagy meg nem létének függvénye. Az emberi mobilitás, a technikai és anyagi körülmények mellett további fontos dimenzió az ún. „média tájkép” (mediascape), valamint az „ideológia tájkép” (ideoscape) is. Míg előbbi a média műfajok egyre szélesedő spektrumát (nyomtatott sajtó, televízió, rádió, online sajtó, film, közösségi média stb.) és annak lokális, nemzeti és nemzetközi hatását takarja, addig utóbbi a legkülönbözőbb ideológiákat (filozófiai, politikai, vallási, mozgalmi stb.) és azok elemeit (szabadság, jólét, jogok, szuverenitás, reprezentáció, demokrácia stb.) összesíti.

imagination.jpg

A képzelőerő ma nemcsak a menekülés terepe, hanem a tetté is Ι forrás: flickr.com 

 

Habár a globális kulturális áramlatok fent ismertetett jegyeit gyakran szinte lehetetlen közös nevezőre hozni, az általuk meghatározott folyamatok mégis egységhez – sokféleségben gyökerező egységhez, összehangolódáshoz – vezetnek. Appadurai számos írásában (pl. az általa szerkesztett Globalization című tanulmánykötet bevezetőjében is) tudatosan ütközteti a kulturális homogenitás és heterogenitás kérdését, felhívva a figyelmet a kettő közötti folyamatos és kiolthatatlan feszültségre. A neoliberális globalizáció egyik legnagyobb veszélye ugyanis épp a túlzott homogenitás – melyet Amerikanizációnak, nyugatosodásnak, McDonaldizációnak stb. is szokás nevezni –, ám ahogy Appadurai rámutat, a kulturális sokszínűség, heterogenitás, adott esetben egyenlőtlenség, továbbra is fennáll. Különösen, ha a már említett alulról jövő globalizációs stratégiát alkalmazzuk, mely olyan elemekkel operál, mint a regionális tanulmányok (area studies), az alternatív oktatás, az aktivizmus és a társadalmi képzelőerőn alapuló kutatás (research as a practice of the imagination). És ez az a pont, ahol a globalizációról való gondolkodás összekapcsolhatóvá válik a posztkoloniális kritikai diskurzus egyes elemeivel. Ahogy Achille Mbembe egy interjúban összegzi: „a globalizáció egyfajta olvasatával állunk itt szemben, amely a közelség, a kimozdulás, sőt, a széthullás radikális igenlésén nyugszik. Más szóval a világra való ráeszmélés annak az előhívásából születik, ami korábban lehetőségként már megvolt bennem, ám ez csak akkor mehet végbe, ha már találkoztam mások életével, ha felelősséget vállaltam mások életéért…” A posztkoloniális gondolkodás alapja szintén a heterogenitásban rejlik, mely lehetővé teszi a tudás – és ez által a kultúra – szabad áramlását, a társadalmi mobilitást, valamint a tudományos innováció és (művészi) képzelőerő összekapcsolhatóságát.

Arról pedig, hogy a kultúra és a művészet milyen szerepet vállalhat a társadalmi bizonytalanságok eloszlatásában, szóljon maga Appadurai:

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány