Akit érdekel, hogy is lehet összehozni Stanislaw Lemet, Hamvas Bélát és Peter Greenawayt, semmiképpen se mulassza el a „magyar Mátrixot”, amelynek persze semmi köze sincs az eredetihez, mivel hiányoznak belőle a látványos akciószekvenciák és az intelligens számítógépes programok, és ráadásul nem is az objektív valóság megismerése a cél, hanem éppen ellenkezőleg: a lehetetlennel határos küldetés az emberi lélek felfedezésére irányul. Pater Sparrow 1 című alkotása azonban ennek ellenére (vagy éppen ezért) eszmeileg és technikailag is figyelemreméltó mű. A technikai (látványterv, operatőri munka, vágás) kivitelezés már komoly díjesőt hozott a filmnek az idei Filmszemlén, az ambivalens eszmeiség azonban még megér egy misét, amelyet – remélhetőleg meglepő módon – Erdély Miklós szellemében fogok cerebrálni.
1 rendezte: Pater Sparrow
Tehát, igen-igen kategorikusan: az 1 valójában egy „posztmodern” anti-utópiának álcázott montázsfilm. Ráadásul egy olyan, félrevezető, para-krimi (X-akták némi CSI beütéssel) cselekménnyel ellátott montázsfilm, amely nem a szimulációk (Fredric Jameson), vagy a nagy narratívák (Jean-François Lyotard), hanem szokatlan módon a szellem és a lélek spirituális tradíciója felől kritizálja a modernitást. Mégpedig azt a modernitást, amelynek a statisztikai adatokkal és számokkal dolgozó természet- és társadalomtudomány lett a világvallása. Vagyis az a nagybetűs Tudomány, amely a tömegmédiával karöltve talán túlságosan is tökéletesen hajtotta végre a varázstalanítás (Max Weber) és a deszakralizáció modern programját. Azt a programot, amelyet Stanislaw Lem egy párját ritkítóan szkeptikus bírálatban részesített a film alapötletét megteremtő novellájában. Lem a nyolcvanas évek közepén írt ugyanis egy fiktív recenziót a One Human Minute (Az emberiség egy perce) című kötetről, amely azzal a meghökkentő céllal látott napvilágot, hogy egyfajta pillanatfelvételként átfogó képet adjon arról, hogy mi minden történik egyetlen perc alatt a Földön élő öt milliárd emberrel.
1 rendezte: Pater Sparrow
Egészen pontosan a könyv statisztikai adatokat közöl nemcsak arról, hogy percenként hányan születnek és halnak meg, de arról is, hogy percenként mennyi vér áramlik az emberi testek összességében, és ez hány század milliméterrel növelné meg a világóceán szintjét. A mű azonban nem áll meg a szenzációhajhász ismeretterjesztésnél, nem csak azt tudjuk meg belőle, hogy percenként hány tonna ondót produkál az emberiség, hanem azt is, hogy ennek mennyire elenyésző hányada termékenyít meg egy-egy petesejtet. Sőt még azt is, hogy percenként 2,6 férfi nem is a felesége hüvelyébe üríti ondóját. Egy szó, mint száz, a fiktív mű kőkemény kultúrakritika, amely a gyilkosságok, a kínzások, az éhezés és a pusztító betegségek statisztikai adataival támasztja alá az emberi faj érthetetlen és végzetes romlottságát. Lem némi utalással a média és a film káprázatára még azt is megengedte magának, hogy elviccelődjön e sokkoló könyv megfilmesítésének lehetetlenségével. Ez pedig arra inspirálta a fiatal magyar filmest, hogy megcsinálja a maga „One”-ját, amelyben nemcsak, hogy rejtélyes módon materializálódik Lem azonosíthatatlan szerzőségű és lenyomozhatatlan előállítású könyve egy elit-könyvesboltban, de a média hathatós segítségével tartalma inkább kelt világméretű pánikot, mintsem hogy megváltoztatná az önnön létük áldozatául eső szellemtelen testek életét.
1 rendezte: Pater Sparrow
A szerzői álnév feloldása túlságosan is a bulvársajtó felé vezet, miközben a film szellemisége egészen más konnotációkat sejtet, hiszen a kimondott név (Sparrow), a kimondott szó és az „ige” (spero) magában hordozza a teológia és a hit reménységét is. Amúgy persze, ha jobban belegondolok, akkor Jack Sparrow és Roberta Sparrow (alias Halálnagyi a Donnie Darkóból) és Tandori verebei felől olvasva nem is olyan rossz ez az álnév. No, de térjünk vissza inkább Hamvas szpérójához, illetve Hamvas filmbéli alteregójához, Sven Tamel (Sinkó László) vatikáni diplomatához, aki folyamatosan és rendkívül idegesítő módon hamvasi mélységekkel bosszantja a Valóságvédelmi Hivatal különleges ügynökeit, akik a könyv paranormális megjelenése miatt nyomoznak. És nem csak bosszantja, hanem egyiküket, a már sokat látott és sokat tapasztalt Phil Pitchet (Mucsi Zoltán) a könyv és a szellem erejébe vetett hitével még meg is téríti. A meglepő csak annyi, hogy ez a fordulat a lengyel humanista végtelenül kiábrándult novellájától meglehetősen idegen még akkor is, ha a film kontextusában a megvilágosodás jutalma a zártosztály. Lem nem mond olyanokat, hogy „a valóság a szubjektivitásban van”. Vagy ahogy Hamvas megfogalmazza a Scientia Sacrában: „Ami van, és ami a valóság, és az egyetlen valóság, az a spirituális Én”. És Lem nem hisz a reszakralizáció lehetőségében sem, novellája éppolyan lesújtó véleménnyel van a vallásokról, mint az elkorcsosult populáris kultúráról és a szexiparról. Az első (kísérleti nagyjáték)filmes Pater Sparrow azonban mintha még hinne a művészet, és azon belül is a képek erejében. És innen nézve némi avantgárd színezetet kap a film egyik hamvasi mottója is a Patmoszból: „Amit a szem lát, és amit a szemben látunk, azonos”. Vagyis némileg lebutítva és deszakralizálva: lehet, és érdemes is másként gondolkodni, és másként látni.
1 rendezte: Pater Sparrow
Vagyis Pater Sparrow avantgárd módra kétszeresen is a lehetetlent kísérti. Egyrészt megpróbál megfilmesíteni egy megfilmesíthetetlen könyvet, másrészt megkísérli ábrázolni az ábrázolhatatlant, láthatóvá tenni a láthatatlant. És ehhez ráadásul par excellence filmes eszközöket alkalmaz, egyrészt a csábító látványt a kerettörténet vizionálásában, másrészt a montázst a sokkoló eszmei tartalom (a kendőzetlen valóság) illusztrálásához. És a kétféle látásmód – egyáltalán nem problémamentes – összeolvasztásához a film a keretbe komponált kép és a vizuális kultúra szimbólumokkal túlterhelt elemeinek és látásmódjainak (álom, valóság, fikció, dokumentum) összemosásával él. Vagyis az én olvasatomban így kerül fel Lem és Hamvas mellé Greenaway és Erdély is a vágóasztalra. Előbbi úgymond a rejtett szimbolizmus és a festőien megszerkesztett képek okán, utóbbi pedig azért, mert Eizenstein nyomdokain a montázst a kultúrakritika és egy új, paradox metafizika szolgálatába állította. A végtermék pedig olyan, mintha valaki a képiség markáns előtérbe állításával a Számokba fojtva és a Partita montírozására tett volna heroikus kísérletet.
1 rendezte: Pater Sparrow
Tóth Widamon Máté díjnyertes operatőri munkája e hagyományhoz mérten is gyönyörűen játszik a fényekkel, a tónusokkal és a mélységélességgel. És a legjobb vágásért járó Aranyolló is megérdemelten került Kiss Wandához, hiszen a halál és a szexualitás sokkoló, archív képsorai között a megfelelő időben és a megfelelő helyen bukkannak fel a WTC elleni merénylet, az utolsó fogságban élő erszényes farkas, vagy éppen a vasúti felüljáróról egy magasfeszültségű vezetékre pisáló férfi – amúgy forgatott szituációt sejtető – snittjei. A gond csak az, hogy Hamvas Béla útja egyre kevésbé tűnik járhatónak a hálózati társadalom korában, ahol a Lem-törvény egyre kíméletlenebbül érvényesül: senki nem olvas; ha olvas, nem érti; ha érti, nyomban elfelejti.
1 (színes, magyar film, 91 perc), 2009, rendezte: Pater Sparrow
A 40. Magyar Filmszemle vetítései után a film április 20-án volt látható az Odeon-Lloyd moziban, és remélhetőleg hamarosan megtalálja helyét a magyar filmforgalmazásban is.
