A Julianus-program

A kortárs magyar művészet alternatív intézményeit első alkalommal bemutató kötet (Kálmán Rita – Katarina Sevic: Nem kacsák vagyunk egy tavon, hanem hajók a tengeren, IMPEX, 2010) olyan pillanatban készült el, amikor – könnyen meglehet −, ismét új korszak kezdődik a magyarországi kultúrpolitikában, és vele együtt a művészeti intézményrendszerben. A korszakváltás nem annyira karakterében, mint inkább tartamában lesz majd érzékelhető, olyasformán, hogy elhúzódó aktív (lendületesen esetlen, meggyőződéses) konzervativizmusra rendezkedhetünk be, amelynek áldozatául eshet néhány korábban kialakult struktúra. A fordulat nem ismeretlen, mindenki jól emlékszik még az 1998-2002 közötti időszak érzéketlen és megalomán emlékműállítási  gyakorlatára, amelyet a XX. századi elnyomó rendszerek kultúrpolitikájának  retorikájára emlékeztető nyelvezet  kísért. Sok lesz tehát az ismerős elem, mégis előfordulhat, hogy a kortárs kultúra hivatalos intézményi rendszerében jó néhány éves késéssel, de mégiscsak bekövetkezett változások, az alternatív kiállítóhelyek erősödő történeti tudatossága és önreflexiója (példa rá az említett, recenzálandó könyv), a művészi magatartás karakterében bekövetkezett társadalmi jellegű fordulat, sőt, még a határait feszegető műpiac is olyan válaszreakciókat képes majd produkálni, amelyekre korábban nem lett volna példa.  Úgy is fölfoghatjuk az előttünk álló időszakot, mint olyan kísérletet, amelyben furcsa módon a hatalmi helyzetben lévő jobboldali kultúrpolitika tűnik a gyengébbik félnek, amennyiben absztrakt ideologikus nyelve, a mindenkori jobboldali értelmiség nyelve érintkezésben sincs a jelennel, hanem csak párhuzamosan működik vele. Éppen ezért a tét a kortárs kultúra számára sokkal nagyobb, mert miközben nyilván tovább próbál haladni a maga útján, reagálnia is kell a múltból érkező, ámbár közeli hangokra. Érdekesnek tűnik, hogy a kortárs művészet ilyesfajta megkísértése, tekintsük önidentifikációs folyamatnak, milyen magatartásformákat, kiállítástípusokat, kurátori koncepciókat, művészi csoportosulásokat hoz majd létre, illetve, hogy a már létező szereplők milyen transzformációkon mennek keresztül az újabb prés alatt. Pillanatnyilag ezek a kérdések tűnnek a legaktuálisabb bizonytalanságoknak, és bár a válaszok biztosan nem fogalmazhatók meg véglegesen ilyen rövid terminus alatt, a kritikák, elemzések és recenziók ebbe az irányba mutatnak majd.

Kürti Emese
 

© 2021 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány