DISkvalifikált jelen

Berlin Biennále 9

WITWER
I find it interesting that some
people have begun to deify the
precogs.

ANDERTON
The precogs are pattern recognition
filters, nothing more.

WITWER
But you call this room the
“temple.”

ANDERTON
Just a nickname.
(Spielberg: Minority Report [Különvélemény], dialógus)

A 9. Berlin Biennále nem úgy teljesít, mint négy éve. Konzervatív1 kritikusai szinte kulturális sokkban: túl sok az amcsi infúzió, ezek nem kurátorok, hanem fashion-conscious bloggerek, – a Velencei Biennáléhoz képest egyenesen fehér felsőbbrendűség –, mindenesetre hol van a nagy komolyság és Pergamon után 2000 évvel (hahh!) hova tart a művészet, ha a csúcsművészet egy selfie botos picsamutogató szobor („úgy tűnik senki nem tanulmányozta a művészettörténet könyveket”, – The Guardian). Kicsit olyan volt olvasni, mint a Magyar Időkben a Pokémon-vadászatról.

 

BB9meme12

 

A LOLBiennálénak csúfolt idei kiadás például a sokkalta európaibb (és modernistább) Żmijewski-féle programhoz (művészet és aktivizmus, 2012) vagy akár a Gaitán-féle muzeologizáló vonalhoz (2014) képest tényleg egészen más körökben fut: a curated by DIS egy, az Egyesült Államok keleti partján őshonos internetes szubkultúra (normcore, health goth) fizikai térre kusztomizált változata. Nem kevésbé ellenkulturális, de az ellenállás arcát egy tech-savvy, hideg, paranoid és excentrikus oldalról mutatja.

A 7-ből a 9-be átlépést ez a videó ragadja meg a legjobban:

 

Valójában a DIS-t alkotó négyes (Lauren Boyle, Solomon Chase, Marco Roso és David Toro) sose mondta, hogy lesz itt kortárs művészet, viszont jó előre szóltak, hogy elképzelhető az is, hogy egy pop slágert tesznek közzé sajtóközlemény helyett, hogy a Prancing Elites brandeli majd az eseményt vagy hogy a berlini plázával alkudoznak majd a négyzetméterekért .

A BB9 mindenekfelett pofátlanul nyilvánvalóvá teszi, hogy a technokapitalizmus logikája működteti és minden eszközt megragad, hogy annak tükörképét torzítás nélkül adja vissza. Így lehet csak nem álságos, hanem igaz.

// A művészeti színtér működés közben mint business as usual: a fehér táblára felrajzolt gondolati térképen a biennálé koncepcióját alakító fogalmak a »hozzá nem értés«, az »összefüggéstelenség« és a »megoldhatatlanság« negatív spirálja. Vajon épp kiutat keres vagy ellenáll a hatékonyság imperatívuszának? Vagy a „társadalmilag érzékeny nagyvállalati filozófia vezet majd a jövőbeli jóléthez és a társadalmi stabilitáshoz”?2  //

Az Ocula blogján közölt írás Mohammad Salemy-től így fogalmaz: a The Present in Drag egyszer és mindenkorra véget vet a kortárs művészet autonómiai színházának és felszabadítja a művészetet a kritikai távolság fárasztó rituáléjától azzal, hogy egyszerűen megtestesíti a problémát. Ebben az értelemben beszél egy „megkésett biennáléról”. Más kérdés, hogy a „mester házát lebontani a mester eszközeivel” logika mennyivel alkalmasabb.

A következőkben megpróbáljuk komolyan venni a BB9 programját, belekalkulálva a lehetséges tévedést, hogy ez egy »art bubble parody« full stop. A nagy egészben egészen különböző minőségű dolgok vegyülnek el, így az egyoldalú elköteleződés is a huszonkettes csapdája : egy pumpkin latte kép mellett egy lábjegyzetelt esszé, egy napi szar videóra jut egy lacani mélység, gyümölcsös smoothie-t kapsz az esszékkel megtűzdelt katalógushoz, de szabadtéri edzésre is lehet jelentkezni a biennále hivatalos programjában.

 

gifuj

 

Az alku sötét oldala

Az a tény, hogy rendkívül nehéz összefüggő gondolati irányt vagy közös sémát találni a web-/kiállítás egyes elemei között, azért a gazdasági motor tehető felelőssé, valahogy így:

– Annyi pénzt akarok, hogy megengedhesselek titeket magamnak. Ennyire egyszerű, oké? Azzal segítetek rajtam, ha olyan újságírok vagytok, akik szem előtt tartják, amit az olvasók akarnak, ebből lesz bevétel.
– De az olvasók kiskutyákat akarnak látni, és nekünk tájékoztatnunk is kéne a közönséget dolgokról…
– Már megbocsásson, de ez az, amit újságírói arroganciának nevezek; kijelenteni, hogy a kiskutyák nem számítanak. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy a jövedelmünk lesz olyan jelentős, hogy egyszerre le tudjuk hozni a kutyakölyköket és Irakot, rendben van? (Last Week Tonight,2016.08.07)

 

// #berlinbiennale #napivideo //

 

Az online adatpiacok működése és azon belül is az egyéni választások-viselkedések kommodifikációja jelenti itt a probléma magját. A BB9, ha ebben hibás, valóban elhanyagolja a közvetlen életveszélyben lévő embercsoportokat, problémáikat vagy a most aktuális humanitárius katasztrófákkal, mint a klímaválság vagy a menekültkérdés sem foglalkozik túl sokat. Ehelyett, first world problem vagy sem: a technológiai platformokra migrált neoliberális szubjektum (középosztály) a fókuszcsoportja.

Ők:

instagram_printscreen

 

Azon túl, hogy a DIS olyan, amilyen (leginkább egy internetes oldal, ami internet által kiváltott/ lehetővé tett jelenségekkel foglalkozik), a Gabriele Horn vezette kuratóriumi testület választotta az idei biennálé élére. A DIS mint trendsetter platform, kívül áll a szigorúan vett művészvilág intézményrendszerén, így nem is lehet közvetlenül felelőssé tenni, hogy miért a Kanye Westnek és Hugo Bossnak is tervező Babak Radboy gender-neutrális TELFAR pólói jönnek szembe, amint betesszük a lábunkat az Akademie der Künste-re. (Tőle szármzik az ugyancsak kedélyborzoló „Why should fascists have all the fun?” poszter tagline, ami az utóbbi években a nemzeti vallást egyre inkább magáévá tevő politikai irányokra, de a fasizmust hagyományosan a nagytőkével összekötő és az élet minden területére kiterjedő totális politikai programra [az ugyancsak egészséges táplálkozást, dohánytilalmat, testedzés kultuszát hirdető] állami-vállalati összeolvadásokra is lehet kitérő.)

A ‘vásárló/közönséghez’ vezető utat az őket megszólító multinacionális vállalatok stratégiáin keresztül vizsgálja, kedvence a kapcsolt áru és a reklám mint a valóság dzsentrifikációja. A dzsentri életstílus egyes kellékei mint kulissza, a biobártól a testedzésig, a beszélgetős műsoroktól a badass divatig, mindenütt jelen vannak.

 

„Ha nem a megoldás része, akkor a probléma része vagy”.
Will Benedict – Wolf Eyes: I am a problem

 

A társadalmi mintázatok elemzésére a biennále nem kevésbé cinikusan a „digitális osztály” életterének legőszintébb felületét, a Google (Trends-et) használja. Utólagos igazolás lehet erre a módszerre a Brexitet követő „mi az az Európai Unió” keresőszavának kiugró teljesítménye, de amúgy is sok társadalomtudós gondolja úgy, hogy a Google böngésző simán jobban működhet mint egy hivatalos közvéleménykutatás, mert az emberek egyedül a laptopjuk előtt ülve őszinték csak igazán. Mindenesetre itt áll össze a big mass big data-vá: a felhalmozható, számosítható, skálázható, kiszámítható, manipulálható és monetizálható humán erőforrássá. (Az ellenállás úgy csap oda, hogy értelmezhetetlenné, zagyvává, „koszossá” vagy számszerűsíthetetlenné teszi ezeket az adatokat).

A tiszta-koszos, sleek és realista ellentétpárok a biennálé egészének esztétikáját áthatják Angela Merkel kameraérzékeny HD sminkjétől a 3D animátorok olyan új típusú munkájának ismertetéséig, akiknek az a feladata, hogy lerontsák a virtualitás tökéletes valóságát, hogy az minél realisztikusabb legyen.

 

privilege

 

A gyorsan múló mikrotrendek kiaknázása a biennálén nemcsak a fogyasztási mintázatokra, a felgyorsult vagy DISkontinuus időbeliségre mutat, hanem a  látvány, a látszat, a felületek (welcome to the skeuomorphic era) vagy éppen szubkulturális jegyek stíluselemekkéntként való kisajátításának és beárazásának folyamata is jól megragadható vele.

Ha társadalmi aktivizmus, akkor anti-transzparencia harc: mintha az internet utáni kortárs művészet legfőbb feladata lenne ennek a tudatlanságnak3 (information opacity) a felszámolása. A téma feldolgozhatóságának alapvető csapdája, ahogy a Witte de With online magazinjának egyik szerzője is megjegyzi, hogy az algoritmikus totalitás nem vizuális, hanem az ember kognitív képességeit meghaladó sebességgel operacionális és adatszerű, ezért kérdés, hogy mennyire képes egy kiállítás formátum kommunikálni ezt a kondíciót? A korrelacionalizmus4 kompromisszuma pont az esztétikát hozza vissza ebbe a reprezentáció utáni korszakba: ez jelen esetben a camp & uncanny minőséggel leöntött digitalitás folklórja.

 

TEÓRIA

A biennále kulcsfogalma a post-contemporary, és külön örömre ad okot, hogy végre kézbe vehetünk egy igazán használható esszét a fogalom tisztázásáról. (Kiváltképp itthon, amikor az első találkozásunk a fogalommal erős homályba veszett és nagy értetlenségre adott okot). Armen Avenessian és Suhal Malik Bevezetés az Idő Komplexumba című írása azt a kondíciót körvonalazza, amelyben megszűnik az idő linearitása, ahogy eddig ismertük, és amely fenntartotta, hogy a jővő követi a jelent és a jelen az, ami felválja a múltat. Azt javasolják, fontoljuk meg épp fordítva: a jövő előbb megtörténik mint a jelen, az idő a jövőből érkezik. (Lásd a cikk elején idézett Különvéleményből származó párbeszédet, ami ennek a koncepciónak már a ’90-es évek végén megágyazott). Az idő spekulatív átrendeződésének okát abban találják meg, ahogy a társadalmi szerveződés alapja áttevődött az emberléptékűből a több-mint-emberibe, azoknak a szocio-technikai komplex rendszereknek, infrastruktúráknak és hálózatoknak köszönhetően, amelyek túllépnek a fenomenológiai determináción. A jelen az emberi tapasztalat meghatározó kategóriája, az ember fixációja a jelen idejű tapasztaláson, amely a fentiek fényében elvesztette jelentőségét, és egy szintre került a múlt és a jövő időhatározóival.

Avanessian és Malik a spekuláció mindent átjáró újjászületését (speculative turn) ugyanúgy kimutatják a kortárs filozófiában (spekulatív realizmus), mint a tömegmédia technológiájában (Amazon, Google, Facebook motorja), az üzletben5 (speculative finance) vagy a tartalomszolgáltatás mindennapi kínálatában: a „pre” előtag ott van a előrevetített légicsapás (preemtive strike) 6, az előrevetített szabályozás, a ez előrevetített személyiség (preemtive personality) konstruálásában.(Ez utóbbi az Amazonon elterjedt protokollból lett világsiker: úgy kapsz egy terméket vagy információt, hogy nem kérted, de nem utasítod vissza, mert az algoritmusok előre tudják, hogy erre van szükséged).

A pre- és a poszt- előtagok kettős szorításában a jelen valahol elvész. A poszt-okkal már minden után vagyunk (post-contemporary, posztmodern, post-internet, poszt-bármi), tehát ami történik, az kapcsolatban van azzal, ami már megtörtént, de már nincs érvényben; a pre- pedig egy megelőlegezett vagy kiszámolt derivátuma a jövőnek („jövőbányászat”), ami már a jelenben érezteti hatását.

A tények utáni (post-factual) korszak művészete így talán organikus módon szövődik bele a konspirációkba, a kollektív történésekre adott egyéni világmagyarázatok pedig azért is virálisak, mert egyszerre dolgoznak a mindenki által ismert érdekcsoportokkal, szituált tudásokkal és fikcióval. A félelmek feloldását jelentheti, ezért emancipatív erejű folyamat.

 

CAST

 

Jon Rafman – VR

BB9_Jon_Rafman_07
Installáció részlet, L’Avalée des avalés (The Swallower Swallowed) Rhino/Bear, 2016; View of Pariser Platz, 2016; és L’Avalée des avalés (The Swallower Swallowed) Iguana/Sloth, 2016 © Jon Rafman; Future Gallery, Berlin. Fotó: Timo Ohler

 

Alexandra Pirici – Motion capture

BB9_Alexandra_Pirici_09
Signals, 2016 © Alexandra Pirici. Fotó: Timo Ohler

 

New Eelam – Streaming Homes, Sharing Economy (szolgáltatástervezés, művész startup)

neweelam
http://www.new-eelam.com

 

Antoni Abad – Blind Wiki App

BB9_Antoni-Abad-Blind-Wiki_030616__20150603_0027
Workshop jelenet, Blind. Wiki, Unveiling the Unseen – A citizen network project involving participants with vision loss, 2016. Antoni Abad jóvoltából © VG Bild-Kunst, Bonn 2016. Fotó: Galya Feierman Feierman

 

Simon Denny & Linda Kantchev standjai– consumer electronics show 

BB9_Simon_Denny_03
Installáció részlet, Blockchain Visionaries, 2016 © Simon Denny / Galerie Buchholz, Cologne/Berlin/New York. Fotó: Timo Ohler

 

Cécile B. Evans – blockbuster installáció

BB9_Cecile_B_Evans_01-2
Installáció részlet, What the Heart Wants, 2016 © Cécile B. Evans; Galerie Emanuel Layr, Bécs; Barbara Seiler, Zürich; Endurance Study – A Pictorial Guide I, II, III, 2016 © Cécile B. Evans; Barbara Seiler, Zurich, magángyűjtemény; és Handy if you’re learning to fly I, II, 2016; © Cécile B. Evans; Barbara Seiler, Zürich. Fotó: Timo Ohler

 

Alexandra Pirici – buzzfeed

Screen Shot 2016-08-10 at 11.36.20

 

Hito Steyerl – drón sláger

d7hftxdivxxvm.cloudfront.net

DISCREET Insecurity Counseling – Konteo working group

DISCREET_Logo
http://bb9.berlinbiennale.de/event/discreet-insecurity-counseling-3/

 

Jacob Appelbaum – Trevor Paglen: Autonomy Cube – TOR (anonim internet)

Trevor Paglen/Jacob Appelbaum; Metro Pictures, New York; Altman Siegel, San Francisco jóvoltából; Fotó: Timo Ohler
Trevor Paglen/Jacob Appelbaum; Metro Pictures, New York; Altman Siegel, San Francisco jóvoltából; Fotó: Timo Ohler

 

 

  1.  Az újgenerációs médiaművészek szerint viszont épp, hogy a biennélé volt elég konzervatív, feltéve hogy jobban közelített a web1-hez vagy az egyoldalú allokációs modellt használó közvetítési módszerekhez (tv, egycsatornás videó), mint a mai dinamikus média adta felhasználói élményhez.
  2. Hillary Rodham Clinton: It Takes a Village, New York, Simon and Schuster 1996, 301.o.
  3. Az internetes mamut cégek, amelyek termékeit nap mint nap használjuk, nem fedik fel a működési elvüket (algoritmus), így ki vagyunk szolgáltatva annak a tudásnak, amit a Google az első pár oldalon kiad mint keresési találat, azoknak az információknak, amiket a Facebook feed előresorol stb.
  4.  A korrelacionizmus az az akadály a poszthumán jövő elképzelésében, amely fenntartja, hogy az emberi tudat kikerülhetetlen a dolgok és a világ értelmezésében. A humánumon túli vagy attól független ismeretekről való spekulációt a korrelacionizmus (a magunkra vonatkozás) gátolja.
  5. A pénzpiaci működéseknél ugyanez a folyamat azt eredményezi, hogy egy vagyontárgy jövőbeli értékéből és kalkulált kockázatából, a bizonytalanság operacionalizálásából nyer ki profitot a jelenben, amely szintén felszámolja az eddigi berendezkedés időszerkezetét. (Például a felhalmozás hagyományos ipari modelljét, amely szerint a befektetett tőke és a termelési lánc végén kinyert végtermék cserél gazdát magasabb áron a piacon. A csere ilyen értelemben egy befejezett cselekvési sor, tehát egy múltbéli akciót követő aktualizáció).
  6. Az előrevetített légicsapás vagy hadba lépés is egy ilyesfajta stratégia, állítják Brian Massumi könyve alapján: lebombázol egy területet és aztán megtalálod az ellenséget, akire számítottál. Az ilyenfajta hadviselés merőben különbözik a 20. századi fegyverkezési verseny okozta erőegyensúlyok fenntartásától és a védekező háborútól: létrehoz egy helyzetet, ami spekulációnak indult.

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány