Benedek Kata: Felelősség

Gayatri Spivak affirmatív szabotázsa - Milyen kultúrpolitikát szeretnénk? VIII.

2018. február 26-án Hegyi Dórával együtt hallgattuk a magát „gyakorlati marxista-feminista-dekonstrukcionistá”-nak nevező, filozófus-rocksztár Gayatri Chakravorty Spivak beszédét a berlini székhelyű ERIAC (Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet) nyitóprogramján, mely a [1] [2]  Spivak a tőle megszokott módon a szubaltern helyzetekről és ezek megszüntetésének fontosságáról értekezett.[3] Amellett érvelt, hogy a fennálló rendszeren belül olyan struktúrákat kell létrehozni, amelyek a szubaltern reflektálatlan ellenállását értelmezik, verbalizálják, valamint érvényesítik azt társadalmi és politikai szinten. Magát a stratégiát affirmatív szabotázsnak nevezi, ami a rendszer belülről történő tudatos kikezdését jelenti. Ez tehát nem egy egyirányú destrukció, ahol az eltakarított régi, rossz hűlt helyére új, jó intézmények épülnek valamiféle forradalmat követően, hanem egy olyan folyamatot, amelyben az ember belép a kritika tárgyát képző diskurzusba vagy akár intézménybe, és annak belső szabályait használja a rendszer deficitjeinek eliminálására, hogy célját elérje. Ezek a célok jó esetben a társadalmi egyenlőtlenségek és igazságtalanságok elleni fellépést szolgálják. Az affirmatív szabotázsnak két feltétele van: olyan elkötelezett személyekre vagy személyek csoportjára van szükség, akikben egyszerre vannak jelen akadémikus és aktivista attitűdök ezen kívül pedig a kritikájuk tárgyát képző rendszer hozzáférhetősége.

Spivak at ERIAC
ERIAC Symposium “Visions for a New Humanity” at the European Roma Institute for Arts and Culture, Berlin, 2018. február 26. A panel résztvevői: Professor Gayatri Chakravorty Spivak (Columbia University), Dr. Ethel Brooks (Rutgers University), William Bila (President Las Voix des Rroms), Dr. Angela Kocze (Central European University), Timea Junghaus (Executive Director of ERIAC), Dr. Nicoleta Bitu (Board Member of ERIAC) Fotóközlés Az ERIAC engedélyével photo: Nino Nihad Pusija

 

 

Mindezek tükrében Spivak az európai múlt egyedülállóan transznacionális etnikai problémagócának egy transzgenerációs, globális megoldáskeresését nevezte meg az ERIAC missziójaként. Ezt a komplex feladatot küldetésnyilatkozatában vállalja is az intézmény: a nemzetközi ERIAC-nak az a célja, hogy a művészet eszközeivel, a nemzeti és nemzetközi művészeti intézményrendszerek kihasználásával pozitív képet és tudást közvetítsen a romákról az európai kulturális térben, és ezen keresztül transzformálja a romákról kialakult negatív társadalmi sztereotípiákat.


giphy
https://gph.is/2qkRUFj

 

Affirmatív szabotázs a jelenlegi magyar kultúrpolitikában?

Ennek a programnak a kapcsán merült fel a kérdés, hogy érdemes lenne a ‘Milyen kultúrpolitikát szeretnénk?’ sorozat részeként  áttekinteni, milyen lehetőségei vannak az affirmatív szabotázsnak a jelenlegi magyar kultúrpolitika megváltoztatásában. Konklúziómat előrebocsátom: nem sok.

Írásomban művészettörténészként a vizuális művészet területére fókuszálok, a kultúrpolitikát pedig annak abszolút hagyományos értelmében, az állam által propagált  és érvényesített kulturális irányvonalak leírására használom. Persze a végtelenségig lehet ragozni, hogy mi a probléma a művészettel, az intézményekkel, a magyar kultúrpolitika múltjával és jelenével, és mindez kinek a hibája, én azonban most a cikksorozat címében felvetett „mi” jelenével és jövőjével kívánok foglalkozni.

Ki is az a „mi”, mit csinál, mi a kultúrpolitikában betöltött szerepe és milyen területeken tud valódi felelősséget vállalni? A „mi” fogalmát a bevezető szövegben előzetesen már körvonalazódott: a „jelenleg Magyarországon regnáló neokonzervatív állami politikával” egyet nem értő szakemberek tábora, akik a kormány kultúrpolitikájával szemben foglalnak állást.

 

giphy (1)
https://gph.is/2JySLes

 

A „mi” elsősorban – beleértve az ellenzéki mainstreamet is – csak igen kis médiavisszhang mellett a fővárosban elmélkedik a kultúráról és a művészet ideális társadalmi szerepéről, a kisebb-nagyobb intézmények vezetőségében és programjában  bekövetkezett változásokról és a kultúrát érintő jogi módosításokról. Ezzel egyidejűleg az elmúlt 8 évben a kormány az egész országot módszeresen letarolta az ugyan nem túlságosan tartalmas, nem is kifejezetten esztétikus, de könnyen érthető, illetve direkt politikai tőkévé kovácsolható, nemzeti-populista papundekli giccsel. Ezalatt a kisebb településeket is érintő, több száz tereptárgyat elszóró műemlékállító-hullámokat érthetjük, vagy az erősen kétes kimenetelű, bombasztikus látványberuházásokat (vagy azoknak ígéretét), amelyekkel a kormány egyrészt biztosította a közvéleményt a magyar kultúra melletti páratlan elkötelezettségéről, ugyanakkor még jobban elidegenítette a folyamatosan problémázó ellenzéki értelmiséget a társadalom jelentős részétől.

A Fidesz-kormányzás kulturális tevékenységéről megállapítható, hogy az a vizuális művészetet tette meg szimbolikus politizálásának egyik legfőbb eszközévé, amelyben a nyílt, demokratikusnak nevezhető szakmai legitimációs folyamatokat rövidre zárta, helyettesítette az MMA-val vagy szimplán a „nemzeti” vagy a „csak” szócskával. A szakmai platformok láthatóságának létrehozása a jelenlegi médiaviszonyok között abszolút állami monopóliummá vált, amit a regnáló hatalomnak értelemszerűen esze ágában sincs megnyitni.

Ebben a felállásban hiányzik a Spivak-féle elképzelés második alapfeltétele, a nyilvános diszkurzív tér. A fajsúlyos, független anyagi tőkével nem rendelkező és komolyabb társadalmi támogatást nem élvező, kispadra ültetett szakmai körök nem tudnak hatásosan fellépni a kultúrpolitikát uraló jelenségekkel szemben.

Hát akkor mit lehet tenni?

A  sorozat korábbi cikkeiben többen leírták a függés és a kiszolgáltatottság további aspektusait, amelyek megfojtják és maximum a vegetáció szintjén tartják életben a szakmai életet, így ezt most nem ismétlem meg. Mivel április 8-án nem történt lényeges változás a magyarországi politikában, a kultúra területét meghatározó helyzet várhatóan nem fog pozitív irányban változni. Ebből a szempontból a „mi” mozgásterünk továbbra is a kormány programjának visszhangtalan kritikájára és a párhuzamos diskurzusok és intézmények túlélési stratégiáinak területére korlátozódik.

Ugyanakkor a kulturális élet egészének rendszerszinű problémái nem csak miniszteri és vezetői szinten jelentkeznek. Van egy sor olyan belső anomália, amelyeket tipikusan a “más szemében a szálkát, magunkéban a gerendát sem” gyakorlatával a szakma is módszeresen figyelmen kívül hagy. Ezek nagy részét külső tényezők is befolyásolják, de némi önkritika gyakorlásával és elhatározással bizonyos káros berögződéseket képesek lehetünk korrigálni. A szakmában eltöltött néhány év tapasztalatai alapján az ott felmerülő mindenféle problémát a protekcionizmus gyűjtőfogalmaként nevezném meg, valamint annak különböző, tudatos vagy tudattalan praktikáiként. Nem törekszem kimerítő felsorolásra, de álljon itt néhány példa a szükségtelen, káros gyakorlatokból (nem fontossági sorrendben):

  1. A kevés számú rendelkezésre álló felület barátok és ismerősök számára való kisajátítása, a szakmaiság rovására.
  2. Komoly szakmaetikai kérdések nyilvánosságon kívül, informális keretek között való tartása, azoknak a kárvallott fél személyes hisztériájaként való megbélyegzése.
  3. A komoly kritikák – legyen szó művészi, kurátori vagy kutatói munkáról – az alkotó és a nyilvánosság kizárásával, privát beszélgetések szintjén való tartása.
  4. A feedback hiánya.
  5. Vitafóbia.
  6. Dogmatizmus.
  7. Sok esetben a  “legyen valami jó” helyett a “legalább legyen valami” gyakorlatának érvényesülése. A hosszútávú stratégiák helyett az ötletszerűség és az esetlegesség elfogadása.
  8. Elitizmus a kifelé való kommunikációban.
  9. “Önzőzés.” 
  10. Tekintélyelvűség.
  11. Szexizmus.
  12. Ageizmus. (Valakinek a kompetenciáját kora alapján hitelteleníteni)
  13. Személyes sértődés és haragtartás a professzionalizmus kárára.

Nehéz bekerülni a szakmai “mi”-be, amelyet azonban aligha a diskurzus kiemelkedően magas színvonala, mint inkább az előbbi pontok gyakorlati és pszichológiai akadályai gátolnak meg, amelyeket a gazdasági és kulturális egymásrautaltság, a személyes és csoportérdekek tudatos vagy tudattalan érvényesítése ösztönöz. Bár a szakma jelenleg nem sokat tud tenni a kultúra és a kultúrpolitika demokratizálásáért, képes azonban változtatni a szakmai diskurzusban való részvétel hozzáférhetőségén. Az új emberek, szempontok, szakmai kvalitások, új területek és diszciplínák megjelenésének és intergrálódásának esélye a szcéna bázisának bővüléséhez és színesedéséhez vezethetne, az így kialakult szakmai alapokat célzó fair versenyhelyzet pedig a színvonal növekedését is eredményezhetné. Ez pedig nagyban hozzájárulhat a további direkt válaszok és módszerek felfedezéséhez a mindenkori hatalom praktikái ellen és a társadalom eredményesebb elérésére, hogy amikor a jövőben megint esély lesz szakmai alapokra helyezni a kultúrpolitikát, akkor felkészülten állhassunk munkába. Áttételes módon pedig – ahogyan már a sorozat korábbi cikkei is kifejették – a privát és az állami kulturális szféra közti személyes és intézményi átfedések következtében ez hosszú távon változásokat idézhet elő, akár magasabb szinteken is. Az említett területeken mindenképpen lehetőségünk van a felelősségvállalásra, így érdemes a rendelkezésre álló hatókörön belüli problémákat is listázni amellett, hogy a jelenleg elérhetetlen regisztereket – ugyan megkérdőjelezhetetlen szakmai alapokon, de – a tulajdonképpeni felelősségre vonás félelme nélkül kritizáljuk.

Ez tulajdonképpen nem tér el lényegesen a Spivak-féle elképzeléstől, amely az elérhető diszkurzív terek belülről történő módosítását célozza meg. Ebben az esetben viszont Spivak affirmatív szabotázs-fogalmát affirmativ önszabotázsra módosíthatnánk az ön- és közjó érdekében.

Végül álljon itt néhány, a jelen körülmények közt is megvalósítható javaslat:

  • Egy szakmaetikai guideline összeállítása és nyilvánossá tétele művészek, művészettörténészek, kurátorok és galériások számára.
  • Egy kutatási recenzióknak helyet adó non-profit online felület segíthetné a kutatók intézmények közti láthatóságát és a kurrens témák egyfajta transzparenciáját, amely mentén rövid vagy hosszútávú személy- és intézményközi együttműködések sora jöhetne létre.
  • A fiatal kutatók becsatornázása a szakmai életbe a létező felületek és az oktatási intézmények közti átjárhatóság kiépítésével, tudatosan felépített gyakornoki programokkal valósulhatna meg.
  • Egy, a Magyarországról is megpályázható külföldi ösztöndíjakat figyelő nyilvános felület létrehozása.

A további javaslatokat a hibalistához és a megoldásokhoz szívesen várjuk a komment szekcióban.

[1] További szövegek az ERIAC további céljairól és stratégiáiról:

Hegyi Dóra: Fontos, hogy ne mimikri, konspiráció, hatalmat megragadó csapat legyünk, hanem egy olyan intézményt működtessünk, ami valódi változásokat tud elérni, Tranzitblog, 2017.07.26

Benedek Kata:Felkészültünk ezekre a vitákra”, Junghaus Tímea, az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet igazgatója, Magyar Narancs, 2017.09.28.

[2] Gayatri Chakravorty Spivak magyarul megjelent művei:

Szóra bírható-e az alárendelt?, Helikon. 42., 1996 , p. 450-483

A felismerhetetlen ellenállás, Gayatri Chakravorty Spivak és Suzana Milevska beszélgetése, Lettre 71. szám, 2008. Tél

[3] A posztkolonializmus kritikai elméleteiben a szubaltern fogalma azokat a legalsó osztályokat, társadalmi csoportokat jelöli, melyek a társadalom és így a történelem szélére szorulnak, továbbá társadalmi státusz híján politikai képviselettel nem rendelkeznek. A posztkolonializmus és a szubaltern a magyarországi romákra való alkalmazhatóságáról az ERIAC vezetője, Junghaus Tímea már több alkalommal publikált a Tranzit blogon:
A neonáci és rasszista romagyűlölő propaganda vizualitása, Tranzitblog, 2011-07-20
A fehérség kritikai kutatása (Critical Whiteness Studies) I.,Tranzitblog, 2011-08-01

EXHIBICIONIZMUS

…Nyitott múzeum… Együttműködés, részvétel, társadalmi múzeum, Frazon Zsófia (szerk.), Budapest, Néprajzi Múzeum, 2018, 599 p.

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány