A neonáci és rasszista romagyűlölő propaganda vizualitása

A paramilitáris szervezetek, rasszista és neo-náci csoportok- a magyar gárda, és a kuruczinfo weboldalán már 2008-ban megjelentek azok a vizuális elemek, „kreatívok”, amelyek a romaellenes erőszakot  és retorikát vizuális eszközrendszerrel egészítették ki. E rövid bejegyzésben azt vizsgálom, hogy „Hogyan kommunikálnak ezek a képek mint jelek és szimbólumok, milyen hatalmuk van az emberi érzelmek és viselkedés befolyásolására”, azaz mik pontosan? Régóta meggyőződésem, hogy lehetséges politikai küzdelmet vívni a képek szintjén, és hogy ez az a domain – a vizuális ábrázolás-  ahol új etikát lehet artikulálni.


 

J.T. Mitchell szerint ez nem így van.  Mitchell a What Do Pictures Really Want című, 1996-ban megjelent tanulmányában, azt sugallja, hogy a szkópikus rezsimeket újra és újra meg lehet dönteni anélkül, hogy a vizuális vagy a politikai kultúrán bárminemű látható hatást érnénk el. Hangsúlyozza, hogy „a képek gyengébbek, mint gondolnánk”, pontosan ezért lett a mitchelli fő kérdés ahelyett, hogy mit tesznek, vagy mit akarnak a képek az, hogy mi a kép (vágya)?  A hangsúly, mely áttevődik a hatalom pozíciójáról (power) a szubaltern (desire) pozíciójára határozza meg a képeket. A domináns hatalom kutatása helyett a szubaltern szóra bírása lett a cél. Mitchell a feminista kritika alapkérdését a „what do women want?”-ot adaptálja, melyet Franz Fanon is használt: „Mi (mit akar) a fekete ember?”. Ezzel a kérdéssel, egy mondatban, újraegyeztette és egybeolvasztotta az ember és a fekete fogalmát. Mitchell a képek kutatását így afelé irányítja, hogy mit akarhat, mire vágyik a „tárgy”, azaz az alárendelt másik. A kuruczinfo, a magyargarda, a szentkoronaradio és a magyargyerek weboldalak illusztrációinak nagy része a paramilitáris szervezetek felvonulásait jeleníti meg a tradicionális nemzeti szimbólumokkal. E képek célja, hogy láthatóvá tegyék és megsokszorozzák, más szóval terjesszék a terrorizmus láthatatlan bálványát, és hogy megmutassák a radikális gonosz alakját, illusztrációi az apparátus szerveződésének.

A rasszista hirdetések és propaganda egy másik csoportja a romákat lealacsonyító plakátok és képek. Ezek ideológiai manipuláció ügynökei, melyek kárt tesznek a roma emberekben, úgy működnek, mint a pornográf képek, amelyek Catherine MacKinnon értelmezésében nem az erőszak egyszerű megjelenítései, hanem maga az erőszakos degradáció cselekménye. Amikor Fanon a négerségről ír „megtestesülő átoknak” nevezi azt a jelenséget, ami a „Look a Negro!” vizuális találkozás pillanatában fogalmazódik meg. A modernitás "közép-európai panoptikus rezsimjében a „cigányok” lesznek a „pandant”-jai Nyugat-Európa afrikai és ázsiai „primitívjeinek”. Bár "egyelőre további kutatást igényel annak vizsgálata, hogy miképp szexualizálódik és feminizálódik a „fekete” test az európai modernitásban, a képek archeológiáját vizsgálva az azonban egyértelmű, hogy a "közép-európai társadalmak létrehozzák a maguk saját „feketeségét” „vad” csoportokon és individuumokon, távoli és közeli kolóniáikon keresztül". Mitchell kifejti, hogy a rasszizmus a látványbeli erőszakkal kettéhasítja tárgyát, és ezzel egyszerre láthatatlanná és hiperláthatóvá teszi azt, Fanon szavaival egyszerre imádata és utálata (undora) tárgyává teszi. Az imádat és az undor Mitchell szerint azok a kifejezések, amelyekkel a Biblia leírja a bálványimádást. „A bálvány, csakúgy, mint a fekete ember egyszerre vált ki csodálatot és gyűlöletet, jelentéktelen személyként, rabszolgaként jelenik meg, ugyanakkor félnek tőle mint az idegenektől és a természetfeletti erőtől.” A rasszista plakátok stratégiájának jól felismerhető része a roma „áldozatok” abjektifikációja. Ezek a rasszista képek tudatosan torzítják és manipulálják roma tárgyukat, amíg az a maximális undor kiváltására alkalmas lesz. Ezt a gyakorlatot leplezi le a nagy botrányt kavart szlovák választási plakát, amely modelljét feldagasztotta, kitetoválta, besötétítette, majd felékszerezte a szlovák SNS párt. A plakáton az olvasható „Ne etessük azt, aki nem akar dolgozni”. A képen szereplő férfinak, fogalma sem volt arról, hogy egy cigányellenes plakáthoz kívánják a fotóját felhasználni….

Kristeva és Douglas elméletei rámutatnak arra, hogy az abjekt az, amelyet a társadalom piszokként jelöl ki, "amely az általunk elképzelt vagy vágyott "rendet" megzavarja", és amely "kiforgatja az identitást, a rendszert, a rendet, nem tiszteli a határokat, a tereket, a szabályokat".  Kristeva hasonlata a tej föléről, amelytől gyermekkora óta betegesen undorodik, tökéletesen szemlélteti az abjekt fogalmát. A rasszista plakátok egy része az abjektifikáció gyakorlatát tovább fokozva kívánja megmutatni, hogy hogyan szennyezik be a romák a „tisztaságot”. Az Olaszországban elterjedt plakátot -„Donna Itáliát erőszakkal bemocskolták a romák”- fordítás nélkül vette át a magyargárda és a kuruczinfo 2009-ben, csakúgy mint a román polgárok olaszországi kampányplakátját, mely egy kapcsolódó kisfilm segítségével „magyarázza el” a különbséget a jó román polgárok és a roma migránsok között. Mitchell vulgáris képeknek nevezi azokat a képeket, amelyek „ilyen direkt módon fejezik ki vizuális vágyaikat, a képiség vulgárisan egyszerű nyelvezetén”. Ide sorolja a kereskedelmi hirdetéseket a politikai és vallási propagandát. Mitchell tanulmányának csattanója szinte banális: a képek egyszerűen azt akarják, hogy foglalkozzanak velük. A magyarországi rasszizmus vulgáris képei pedig teljesen egyértelműen már az első pillanatban felfedik ezt a vágyukat. Vannak olyan roma kulturális produktumok, amelyek hatékonyan tudnak reagálni és visszavágni: Omara, Delaine LeBas és Kállai András munkái a "fehérség kritikai megközelítését" (Critical Whiteness) hajtják végre.


Omara: … első cigány művészettörténésznő, 2004


Kállai András: Menetelő Barbiek, 2011, videó installáció




Delaine LeBas, illusztráció, Safe European Home?

 

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány