A neonáci és rasszista romagyűlölő propaganda vizualitása

A paramilitáris szervezetek, rasszista és neo-náci csoportok- a magyar gárda, és a kuruczinfo weboldalán már 2008-ban megjelentek azok a vizuális elemek, „kreatívok”, amelyek a romaellenes erőszakot  és retorikát vizuális eszközrendszerrel egészítették ki. E rövid bejegyzésben azt vizsgálom, hogy „Hogyan kommunikálnak ezek a képek mint jelek és szimbólumok, milyen hatalmuk van az emberi érzelmek és viselkedés befolyásolására”, azaz mik pontosan? Régóta meggyőződésem, hogy lehetséges politikai küzdelmet vívni a képek szintjén, és hogy ez az a domain – a vizuális ábrázolás-  ahol új etikát lehet artikulálni.


 

J.T. Mitchell szerint ez nem így van.  Mitchell a What Do Pictures Really Want című, 1996-ban megjelent tanulmányában, azt sugallja, hogy a szkópikus rezsimeket újra és újra meg lehet dönteni anélkül, hogy a vizuális vagy a politikai kultúrán bárminemű látható hatást érnénk el. Hangsúlyozza, hogy „a képek gyengébbek, mint gondolnánk”, pontosan ezért lett a mitchelli fő kérdés ahelyett, hogy mit tesznek, vagy mit akarnak a képek az, hogy mi a kép (vágya)?  A hangsúly, mely áttevődik a hatalom pozíciójáról (power) a szubaltern (desire) pozíciójára határozza meg a képeket. A domináns hatalom kutatása helyett a szubaltern szóra bírása lett a cél. Mitchell a feminista kritika alapkérdését a „what do women want?”-ot adaptálja, melyet Franz Fanon is használt: „Mi (mit akar) a fekete ember?”. Ezzel a kérdéssel, egy mondatban, újraegyeztette és egybeolvasztotta az ember és a fekete fogalmát. Mitchell a képek kutatását így afelé irányítja, hogy mit akarhat, mire vágyik a „tárgy”, azaz az alárendelt másik. A kuruczinfo, a magyargarda, a szentkoronaradio és a magyargyerek weboldalak illusztrációinak nagy része a paramilitáris szervezetek felvonulásait jeleníti meg a tradicionális nemzeti szimbólumokkal. E képek célja, hogy láthatóvá tegyék és megsokszorozzák, más szóval terjesszék a terrorizmus láthatatlan bálványát, és hogy megmutassák a radikális gonosz alakját, illusztrációi az apparátus szerveződésének.

A rasszista hirdetések és propaganda egy másik csoportja a romákat lealacsonyító plakátok és képek. Ezek ideológiai manipuláció ügynökei, melyek kárt tesznek a roma emberekben, úgy működnek, mint a pornográf képek, amelyek Catherine MacKinnon értelmezésében nem az erőszak egyszerű megjelenítései, hanem maga az erőszakos degradáció cselekménye. Amikor Fanon a négerségről ír „megtestesülő átoknak” nevezi azt a jelenséget, ami a „Look a Negro!” vizuális találkozás pillanatában fogalmazódik meg. A modernitás "közép-európai panoptikus rezsimjében a „cigányok” lesznek a „pandant”-jai Nyugat-Európa afrikai és ázsiai „primitívjeinek”. Bár "egyelőre további kutatást igényel annak vizsgálata, hogy miképp szexualizálódik és feminizálódik a „fekete” test az európai modernitásban, a képek archeológiáját vizsgálva az azonban egyértelmű, hogy a "közép-európai társadalmak létrehozzák a maguk saját „feketeségét” „vad” csoportokon és individuumokon, távoli és közeli kolóniáikon keresztül". Mitchell kifejti, hogy a rasszizmus a látványbeli erőszakkal kettéhasítja tárgyát, és ezzel egyszerre láthatatlanná és hiperláthatóvá teszi azt, Fanon szavaival egyszerre imádata és utálata (undora) tárgyává teszi. Az imádat és az undor Mitchell szerint azok a kifejezések, amelyekkel a Biblia leírja a bálványimádást. „A bálvány, csakúgy, mint a fekete ember egyszerre vált ki csodálatot és gyűlöletet, jelentéktelen személyként, rabszolgaként jelenik meg, ugyanakkor félnek tőle mint az idegenektől és a természetfeletti erőtől.” A rasszista plakátok stratégiájának jól felismerhető része a roma „áldozatok” abjektifikációja. Ezek a rasszista képek tudatosan torzítják és manipulálják roma tárgyukat, amíg az a maximális undor kiváltására alkalmas lesz. Ezt a gyakorlatot leplezi le a nagy botrányt kavart szlovák választási plakát, amely modelljét feldagasztotta, kitetoválta, besötétítette, majd felékszerezte a szlovák SNS párt. A plakáton az olvasható „Ne etessük azt, aki nem akar dolgozni”. A képen szereplő férfinak, fogalma sem volt arról, hogy egy cigányellenes plakáthoz kívánják a fotóját felhasználni….

Kristeva és Douglas elméletei rámutatnak arra, hogy az abjekt az, amelyet a társadalom piszokként jelöl ki, "amely az általunk elképzelt vagy vágyott "rendet" megzavarja", és amely "kiforgatja az identitást, a rendszert, a rendet, nem tiszteli a határokat, a tereket, a szabályokat".  Kristeva hasonlata a tej föléről, amelytől gyermekkora óta betegesen undorodik, tökéletesen szemlélteti az abjekt fogalmát. A rasszista plakátok egy része az abjektifikáció gyakorlatát tovább fokozva kívánja megmutatni, hogy hogyan szennyezik be a romák a „tisztaságot”. Az Olaszországban elterjedt plakátot -„Donna Itáliát erőszakkal bemocskolták a romák”- fordítás nélkül vette át a magyargárda és a kuruczinfo 2009-ben, csakúgy mint a román polgárok olaszországi kampányplakátját, mely egy kapcsolódó kisfilm segítségével „magyarázza el” a különbséget a jó román polgárok és a roma migránsok között. Mitchell vulgáris képeknek nevezi azokat a képeket, amelyek „ilyen direkt módon fejezik ki vizuális vágyaikat, a képiség vulgárisan egyszerű nyelvezetén”. Ide sorolja a kereskedelmi hirdetéseket a politikai és vallási propagandát. Mitchell tanulmányának csattanója szinte banális: a képek egyszerűen azt akarják, hogy foglalkozzanak velük. A magyarországi rasszizmus vulgáris képei pedig teljesen egyértelműen már az első pillanatban felfedik ezt a vágyukat. Vannak olyan roma kulturális produktumok, amelyek hatékonyan tudnak reagálni és visszavágni: Omara, Delaine LeBas és Kállai András munkái a "fehérség kritikai megközelítését" (Critical Whiteness) hajtják végre.


Omara: … első cigány művészettörténésznő, 2004


Kállai András: Menetelő Barbiek, 2011, videó installáció




Delaine LeBas, illusztráció, Safe European Home?

 

  • uhl gabriella

    Cloning Terror: The War of Images, 9/11 to the Present by W. J. Thomas Mitchell (University of Chicago, 2011). Kedves kollegina, érdemes a téma legújabb szakirodalmát is olvasni, nem csak a félmúlt cikkeit. A bölcs Mitchell gondolatfolyama már régen továbbgördült újabb publikációiban.

  • timár.kati

    @ostobaság: És melyek lennének az egyébként nagyszerű és “bölcs Mitchell gondolatfolyamá”-nak megdöbbentően új megállapításai? Már csak azok kedvéért is kérdezem, akik nem tudnak (vagy nem akarnak) észtveszejtve rohanni, megvenni és kiolvasni az említett könyvet. Részben talán épp azért, mert onnan, ahonann én nézem, az egyébként valóban nagyszerű és tiszteletreméltó Mitchell kicsit saját magát ismételgeti az elmúlt kb. 18 évben. (És ez még azt sem jelenti, hogy nem szeretnék olyan szinten gondolkodni és írni, ahogy a kiváló Mitchell teszi.)

  • Bobby Watson

    @ostobaság:
    Szia tájékozott ostobaság!
    A te hozzászólásodat úgy jegyzik a logikai vétkek katalógusában, hogy “tekintélyre való hivatkozás”. Tartalmi érveket! Ne csak hivatkozást!
    A “korai Foucault”-ra épp úgy szokás hivatkozni mint a “kései”-re. Ez nem érv!!!!

  • uhl gabriella

    Csak annyit szerettem volna kommentemben jelezni, hogy Mitchell legújabb könyve az adott témához, a gyűlölet ikonográfiájához, több adalékkal szolgál, mint a cikkben hivatkozottak. Azt hiszem, hogy az érzékeny és fontos probléma, amit a szerző felvet megérné a a poszt-kolonializmus szöveggyűjtemény-bevezetőkből idézett közhelyei helyett a hivatkozott szövegek valódi megolvasását, kritikus és az adott környezetbe szervesen beolvadó átgondolását. Bár lehet, hogy megint tekintélyelvű leszek, de így tett például Hornyik Sándor írásaiban, amikor a szintén divatos poszt-kolonialista elmélet kelet-európai alkalmazásának érveit és ellenérveit sorakoztatta fel spekulatívan. Csak akkor védekezhetünk a gyűlölet ellen, ha bölcsebbek vagyunk a kihívóknál. Kevesebb vagdalkozó politika és mélyebb kritikai látásmód valamint humánum szükségeltetne a probléma megértéséhez és orvosolásához.

  • timár.kati

    @ostobaság: A baj az, hogy addig, amíg konkrétumokat nem említesz, addig mindez nem több puszta (és teljesen felesleges) piszkálódásnál (vagy úgy is mondhatom, hogy ráolvasásnál).

    Ráadásul Hornyik Sándor az említett szövegében épp azt hányja Piotrowski szemére, hogy miért nem veszi át Krauss és társai témába vágó elméleteit — amivel több probléma is adódik és épp abból a szempontból, amit te beleolvasni vélsz az ő írásába (szemben a fenti szöveggel).

    A “humánum” szót pedig képtelen vagyok értelmezni ebben a kontextusban.

    Szóval, több konkrétumot (érvet) és kevesebb általánosító közhelyet, ha kérhetem.

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány