Androgin a Cseresznyéskertben – Újratöltve 1.

1985-ben Kerekes László képzőművésszel beszélgettem alkotói gyakorlatomról, a fónikus és vizuális költészetről, a performanszról, az alkotás mechanizmusáról, az alkotó és a közönség ill. a „befogadó” viszonyáról. Mindketten a Bosch+Bosch művészeti csoport tagjai voltunk egykor. Ma újra feltettem magamnak Kerekes László akkori kérdéseit, és aktualizálva, újra megválaszolom őket.

 


KEREKES: Ezúttal nem a színházzal, filmmel, előadóművészettel való közvetlen kapcsolatodról kérdeznélek, hanem arról, amit vizuálisnak, vagyis feltételesen mondva „vizuális” (képzőművészeti érintőpontú) megnyilvánulásnak tekinthetünk alkotótevékenységeden belül.

LADIK: Bizonyára a performanszra, a szintetizáló művészetre gondolsz elsősorban. Bizonyos munkáimra a szcenikus megnyilatkozás jellemző, de kerülném a „képzőművészet” kifejezést — még ha alkotói gyakorlatomban nagyon fontos képzőművészeti jellege is van az ún. írott költészet és a multimediális, szintetizáló művészetnek. Hosszan tartó munka eredménye, hogy bizonyos konceptjeimet szcenikusan és egyedül adom elő.


Ladik Katalin: Bukott angyal, performansz, Szeged 1992


Ladik Katalin UFO party, Új Symposion, Újvidék 1969. 35.szám 18-19 p.

KEREKES: Hogyan tudsz ilyen többszörös kompromisszum mellett kifejezésre jutni a „klasszikus irodalomtól” a performanszig? Mi az, amit az alkotói látásmódban ma „klasszikusnak”, ill. „avantgárdnak” vélsz?

LADIK: Idézőjelbe tenném a kompromisszumot. Gyakran ősi, közös archetípusokat, archaikus motívumokat használok az ún. írott költészetemben (Kiűzetés, JegyességIkarosz biciklijén) valamint a performanszban egyaránt. Alkotói látásmódom aktuális világszemléletem és szenzibilitásom iránytűjétől függően lehet avantgárd vagy nem avantgárd — ez nálam nem programszerű. E jelzőkkel különösebben nem foglalkozom, mert a világot „magamon átszűrve” érzékeltetem, és „magamból merítve” jutok el annak ábrázolásáig. Rajtam keresztül beérkezik, megmarad valami az avantgárd áramlatokból, ám ez egy ösztönös választás eredménye.

KEREKES: Ez azt jelentené, hogy lényegében ösztönösen alkotsz?

LADIK: Nem egészen. Az ösztönnek jelentős szerepe van munkáimban, ez, nyilvánvaló. Tudatosan használom fel érzékenységemet, márpedig az érzékenység ösztönös.

KEREKES: Tekintettel e kötődésekre, elképzelhető, hogy amit avantgárdnak nevezünk, az „aktuális pillanatához” viszonyítva valamiféle eltolódást jelent az időben?

LADIK: Az avantgárd mindig a ma pillanatához kötődik, mozgásban van. Így a klasszikus fogalma is bizonyos időbeli és fogalmi eltolódást jelent. Erre azonban ilyen közvetlen tudatossággal, az alkotás folyamán, nem figyelhetek. Csak alkotásom autentikus pillanatára gondolok.

KEREKES
: Autentikus párbeszédet kívánsz folytatni az idővel. Hogyan kötődsz az idő „aktuális pillanatához”? Izolálva vagy időnk szellemétől?

LADIK: Úgy érzem, nem vagyok teljesen elszigetelt. Magányosnak tűnő kísérleteimről rövid időn belül kiderült‚ hogy a világban vannak azokhoz hasonlóak. A földgolyó különböző kontinensein egyedi, mégis egymáshoz hasonló alkotói világok léteznek. Erről az ‚‚egyetemes izmusról’’ a kommunikációs rendszereknek köszönhetően hónapokon‚ legfeljebb egy-két éven belül értesülünk. A hetvenes évek legelején megvalósított akcióim, performanszaim néhány változatát, egy idő után más művészek produkcióiban ismertem fel fesztiválokon, vagy folyóiratok fotóin. Természetesen egyikünk sem tudott a másikról akkoriban. Egyidejűleg, gomba módra bukkantak fel a világban ugyanazok a jelenségek.


Ladik Katalin Szilágyi N.: Ó azok a szép napok, Újvidéki Színház 1988.

KEREKES: Hasonló reagálásról lenne szó?

LADIK: Hasonló életérzésről, hasonló szenzibilitásról, indítékról, impulzusról. Mindezek együttesen szükségszerűen hasonló munkákat hívnak életre. Ilyen tehát az én kötődésem az aktualitáshoz.

KEREKES: A beszélt nyelv vagy a „determináció” értelmében?

LADIK: Lehetetlen csak a nyelvről beszélni; itt a szemantikai és szemiotikai oldal párhuzamáról van szó.


Ladik Katalin Performansz 1, Monza 2004.


Ladik Katalin Performansz 2, Monza 2004.

LADIK: Úgy érzem, inspiráló ez a földrajzi terület ahol élek és ez a társadalmi pillanat, bár nagyszerűen feltalálom magam a világ bármely pontján; jól érzem magam, tudnék, és tudok alkotni mindenütt. Ide kötnek a jellegzetes energiákat abszorbáló gyökereim — tisztán művészi szempontból. Itt találom azokat a nedveket, melyek táplálnak, de a szárnyamat is itt szegik. Ha alkotásaim egy világviszonylatban döntő jelentőségű városban vagy kulturális közegben jutnának nyilvánosságra, az elsőbbség előnyeit élvezhetnék. Kevesebbet tévelyegnék utamon, hiszen hazugság, hogy a művész a légüres térben is megél, valamiféle visszajelzésre mégis szüksége van. A visszajelzés, a támogató közeg nélkül az alkotónak hihetetlen energiával kell rendelkeznie, legalábbis egy alapvető fanatizmussal, mondhatnám, fatalizmussal művének megvalósításához.


Ladik Katalin: Újvidék leeresztése a Dunán (akció) 1974.


Ladik Katalin: Újvidék leeresztése a Dunán (akció) 1974.

KEREKES: Tudatában vagy alkotói értékeidnek?

LADIK: Ha nem kaptam volna külföldön „szabad utat”, ha nem jeleztek volna vissza… talán kételkedtem volna magamban. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem hiszek abban‚ amit csinálok. Nagyon is hittem, s hiszek a művemben — minden tévedésem ellenére. Tudatosan alkottam, de nem szigorú, előre gyártott programok, elméletek alapján.

KEREKES: Mit jelent számodra a művészi „tévelygés”?

LADIK: Évekig, évtizedekig kellett várnom a megfelelő visszacsatolásra. Sokáig nem is azzal foglalkoztam, amihez egyesek szerint legtöbb tehetségem van: a fónikus költészettel. Néhány hangkölteményem megtalálható az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában (A négydimenziós ablak, Fűketrec).

KEREKES: Vitathatatlanul fölöttébb összetett artisztikus megnyilvánulásokról van szó. Hol kezdődik műveid ún. képzőművészeti jellege?

LADIK: Elsődleges kifejezési formám a vers. A vers megmaradt, ám e verbális szerkezetben, a színek és képek továbbra is dominálnak benne.

KEREKES: Visszatekintve úgy tűnik, hogy már tiszta, verbális fokon is kutattad a komplex kifejezés lehetőségeit.


Ladik Katalin: Poesie sonore, Budapest, Merlin, 2008.03.08.


Ladik Katalin: phonopoetica hanglemez SKC Belgrád 1976.
 

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány