Androgin a Cseresznyéskertben – Újratöltve 2.

Eleinte nem foglalkoztam vizuális művészettel. Elszigetelten, megfelelő információk hiányában, csak az írott irodalmi mű lehetőségeivel éltem. Ám hamarosan rájöttem, hogy a nyomtatott szavak és betűk használatával is ki tudok fejezni vizuális költői mondanivalókat.

Ladik Katalin: Flora, talált vizuális versek 1973.

Ladik Katalin: Ének egy beolajozott kályhacsőre és női hangra írógéppel írt képvers. 1977

Később kapcsolatba kerültem képzőművészekkel, valamint a tágabban értelmezett képzőművészeti alkotásokkal.

Ladik Katalin: Ólomszonett. 1973

Ladik Katalin: Aki amiatt a harang szól. Kassák Lajos emlékének. Kollázs, 1987.

KEREKES: Közvetett vagy közvetlen kontaktusról volt szó?

LADIK: Mindkettőről. A klasszikus értelemben vett képzőművészet azonban nem nyújtotta számomra az azonosulás lehetőségét. Így a hatvanas és hetvenes években én is elkezdtem használni a happening, a body art és performansz elemeit verseim előadása alkalmával, felfedeztem a vizuális megnyilvánulás és a költészet eleven kapcsolatát.

Ladik Katalin: Pseudosculpture. 1982 | fotó: Varga S. Tibor

KEREKES: Milyen különbséget látsz a happening és a performansz között?

LADIK: Erre a kérdésre nem egyszerű válaszolni. A happeninggel előbb kerültem kapcsolatba Szentjóby Tamás és Erdély Miklós révén, akikkel együtt részt vettem az UFO happening-ben Szentendrén, 1968-ban. A happeningnek senki sem látja előre a kimenetelét. Szerintem nemcsak formai, hanem tartalmi különbség is létezik e két meg nyilvánulás között, hiszen a performanszban többnyire részletesen kitervelt dolgokat, tudatosan megfontolt koncepciót vezetek végig.

Ladik Katalin: A sikoltozó lyuk. Performansz, 1979, Újvidék | Fotó: Ifjú Gábor

KEREKES: Mondjuk úgy, hogy a happening spontánabb megnyilatkozás, míg a performansz programszerűen előrelátott folyamat, tehát végső soron „forgatókönyvvel” rendelkezik. És a „vizualitás”?

LADIK: A happeningnek is van forgatókönyve. A látvány, a képi megnyilvánulás mindkét eseménynél elsősorban a szerző személyétől függ. A performansz volt az a szintetizáló művészet, amelyben megtaláltam a formával való érintkezési pontjaimat. A happening elsősorban érzelmi sokkot jelentett és kinyitotta a szemem. Általa egy új látványkultúrával, új típusú irodalommal ismerkedtem meg.

Ladik Katalin performansza. Salerno, 2005

Ladik Katalin -Szkárosi Endre: Diptichon performansz. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2008

KEREKES: Mi az, amit e műfajoknál fontosabbnak tartasz: a közvetlenség vagy a „tartalom”? — hiszen néha hagyományos értelemben vett, bonyolult tartalmakat is közvetítenek…

LADIK: A közvetlenség kapcsán az a tapasztalatom, hogy a happening és a performancsz gyakran izgalmasabban, inspiratívabban hat utólag, az esemény dokumentációja által. Ha az ember egy-két év múlva előveszi egy happening, performansz leírását, fotóit, mindaz, gyakran érdekesebb eseményre utal, mint amilyen az eredeti, élő történés volt. Ma már sok alkotó számol a happening és a performansz mitikus utóéletével, mivel a „történés” nem ér véget a megtörténttel. A mítosz is hozzá járul az esemény művészi megítéléséhez, értékeléséhez (O-betűk helyzetei).

KEREKES: A dokumentáció ürügyén ismét felvetődik a vizuális médiumok kérdése. A fénykép és a video két különböző megközelítési mód, a történés pedig egy harmadikat implikál…

LADIK: Igen. Akár nézőként, akár alkotóként vettem részt ilyen történésekben, eltérő élményben volt részem az „élő kivitelben”, akár a később felidézett dokumentációval való találkozáskor. Az utóbbi hasonlóképpen erős élmény volt, de egészen más értelemben. A dokumentáció médiumai: a fotó, video, hangfelvétel saját kifejező eszközeikkel hatottak rám, s továbbfejlesztették bennem az elsődleges gondolatokat, élményeket, sőt azoktól teljesen eltérő élményeket, gondolatokat indítottak el. A happening vagy performancsz dokumentációja, újradokumentálása, más valaki tollából származó beszámoló mindig valami egészen mást, újat hoz toldalékul az alapanyaghoz, ám mégis, szintén hiteles vetületet…

KEREKES: Az új művészet néhai reprezentánsai ma a festészet felé fordulnak. Andy Warhol például azt állítja, hogy a happening konvencionális műfaj.

LADIK: Ilyen értelemben talán a ráolvasás a legősibb „konvencionális” műfaj.

Ladik Katalin: Fónikus vers kukoricaszár hegedűvel, 1974

Sámánének. 1968, házi hangfelvétel (mp3 file)

KEREKES: E pillanatban a sajátságos performanszt tartod a leglényegesebbnek, a szintetizáló műfaj felé tekintesz.

LADIK: A happening és a performansz összefonódásában megleltem azt a ‚‚műfajt”, melybe időszerűnek, autentikusnak érzem magam. E kifejezésmódot bizonyos értelemben a body art-nak, a gesztuális költészetnek köszönhetem, valamint alapvető elkötelezettségemnek a színház, a költészet iránt. A gesztusrendszer vizuális dokumentálása által megtaláltam azt a kifejezési formát, amelyet feltételesen vizuális művészetnek is lehet nevezni. Az anyag amellyel dolgozom a testem, az arcom. A fénykép, a film, a video másodlagosan hatnak az alkotás folyamatára, az ő szerepüket konkrét forgatókönyvek alapján határozom meg. A produkció végül e vizuális elemek segítségével jut el a kifejezés végső minőségéhez. Itt konkrétan az üveglapos POEMIM performanszra utalok.

Ladik Katalin: Poemim-kontaktkopia. 1978 | fotó: Póth Imre

Ladik Katalin: Poemim. 1978 | Fotó: Póth Imre

Alkotói gyakorlatom egyik módja, amikor a testemet, a másik, amikor az írott szöveget használom fel a performansz megvalósításához. Van még valami: a leírt szónak nem csak a tartalma, hanem vizuális formája egy különleges előadásra ösztökél. Ennek következményeként a „szöveget” már a szintetizált művészeten keresztül közlöm.

KEREKES: A szöveget?

LADIK: Természetesen a „szöveget”, mert amíg van tartalma, üzenete, szemantikai értéke,  tördelése, formai komponálhatósága, partitúraként kezelhető, és természetesen annak is használom kiindulópontul.  (Spiritus Noister–Kurt Schwitters: Ős-szonáta két énekhangra és zenei környezetre 2002.)

Ladik Katalin: Sonate für die Frauen. DDR, 1978

KEREKES: Tehát a kifejezés célzatossága, a szintetizált megnyilatkozás értelmében…

LADIK: Vizuális munkáim önmagukon kívül nem fejeznek ki mást. Azok azonban inspirálhatnak egy újabb, elsősorban akusztikus kifejezésre. Lehet, hogy ez ellentmondásnak hangzik. Nem az a szándékom, hogy csupán hangkölteményként adjam elő vizuális verseimet, hanem, hogy egy-egy vizuális mű megihlessen egy új fónikus mű megalkotására is. 
 

UFO-nopoetica. 1976-1993 hangfelvétel dátuma (mp3 file)

Ladik Katalin: Képversek, fónikus elődásban Kontakt Gruppe-Badische Kunstverein Karlsruhe 2008

A vizuális versnek, fotónak a fónikus előadás esetében gyakran csak annyi szerepe van, mint egy szabadon alkalmazható és értelmezhető zenei partitúrának, vagy mint egy jó mikrofonnak…