A szegénység börtönei

Beszámoló a Társadalomelméleti Kollégium által a Budapesti Corvinus Egyetemen október 24-én és 25-én megrendezett A szegénység börtönei – Kriminalizációs tendenciák a 21. században című konferenciáról.

TEK-konferencia-254432.jpg

A szegénység börtönei, konferencia, Budapesti Corvinus Egyetem, 2013. október 25. | fotó: Vörös Anna


Pár napja a kijelölt közterületeken újból tiltott az utcán élés. A hajléktalan emberek büntetése bár kirívó jelenség, ugyanakkor része a jóléti rendszer zsugorításával párhuzamosan erősödő, a társadalmi problémákkal szemben a büntetőpolitika és a rendészet eszközeivel odacsapó hatalmi trendnek. Tiltott még a lomizás és a guberálás, szigorított büntetés jár a falopásért. Közben elzárás nélkül is a jogfosztottság és kilátástalanság egyre mélyebb csapdájába kerülnek a szegények, és a társadalom perifériájára szorulók. Miért probléma ez? Mit tehetnek ellene az érintettek, az egyetem, a szakértők, és a hétköznapi emberek? Ezekre keresett válaszokat a Társadalom Elméleti Kollégium (TEK) kétnapos A szegénység börtönei címmel megrendezett konferenciája.

Október 14-én, a szegénység világnapja előtt három nappal lépett életbe a szabálysértési törvény módosítása, amely ismét törvénybe iktatta a hajléktalan emberek hatósági üldözését. Az utcán élők elleni hadjárat újabb fejezete, és a TÁRKI friss felmérése, mely szerint a rendszerváltás óta nem volt annyi szegény, mint most, fájó aktualitást adtak a TEK által szervezett konferenciának.

A fedél nélküliek büntetéssel fenyegetése korántsem egyedülálló jelenség, illeszkedik a jóléti juttatások visszavágásával párhuzamosan erősödő, a társadalmi problémákra büntetőpolitikai eszközökkel lecsapó hatalmi fellépés utóbbi időben felgyorsuló trendjébe. A büntethetőség korhatárának leszállítása, a falopások büntetési tételének szigorítása, a lomizás és guberálás lopásnak minősítése, és most a közterületeken élők büntetése mind részei ennek a folyamatnak. A szociális védőháló elvékonyításával a segítő állam helyébe lépő büntető állam egyik veszélyes következménye lehet, hogy a társadalmat is a megbélyegzés, a bűnbakképzés és a széttöredezés felé tolja el. A TEK konferenciája ezen folyamat megállítására keresett lehetséges válaszokat.

TEK-konferencia-254407.jpg

A szegénység börtönei, konferencia, Budapesti Corvinus Egyetem, 2013. október 25. | fotó: Vörös Anna

Az elzárással való közvetlen fenyegetettségen túl a jelenlegi gazdasági, társadalmi folyamatok, valamint a társadalmi igazságtalanságokra ráerősítő politika révén már így is a jogfosztottság, a jövőtlenség és a szegénység „börtöneibe” kerültek a társadalom legkiszolgáltatottabb csoportjai: a segélyekre szorulók, az etnikai hovatartozásuk miatt megbélyegzettek, és a testüket áruba bocsátani kényszerülők.

A büntető állam modelljének eleve megágyaz az, hogy az Alaptörvény már nem garantálja a szociális jogokat, csak „törekszik” megvalósításukra, viszont tartalmazza az „aki nem dolgozik, ne is egyék” elvét (XIX. Cikk). A szociális juttatások kötelező munkához kötésének koncepciója egyébként világszerte (az USA-tól Norvégiáig) fellelhető, de főleg Kelet-Európában alkalmazzák széles körben. A közmunkát Magyarországon még 2009-ben vezették be, de igazán az elmúlt 2-3 évben vált kiterjesztett „modell programmá”. A konferenciára meghívott szociológusok kritizálták, hogy a közmunka aránytalanul sokba kerül az adófizetőknek, nem segít visszavezetni a munkaerőpiacra, közben pedig a foglalkoztatottság növekedésének hamis látszatát kelti. A Közmunkás Mozgalom a Jövőért egyik érintett aktivistája és a közönség soraiból felszólaló volt közmunkás egyaránt elmondták, hogy sokszor embertelen körülmények között dolgoztatták őket (pl. nem jutott elég ivóvíz a nyári kánikulában), és gyakran ugyanazt a munkát kellett végezniük mint a főállásúaknak, csak töredék pénzért (nettó 49500 Ft/hó). A Magyar Szegénység Ellenes Hálózat egy, a közösségi médiát célzó közmunkásokról mesélő portré-kampányban hívta fel a közmunkások helyzetére a figyelmet. Hasonló kampányt alkalmazott egy svéd szervezet, amely a metróállomásokon plakátolta ki hajléktalan aktivistáinak „önéletrajzát”, hogy megmutassa a hajléktalanság emberi oldalát a járókelőknek. A kiszolgáltatottsággal és megbélyegzéssel járó közmunka helyett a szakértők szerint hosszabb távon megoldást jelentene az oktatási és átképzési lehetőségek fejlesztése, és a bérek adminisztratív költségeinek csökkentése.

TEK-konferencia-254410.jpg

A szegénység börtönei, konferencia, Budapesti Corvinus Egyetem, 2013. október 25. | fotó: Vörös Anna
a képen: Lakatosné Jutka, az AVM hajléktalan aktivistája érvel

A kiszolgáltatottság még nagyobb fokával kell megküzdenie a prostituáltaknak. Láthatatlanságuk és jogfosztottságuk szinte teljes körű: bár 1993-tól elvileg már nem büntethetőek Magyarországon sem, a rendőrök rendszeresen vegzálják őket (sokszor szexuálisan), és a szabálysértések felhalmozott bírságai miatt börtönbe kerülnek, és egyáltalán nincs számukra hivatalos ellátó rendszer, leszámítva egy maroknyi szociális munkást. A közvélemény és a sajtó pedig szinte nem akar tudomást venni arról, hogy a mély szegénység és a családon belüli erőszak, illetve az azt kihasználó szervezett bűnözés átlagosan 14 éves (!) kislányokat kényszerít testük eladására, sokszor gyermekotthonokból elcsábítva őket. A konferencián bemutatott Iris 2012 az első olyan átfogó nemzetközi kutatás, amely magyar civil szervezetek bevonásával vizsgálja a prostitúcióban élő magyar nők helyzetét Svájcban és hazánkban. A kutatás apropója: a Svájcban prostitúcióval foglalkozó nők több mint 90%-a (!) Magyarországról származik. Miközben szegénységbe született magyar lányok tízezreit szívja fel a nyugat-európai szexpiac, Magyarországon szinte teljes a hallgatás a témáról, mind szakmai, mind köznapi szinten. A súlyos problémára figyelmet felhívó nemzetközi aktivizmusra pedig vannak jó példák, mint a nemzetközi emberkereskedelem és szexuális rabszolgaság elleni Stop the Traffik („Állítsuk meg az emberkereskedelmet”) mozgalom, amely többek között ilyen provokatív akciókat is szervez.

A nincstelenség egyik „legláthatóbb” és legkönnyebben bűnbakká tett csoportjának, az otthon nélkülieknek már 2010 óta zajlik a kriminalizációja. Bár az Alkotmánybíróság 2012-ben egy hasonló tartalmú törvényt eltörölt, annak Alaptörvénybe foglalása után már ott tartunk, hogy a Főváros például tervei szerint a világörökségi területek mellett Budapest kiterjedt területén büntetné az utcán élést. A konferencián résztvevő két nagy hajléktalanellátó intézmény, a Máltai Szeretetszolgálat és a Budapesti Módszertani Szociális Központ vezetői egyaránt hangot adtak kritikának a törvénymódosítás kapcsán, bár annak elítélését egyikük sem fogalmazta meg olyan nyíltan és szívhez szólóan, mint Lakatosné Jutka, A Város Mindenkié (AVM) csoport hajléktalan tagja. A 21 éve hajléktalanként, párjával jelenleg kunyhóban élő aktivista elmondta, hogy a törvény hatására a hatóságok elől menekülni kényszerülő utcán élők kiszorulnak azokról a területekről, amelyek eddig fontosak voltak életben maradásuk szempontjából, és félő, hogy a szociális munkások sem fogják őket könnyen megtalálni. Kijózanító volt, hogy a hivatalos adatok ellenére a nagy ellátók vezetői nem ismerték el azt, amit már a kormányzat is megtett: nincs elég férőhely a hajléktalan ellátókban, ami még elfogadhatatlanabbá teszi az utcán élők üldözését. A résztvevők abban azonban egyetértettek, hogy a rendészeti tiltás nem jelent megoldást, helyette a szociális bérlakások számának és a rászorulóknak nyújtott lakhatási támogatás mértékének növelésére lenne szükség.

TB_Koka_Eva.jpg

Kóka Éva, a 2009. április 22-én meggyilkolt Kóka Jenő özvegye, 2010  | fotó: Turay Balázs

 

A konferencia kitért arra is, hogy a szegénységbe és a kitaszítottságba való bebetonozásban nagy szerepe van a médiának is. A sajtó káros torzításai Magyarországon a romákat érinti nagymértékben (lásd a Szélre tolva című. tanulmányt), akik főleg a bűnözés kapcsán kerülnek sajtófigyelembe (összes megjelenés 37%-a 2010-ben és 2011-ben), és döntően nem a sérelmükre elkövetett a bűncselekmények ügyében (31%). Ugyanígy káros, hogy a sajtó a romákat általában csak a politika passzív alanyaként jeleníti meg, kulturális téren pedig csak bulvárosítva, miközben a romák történeteit méltósággal bemutató roma vagy nem roma művészet, mint például Turay Balázs gyönyörű fotó-sorozata, alig jelenik meg. Ez a fajta torzítás, annak minden káros, a már amúgy is erős társadalmi előítéletességet növelő hatásával, a romák mellett a többi kiszolgáltatott csoportot, mint például a hajléktalan embereket, egyaránt érinti. Ennek fontos ellenszere lehet például olyan médiaetikai kis könyvek készítése, mint az AVM-é, vagy érzékenyítő képzések tartása a sajtómunkások számára.

csoszo_foto.jpg

Csoszó Gabriella: KIJELÖLT HELY, TILTOTT ZÓNA, peformansz, Budapest, 2013. november 2.
tiltakozás az utcán élők büntetése és a művészeti helyszínek politika és hatalmi logika szerinti (újra)elosztása és függősége ellen
fotó: Balogh Dina, © Kívül tágas 

 

A konferencia egyik fontos tanulsága lehet, hogy a média képviselői mellett minden egyetemistának, kutatónak, szakértőnek, művésznek, és maguknak az érintett csoportoknak is feladata, hogy aktívan elősegítsék a szegénység börtöneinek lerombolását. Nem csak kutatással, elemzéssel, hanem esetenként kreatív akciókkal is fel lehet hívni a figyelmet egy-egy társadalmi problémára, illetve adott esetben az állami intézkedések visszásságára, ahogy azt az október 15-ei Tetthely akció résztvevői vagy a Kívül tágas felkérésére Csoszó Gabriella fotóművész tette.

 

Átal Dorottya
aktivista

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány