A szegény rokon diadalmenete: építészet a művészeti múzeumban Interjú Aurélien Lemonier-vel, a párizsi Pompidou Központ építészeti gyűjteményének archivistájával

Az építészet egyre nagyobb szerepet kap a kortárs művészeti intézményekben. Nem csak a művészek érdeklődnek a város terei és építészeti lehetőségei iránt, de a múzeumok is felelősségüknek érzik a modern és kortárs építészet bemutatását. Képzőművészet és építészet találkozása azonban nem problémamentes: az építészet terei és tárgyai más értékeket hordoznak, más céllal jönnek létre, mint a művészet terei és tárgyai. Hogyan fér meg egy építészeti gyűjtemény egy művészeti múzeumban? És hogyan lehet egyáltalán gyűjteni az építészetet? Ezekről a kérdésekről beszélgettem Aurélien Lemonier-vel, a párizsi Pompidou Központ építészeti gyűjteményének archivistájával.


Elgondolkodtató formák. | fotó: Polyák Levente

Auréliennel egy vasárnapi ebéd szerencsés ültetési rendje hozott kapcsolatba. Amikor néhány hét múlva újra találkoztunk, a Pompidou Központ 1992-ben alapított építészeti gyűjteményét bemutató katalógus bevezetőjével szembesítettem. Ebben az 1998-as szövegben Alain Guiheux, a gyűjtemény kezdeményezője és vezetője  írja: „Ma az építészet már nem elégedhet meg azzal, hogy szegény rokonként kezelik, miközben a telekspekuláció által fenyegetett építészeti örökség védelme és a modern építészet megőrzése egyre sürgősebbé válnak. Az építészeti gyűjtemény ezt a feladatot tölti be; emlékeztet minket arra, hogy a épített környezetünk el tudja kerülni, el kell kerülnie a középszerű projekteket.“

Mennyire érvényes ez az állásfoglalás tíz évvel később, amikor a legtöbb építészeti kiállításon a kontextust egyenesen tagadó kortárs munkákat látunk, amelyek aligha képviselik az épített örökség védelmének ügyét?

– Az örökség dimenziója továbbra is jelen van. A néhány évvel ezelőtti Mallet-Stevens-kiállítás például, amelyben én is dolgoztam, egy olyan választás, amelyet az örökség iránti érzékenység motivált. Bizonyos értelemben a modern építészet megőrzése, bármennyire is intézményesült az elmúlt 20 évben, továbbra is fontos kulturális játszma tárgya. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az általad idézett szöveg 1998-ban született: azóta az építészet szerepe megerősödött a Pompidou Központban: már nem illik rá a szegény rokon jelző.


A gyűjtemény egész épületeket is tartalmaz. Itt Jean Prouvé híres Trópusi háza ázik a párizsi esőben | fotó: Polyák Levente

–  Mit jelent az építészetet gyűjteni egy művészeti múzeumban?

– A múzeum küldetése a tárgyak gyűjtése, megőrzése, megmutatása. Más intézményekkel ellentétben, mi nem egy hagyományos értelemben vett archívumot építünk: olyan rajzokat vagy maketteket gyűjtünk, amelyek mérföldkövei a modern építészet megértésének. Mivel mi egy művészeti múzeumban gyűjtünk építészetet, ezért az építészet sok fontos területével mi nem foglalkozunk. Ez a filter megjelenik a gyűjteményben is, amely egy képzőművészeti gyűjtemény mintáján alapul. Vannak az eredeti dokumentumok (rajzok, tervek), amelyekhez egy-egy leltári szám tartozik, és amelyeket individuális műtárgyként kezelünk. Nagy hagsúlyt adunk az eredeti dokumentumoknak. Egy kiállítás, ahol csak eredeti rajzokat mutatunk, meglehetősen különbözik egy kiállítástól, ahol reprodukciók szerepelnek. Mindig vannak eredeti dokumentumok: a digitális tervek mellett mindig vannak rajzok, jegyzetfüzetek. Az eredeti rajzokkal lehet bemutatni az alkotás konceptuális folyamatát, ami a mi fő célunk: a rajzok, tervek és makettek egymással kapcsolatba hozva világítják meg leginkább ezt a folyamatot. A digitális anyagok gyűjtése külön problémát okoz, amelynek okai ismertek, például a hordozók instabilitása.  Ami a képeket, illusztrációkat vagy terveket illeti, pragmatikus módon mi mindenből megőrzünk egy digitális file-t és a papír-alapú nagyítást is, amit közvetlenül az építésztől kaptunk.


A Perrault-kiállítás körbejárható egységei az épületek köré szerveződnek. | fotó: Polyák Levente

Mi a szerepe a bemutatott építészeknek a kiállítások formálásában?

– A Pompidou Központban több vezetőség van, a produkció, az épületbiztonság, a kulturális fejlődés, stb., mind a Központ igazgatója alatt. A szcenográfia, a kölcsönzés, a pénzügyi tervezés a produkciós iroda koordinációjával történnek. A kurátor készíti el a kiállítás konceptuális szerkezetét, keresi meg a kölcsönadókat, de a produkciós iroda ad formát a kiállításnak. A kortárs építészet esetében (legutóbb Morphosis  Richard Rogers  vagy Dominique Perrault kiállításai esetében) általában az építészek tervezik meg a kiállítást. A Központ szcenográfusa ebben a felállásban kivitelezőként dolgozik. A kiállítás koncepciója így a kurátor és az építész együttműködésében formálódik. Hasonlóképpen a képzőművészethez, amikor egy egyéni kiállításon a művész a helynek megfelelően installálja a műveket, az építészek is a hely adottságaival gondolkoznak. Nincsenek szabályok, megkötöttségek, de a hely adott.


Makettek és tervek együttese a Perrault kiállításon. | fotó: Polyák Levente

Milyen a viszonya a Pompidou Központnak más, építészettel foglalkozó intézményekkel?

– Franciaországban több építészeti gyűjteményt kezelő intézmény működik, akikkel ideális esetben az együttműködésre alapul a viszonyunk, nem pedig a konkurenciára. A Frac Centre intézményével, ami célzottan építészetet és képzőművészetet összekapcsoló műveket gyűjt, törekszünk kiegészíteni egymás gyűjteményeit: a kortárs és modern európai építészetről ma nem lehet átfogó kiállítást készíteni a Pompidou és a Frac megkerülésével. A Cité de l’Architecture az építész szakma székhelye. Mi nem törekszünk ilyenfajta szakmaiságra, hanem alkotásnak tekintjük az építészetet. Természetesen számos vonatkozásban kapcsolódunk a Cité-hez, de nem ugyanazokat a témákat kezeljük, legalábbis nem ugyanúgy. Ami például a lakáspolitika kérdését illeti, ezzel a Cité-nek kell foglalkoznia; mi azokat a dokumentumokat próbáljuk megmutatni, amelyek az építészet elméletét összekapcsolják a gyakorlattal, és a tér tervezésében materializálódnak. Mindezen belül én leginkább azzal foglalkozom, hogy a 20. század második felének technológiai fejlődése milyen képzeletvilágokat generál, és milyen építészeti formák kialakulását segíti elő.


A Pompidou központ állandó Jean Prouvé kiállítása. | fotó: Polyák Levente.

Ami a nemzetközi szcénát illeti, a New York-i MoMÁ-val  való összehasonlítás elkerülhetetlen. A MoMA bizonyos értelemben konkurensünk, de ugyanakkor speciális kapcsolatban is vagyunk vele, olyan anyagokat is kölcsönzünk neki, amelyeket másnak nem adnánk oda. Ez egy bizalomra épülő kapcsolat. De játék is, a múzeumok bolygójának szintjén: akinek kölcsönzök, ő is kölcsönöz nekem. Ami a modern építészet felfogását illeti, a MoMA nem ugyanabból a nézőpontból dolgozik, mint a Pompidou Központ. A MoMA egy mestermű-alapú gyűjtési politikát folytat, ami a különböző alkotók legismertebb munkáira alapul. Mi inkább együtteseket próbálunk meg létrehozni. Új anyagok gyűjtésekor mi gyakran közvetlenül megkeressük a szereplőket. Legutóbb kaptunk egy Niemeyer-makettet. Niemeyer-dokumentumokat nem lehet vásárolni: mindent blokkol a Niemeyer Alapítvány  , ami nem kölcsönöz és nem ad el semmit. Ezt a makettet az Humanité  újságtól kaptuk, amelynek Niemeyer Saint Denis-ben épített épületet. A MoMA nem fog ilyen kutatómunkát végezni: más stratégiát követ. Az építészettörténet egyik nagy játszmája a modern építészet forrásainak újraértékelése. A MoMA például a Philip Johnson Galéria szorításában küszködik, ami a modern építészetnek egy rendkívül szűkös vízióját erőlteti. A mi feladatunk, hogy ezt a víziót megkérdőjelezzük, hogy problematizáljuk ezt a rögzült, merev értelmezést.


Tárgyak, rajzok és makettek egymás mellett az állandó Jean Prouvé kiállításon. | fotó: Polyák Levente.

Mi a magyarázata a nagy építészeti kiállítások tematikus konvergenciájának, mint például a tavalyi nyár New York-i kiállításai? 

– Vannak olyan témák, amelyek előkerülnek, mert rezonálnak a kortárs kérdésekkel, vagy a kortárs kérdések hozzák fel a témákat,  hogy megvilágítsák a kortárs helyzeteket. Ez olyan, mint az egyszerre, különböző helyen születő találmányok esete. Az ötletek egyidejűsége lehetséges, mert az építészet-kritika mindig a kortárs jelenségekre vonatkozó reflexióból indul ki, és ezeket a kortárs jelenségeket együtt éljük meg. Nem véletlen tehát, hogy vannak olyan kérdések, amelyek égetőek az egyik pillanatban, de már nem azok a következőben. Amikor a MoMA két év múlva a nagy Bauhaus kiállítását fogja megrendezni, mi a De Stijl-t mutajuk be. Érdekes odafigyelni a különböző olvasatokra amelyeket az intézmények képviselnek, és amelyek a modern építészet körüli kulturális vitát generálják.

– Melyek a Pompidou Központ sajátosságai ebben a nemzetközi helykeresésben?

– Az a rendkívüli a Pompidou Központban – még akkor is ha egy nehézkesen működő intézmény-, hogy valami nagyon fontos megmaradt az eredeti elképzelésből:  a művészetek, a produkció, a video-laboratórium, a nagyon jól felszerelt könyvtár, és a kiadó tevékenységek koncentrált, együttes megjelenése. A Pompidou Központ egy olyan munkaeszköz, ami mindent biztosít, amire szükségünk van a nemzetközi szintű kulturális közvetítéshez. A rendszerint különálló dolgok csoportba rendezésének köszönhető, hogy ennyire hatékonyak vagyunk. És pontosan ez volt az eredeti program. 

 
 

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány