„Megpróbálunk rendszerszinten gondolkodni” – interjú a posztkolonializmus filmklub szervezőivel

A Helyzet Műhely (HM) fiatal kutatókból és hallgatókból álló társadalomtudományos műhely, célja az, hogy a mai magyar helyzetet a mai magyar társadalomtudományban kevéssé jelen lévő baloldali kritikai szempontok bevonásával elemezze. A kelet-európai helyzeteket mint a globális társadalmi viszonyok részét vizsgálja, s az ezekről való tudást úgy fogja fel, mint amely a globális társadalmi viszonyokról való közös tudáshoz járul hozzá. A Helyzet Műhely 2013 szeptemberétől két egymással párhuzamosan futó filmklubot szervezett a józsefvárosi Gólya presszóban. Mindkét filmklub a Helyzet Műhely féléves köreihez illeszkedett, az első a népi mozgalom történetét járta körül, míg a másik a világrendszer körhöz illeszkedve a posztkolonializmus elméletével foglalkozott. A posztkolonializmus filmklub szervezőivel Gerőcs Tamással (GT), Meszmann Tiborral (MT) és Piroch Mártonnal (PM) beszélgettem.

Szarvas Márton: Miben különbözött a Helyzet Műhely filmklubja a többi filmklubtól? Hogyan néztek ki ezek az alkalmak? Milyen módszerrel dolgoztatok?

MT: Általában a vetítések után végigvettünk egy filmes részt, átbeszéltük, kinek mit mondott az adott mű. Ezután a politikai-gazdaságtani résszel foglalkoztunk, a világrendszer szintjén próbáltuk értelmezni például az erőforrások kérdését vagy a külső hatalmak szerepét. A harmadik kérdés pedig a történetiség volt. Dekonstruáltuk és rekonstruáltuk a filmeket, így sokkal világosabban láttuk a problémás részeiket. A filmklub egy didaktikus és ön-didaktikus módszert is alkalmaz. Amikor vetítés előtt felkészültünk a filmekhez, akkor rengeteget tanultunk. Ám mivel egymástól, a résztvevő közönségtől is sok inspiratív reflexiót, megvilágítást hallhattunk, a konklúzió általában ott helyben, beszélgetés alatt alakult ki. Gyakran a vetítés után még hozzá is olvastam a témához.

GT: A filmeket különböző korszakokból válogattuk, voltak régebbi és nagyon új filmek is. Ezzel kapcsolatban több kritikát is kaptunk: többször el kellett magyarázni, hogy miért így, miért ezt mutatjuk be. Voltak nagyon tanulságos filmek, amik után jókat lehetett beszélgetni, ám filmként nem feltétlenül voltak első osztályúak.

PM: A HM-re általában igaz, hogy megpróbálunk rendszerszinten gondolkodni, hogy lássuk gyakorlatilag a fától az erdőt. Amikor Magyarországon valamilyen problémáról beszélünk, akkor azt nagyon szűk kereteken belül tesszük, így a problémák, élethelyzetek, amikben mindannyian benne vagyunk, nagyon nehezen vagy egyáltalán nem érthetőek.

Patrice-Lumumba.jpg

Patrice Lumumba | © mubi.com


SzM:
A HM-en belül zajlik tudástermelés, és a Műhelynek célja, hogy a tanulságokat és a konklúziókat szélesebb közönség elé is tárja. Milyen helyet foglal el ebben a folyamatban a filmklub?

GT: A filmkluboknak elsősorban pedagógiai funkciója van. Hatást akarunk elérni, egy közeget kialakítani, ahol lehet együtt alkotni, gondolkodni, beszélgetni. Ugyanakkor a gondolkodásunkat is megtermékenyíti az, hogy nem csak olyan körben folyik a diskurzus, ahol hasonló háttérrel rendelkező emberek ülnek. Fontos számunkra, hogy legyenek visszacsatolások, olyan megközelítések, amikre nem gondoltunk, vagy nem is igazán értünk velük egyet. Mivel a belső tanulási folyamat nagyon is leterheli a HM tagjait, jelenleg ez a legerősebb szárny, ami kimegy a HM-en kívüli közegbe. A posztkolonializmus filmklub konkrét célja volt, hogy rámutassunk arra, hogy a mienkéhez hasonló helyzeteket nem kétszáz kilométerre nyugatra hanem tizenötezer kilométerre délre vagy keletre kell keresni.

PM: Ez egészen konkrétan azt is jelenti, hogy nem tudjuk megérteni, hogy mit jelent Trianon, a monarchia felbomlása, mi volt a Kádár-rendszer, hogyan zajlottak bizonyos folyamatok, miért úgy zajlottak le, ha nem nézzük meg azokat a globális hatásokat, amik érték ezt a térséget.

SzM: Mit értetek az alatt, amikor globális hatásokról beszéltek, hogyan lehet ezen belül Kelet-Európát vagy Magyarországot elgondolni?

GT: A HM-nek van egy elképzelése a világról és egy elképzelése abban a saját helyünkről. Ezt a posztkolonializmus filmklubon keresztül is képviseltük. A világrendszer elmélet lényege, hogy a világban zajló folyamatokra nem a maguk kiragadott egyediségében kell tekinteni, hanem egy kölcsönös összefüggésrendszerben. Ez az összefüggésrendszer ugyanakkor nem horizontális, hanem hierarchikus. Erre a hierarchiára nem úgy tekintünk, mint egy eleve elrendelt adottságra, hanem valami olyasmire, aminek kezdete van, bizonyos szereplők fenntartják és voltak aktorok akik ezzel szemben próbáltak valamit tenni. A posztkolonializmus filmklubon olyan típusú pozíciókat kerestünk, amik ebben a világrendszerben a függőségek rosszabbik végén vannak. Ez a rendszer máshogy működik Kongóban és Magyarországon, de végtére is ugyanaz a rendszer.

salvador-allende.jpg

Salvador Allende | © theburtonwire.com

SzM: Ezt a rendszert nem lehet-e magyar példákon keresztül megmutatni? Miért érdekes nekünk harmadik világbeli országokról filmeket nézni?

PM: Meg lehet nézni, hogy ez a csípési sorrend hogyan működik, és hogy ebben a történetben kinek mi a funkciója. Ezt szerintem ugyanúgy lehet látni egy latin-amerikai környezetben, ahol az USA a meghatározó szereplő, mint Magyarországon, ahol a beáramló nyugat-európai tőke diktálja a feltételeket. Hogyan működnek és a mi életünkre hogyan hatnak ezek a struktúrák és hatalmi mechanizmusok. A rejtett költségeket próbáltuk feltárni, hogy egy egyén életében hogyan képeződik le a struktúra, hiszen az egész rendszer úgy működik, hogy a hasznot magánosítja és a költségeket társadalmasítja.

GT: Nem hóbortkodásból csináljuk, hanem magunkat keressük. Több szintje van annak, hogy ezt hogyan tesszük a posztkoloniális filmek és az elméleti keret kapcsán. Az egyik: ez a rendszer a gyarmatosítás folyamatához kapcsolódva mutatja meg a foga fehérjét, tehát itt látszik a legevidensebben az a működési logika, amivel felépül. A másik: mi magunkat is a függő térségek közé soroljuk. Ha nem is közvetlenül ott állunk, ahol a gyarmati örökséggel rendelkező régiók, a gyarmatosítás és annak működési mechanizmusai ránk is erősen hatnak.

SzM: Milyen konklúziókat lehetett levonni a filmklub kapcsán, mik voltak azok a tanulságok, amikhez a beszélgetések vezettek?

GT: A filmekben a tőkés logikát próbáltuk megfogni, és ezzel szemben politikai alapon pozicionálni magunkat. Az algíri csatánál láthattuk, hogy milyen keretrendszerben működnek ezek a politikai pozicionálások, milyen külső és belső feltételei voltak a felszabadítási harcnak, milyen erők hatottak rá. Az Allende-filmből is lehetett tanulni, hogy hol vannak a határok akkor, amikor szembekerülünk a tőkével. Előkerült az erőforrások elosztásának kérdése is. A filmek többnyire azt mutatták, hogy azokon a helyeken volt a legdurvább az elsajátítás, amelyek leggazdagabbak voltak erőforrásokban. Látszott, hogy ennek a rendszernek a durvasága elsősorban társadalmi tényező, tehát nem a természeti szűkösség, ami embert ember farkasává tesz, hanem az a tőkés rendszer, ami erőszakosan veszi el ezeket az erőforrásokat.

MT: Nekem ez kicsit másképp jött le. Amikor emberi tényezőről beszélgetünk, akkor elsősorban társadalmi viszonyokat néztünk, a filmek egy része azt mutatta be, hogyan változnak meg a társadalmi kapcsolatok annak eredményeképpen, hogy egy politikai erő beavatkozik. Próbáltuk a szűken vett emberi szintet is vizsgálni. Az emberi szint vizsgálata kanti értelemben egy antropológiai projekt is. Láttuk azt, hogy konkrét emberek hogyan viselkednek, és hogyan próbálnak ezeken a struktúrákon élni, és még emberek maradni.

PM: A Darwin rémálmában van egy mobilizációs minta, az egyik szereplőnek sikerül munkát szereznie egy laboratórium őrzésénél. Arról álmodozik, hogy a kisfia pilóta lesz, aki hordja oda a fegyvert, és a Viktória-tóból pedig halat szállít majd a nyugati fogyasztók asztalára. Kilátástalan helyzet, ám nem egyedülálló. Több olyan filmet néztünk, ahol az emberek belekerülnek egy olyan rendszerbe, ahol a legnagyobb egyszerűséggel sodródnak: Az algíri csatába az egész ellenállás militarizálódott, és a felszabadítási harc vége az, hogy a társadalom egy jó része erőszakossá válik, és ugyanazt a rasszista elnyomó tempót termeli újra, mint amivel szemben létrejött.

GT: Az utolsó filmnél, az Act of Killingnél azt láttuk, hogy a morál sem önmagában álló dolog, hanem annak is van egy univerzuma amiben leképeződik: egy nagyobb hatalmi struktúra. Ahogy változik ez a politikai fölépítmény, úgy tud mozgásba jönni ez az univerzum, és ezáltal a normák vagy morális alapvetések megkérdőjeleződnek vagy összedőlnek.

SzM: Mit terveztek a jövő félévben, lesz-e a filmklubnak folytatása?

MT: Folytatásként egy nagyon aktuális témát próbálunk majd boncolgatni: Venezuelát. Ez is az antikolonializmus és a posztkolonializmus témakör mezsgyéjén fog mozogni. Chavez-ről már valószínűleg a laikus is hallott jót vagy rosszat. Venezuela történetét a 80-as évektől kezdődően egészen máig próbáljuk majd fókuszáltan bemutatni, de a megértéshez szükséges régebbi történetét is bemutatjuk. Ez kontinuitás az Allende-filmmel is, sok mindent, amit ott megpedzegettünk, azt most jobban ki tudjuk bontani. Egy mélyebb szinten, egy konkrét eseten lesz alkalmunk végiggondolni a struktúrákat, amelyek mozgatják a viszonyokat. A filmklub is változik, ráerősítünk a beszélgetős részre: minden filmklub után lesz meghívott vendég. Azt tervezzük, hogy nemcsak a filmre és a film által megmutatott valóságra koncentrálunk, hanem más aktorokat is megmozgatunk.

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány