„KELL EGYFAJTA JÓ ÉRTELEMBEN VETT IGÉNYTELENSÉG, NONKONFORMIZMUS” – interjú Trapp Dominikával, a Csakoda egyik alapító tagjával

A Csakodát 2011-ben Dés Márton és Trapp Dominika alapította, miután meghívták őket kiállítani a diósgyőri Ady Endre művelődési házba. Itt jött az ötlet, hogy változó létszámú és összetételű csapatként vidéki művelődési házakat kezdjenek el kiállítási helyszínként használni. A kezdetek óta eltelt változásokról és legutóbbi projektjükről, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet Éjszakai átszállójáról (2014. augusztus 26-30.) beszélgettem Trapp Dominikával.

2_10.jpg

Fekhelyek a helyben talált elemekből épített Csakoda táborban I Forrás: Csakoda

Juhász Anna: Hogyan összegeznéd az első évek tapasztalatait, ami alatt a névjegyetekké vált művelődési házas túrákat is szerveztétek?

Trapp Dominka: Akkor még inkább a mozgalom vagy misszió része volt érdekes, és a művek, amiket vittünk, azok kevésbé. Azóta annyi változott, hogy mostanában inkább olyan projekteket csinálunk, amikre van idő felkészülni, helyspecifikusak, és amikben inkább a művek helyeződnek előtérbe vagy éppen a közös munka. A legelején mindenki hozta a kis motyójában, azt, amit az utóbbi egy hónapban festett.
Fontos még hangsúlyozni, hogy a Csakoda eleinte Képvándorlás volt, kifejezetten festményeket akartunk kiállítani. Izgalmas volt számunkra, hogy bizonyos szempontból a festmények vannak a legrosszabb helyzetben: az a műfaj, ami a legjobban be van szorítva a galériába, ami a legkevésbé kommunikatív, vagy sokkal inkább a műtárgypiacra készül. Mi ezt a keretet szűkösnek éreztük, és kiszabadítottuk a képeket ezekből a terekből. Az egy nagyon fontos szimbolikus jelenet, ahogy visszük a képeket a hátunkon, batyukban, vonattal vagy éppen biciklin.

1_12.jpg

A Csakoda tagjai úton a bélapátfalvai művelődési házba (2011) I Forrás: Csakoda

JA: Szerintem az is szimbolikus, hogy ti is mindig mentetek a képetekkel együtt; a művészeti intézményrendszerben legtöbbször úgy találkozol egy művel, hogy izolálva van az alkotótól. Ti a kiállításaitokon sem hagyjátok magára a művet. Te egyébként hogyan értékeled most, ennyi idő elteltével az akkori tevékenységeteket? Különösen, hogy a Csakodát az egyetemi évek alatt hoztátok létre, és azóta mind befejeztétek a tanulmányaitokat, tehát más élethelyzetben vagytok, mint az első években?

TD: A fennálló struktúrák megkérdőjelezése, a függetlenségre való törekvés mindig aktuális, akármilyen politikai helyzet van, vagy akármilyen a közhangulat – most viszont igazán égető. Mi akkor kezdtük el ezt az egészet csinálni, amikor még nem volt ennyire egyértelmű, hogy máshogy nem is menne a dolog. Ez az, ami megmaradt összetartó erőnek. Mert hogyan lehet most definiálni a Csakodát? Korábban úgy lehetett, hogy vidékre megyünk, művházakban állítunk ki, és utaztatjuk a képeinket. De most már nem járunk rendszeresen vidékre kiállítani – az egyetem alatt sokkal több időnk volt, és a kedvezményes utazás sem elhanyagolható tényező. Most rákaptunk az intézménysquattolásra, ezt szívesen folytatnánk máshol is.

JA: Intézménysquattolásra ez volt az első kísérletetek?

TD: Végül is a művházakban is squattoltunk, de ezenkívül ez volt az első. Nekünk nagyon tetszik, hogy van egy régebb óta fennálló intézmény, ahol felgyűlik egy csomó cucc a raktárakban. Ideális, ha talált tárgyakban kell gondolkoznunk. 

JA: Arról, amit most Dunaújvárosban csináltatok (meg a korábbi megmozdulásaitokról is), nekem leginkább az életmódkísérlet jutott eszembe. A művek mellett ugyanolyan fontos, hogy ti is ott vagytok a térben, csináltok dolgokat, együtt vagytok.

TD: Ennyire intenzíven még soha nem töltöttünk együtt időt munkával: olyan volt, mint egy alkotótábor. Azt gondolom, hogy abban a helyzetben, ami itthon van, egy ilyen típusú stratégia teljesen jól működik. Kell egyfajta jó értelemben vett igénytelenség, nonkonformizmus. Ha nem lennénk jóban amúgy, ezt nem lehetett volna megcsinálni. Az évekig tartó vándorlás során mostanra érett be egy olyan csapat, akik ismerik egymást annyira, hogy zavartalanul tudnak együtt dolgozni. Ezenkívül még be tudnak épülni olyan emberek is, mint a PR csoport vagy Mécs Miklós, egyszerűen csak azért, mert az általunk képviselt értékrendhez könnyedén tudnak csatlakozni.

3_6.jpg
Bogyó Virág és Hódi Csilla börtöntetoválást készít a vállalkozó kedvű látogatóknak I Forrás: Csakoda

JA: Ezt az értékrendet hogyan határoznád meg? Szerintem a Csakoda esetében nagyon fontos a játékosság, meg az improvizatív karakter. Emellett mi a többi közös pont?

TD: Nyilván nem úgy indítottuk a Csakodát, hogy volt egy manifesztum vagy, hogy el kellett fogadni működési elveket. A tagok közül többen is kötődnek az utcai művészetek valamely ágához, és ezzel együtt jön egy olyan attitűd, ami egy nem megalkuvó, öntörvényű magatartás, intelligens módon való lázadás, a létező kereteknek az áthágása.

JA: A kollektív működés szerintem még szintén ilyen alapot jelent a Csakoda esetében.

TD: Az, hogy egy csapatnak a tagja vagy, nagyon fontos tapasztalás, emellett biztonságérzetet ad. Ha a mi egyetem utáni létünket nézzük, nincs az a vákuum, hogy ott állsz a diplomáddal, és várod, hogy egy galéria fölkeressen. A Csakoda egyfajta védőháló is. De ez nem azt jelenti, hogy magukban az emberek ne állnák meg a helyüket. Senki sincs a csoportban, aki, ha ne lenne a Csakoda, nem tudna magával mit kezdeni, szóval ebben ez a jó.

4_7.jpg

A „magyar absztraktok” szabadidőruha-kollekció bemutatója I Forrás: Csakoda

JA: Többször említetted a független működést. Tudnál mesélni a Csakoda támogatási struktúrájáról?

TD: Eddig még soha nem kaptunk állami pénzt, bár már pályáztunk rá. Az első turnénk alkalmával a HVG-ből kinéztem a legsikeresebb magyar vállalkozásokat. Az első tízet kiírtam, és Dés Marcival elkezdtünk kopogtatni. Végül a Magyar Cukor Zrt.-től kapott támogatásból csináltuk meg az első kilenc helyszínt. Utána a pesti kiállításra egy magánadakozótól kaptunk pénzt, a Bombardiernevű francia cégtől vonatbelső-berendezést. Az Átszállót pedig a Smoking támogatta, illetve egy dunaújvárosi vállalkozó. Ezekhez a támogatásokhoz igazából csak utánajárás kellett, és az adakozók egyik esetben sem szóltak bele abba, mit csinálunk.

JA: Emiatt a függetlenség miatt, ami a kívül eső pozícióval jár, a Csakoda mindenkinek a kísérletező játszótere, nem? Adottak a lehetőségek, hogy ott bármit megcsinálhattok.

TD: Persze. Egyébként az is nagyon fontos – ha már rátérünk a fesztiválra –, hogy az ICA-D és Fehérvári Tamás olyan bizalmat szavazott nekünk, hogy az alapvető szabályokon és az egyezményes tematikán kívül semmilyen megkötés nem volt.  Az ICA-D azért volt egy nagyon jó terep, mert ott is aludhattunk a kiállítótérben. Ahogy elbuktuk az NKA-támogatást, egyértelművé vált, hogy másképp nem is lehetne megoldani.

5_5.jpg

Csakoda tábor az Uitz-teremben, háttérben Keresztes Zsófia Beaumax installációja I Forrás: Csakoda

JA: Az Éjszakai átszálló esetében, mikor felkért titeket az ICA-D, hogyan indultatok el? A szabadidő volt a központi téma, erről tudnál mesélni?

TD: Általában úgy van, hogy valaki felvet egy témát, és megvitatjuk. A szabadidőt én dobtam be, és mindenki elfogadta. Ez egy nagyon szerteágazó fogalom, folyamatosan aktuális és problematikus – elég, ha a munkanélküliek, a börtönlakók vagy a prekariátus szabadidő felfogására gondolunk, de elmehetünk akár a kilencvenes évekbeli szabadidőruhák mintakészletéig is.

JA: Említetted, hogy gyakran helyspecifikusan dolgoztok. Dunaújváros mennyire inspirált titeket? A szabadidő témája amúgy is foglalkoztatott benneteket, vagy a város kapcsán jutott eszetekbe?

TD: A szabadidő a várostól függetlenül is foglalkoztatott, de Dunaújváros egykori munkásvárosként kimondottan érdekes helyszín volt a témához. A város inspirációja a kiállítás részleteiben volt inkább fellelhető. Ilyen volt az Uitz-teremben az Uitz-parafrázis freskó vagy a Tájékozódási futás és vizuális akadályverseny a Szoborparkban (Várnai Gyula, Fehérvári Tamás és Nagy Annamária projektje). A BudMeal étteremben volt egy olyan menüsor, amihez a város flórája és faunája adott alapanyagot.Utolsó nap pedig a helyi piacon talált maradékokból főztünk.

budmeal.jpg

A BudMeal étterem harmadik napi menüjét (Menü a Létminimum Fele Alatt Élők Társasága ajánlásával) készíti elő Trapp Dominika I Forrás: Csakoda

JA: Az alapstruktúra az volt, hogy voltak kis részkiállítások, amik folyamatosan nyíltak meg az öt nap alatt, volt a Budmeal étterem, az esti koncertek, illetve végig ott éltetek a térben. Pontosan mik történtek az egy hét alatt? Mekkora teret hagytatok az improvizációnak, vagy a helyben létrejövő együttműködéseknek?

TD: Voltak olyan elemek, amiket elő kellett készíteni, például terveztünk egy „magyar absztraktok” szabadidőruha kollekciót, amit le kellett gyártatni (a varrásban Farkas Éva, dunaújvárosi festőművész segédkezett). A BudMeal étterem étkészletét a Római Városrész Nyugdíjas Művelődési Egyesület tagjai készítették egy héttel a fesztivál előtt. Keresztes Zsófi Beaumax installációja, Bogyó Virág és Murányi Mózes Márton börtönös projektje sok előkészületet igényelt, ahogy Bálint Bence és Dés Marci Füstkultúra című kiállítása is, amihez egy zine is készült.

beaumax2.jpg

Keresztes Zsófia Beaumax installációjának részlete I Forrás: Csakoda

A Csakoda táborral kapcsolatban viszont csak annyit egyeztettünk előre, hogy abból kell építkezni, amit ott helyben találunk és ebből végül egy megainstalláció lett az Uitz-teremben. Voltak olyan pontok, ahol eleve belekalkuláltuk az improvizáció szükségességét, de nyilván ez is csak akkor működhet, ha ismerjük egymást és megbízunk egymásban. A BudMeal körvonalaiban megvolt, de a konkrét menüpontokat ott dolgoztuk ki Mécs Miklóssal. A Rántott szfinx például a piacon jutott eszembe, de az, hogy legyenek kirántott dolgok új formában, Miki ötlete volt, a Laci Cuisine nevet meg közösen találtuk ki. A Secco&Fresh KO (Keresztesi Botond és Szigeti Árpád) eredetileg a Vidámparknak akart emléket állítani, de előző éjszaka rátaláltak a neten Uitz egyik munkájára, és végül az szolgált a freskó alapjául.

8_1.jpg

A Secco&Fresh KO Uitz-parafrázisa I Forrás: Csakoda

JA: Azon kívül, hogy a helyi közönséget az ICA-D próbálta bevonzani, amikor jártátok a várost, ti mennyire igyekeztetek megszólítani az embereket?

TD: Mi Mikivel próbáltunk performatív módon megjelenni a városban. A nyilvános wc tetejéről állva szedtük a gyümölcsfák termését, szórólapot osztogattunk. Egyik nap a nyugdíjasklub tagjai – akik a kerámiaedényeket készítették – is bejöttek megnézni a tálakat, nagyon tetszett nekik lemázazva. Az Átszálló hagyományos közönsége ahhoz van hozzászokva, hogy többségben vannak a helyi fellépők, helyi művészek, és ez a látogatók számán is érződött. Csupa ismeretlen budapesti fiatal dominálta a programkínálatot, ugyanakkor Füredi Tamás például dunaújvárosi kötődésű, Stark Attilának pedig Zsinka Istvánnal, egy dunaújvárosi hobbigyűjtővel volt közös kiállítása. Ő a tranzisztorait állította ki, Attila pedig a gombagyűjteményét. A fellépők közt is voltak helyiek, és Várnai Gyula is végig aktívan részt vett a programban.

JA: Egy szokványosabb kiállításhoz szokott látogatónak elsőre akár kicsit riasztó is lehetett, hogy ott éltek és alkottok a térben, nem lehet, hogy esetleg kevésbé mert belépni ebbe a nagyon intenzív közösségbe?

TD: Ezért tartottunk megnyitókat, ahol tulajdonképpen meghívtuk őket, hogy lépjenek be. Ha összezavarodnak attól, hogy egy intim térbe lépnek be, az ugyanúgy a kiállítás hatásának a része, mert elgondolkodtató a helyzet maga. Ha megnézel egy művet, ami egyértelműbben néz ki műalkotásnak, akkor is behatolsz az intim terébe az alkotónak. Csak itt most az intim tér az tényleg az intim tér volt.

Veti¦üte¦üs az Inte¦üzet fala¦üra a Gazsi Rap Show alatt.jpg

Rapszakkör Szőke Gáspárral (Gazsi Rap Show) I Forrás: Csakoda

JA: Utólag mi az, amit te a leginspirálóbbnak élsz meg?

TD: Szerintem minden jól sikerült, a közönségszervezést leszámítva.Felfokozott állapotban voltunk, és mindenkit összetartott az, hogy itt most valami megszületik. A lehetőség, hogy azt csinálsz, amit akarsz, lehet nyomasztó, meg lehet inspiráló is. Nálunk ez totális inspirációba fordult át (Szőke Gazsi és Bálint Bence például klipet forgatott egy óra alatt). Ennek köszönhetően a csapaton belül szinte alig volt konfliktus, mindenki a melóra koncentrált. Valószínűleg ez sugárzott a kiállításokból is, ezért tudtunk minden nap egy új dolgot létrehozni. Az együttélés és együttdolgozás egy olyan szintre jutott, amikor mindent felülírt az, hogy létrejöjjön a nagymű.

10.jpg

Laci Cuisine a BudMeal étteremben I Forrás: Csakoda

One thought on “„KELL EGYFAJTA JÓ ÉRTELEMBEN VETT IGÉNYTELENSÉG, NONKONFORMIZMUS” – interjú Trapp Dominikával, a Csakoda egyik alapító tagjával

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány