Kiszámíthatatlan emlékek

Kiállítás és szimpózium a Bécsi Képzőművészeti Akadémia náci időszakáról

A bécsi Képzőművészeti Akadémia művésztanár mesterképzési programja 1941-ben, három évvel az Anschluss – vagyis Ausztria Náci Németországhoz való csatolása – után indult. Az alapítás körülményei, a művésztanár képzés intézményesítésének kezdeti időszaka, valamint a művészeti felsőoktatási intézmény nemzetszocializmusban betöltött szerepe egészen a közelmúltig az osztrák történet- és kultúratudomány feldolgozatlan területének számított.



Egy nem-helyet hellyé változtatni

Interjú az Eleven emlékmű mozgalom kezdeményezőivel

Az Eleven emlékmű mozgalom egy éve kezdődött egy flashmobbal a Szabadság téren (2014. március 23.) és bár a tiltakozást kiváltó állami emlékmű létrejött, a tér jelenleg is rendszeres programok helyszíne (Eleven beszélgetések). Az évforduló alkalmából készült interjúban arra voltunk kíváncsiak, hogy sikeresnek tartják-e a kezdeményezők […]


A Magyar Fájdalom szobra – Nem csüggeszti le fejét

Az emlékművek dekonstruálásának és rekonstruálásának jellegzetes történetét meséli el a Magyar Fájdalom szobrának esettanulmánya. Az 1932-ben emelt trianoni emlékmű az elmúlt évtizedek során az aktuális politikai szándékoknak megfelelően ment át többszörös tartalmi metamorfózison. Eredetileg a budapesti Szabadság téren állt, majd a Palatinuson és a balfi […]



Egy kószáló fesztiválélményei – Negyed6Negyed7 Fesztivál, 2013 tél

Idén nehéz volt úgy sétálni Budapest belvárosában, hogy ne tudatosuljon a járókelőben: Hanuka ünnepe van, és most épp Belső-Erzsébetvárosban jár. Nemcsak a Chabad Lubavits Központ megkapó autódísze vagy a köztereken felállított óriás gyertyatartók rongálása emlékeztette a városlakókat a fény ünnepére. Nem lehetett elmenni reflektálatlanul sem az […]


Nemzeti energiaital

Két évfordulót is ünneplünk a közelgő parlamenti választások évében: a Dózsa parasztfelkelés 500. és az első világháború kitörésének 100. évfordulóját. Mindkettőn van mit gondolkodni. Mennyit törhetik a fejüket a politikai marketing robotos kreatívjai, hogy megbízóik mit is kezdhetnének ezzel a két évfordulóval! És ezzel már […]


© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány