A Magyar Fájdalom szobra – Nem csüggeszti le fejét

Az emlékművek dekonstruálásának és rekonstruálásának jellegzetes történetét meséli el a Magyar Fájdalom szobrának esettanulmánya. Az 1932-ben emelt trianoni emlékmű az elmúlt évtizedek során az aktuális politikai szándékoknak megfelelően ment át többszörös tartalmi metamorfózison. Eredetileg a budapesti Szabadság téren állt, majd a Palatinuson és a balfi gyógyfürdőn vett napfürdőzés után most egy soproni parkban újra a magyarok trianoni döntés feletti gyászát hirdeti. A szöveg a tranzit.hu Emlékek háborúja című emlékezetpolitikai programsorozatának részeként jött létre.

guillaume_a_magyar_fajdalom_nyito_31894_71_2.jpg

Émile Guillaume: A Magyar Fájdalom szobra a felállítás előtt, 1932
Fotó: 1932, Kiscelli Múzeum Fényképtár (részlet)

A Magyar Fájdalom szobrát 1932. október 6-án, a nemzeti emlékezet gyásznapján avatták fel a budapesti Szabadság téren, ahol akkor már állt az elszakított országrészeket jelképező négy irredenta szobor (1921), és a tér északi részét uralta a húsz méter magas Ereklyés Országzászló – előtte a hatalmas trianoni virágágyással (1928).

guillaume_a_magyar_fajdalom_nyito_31894_71_2_1.jpg

Émile Guillaume: A Magyar Fájdalom szobra a felállítás előtt, 1932
Fotó: 1932, Kiscelli Múzeum Fényképtár

A szobor – jobb könyökét a magasba emelő, arcát behunyt szemmel az égnek fordító, álló női akt – talán nehezen lett volna beilleszthető a Szabadság tér, a korabeli „irredenta skanzen” heroikus emlékműveinek sorába, amelyek nemhogy nélkülözték a tartalmi absztrakciót, hanem kifejezetten megkívánták az egyértelmű jelképeket, az irredentizmus mindenki számára könnyen értelmezhető üzenetét. Ezt ellensúlyozandó, a bronzból öntött meztelen nőalak részletes feliratot kapott a mészkő talapzaton, magyar és angol nyelven: „Ez a szobor a trianoni szerződés által elrabolt gyermekei sorsát sirató Magyarország fájdalmát jelképezi. Alkotója francia szobrász, Emile Guillaume. Ezen emlékművet a szenvedő magyar nemzetnek ajánlotta fel Magyarország angol barátja, Viscount Rothermere”. Az avató ünnepségen Liber Endre, Budapest alpolgármestere is megpróbálta a rendhagyó formát összevezetni Trianon tragikus és méltóságteljes emlékezetével (ami, talán szükségszerűen, Liber beszédében némi képzavarhoz vezetett): „S akik ma látjuk, hiszünk benne és igaznak valljuk azt, amit [a szobor] hirdet, hogy a magyar fájdalom nem csüggeszti le fejét, hanem felemelt homlokkal és összeszorított kézzel néz utána a múltnak és elébe a jövendőnek.”

A szobrot azonban épp ez az általános és valójában politikailag semleges téma (a női akt) mentette meg az utókor számára: deheroizálva, átnevezve, többszörösen áthelyezve új és új kontextusokkal ruházódott fel, tipikus példát állítva az örökkévalóságnak szánt, mégis kalandos sorsot megélt magyarországi köztéri műalkotásoknak.

guillaume_a_magyar_fajdalom_1_kep.jpg

Émile Guillaume: A Magyar Fájdalom szobra, 1932, Szabadság tér, Budapest
Fotó: 1937, Kiscelli Múzeum Fényképtár

 

Magyarország angol barátja: Lord Rothermere

Hogy lehet, hogy 1932-ben, tizenkét évvel a trianoni döntés után egy magyarországi irredenta szobor két egykori antant nemzetet méltat a posztamens feliratán? Ehhez tudnunk kell, hogy 1921 júniusában Magyarország törvénybe iktatta a trianoni békeszerződést. Ennek értelmében fel kellett oszlatni az irredenta propagandával foglalkozó szervezeteket és meg kellett akadályozni (legalábbis utólag büntetni) minden ilyen irányú szervezkedést. Ebben a kikényszerített, keserű hallgatásban bombaként robbanhatott 1927. június 21-én az angol Daily Mail hasábjain megjelent cikk Lord Rothermere (1868–1940) tollából. Az angol vikomt, eredeti nevén Harold Harmsworth Magyarország helye a Nap alatt. Biztonságot Közép-Európának! című írásában hosszan taglalta, hogy a közép-európai politikai stabilitást, és ezzel az európai békét veszélyezteti az igazságtalan trianoni döntés, és felvetette egy esetleges etnikai alapú revízió szükségességét Magyarország számára. Az olyan kiragadott mondatok, mint „Úgy vélem, elérkezett az ideje annak, hogy a szövetséges hatalmak, amelyek aláírták az önkényesen megfogalmazott trianoni békeszerződést, az elmúlt hét év tapasztalatainak tükrében újra megfontolják a határok kérdését” hamar nemzeti hőssé, Magyarország angol barátjává avanzsálták a lordot, aki egyébként többször is járt Magyarországon, és valóban szimpatizált a nemzettel. (A lord jellemzéséhez hozzátartozik, hogy meggyőződéses antikommunistaként egyre közelebb került a szélsőjobboldali eszmékhez; 1929-ben Nagy-Britannia első fasiszta pártjának legbefolyásosabb támogatói között volt.)

Lord Rothermere egy másik ajándéka: Dirty Gertie

Lord Rothermere személyes viszonyt ápolt Émile Guillaume francia szobrásszal (1867–1942), aki pacifista elveket valló művészként 1919-ben első világháborús emlékművet, egy ég felé nyújtózó és jobb kezében kivont kardot tartó meztelen nőalakot ajánlott fel tizenegy francia város számára. 1920-ban a lord a párizsi Szalonon megvásárolta a szobor egy mását, majd felajánlotta egy észak-londoni kerületnek, Finchley-nek, amely épp első világháborús emlékművet kívánt felállítani. Állítólag Lord Rothermere kikötése volt, hogy az alkotás csak a Victoria Parkban állhat, ahol ő naponta láthatja, amint édesanyjához hajt látogatóba. Az emlékművet 1927 októberében (öt évvel a budapesti szobor átadása előtt) avatták fel. A népnyelv egyébként hamar elnevezte a történelmi emlékműnek szokatlan, meztelen nőalakot: a szobor „Dirty Gertie”, „The Wicked Woman” vagy egyszerűen „The Naked Lady” néven ismert.

02_la_delivrence1.jpg

Émile Guillaume: La Délivrance, azaz „Dirty Gertie”, 1927, Finchley, London
Fotó: 2014, Steve Reed

A kultúrpolitikai kitérőt azért tartottuk fontosnak megemlíteni, mert ebből kirajzolódik, hogy Lord Rothermere-től nem állt távol a Guillaume-szobrok adományozása, a szobrásztól pedig a gondolat, hogy tragikus történelmi eseményeknek női aktszoborral állítson emléket. Tehát a szobrász és az adományozó nemzetisége, amely a korabeli magyar revíziós gondolkodásban történelmi jelentőséggel bírt, lehet, hogy ebben az esetben pusztán a véletlen műve: egy – a magyar sorssal empatikus – angol mágnás rátalált az ízlésének megfelelő aktokat készítő francia szobrászra, akinek a műveit szívesen adományozta tovább. De hogy a korabeli irredenta gondolkodásmódban ez a tényező mekkora horderővel bírt, ékesen bizonyítja Herczeg Ferenc író avatási beszéde, amely mintha az sugallná, hogy 1932-re a trianoni négy döntőbíróból kettő már megbánta igazságtalan döntését, és a revízió mellé állt: „Ez a szobor (…) a szenvedő Igazság szobra. A nemzet nagy barátja, Lord Rothermere ajándékozta nekünk. Francia mester, Emile Guillaume készítette. Íme, egy angol gondolat francia testet ölt, hogy azt mondja a magyarságnak: fájdalmatokban nem vagytok egyedül, mi veletek érzünk.” (Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Budapest, 2003. 74.)

A Magyar Fájdalom a Palatinuson… és Balfon

A kommunista hatalomátvétel után, 1947. június végén a főváros úgy határozott, hogy a város köztereiről eltávolíttatja – többek között – a Rothermere-emlékeket. A Magyar Fájdalom szobrát talapzatával együtt még valószínűleg ebben az évben leszerelték és elszállították. A feliratos posztamens eltűnt, de a bronz nőalakot restaurálták, és 1948-ban felállították a Margitszigeten, a Palatinus fürdő bejáratánál – korábban ugyanis itt állt Csorba Géza a háborúban elpusztult Napozó című alkotása. Csorba 1937-ben készült műve, a közel négyméteres fehér mészkő női akt, frontális nézetével, ég felé nyújtózkodó jobb kezével, és nem utolsósorban visszafogott, klasszicizáló megmintázásával valóban mutat formai hasonlóságokat Guillaume alkotásával. Mivel 1948-ban, három évvel a háború után nem volt reális új szobrokra közpénzt áldozni, adta magát a lehetőség, hogy az elpusztult mészkő szobor helyére az azonos műfajú és formailag is hasonló női aktszobor kerüljön. A Magyar Fájdalom, megfosztva az értelmezést biztosító feliratától és a történelmi kontextustól, hamar átalakult napfürdőt élvező, klasszicizáló nőalakká.

03_csorba_geza_palatinus_strand_1969.jpg

04_magy_fajdalom_a_palatinuson.jpg

Fent: Csorba Géza: Napozó, 1937/1967, Palatinus Strandfürdő, Budapest (Fotó: 1967, A Magyar Nemzeti Galéria Adattára) I Lent: A Magyar Fájdalom mint Napfürdőző nő, 1948-1967, Palatinus Strandfürdő, Budapest (fotó: 1955, FORTEPAN / Szent-Tamási Mihály)

Sorsa azonban itt még nem ért véget: a korábban itt álló szobrot, Csorba Géza művét 1967-ben újrafaragták, és felállították eredeti helyén. Émile Guillaume alkotása raktárba került 1973-ig. Ekkor a szobrot – megőrizve pusztán esztétizáló funkcióját – szintén egy strandfürdő területén, ezúttal az északnyugat-magyarországi Balfon állították fel.

05_balf2.jpg

A Magyar Fájdalom mint Napfürdőző nő, 1973–2012, Balf, gyógyfürdő
Fotó: 2012, Schütz Zoltán

 

A történelmi kontextus felelevenítése

2012-ben újra nagyobb beavatkozáson esett át a szobor: áthelyezték a soproni kórház Várisi úti Rehabilitációs Intézetének parkjába. Az áthelyezés kapcsán megtisztították, újrapatinázták, és az eredeti posztamens magyar nyelvű feliratát is rekonstruálták. A mű díszköves környezetbe került és külön megvilágítást kapott. A vagyonkezelő, a Soproni Erzsébet Oktató Kórház tájékoztatása szerint a szobor restaurálását és eredeti történelmi kontextusba való visszaállítását az intézmény kezdeményezte, hiszen „a Magyar Fájdalom szobra az 1920-as évek történelmének fontos, a Hűség városához, Sopronhoz is kötődő emléke.” A park szabadon látogatható, ezért a szobor be tudja tölteni történelmi emlékmű funkcióját.

06_a_magyar_fajdalom_2012_utan.JPG

A Magyar Fájdalom szobra, restaurálva és áthelyezve 2012-ben, Soproni Erzsébet Oktató Kórház Várisi úti Rehabilitációs Intézetének parkja I a szobrot restaurálta és a fotót készítette: Schütz Zoltán

 

A mű restaurálása és a történelmi kontextus felelevenítése minden bizonnyal összefügg azzal a diskurzussal, amelyet az országban 2010 óta regnáló jobboldali kormány táplál. A szobrot hivatalosan nem avatták fel, és a városnak 2001 óta van köztéri Trianon-emlékműve (amely végleges formáját 2010-ben nyerte el) a Barátság parkban. Ezért a kórházparkban megvalósított történelmi rekonstrukció inkább egyéni kezdeményezésnek tűnik; kérdés, hogy a mű ezzel elnyerte-e végleges nyughelyét vagy csak egy újabb állomás az áthelyezések és kontextusváltások sorában.

A szöveg – angol fordításban – megjelenik 2015 májusában a War of Memories – A Guide to Hungarian Memory Politics című kötetben (szerk. Hegyi Dóra ­– László Zsuzsa – Leposa Zsóka). A könyv a tranzit.hu Emlékek háborúja című, hosszú távú emlékezetpolitikai programsorozatának részeként, valamint a 2015. május 13–14-én tartandó Repedés a történelem múzeumán. Itt jön be a jövő? című tranzit.hu konferencia és nyilvános FORMER WEST szerkesztőségi ülés kísérőkiadványaként jött létre.

def_general-image_fw_2550px.jpg

  • Albu

    Nem lep meg, hogy nincs felavatva. Sopron már nem az a Sopron : (

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány