Szomszédok, világfalu

New Museum NYC, fotó: Dean Kaufman.

Úgy tűnik, a múzeumépítés ma világszerte a városfejlesztés húzóágazata. Nem mintha ez újdonság lenne, hiszen az emberi tudás és kultúra produktumainak e szentélyei vagy ravatalozói (felfogás kérdése) az intézmény feltalálása óta mindig is fontos szerepet kaptak a városkép kialakításában: ma nincs történelmi városközpont, nincs városnézés, nincs turista tájékoztató múzeum nélkül. Akik úgy érzik, hogy a múzeum szó máris lapozásra készteti őket, ne tegyék: a nemes intézmény tartós sikere nem utolsó sorban annak köszönhető, hogy a politikai és civil támogatás és kritika kereszttüzében mindig képes volt a megújulásra. Bejegyzésem apropója pedig az egyik legfrissebb nekifutás, a megnevezésében is duplán új New York-i New Museum.

A múzeumok minden korban és rendszerben kifejezték a kultúráról aktuálisan vallott eszméket és hirdetett ideológiákat, nem csak gyűjteményeikkel és kiállításaikkal, hanem építészeti formáikkal, elhelyezkedésükkel és tevékenységeikkel is.E tekintetben a 2007. december 1-jén új helyszínen megnyílt New Museum mindenképpen izgalmas esettanulmány. Az 1977-ben alapított, eredetileg a SoHo közepén, az egykor ott tomboló híres-hírhedt művészvilággal szimbiózisban működő múzeum 2004-ben zárta be kapuit, hogy Chelsea-ben, a kortárs műpiac New York-i bevásárló negyedében meghúzódva várja ki az új épület elkészültét. A költözés szimbolikus gesztusnak is vehető, amennyiben némi késéssel követte egykori „alapzatának”, maguknak a művészeknek a kitelepedését az azóta a bohém kreativitás brandje alatt piacosított SoHoból. Ám míg a hetvenes és nyolcvanas évek rebellis alkotóinak jó része valóban Chelsea elegáns galériái felé gravitált azóta, addig a New Museum nem itt, hanem éppen a „túloldalt”, a Lower East Side-on talált új otthont magának. A helyszín a Bowery, valahol Chinatown és Soho között félúton, és ennek megfelelően magán viseli az átmenetiség minden jegyét: a hét emeletes alumíniumháló borítású múzeum elhanyagolt raktárak, olcsó kínai étkezdék, újonnan épült fantáziátlan irodatornyok, független divattervezők butikjai és trendi kávézók szomszédságában emelkedik. A szakmai tapsvihart kiváltó épület formája sebtében egymásra pakolt dobozok látványát idézi, egyszerre játékos és visszafogott, fém felületei tompán tükrözik a fény változásait.

Skyroom Terrace, New Museum, fotó: Dean Kaufman.

Itt van tehát az első lényeges különbség: míg a mára klasszikussá vált múzeumok a városok reprezentatív negyedeiben, szinte kötelezően egy park vagy folyó szomszédságában épültek, ezzel is hangsúlyozva gyűjteményeik szimbolikus távolságát a szürke hétköznapoktól, napjaink új múzeumai gyakran igyekeznek „problémás”, átalakulóban lévő negyedekbe „beilleszkedni”. A jelenség mögött húzódó városfejlesztési koncepció nyilvánvaló: a kultúra jelenléte vonzza a turizmust és a kultúra fogyasztó konszolidált társadalmi rétegeket, és ezzel együtt a befektetéseket is, ami hosszú távon a környék arculatának átalakulásához és bevétel növekedéshez vezet. A kortárs művészet számára általában a helyzet másik olvasata érdekes: a rendezetlenség, az átalakulás, a szociális feszültségek, az építészet és a városszövet kaotikus sokszínűsége olyan gazdag terep, amely a tettenérés izgalmát és a kritikai tevékenység jelentőségteljességét ígéri a társadalmi kérdésekkel, urbanizmussal, politikával foglalkozó művészeknek. A két megközelítés, látszólagos különbözőségük ellenére, ritkán nem simul boldog szintézisbe.

Nem szentély és nem ravatalozó: a múzeum ma műhely, laboratórium, bázis, szabadiskola,  vagy éppen „hub”, azaz központ, kerékagy, vagy egy dinamikus, energiákat sugárzó és vonzó központ bármilyen más metaforája. A New Museum új stratégiája pontosan ezekre a metaforákra épít. Amellett, hogy társult az új média művészet on-line platformjával, a Rhizome-mal, 3M néven együttműködik egy chicagói és egy los angelesi kortárs múzeummal, oktatási programot szervez középiskolai diákok és tanárok részére (G:Class, azaz Global Classroom), 2007 végén, az újonnan felavatott épületben bemutatta új, oktatási/művészeti programját Museum as Hub címen.

A múzeum egyik kiállító termében és egy website-on működő program egyrészt otthont ad a jelen blogot vezető Tranzit.hu szabadiskolájához sokban hasonló Nightschoolnak (éjszakai iskola), másrészt öt művészeti múzeum együttműködésében egy éven át a „szomszédság” témáját járja körül. Ily módon a „Museum as Hub” az intézmény lelkiismeretének tekinthető:  mexikói, kairói, szöuli és eindhoveni partnereivel azt vizsgálja, milyen szerepet játszhat egy múzeum városi környezetének életében, hogyan fogalmazhatja meg, közvetítheti, erősítheti, formálhatja annak identitását, hogyan kommunikálhat és működhet együtt a környék lakóival.
Az első kiállítást, amelyet az év folyamán a partnerek bemutatkozásai követnek majd, a Mexikó városi Museo Tamayo rendezte.

Terence Gower makettje

A múzeum otthonát adó hírhedt Tlalelolco negyed történetét – ld. az 1968-as diáktüntetés véres leverése és az 1985-ös földrengés – és hét művészeti projektet bemutató tárlat maga is az ötletek és javaslatok kicsiny tárháza, és némi terepmunka dokumentációja. Van fotósorozat a környék monstre lakótelepének köztereiről, lakásairól és lakóiról; kézzel írott, fényképes diagram a helyiek és művészek párbeszédéről és közös programjairól; Terence Gower makulátlan, fekete-fehér, a lakótelep eredeti designját felelevenítő makettjei, amelyeket a javaslat értelmében és a modernista építészek elképzeléseinek megfelelően korlátlan számban lehetne legyártani és kiállítási helyzetben szabadon kombinálni; vagy Pedro Reyes terve egy ma lakatlan toronyház városi farmmá alakítására, ahol a lakók a napsütötte nyitott szinteken maguk termeszthetnének élelmet.


Tatiana Bilbao A tér előállítása című munkája, két alul nyitott dobozzal, amelyek épp fejmagasságban vannak rögzítve

Végül egy abszurd kis installáció, két alul nyitott dobozzal, amelyek épp fejmagasságban vannak rögzítve, és így arra invitálják a látogatót, hogy alájuk bújva “beleálljon” a dobozok belsejében kialakított mikrokörnyezetbe: az egyik esetben ez tükröződő felületeket, a másikban buja műanyag-vegetációt jelent. A dobozokat egy könyvecske egészíti ki, benne a lakók spontán térhasználatát megörökítő fotók és  további javaslatok a lakótelep elhagyott, elhanyagolt köztereinek visszahódítására, revitalizálására. Az egész együttes kevéssé meggyőző benyomást kelt, míg a könyvet lapozgatva és a szöveget olvasva végül kiderül: önirónikus műről  van szó. Mivel Tatiana Bilbao A tér előállítása című munkája pontosan a művész lehetséges szerepét firtatja. Olyan környezetet kell elképzelnünk, amelyben intézmények és megfelelően kialakított keretek híján a túlélést, a közösségi életet, a sportot és a szórakozást kizárólag a benne élők terepismerete, lepusztult építészeti szerkezeteket átlelkesítő kreativitása, saját igényeiknek megfelelő belakása biztosíthatja.


Tatiana Bilbao A tér előállítása című munkája, két alul nyitott dobozzal, amelyek épp fejmagasságban vannak rögzítve

Bilbao műve önreflexív, “beélesíti a nagylátószögünket”, a mit kereshet a New Museum a „szomszédságban” kérdését sugallja. E felvetésnek nem azért van súlya mert könnyelmű cinizmusra bátorít. Ellenkezőleg, további kérdésekre ösztönöz: mit tanulhatnak egymástól a gyökeresen különböző politikai, társadalmi és városi környezetben dolgozó intézmények? Mit jelent a környékkel való együttműködés a mexikói lakótelepen, a kairói koloniális belvárosban vagy a vadul dzsentrifikálódó Manhattan szigeten? Mit jelent a közösség vállalás és a felelősség egy olyan intézmény esetében, amelynek megjelenése egy városi közegben annak átalakulását, felértékelődését, a korábbi közösségek kiszorulását jelzi és eredményezi?

A szerző a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Kállai Ernő ösztöndíjasa.

A kiállítás címe: Tlatelolco and the localized negotiation of future imaginaries
Művészek: Tatiana Bilbao, Christoph Draeger, Thomas Glassford, Terence Gower, Paulina Lasa, Mark Powell, Pedro Reyes
Kurátorok: Jorge Munguía and Tobias Ostrander, Museo Tamayo Art Contemporáneo

Museum as Hub, New Museum, New York
2008. február 27. – április 27.

  • http://napielet.hu/ velúr

    Azt olvastam valahol, hogy a múzeum-építésben manapság (kb. 15 éve) a japán tervezők a legkeresettebbek.

  • ZZZ

    “A múzeumok minden korban és rendszerben kifejezték a kultúráról aktuálisan vallott eszméket és hirdetett ideológiákat, nem csak gyűjteményeikkel és kiállításaikkal, hanem építészeti formáikkal, elhelyezkedésükkel és tevékenységeikkel is.”

    A múzeumok abban a formában, ahogy most ismerjük őket, még kétszáz évesek is alig vannak. Előtte ilyen intézmények nem léteztek.

  • sophie.
  • somogyi hajnalka

    sohie-nak: igen, a homlokzaton található Ugo Rondinone mű (a hell, yes) elég sok ellenérzést váltott ki. Különösen, mivel a New Museum korábban más jellegű statementekről volt híres…
    1987-ben Bill Olander kurátor meghívására a Gran Fury nevű csoport egy komplex installációt készített a Múzeum kirakatába, amelynek központi motívuma egy neon felirat volt: Silence=Death, egy rózsaszín háromszöggel (amellyel a nácik a homoszexuálisokat bélyegezték meg).
    http://www.queerculturalcenter.org/Pages/GranFury/GFIndx.html
    illetve az Artforum 2003. áprilisi Imprint szekciójában van egy beszélgetés Douglas Crimp és a csoport között, képekkel, ennek elolvasásához regisztálni kell a http://www.artforum.com oldalon.
    A csoport az AIDS körülötti hallgatás és előítéletek kormány-politikája (és közhangulata) ellen tiltakozott. Ez a neon felirat ma az új New Museum alagsori lépcsőfordulójában van elhelyezve…
    Egy osztálytársam, Katerina Llanes, írt egy iskolai kritikát a múzeumról, amelyben felteszi a kérdést: “Is it a token? I say yes, hell yes.”
    A meglehetősen semmitmondó Rondinonéról azért nem írtam, mert (ha jól értem a helyzetet) ez a munka az Unmonumental c. nyitókiállítás részeként időlegesen van csak kint, és ezt a kiállítást nem akartam tárgyalni. De köszönöm a kommentet, mert tényleg fontos adalék a Múzeum új arculatát illetően.

  • M.Líviusz

    vannak ilyen embere. BÁHÁ

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány