Városmakettek, építészeti kiállítások és a helyi politika 1.

Az elmúlt időszakban a Műszaki Egyetem aulájában volt látható a hosszú ideje tartó elzártságából ébredő hatalmas Budapest-makett. Megtekintése mellett azon is el kellett gondolkodnunk, hogy hol helyeznénk el a makettet, és mit kezdenénk vele, ha sikerülne megmenteni az újraaltatástól.



 

Mindenfajta városi civil gondolkodás kialakulásának a feltétele, hogy a várost ne egymástól elszigetelt épületek, utcák, terek, környékek, kerületek véletlenszerű egymás mellé helyeződéseként lássuk, hanem rendszerként, ahol az épületek, utcák, terek, környékek, kerületek egymással kölcsönhatásban, egymást folyamatosan alakítva változnak. Ha a város rendszerszerű víziója nem áll rendelkezésre, a városlakók önvédelmi pozíciókba helyezkednek, és a civil aktivitás legfeljebb szűk érdekvédelmi szervezetek létrehozására korlátozódik.

De hogyan lehetne a várost egységében látni? A skót Patrick Geddes, amikor az 1890-es években egy edinburgh-i toronyban létrehozta Outlook Tower-jét, amelyre ma az első építészeti központként szokás visszatekinteni, egy olyan intézményt kívánt megalapítani, amely egyszerre múzeum, kilátótorony és egyetem: a látogatók a hosszú lépcsősoron felverekedve magukat a városi panoráma lélegzetelállító látványával szembesültek, valamint kicsiny panorámaképekkel, amelyeket a torony camera obscurái vetítettek a falakra. A toronyból lefelé baktató látogatók ezután térképek és makettek segítségével tanulták meg kontextualizálni azt, amit fent láttak.

Egy másik urbanisztikai központ-típust hozott létre az osztrák Otto Neurath: az 1925-ben bécsben megnyílt, és hamar számos országban más-más változatokban megjelenő Társadalmi és Gazdasági Múzeumban Neurath egy olyan univerzális grafikai nyelv megteremtésén dolgozott, amelynek segítségével olyan módon képezhetőek térképekké és diagramokká a társadalom és a gazdaság (főként a nagyvárosban tetten érhető) folyamatai, amelyeket a képzetlen néposztályok is egy (de mindenképpen kevés) pillantással megérhetnek. (Neurath-ról hamarosan több szó is esik majd.)

Ezeket a próbálkozásokat számos más építészeti- és urbanisztikai-központ koncepciója követte, azonban ezek mindegyike megegyezik abban, hogy a feladatuk a városra vonatkozó információk összegyűjtése és közvetítése, valamint a városi civil öntudat felébresztése, amelynek fontos eleme a város egységének már említett érzelmi és kognitív tapasztalata. Mint láttuk, ez a tapasztalat megszerezhető térképek és diagramok közvetítésével, vagy a magasból – vagy makettek segítségével. (Persze itt felmerül a város határainak a kérdése: mit kezdjen a térkép, a makett vagy a kilátótorony a véget nem érő szuburbán tájakkal, az egymással összekapcsolódó agglomerációkkal és a globális hálózatokkal, amelyek legalább annyira hatnak az utcám alakulására, mint a szomszéd kerület lakói? Geddes-nek és Neurath-nak erre is volt válasza: Geddes a lépték fokozatos – a régióra, az országra, a kontinensre, stb. történő – kiterjesztésében látta az én kontextualizálásának legjobb módszerét, Neurath pedig mindig is globális erőterek és mechanizmusok részeként vizsgálta a metropoliszt.)

Minden magára valamit adó nagyváros rendelkezik saját nagyméretű városmakettel, akár a városközpontban, akár periférikus múzeumokban kiállítva. Párizsban egyszerű megtalálni: a város saját építészeti-urbanisztikai központja, az Île St-Louis és a Bastille között elhelyezkedő Pavillon de l’Arsenal nagy kiállítóterének közepén részét egy folyamatosan frissített és magyarázott, 40 m²-es Párizs-makett foglalja el, ahol az aktuális kiállításon szereplő helyszínek különböző színekkel, jelekkel vagy fényekkel jelennek meg a maketten. Chicagóban még egyszerűbb: az Architecture Foundation aulájában álló városmaketten nem csak a város tervezésnek különböző fázisait követhetjük nyomon, de a makett építéséről is részletes információkat kaphatunk a szervezet speciális podcastját hallgatva.


Chicago belváros makettje az Architecture Foundation-ben

New Yorkban némileg bonyolultabb: a nagy New York-makett, amelyet Robert Moses New York állam nagy szabadtéri térképével együtt készíttetett az 1964-es világkiállításra, a Queens távolabbi felén lévő Flushing közepén található Expo-terület központjában, a Queens Museumban található, ahová a kevésbé szerencsés látogató egy rosszabb napon akár 2 órát is utazhat, vonatokat cserélve és átcsörtetve a világ egyik legnagyobb kínai negyedének piaci forgatagán. Amikor utoljára láttam, a majdnem 900 m²-es, mintegy 900 ezer individuális épületet tartalmazó “panoráma” megfélemlítve hevert egy fényinstalláció közepén, és csak vakuval készített fotók segítségével sikerült kivenni az egyes épületeket, illetve azok színeit. Ezekről a fotókról derült ki az is, hogy a New York-makett még mindig tartalmazza az ikertornyokat. Így ez a makett megszűnt a létező városi tér kicsinyített mása lenni: a légifotók, biztosítási adatok és más precíz források segítségével készült tudományos leképezésbe belekeveredtek a vágy és az emlékezés tárgyai is, amelyeket levenni a makettről nem annyira technikai kérdés, mint (emlékezet)politikai probléma. Amint a makett látszólag egyszerű leképezési feladatába belekeveredik a politika, a makett és a város elkezdenek egyre kevésbé hasonlítani egymásra, és nem lehet többé tudni, hogy melyik áll közelebb a létező, elképzelt és emlékezett épületek kombinációjából felépülő város-tapasztalathoz. A makett további fejlesztéséhez és karbantartásához a múzeum tavaly sajátos – a Second Life által inspirált – konstrukciót eszelt ki: egyének és vállalatok örökbe fogadhatnak egyes városi egységeket; míg 50 dollár egy lakás öt éves adaptációját fedezi, 5-10 ezer dollárért már komoly felhőkarcolók makettjeit lehet örökbe fogadni öt évre.


A nagy New York-makett


A nagy New York-makett

Budapesten a helyzet komplikált. Bár Budapestről is létezik egy hatalmas makett, ez legkésőbb a rendszerváltáskor bekerült a Városháza pincéjébe, majd egy nyolcadik kerületi raktárba, ahonnan csak egy-egy kiállítás kedvéért sikerült elővenni, igen magas szállítási költséggel; még a Kortárs Építészeti Központ nemzetközi modellfesztiváljára sem bújt elő rejtekéből. A városi legenda a várost autójukban megállás nélkül járó és annak változásait feljegyző két öregemberről mesél, akik modellező felszerelésükkel folyamatosan frissítik a makettet, eltávolítva a lebontott épületeket, és betoldva az újonnan építetteket. Ezeket az öregembereket mindig úgy képzeltem el, mint Borges térképészeit, akik a birodalom minden zugát bejárva folyamatosan jelzik a változásokat a térképen – amely idővel akkorára nő, mint maga a birodalom.


Párizs makettje a Pavilion de L’ Arsenale-ban

Ez a veszély a budapesti makettet nem fenyegeti. Bár a legendából annyi igaznak bizonyult, hogy valóban létezik egy cég, amely a makett karban tartásával, alkalmankénti szállításával és installációjával foglalkozik, és ez a cég gondoskodik az épületállomány frissítéséről is; a makett azonban csak az Árpád híd-Lágymányosi híd-Déli Pályaudvar-Keleti pályaudvar által határolt területeket fedi le, és ott is csak a jelentősebb műemlékeket ábrázolja részletesen kifaragva, míg a többi épület egyszerű tömegként jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy sem a nagy elővárosi beruházásokat, plázákat, szatelitvárosokat, wellness-centereket nem leszünk képesek bejelölni a maketten, sem örökbe fogadni az emeletráépítéseket, lichthof-beépítéseket, önkormányzati palotaeladásokat, leomlasztott házakat és üres üzletsorokat, amelyek pedig a kritikai nyilvánosság fontos csatatereit jelentik. (A berlini Kreuzberg Museum kerület-makettjén az egyes lakásokba apró “távcsövek” segítségével be is tekinthetünk, megtapasztalva az ott élők különböző életmódjait.)


Kerület makett a berlini Kreuzeberg Muzeumban

Meglepő hír volt, amikor kiderült, hogy a mintegy 250 m²-es (1:500 léptékű) famakett látható lesz, ezúttal a Műszaki Egyetem aulájában, az urbanisztika tanszék, és főként Riedel Miklós szervezőmunkájának köszönhetően. Az építészkar éves alkotóhetének kutatási eredményei április elején a maketten megjelenítve kerültek nyilvánosságra. A hosszú idő óta először megtekinthető makett meglátogatása sokaknak eszébe jutott: a hétvégi portásoknak még a makettet látni kívánó és az épületbe bekéredzkedő angol turistákkal is dolguk volt.

Most, hogy lekerült a por a tetőkről, templomtornyokról, színházakról és stadionokról, el kell gondolkoznunk azon, hogy engedjük-e visszakerülni a makettet a Városháza nyolcadik kerületbe kihelyezett raktárának tekintetektől elzárt bugyraiba, ahonnan évek elteltével és milliók segítségével lehet majd újra kiszabadítani, miközben a budapestiek szemmel láthatóan szomjaznak városuk átlátható reprezentációinak megtapasztalására – gondoljunk csak az Új Irány légifotójára a Nyugati téri aluljáró padlóján. Vagy keressünk neki helyet a városban, hogy a maketten mint monitoron követhessük nyomon a város átalakulását? Vagy elégedjünk meg a Google háromdimenziós Budapestjével, amelyet bár a térbeliség illúziójával, de mindig csak részleteiben, töredezettségében leszünk képesek észlelni? De ha meg is mentjük a makettet, hol lehetne kiállítani azt úgy, hogy az állandó, demokratikusan ellenőrizhető felületet nyújtson a Budapestet formáló folyamatok megértéséhez?
 

  • http://solaitid.tumblr.com Zsámboki Miklós

    aznap mikor kiállították nem hogy az látszott, hogy egyáltalán nem frissítik (árpád híd pesti hídfő toronyházak sehol), de ráadásul vicces hibák is voltak rajta: pl a marriott hátat fordított a dunának, az intercontinental előtt pedig felépült egy nem ismert házsor. persze lehet, hogy ezeket azóta javították.

    viszont a térkép helyrepofozása és állandó kiállítása mindenképp támogatandó!

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány