Street Flying Man (murális kérdések)

Sugár János: Graffiti mentés, 1993, (Polifónia kiállítás, SCCA, Budapest)

"a jeges kültérre, a teges fülkébe"

/Ludditák/

A Városháza harcot indít a vadplakátozás és graffitizés, mint a várost csúfító gyakorlat ellen. Érzékeny terület. Legalább annyira, mint maga a város. Budapest esztétikailag sokat szenvedett lény, külsérelmi nyomai számosak. A megszüntetés, vagy konzerválás közti döntés pillanata elérkezett, már ami bizonyos külsérelmi nyomokat illet. Ahogy Sugár János pár évvel ezelőtt javasolta egy, a (szép, poétikus véletlen) Városház utcában található falfirka (a Sztriptíz szó festékszóróval) konzerválását, azaz fémbe öntését és köztéri műként való továbbélését, úgy elgondolható volna az 1945-ös, vagy 56-os golyószórónyomok, lendületes géppisztolyok húzta lövedékfröccsök konzerválása is bizonyos falakon. Történelmi lenyomatok ezek egy-egy utcában, egy ott zajlott összecsapás nyomai.

Van olyan ház itt, a környékünkön a Keleti Károly utcában (persze, másutt is, nem is egy), amelynek udvarára belépve olyan állapotokat találunk, hogy gyakorlatilag átélhető az ütközet: éppen leomlik az erkély (aknaktalálat), szanaszét szóródnak a golyónyomok és a falba vésődnek, mint óriási harapásnyomok a házon, festékrétegek egymás alatt, amint leszakad a fal. Mint ahogy 1945-ös orosz feliratok is vannak itt-ott még, figyelmeztetés a lakosságnak, vagy a várost elfoglalók szolgálati közleménye az utánuk jövő, s már a készbe betelepülő kommendáns alakulatoknak. Az ablakunkkal szemben cirillbetűs felirat, kékkel a körzeti rendőrkapitányság falán (bátor tett), a nyolcvanas évek legelején festette oda egy szerb (talán) futballszurkoló csapat, köztük is jelesül maga Szteva, a belgrádi EPS nevű csoportot hirdeti. Talán se Szteva, se az EPS nincs már, ahogy Jugoszlávia sincs. Mi legyen mármost ezekkel? Ha már poézis: “Mi mentheti meg az idő kincseit az idő elől?” – kérdezi William Shakespeare szonettje.

Mi legyen az utca hírmondóival? Miközben bennem is ott lakik egy kevésbé kifejlett Ráday Mihály, nem ironizálok, tényleg, a felháborodó lokál patrióta meg tud bennem szólalni (még ha a Sirály ügyben nincs is igaza). Városvédő Pallas Athéné. Igaz, konzervatív módon nem kezelhetők ezek a jelenségek, hogy okoskodjak is, de mégis, vannak pillanatok, amikor egyszerű, plebejus indulattal azt érzem, letörném a kezét annak, aki egy frissen és (mondjuk, véletlenül) ízlésesen felújított, körúti neoklasszicista épület portáljára tag-et fest.  Vagy azt, hogy buzi.

Tag

Megállnék egy pillanatra, mielőtt önbíráskodásba fajulok. Egyrészt, mert műfaji kérdések vannak itt. A tag, a graffiti, s a street art nem azonosak, vannak, lehetnek részhalmazok, de mégsem. Egyre inkább nem. Mint az efféle szubkultúrák metaterében annyira azért nem ismerős városlakó kérdezném: nem volna itt szerepe magának a graffitis közösségnek is?  Szerintem nekik is gáz a tagek kritikáltlan és esztétikátlan tömege a városban. Nem azonos egy szépen megmunkált kerítésfal a békásmegyeri HÉV-vonal mentén egy elhagyott üzemcsarnok oldalában, egy stencilezett holmikkal beragasztott kapcsolószekrény, egy MÁV-vagon és egy ócska tag a Belvárosban, a restaurált házkapun. Más kategóriák. Szakmailag ezt nekik kellen tudniuk és a kontárok jelelétét – mint egy rendes céhben – ki kellene kérniük maguknak. És (valahogy, nem tudom, hogy) leválasztani magukról a mindent összetagelőket (?).

A vadplakát megint más. A hazai urbánus kultúrtörténet része, megkockáztatom, inkább az, mint a graffiti. A budapesti rock and roll-robbanással, a nyolcvanas évek elején elindult vadplakát mozgalom a múlté, végérvényesen. Már akkor kezdett kimúlni, amikor a vadplakátozást (az említett évtized végétől) cégek végezték. Sok pénzért, ipari méretekben terítettek. Még így is jóval olcsóbbak voltak, mint legális plakáthelyet venni, amelyet persze a pesti underground zenekarai nem tudtak megtenni, vagy később, már a piacgazdaságban, hirdetési helyet vásárolni a Pesti Estben. De mára – főként az internet óta –   teljesen átalakultak a kommunikáció és a promóció formái. A helyek, azaz romkocsmák, kávézók, kávéházak megjelenésével, burjánzásával megelevenedett a flyer-kultúra. Ha belépsz a Szimplakertbe, a Castróba, vagy bárhova, nagyjából megtudhatod, mi történik a városban azon a héten, a kínálat ott lesz, flyereken szétszórva. Flyert gyártani nem olcsó (még kis szériában a CopyGenaralban úgy-ahogy, dehát az kis széria), s a pártízezres beruházás nem tudni, behozza-e az árát, de mégis, megéri kockázatot vállalni. 1985-ben elég volt kétszáz plakát a város fontosabb pontjain, meg egy felirat filctollal a Petőfi Sándor utcai New Wave butik kapualjában, 1990-ben néhány festékszórós sablonfelirat a járdán, míg 1995-ben, ha nem volt kint négyezer (vad)plakátod az utácn, gyakorlatilag nem tudtak a rendezvényedről. Most viszont a targetált  információ a lényeg: myspace és más netes felületek, valamint flyer.

A vadplakátozás egykor az utcán dúló vizuális háború fegyvere volt. Meg persze nem csak vizuális, hanem tulajdoni  is volt ez a küzdelem: kié az utca? Mára kiderült, hogy az utca nagyjából a reklámé. Már ami a használható felületeket illeti. Pedig, emlékszünk, volt olyan a nyolcvanas években, hogy a kerület egy-egy helyen felületet biztosított a magánemberek magánplakátjainak is. Nem tudni még e pillanatban, mit tervez a város. Mindenesetre az élet  megkötötte a maga alkuját a hirdetőkkel: a felújítás alatt álló bérházakon ott vannak a sokemeletnyi hirdetések. Erre a helyzetre nem válasz a tag. Csak növeli a vizuális szennyezés mértékét.

Nagy Gergely

Legutóbbi hírek Sugár János Graffiti mentés című munkájáról

  • sTERNKERN

    A két méterenként felbukkanó óriásplakátokat tüntetné már el valaki… méghogy tag meg graffiti. Az a kisebbik gond már lassan.

  • ford
  • ford

    amikor azt irod, hogy a grefitis társadalom felelőssége, akkor pontosan etzt hogy gondolod? hogyan értesse meg egy másod éves iparművészetís egy tizenkétéves cigyány gyerekkel, hogy ne fujkodjon, és ha ez mégis sikerülne, akkor a cigánygyerek, hogy mondja el a hetvenéves öregembernek, hogy ne írja oda azt hogy zsidógyurcsányszdsztakarodj? a frissen felújított házfalakat meg lehet olyan festékkel kezelni, amiről eltávolítható a nemkivánt látvány elem, ha ez prioritás akkor tessék rá költeni, és nem nyígni, bár szerintem se ettől lakhatatlan budapest, már ha az

  • http://www.oszvaldt.hu/bemutato/56/56.htm 7up

    udv,

    bar a cikk nem errol szol elsosorban, az elso bekezdesre vonatkozoan lsd a linekt

    t

  • Nagy Gergely

    ford: mint irtam, nem tudom, hogy gondolom. de a dolog azon is mulik, mit lep a graffitis
    kozosseg…pl ugy, ahogy irod: ja, mondja meg, vagy tegye vilagossa, mit gondol. q’va nehez vedeni a graffiti, meg a stencil letjogat, ha tok amator tegesek tenyleg szetcseszik a varost. (ennek semmi koze az oriasplakatok tomegehez)
    az, hogy egy varosban milyen kulturalis kozeg alakul ki, az mindenki felelossege, aki benne el, hogy ezt a kozhelyet mondjam.

  • dzs

    Az a bosszantó a dologban, hogy az igénytelen, vandál, gagyi, romboló, amatőr és csúnya tagek miatt nem fogja soha elhinni a közvélemény vagy az emberek nagyrésze, hogy a graffiti valójában egy művészeti ág, hiszen ezeket látják mindennap, a hévablakba karcolva, az aluljáróba meg a szépújházra fújva…
    És persze, lehet hogy a graffitis közösségnek kellene valamit tennie, de szerintem ford is arra célzott, hogy nincs homogén graffitis társadalom, mivel az egyik rész csak rombolni akar meg nagyfiút játszani, a többiek meg ugye nempont ezért festenek, és ez nyilván más szubkultúra, közeg, társaság, stb stb…

  • eszbey

    Ha jól emlékszem, a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága 1993-ban 300 000 forintot osztotta művésznek a sztriptíz bronzbaöntésére. Az elképzelés szerint a Városház utcai helyszínen lett volna elhelyezve.
    Nem látom ott.
    A mai grafitik többsége gagyi, érdektelen – tehát ronda. A vizuális romlás nyilvánvaló.
    A vadplakátok szerencsére eltünedeznek, bár kevés helyen van közösségi tér (fal) a kiragasztásukra, amit sajnálok. Mert ha lenne rendes hely, talán megint lennének jó vadplakátok.
    A ragacsokat nem szeretem.
    A Civil Rádióban volt néhány műsor e tárgyakban.
    A Kétfarkú Kutya Párt szegedi bulijai viszont remekek voltak – vanna-k e még?
    A rohadt óriásplakátokat – beleértve a házak felállványozott homlokzatára kifeszített molinókat – pedig egyszerűen ki kellene pusztítani. De mielőbb.

  • sj

    dear eszbey,

    93-ban a főv.kult. biz. nem pénzt, hanem engedélyt adott. pénzt, kb. 100e ft-ot, az scca adott – volna, ha az épület tulajdonosa hozzájárult volna. de a matáv ezt nem tette.
    2006-ban a tranzit finanszírozta volna, az épület tulajdonosa, t-com, támogatta; a budapest galéria engedélyezte, viszont az 5. ker. önkormányzat kult.biz-a felülbírálta ezt, és esztétikai(?) vitákba bonyolódva elutasította. ezt azonban oly hibásan tette, hogy elutasítását ugyenez önkorm. megsemmisítette. újból lehet próbálkozni.

    sj

  • Nagy_Gergely

    Ja.
    Önök kérték: a Sztriptíz egy zenekar volt a kilencvenes évek elején-közepén. Bittner Gábor alapította és játszott benne Szántó Gábor (Üllői Úti Fuck) és Egressy Zoltán drámaíró is. Ez utóbbi dobolt. Két lemezük jelent meg, a ‘Mondd ki azt a szót’ és a DEEDUU (? talán így írták?).

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány