Közvetítés/kommunikáció/együttműködés mint kurátori/művészeti gyakorlat címmel tartottak egész napos szemináriumot a legutóbbi tranzit.hu Szabadiskola meghívottjai: Julia Schäfer, a lipcsei Galerie für Zeitgenössische Kunst (GfZK) kurátora és Antje Schiffers, a Myvillages egyik alapítója mesélnek most arról, hogyan érezték magukat november 8-án az Aurórában, ahol a helyszínen készült rajzaink és a vidékkel kapcsolatos egyéni történeteink adták a közös munkafolyamat alapját. Mile Szandra és Varga Krisztina interjúja.
International Villaga Shop I © Antje Schiffers
Mile Szandra&Varga Krisztina (MSz&VK): A szeminárium fő témája a vidéki gyökerek és a várossal való kapcsolat volt. Julia, a prezentációdban sok térképet láthattunk, és aztán a szemináriumhoz is készült egy. Antje, te pedig rengeteg rajzot készítettél a helyekről, ahol jártál. Miért passzol ez a két forma a tudásmegosztáshoz, a történetek elmeséléséhez és az emberek összekapcsolásához? Általában miért ezeket az eszközöket használjátok?
Antje Schiffers (AS): A rajzolást azért választottuk, mert azt gondoltuk, hogy jó lenne, ha lenne valami, amivel ki tudjátok fejezni magatokat. Meg vagyok győződve, hogy ez a módszer csak a rajzokkal együtt működik így és nélkülük nem. Például aki nem rajzolt, teljesen máshogy beszélt, elveszett a mondandójában. Nem mindenki rajzol olyan jól, mint ahogy ti csináltátok. Mindenki, arra használta a rajzát, hogy elmondjon egy történetet. A lány, aki mellettem ült, egy disznótort rajzolt le. Nagyon fókuszált arra az egy dologra, és általában, ha elmondasz egy jó sztorit, akkor is, mindig egy bizonyos részlettel kezded.
Google térkép a Szabadiskola résztvevőinek történeteihez
Julia Schäfer (JS): Az összes résztvevő olyan volt, akinek nem szükséges rajzolnia a mindennapi életben, de ha egy másik médiumon keresztül fejezed ki magad, az mindig nagyon hasznos. A térképekről kérdeztél. Először is, imádom a térképeket. Ez egyfajta vázlat valamiről, tájékozódni tudsz a segítségével. Például a GfZK új épületében nem tudsz térkép nélkül dolgozni, lehetetlen. A kiállításaimban is újra meg újra felbukkantak, de ez nem szükségszerűen egy olyan eszköz, amelyet mindig használok.
Kiállítási terv a GfZK új épületében I Bővebben a kiállító térről
MSz&VK: A szeminárium utolsó feladatában az Auróra tereit kellett használnunk. Hogyan inspirált az Auróra és a 8. kerület?
JS: Előre tudtuk, hogy a workshop ott lesz, és olvastuk, hogy az Auróra egy közösségi hely. Kihívás lett volna ott csinálni egy prezentációt és megpróbálni összehozni az összes ott dolgozó embert a közvetítő eszközökön keresztül, egy téma kapcsán, amihez mindenki kötődik. Mikor végigsétáltunk az épületen, nagyon érdekes volt, hogy valahol felmész, de egy teljesen másik oldalon jössz le, hogy különböző tereken keresztül van összekötve. Ezt a komplex teret kihívás lenne használni.
További fotók a Szabadiskoláról
MSz&VK: Antje, mit vinnél Magyarországról az International Village Showra? Ha Skopje ajvár volt, mi lenne Magyarország?
AS: Természetesen erre a kérdésre nem nekem kell válaszolnom, hanem inkább neked. Mindig én kérdezem erről a helyi lakosokat. Magyarországról most egy képet viszek rólatok, amiről tudok mesélni, például a te történetedet a nap járásáról, valamint a tájról és az egész élményről.
MSz&VK: Jellemző mindkettőtökre, hogy az egyes projekteken emberekkel dolgoztok közösen: ilyenkor hogyan tartjátok az egyenlő felek pozícióját? A szeminárium előtti napon, a nyilvános prezentációtokban mindketten szót ejtettetek a szerepek változásáról. Julia a bemutatkozó során a kurátort mint dj-t, Antje pedig a workshop alatt a művészt mint etnográfust említette.
Antje Schiffers: Da wo ich war / Where I was / Ahol jártam, 1998, Chicahuaxtla, Mexikó
Antje Schiffers Mexikóban virágokat rajzolt, és egy katalógust készített, amiben a ritkább fajták is szerepeltek leírásaikkal együtt. Az emberek virágfestőnek kezdték hívni, ami egy számukra egyértelmű foglalkozásnak számított.
AS: Az International Village Show találkozói során a művészetről nem mint elvont fogalomról beszélünk, hanem azt csináljuk, amit akartunk. Ha a művészetről beszélnénk, világos lenne a szerepek leosztása: én vagyok a hivatásos, a szakmabeli és ők nem. Ha sok emberrel dolgozol együtt a munkád során, mindig figyelned kell arra, hogy ne tűnj el közöttük, szükséged van energiára, hogy a közös munkának formát adj. Na, itt kell profinak lenni!
MSz&VK: Julia, amikor egyszer beültél a kiállítótérbe, az egy kurátori szerep volt vagy valami más?
JS: Két éve csináltam a Kunst-Kunst. Von hier aus betrachtet! című projektet, ami a művészet különböző – ahogy én hívom – nyelveivel foglalkozik. Lipcse 10 különböző művészeti intézményét hívtam meg, akik mind a kortárs művészettel foglalkoznak, de teljesen különböző módokon. És eldöntöttem, hogy beülök a kiállításba, és ott fogok dolgozni és beszélgetni a látogatókkal. Ez egy kísérlet volt. Amikor ott ültem, már nemcsak kurátor, de a mediátor/közvetítő is voltam. Bár ez a kiállítási kísérlet nem volt teljes mértékben sikeres számomra. Egy kísérleti forma volt, mint minden mediációs projekt. Megpróbáltam.
Kunst-Kunst. Von hier aus betrachtet!, kiállítás enteriőr I I © Julia Schäfer
A közvetítés szerepéről való gondolkodásom folyamatosan fejlődött az utóbbi 10 évben. Amikor elkezdtem, mediátor voltam, és tárlatvezetések, workshopok szervezésével foglalkoztam. Később a kiállításokhoz kapcsolódóan a közvetítésen dolgoztam, például olvasóköröket szerveztem. Végül a kiállítás szervezést és a mediációt egyesítettem.
Nem vagyok a túl sok szöveg híve. A legutóbbi kiállításomra – Things we discover alone (Independent learning) –, ahol a megismerés autodidakta módjaival foglalkoztam, a kiállítás szövegeinek megírásához hívtam meg embereket. Nem mi írtuk őket, mert úgy éreztük, hogy a kiállítás témája nem enged meg egyetlenegy hangot. Az emberek sokféleképp használták ezt a formát. 80%-ban nagyon izgalmas írásokat készítettek.
A The Second Glance kiállításoz úgynevezett közvetítőkártyákat készítettem. Aki eljött a kiállításra, kapott egy kis kártyát 5 kérdéssel/tanáccsal a kiállítás megtekintéséhez. Ez a kártya akár most is használható, a kiállítástól függetlenül.
Közvetítőkártyák a The Second Glance kiálításhoz I © Julia Schäfer
Nagyon érdekes, hogyan lehet olyan környezetet teremteni a látogatók számára, hogy több időt eltöltsenek a kiállításon. Például a családomnak nincs semmilyen kötődése a kortárs művészethez. Nagyon érdekes, hogy hogyan lehet akkor elérni őket. Hogy lehet megszólítani a szélesebb közönséget, akik távolabb állnak a művészettől? Ez az egyik legnagyobb kihívás. Hogy felkeltsd az érdeklődésüket, hogy rátalálj, mi mozgatja meg őket. Lehetőséget kellett teremtenem arra, hogy meg tudjam mutatni: a művészet a világ megismerésének egy módja lehet, a társadalom egy szűrője vagy akár a társadalom tükre.
AS: Én is mindig így gondolkozom: vajon ezt értenék a szüleim? Jól éreznék magukat a programban? A művészeti világ valóban nagyon exkluzív tud lenni, már maga a kiállítás is, gondoljunk csak a hozzá kapcsolódó rituálékra! Nagyon nagyban, az odatartozásról vagy a kizárásról van szó, és erre mindig oda kell figyelnünk.
Antje Schiffers: I like being a farmer and I would like to stay one, 2009, Romania
Antje Schiffers 2009-ben több hetet töltött Romániában, így az andrieseni gazdálkodóknál is. Arra kérte őket, hogy készítsenek videót a helyi gazdaság életéről, cserébe kívánságuk szerinti festményt készített.
