Áthallások, kölcsönzések, idézetek

Interjú Zólyom Franciskával, a GfZK igazgatójával (2. rész)

A lipcsei intézmény vezetőjével interjúm előző részében áttekintettük a GfZK működését is nagyban meghatározó építészeti megoldásokat és a múzeumpedagógia kitüntetett szerepét az intézményen belül. A folytatásban többek között a múzeum különböző ösztöndíjainak és rezidencia-programjainak kelet-európai fókuszáról, a bővítés fontosságáról, a menekültkérdésről, illetve a társadalmilag elkötelezett művészet lehetőségeiről is beszélgettünk.

kep5_1.jpg

Drawing Protest, 2013 I Fotó: GfZK

Sárai Vanda: Sok múzeumigazgató esetében megfigyelhető, hogy az intézmény vezetése mellett kurátori munkára már nem vagy csak elvétve jut ideje, nálad azonban ennek az ellentéte igaz. Hogyan tudod ezeket a feladatokat összeegyeztetni?

Zólyom Franciska: Úgy, hogy rengeteget dolgozom. A GfZK működése, munkamódszerei, a finanszírozása és kommunikációja tartalmi kérdésként foglalkoztat. Ugyanakkor a művészekkel és kurátor-kollégákkal való munkát tartom a leginspirálóbbnak. Arra törekszem, hogy különböző koncepciók ki tudjanak bontakozni. A művészekkel való párbeszéd erős motivációt jelent, már csak azért is, mert idővel egy adott kérdéskör különböző művészeti megfogalmazásaival ismerkedik meg az ember, tehát van mire építeni. A témák sokszor nagyon jól kapcsolhatóak egymáshoz, ez nyilván abból is fakad, hogy a GfZK-nak vannak állandó érdeklődési körei: a művészet és társadalom, az esztétika és a politika viszonya, kölcsönhatása, konfliktusa mindig visszatérő kérdés. Levezethetőek ebből a munkából olyan felvetések, amelyeken az ember szívesen gondolkodik, és amelyeket az idők során pontosabban meg lehet fogalmazni, tovább is lehet gondolni, ez a tudás szerzésének vagy a tudás létrehozásának egy olyan módja, ami folyamatában és másokkal együtt jön létre.

A kurátori munkában azonban az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nagyon sok automatizmus van. Amint adva van egy kiállítótér, kiállításokról kezd el gondolkozni az ember, és kezdenek el gondolkozni a művészek is. Ugyanakkor sokkal több formája lehet a művészeti munkának, illetve az intézmény művészekkel való együttműködésének. Ezért mindig fontos volt az is, hogy például a köztérben dolgozzunk, vagy efemer és immateriális projekteket hozzunk létre, amelyeknek a koncepcióján viszonylag hosszú ideig dolgozunk, a megvalósítása sok elő-munkával jár, és maga a projekt pl. csak fél napig tart, de ugyanúgy releváns, ugyanolyan szinten kezeljük, mint egy kiállítást.

kep1_1.jpg

Alexandra Pirici: Persistent Feebleness, 2013 I Fotó: Johannes Ernst

 

S.V.: A GfZK által adományozott ösztöndíjak és residencyk körében megfigyelhető egy erős kelet-európai és posztszocialista fókusz, ezek mellett pedig te is minden évben hozol valamilyen projektet otthonról. Ez a tendencia megmarad a jövőben is?

Z.F.: Azt hiszem, ez is azzal függ össze, hogy mik a kurrens témák a művészetelméletben, a művészettörténetben, a művészeti gyakorlatban, és nagyon sok olyan közép-kelet-európai hagyomány van, ami még túl kevéssé ismert. A 2000-es évek elején ennek nagy jelentősége volt a német társadalom átalakulása tükrében. Jelenleg az foglalkoztat minket, hogy a demográfiai változások, a globális migráció és a menekültek, akik tartósan Németországban szeretnének és fognak élni, hogyan befolyásolják egy kortárs művészeti intézmény működését. Elképzelhető-e egy olyan kulturális identitás, amely lokális hagyományokra épít, de nyitott új és különböző kulturális jelenségek és impulzusok irányába is.

kep2_1.jpg

Kis Varsó: Lélekben tomboló háború (2012) I Fotó: Sebastian Schröder

 

Az szembetűnő, hogy nagyon sok kultúrpolitikai program és támogatás van, ami például Afrikára irányul, és ennek mindig van egy gyarmatosító és imperialista alhangja, hiszen egy földrész felé fordulunk úgy, mintha most fedeztük volna föl. Pláne a különböző, projekt alapú művészeti munkák keretein belül nehéz kiküszöbölni ezt a fajta nézőpontot. Ami engem az előbb említett geopolitikai vagy kulturális fókusz kibővítésekor érdekel az inkább az, hogy a globális migrációnak, és nemcsak az emberek, hanem a kulturális termékek, az esztétikai felfogások migrációjának milyen kihatása van az itteni közegre. Tehát hogy hogyan jelennek meg ezek a kulturális impulzusok, hogyan alakul át az életvitelünkről, a művészetről való gondolkodásunk eközben. Egy önreflexív, ugyanakkor bevonó megközelítést tartanék termékenynek, tehát nem innen próbálnék fordulni Afrika felé, hanem talán inkább azt a kérdést tenném fel, hogy milyen kölcsönhatások lelhetőek fel itt ebben a közegben, milyen áthallások, kölcsönzések, idézetek vannak.

kep3.png

Képeslap, a Kennen.Lernen című projekt része, melynek során a GfZK menekülteket és lipcsei lakosokat ismertetett össze egymással, 2014-2015 I Forrás: naturkundemuseum

 

Jelenleg a társadalmi közbeszédben nagyon erőteljesen jelen van a menekültek kérdése, tehát az, hogy milyen reakciókat vált ki a menekültek tömeges érkezése, hogyan viszonyulunk ehhez a jelenséghez, hogyan veszünk részt abban, hogy a menekültek befogadása megtörténhessen, mit jelent ez az ún. „többségi társadalom” számára. A Kennen.Lernen projekt során képek, elképzelések és kölcsönös elvárások mentén arra törekedtünk, hogy kommunikációt teremtsünk lipcsei lakosok és menekültek között. Ez a fajta vizuális kommunikáció, rengeteg előítéletet is a felszínre hoz, illetve segít annak megértésében, hogy milyen erővel bír egy személyes találkozás, együttműködés.

S.V.: Az általad eddig említett tevékenységek és érintett témák felvetik a szakma által sokat vitatott társadalmilag elkötelezett művészet kérdését, illetve leginkább azt, hogy a művészet milyen szerepet képes betölteni a társadalmi változások katalizálásában. Mi erről a te véleményed, illetve hogyan viszonyul mindehhez a GfZK?

Z.F.: Ez valóban egy vitatott kérdés, hogy művészet és politika hogyan viszonyul egymáshoz, hogy egy műalkotás egy esztétikai hatóerővel rendelkező dolog-e, illetve hogy lehet-e olyasmi, ami nemcsak esztétikai szinten hat, hanem politikummá is tud válni. Amit a művészetközvetítéssel kapcsolatban elmondtam, tulajdonképpen elmondható a művészekkel való együttműködésről is. Nyilván bármilyen fókuszú a tevékenységünk, bármennyire is társadalmi jelenségekkel foglalkozunk, jó példa erre az éves témánk, a Travestie für Fortgeschrittene (Átalakulás haladó szinten), az esztétikai kifejezésformák és kifejező eszközök továbbfejlesztése is mindig érdekel minket. Az a kérdés, hogy miként hozható nyilvánosságra, miként tehető láthatóvá, befogadhatóvá egy bizonyos kérdés. Hogyan befolyásolja egymást egy művészeti munka tartalma és formai megjelenése.

kep4_1.jpg

Travestie für Fortgeschrittene Teil 2: training, 2015
kiállításenteriőr: hoelb/hoeb I Fotó: Daniel Poller

 

Bizonyos témák érdekelnek minket, ugyanakkor ezeken a témákon belül arra törekszünk, hogy a művészeti kifejezőeszközök, illetve művészeti formák kidolgozásán és továbbfejlesztésén is gondolkozzunk. Tehát olyasmiken, ami szorosabban vett értelemben nem egy érdekes szempont egy szociális munkás vagy egy aktivista számára. Az nyilván egy aktivista számára is érdekes, hogy egy kampány látható-e, de az már nem érdekes, hogy a kampány rajzos képi elemei vagy tipográfiája mennyire művi vagy hogyan van elhelyezve egy transzparensen, így nagyon szimplán vagy vulgárisan fogalmazva.

Az elmúlt évek egyik visszatérő fogalma az esztétikai kutatás volt – persze az is egy érdekes kérdés, hogy mit takar pontosan ez a kifejezés. A kutatást mint egy tudományos tevékenységet értelmezzük-e, ahol egy konkrétan meghatározott kérdést megadott, illetve erre kifejlesztett eszközökkel próbálunk meg feltárni, vagy sokkal spekulatívabb dolgokról beszélünk. Azt gondolom, hogy ennek az úgynevezett esztétikai kutatásnak a minőségét, illetve a milyenségét vizsgálni, nyomon követni vagy kurátori szinten akár segíteni egy roppant érdekes feladat. Az is nyilvánvalóvá válik, hogy az általános közönség számára a teljesen hagyományos kiállítások a legnépszerűbbek, ahol műalkotások kerülnek bemutatásra. Az is egy érdekes kérdés, hogy hogyan lehet úgy különböző kurátori kézjegyeket meghonosítani vagy a közönség figyelmébe ajánlani, hogy az egyensúlyban legyen. Tehát ne legyen túl absztrakt, ne legyen frusztráló, hiszen akkor nincs is értelme a nyilvános bemutatásnak. Ez egyrészt a kurátori munka része, másrészt a művészetközvetítés feladata, hogy a figyelmet vagy érdeklődést fenn lehessen tartani, illetve hogy hogyan lehet az érdeklődőket úgy befogadni, hogy hozzá is tudjanak férni a művészeti alkotásokhoz, a művészeti kérdésekhez.


Az interjú első része itt olvasható »

 

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány