Khoór Lilla: Her Representation – egy olvasó nő képeken

Khoór Lilla képsorozatáról először Az olvasó nők veszélyesek című album jutott az eszembe. Íme egy fotósorozaton még egy nő, aki ráadásul magát alkotja képpé, megcsinálja a saját reprezentációit, miközben persze nem léphet ki a nők reprezentációjának sok évszázados kereteiből.


Her Representation
2001-2005
9 darab 35 x 50 cm színes print

Khoór Lilla képein a nő olvas. Így reprezentálja magát. Akiket hol elmélyülten, hol kedvtelve, hol kétkedve nézve olvas: Oscar Wilde, Simone de Beauvoir, Thomas Pynchon, Gertrude Stein, Julia Kristeva, Kurt Vonnegut, Rosalind Krauss, Georges Bataille, Melanie Klein. Mint egy gender and culture-t hallgató diák a világ sok pontján. Igaz, olyan kellékek, tárgyak között ül, amelyek egy olyan korra utalnak, amelyben a nők még nem tanultak a társadalmi nemi szerepekről, legfeljebb megélve feltárták őket.

A szerző ugyanakkor ebben az esetben erőteljesen alakítja a saját reprezentációit: olyan színű és stílusú ruhákat visel, amelyek illenek az általa olvasott könyvekhez: vörös inget a forradalmi című Kristeva-könyvhöz, laza párpulóvert Vonneguthoz, decens fehér blúzt Beauvoirhoz, kosztümöt a No Logóhoz.

Az alábbiakat tekintsük interjú-félének a szerzővel (egy levelezés részletei):

„Nem akarom nagyon magyarázni a munkát, de nekem ez egy statement volt arról, hogy nekem mint nőnek mennyire nehéz elvonatkoztatnom magam a külsőmtől – habár már ez a kényszer is eleve nonszensz, hogy el kell távolítanom magam tőle, hiszen a női testet boldog-boldogtalan mindenféle reprezentációra használja.”

Azt gondolom, hogy ez egy standard kortárs nőművész-dilemma, nem is csak a képzőművészet területén, bár ott nyilvánvalóan különösen hangsúlyosan jelenik meg. (A női test ábrázolásának és önábrázolásának kérdésével foglalkozik évtizedek óta például Cindy Sherman is, kezdve híres Untitled Film Stills című sorozatával.) Az „agyonábrázolt” női testre annyi jelentés és kulturális réteg rakódik, hogy ezek felidézése nélkül már nem is ábrázolható; annyian használták, hogy nagyon nehéz, csak ironikus önreflexiókon át lehet alakítani további használatát. Holott amikor az ember magát ábrázolná, az egyik kulturális mítosz szerint puszta énjét veszi szemügyre. Önmagát úgy, ahogy van. De mi történik, amikor egy nő akarja magát ábrázolni? Ő nemigen feltételezheti, hogy van olyan, hogy „puszta én”, mert önábrázolása mindjárt sokszorosan rétegezett kulturális textusok és képek közé kerül.

De folytatom a képek készüléséről szóló beszámolót:

„Van egy történet, amit nem nagyon tudnak erről a sorozatról. Volt egy első verziója is, amit 2001-ben készítettem. Ugyanígy kilenc képből állt, de más könyveket válogattam, akkor még nem annyira tudatosan, mint a második sorozatnál. Csakhogy ott, az első sorozaton spontánabban, lazább dolgokba öltöztem, csak egy bugyi volt rajtam alul (…), és volt egy olyan kép is, amin egy fekete fűzőféle fehérnemű volt rajtam. Ezen a képen egy ponyvakönyvet olvastam, aminek az volt a címe, hogy Machiavelli für Frauen. Amikor elkezdtem a sorozatot kurátoroknak megmutatni, észre kellett vennem, hogy mindenki erre az egy képre van kihegyezve. Mintha ez a kép, éppen ahol félmeztelenül ülök, fejezné ki a sorozat lényegét… Ami engem nagyon zavart, mert azt éreztem, hogy ez reprodukálja azt a nézetet, aminek a kritikájául csináltam a munkát, nevezetesen azt a bonyolult és rafinált gyakorlatot, ahogyan a női testet (a meztelent is, sőt főleg azt) ki-használják. Ugyanakkor dühös is voltam, hogy ebben az esetben kénytelen vagyok a meztelenséget nem megmutatni, mert ezt már annyian használják minden reprezentálására… Vagyis hogy én mint nő mindig valamennyire el kell hogy vonatkoztassam magam a testemtől, amit általánosságban már „agyonhasználtak” bármi reprezentálására.”

Így kapcsolódik össze a női identitás és az öncenzúra, no meg a kényszerű reflexió a máshol elfedett struktúrákra. Tényleg minden olvasó nő veszélyes.

Kapcsolódó olvasmány:
György Péter: „Sztereotípia és individualitás: Cindy Sherman.” In: Művészet és média találkozása a boncasztalon, Budapest, Kulturtrade, 1995. 86-93. o.

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány