Művészeti tér, városfejlesztés, pályázat, Szentpétervár

Szentpéterváron, a Moszkva és – uralkodói székhely volta miatt – a kommunista párt által sokáig elnyomott, hajdani fővárosban az 1970-es évek óta tervezik, hogy az Új Hollandnak nevezett, lényegében belvárosi szigeten, melyet Nagy Péter cár létesített 1704-ben az Admiralitás számára, s amit majd holland típusú, többemeletes, klasszicista téglaépületekkel építettek körbe a 18. század során (I.K.Korobov, Csevakinszkij, Villen de la Mothe tervei), s csatornák kötnek össze a Névával és a tengeröböllel a hajók be- és kifutásához, s ahol időközben egy kör alaprajzú, három emeletes börtön is létesült (A.J.Staubert terve), majd ahonnan 1917. november 9-én (Nagy Októberi Szocialista Forradalom) Lenin híres rádióbeszédét is közvetítették (a magyar kapcsolatra Vilt Tibor évtizedek múlva reflektált egy különös szoborral), kulturális központ létesüljön. A sziget 2004 óta magánkézben van (jelenleg a szóbeszéd szerint háttérben a Londonban élő olajmágnás és kormányzó Abramoviccsal), s rekonstrukciós pályázatok sorát írták ki rá (Norman Fosteré /2006/ ma is megtekinthető). A mai felállásban a (nyelveket keverő) Novaja Hollandija Development a beruházó és fejlesztő, szerződésben a várossal s a Millhouse LLC részeként; konzultánsa a moszkvai nemzetközi Garage Centert létrehozó és működtető Iris Alapítvány. A legújabb pályázatra 8 terv érkezett, ezek kiállítása a Központi Tengerészeti Múzeumban most nyáron volt látható.

Július 16-án nyílt meg a sziget – létezése történetében először – a közönség számára (emlékezhetünk a Margitsziget esetére a Tanácsköztársaságban), ezzel párhuzamosan rendezték meg a szomszédban a tervkiállítást. Cél: rekonstrukció és megújítás egyszerre. A nagy pályázók (mint a David Chipperfield Architects vagy a Palais de Tokyót tervező Lacaton and Vassal) közül a 4 székhellyel (New York, Rotterdam, Hong Kong, Peking) működő OMA tervét emelem ki (vezető építész Rem Koolhaas). Egy központi tó körül 4 szigetre bontva a meglévő, háromszög alakút, melynek egyik sarkán a kerek börtön, a másik kettőn hatalmas görög (de tégla) oszlopokból emelt, heroikus kapuzatok (jól illeszkedve a klasszicista város antik impériumokat idéző diadalíveihez) emelkednek. Négy-féle funkció együttesét képzelték el. Kereskedelmi rész (áruházzal, kávézókkal, piaccal, tóparti sétánnyal) az első, melyet a hely múltját idéző tengerészeti múzeum, könyvtár követ, szobrokkal és növényzettel beültetett romantikus kerttel és az antik romokra emlékeztető falak közé telepített fürdővel. Harmadik a tudományok és művészetek együttműködésén alapuló kísérleteknek, alkotóműhelyeknek, szállásoknak helyet adó épület, kevés új hozzáadásával, s a börtönt iskolaként használva fel, a negyedik egy félszigetként az új kulturális platform, gyűjteménnyel és élő vagy ideiglenes produkcióknak, kiállításoknak szánt, a tóra nyíló – tehát minden kisszigetről is nézhető térrel. A szigeteket híd vagy hídra épülő hotel köti össze. A hozzáadás tehát minimális, az adottságok kihasználása maximális. A 100 szobás műhelyházban készült munkák révén az idővel a XXI. század múzeumává válhat.

Szentpétervár, New Holland l © newhollandsp.com

Szentpétervár, New Holland l © newhollandsp.com

Szentpétervár, New Holland l © newhollandsp.com

Városfejlesztési politika – üzlet – művészetek, alkotók és közönség együtt, többféleképpen, semmiképpen sem kötelezve senkit semmire, de mégis megteremtve a kapcsolatot köztük. Ezzel a nyitottsággal kötődik egymáshoz a jelenlévő múlt, természet és a folyamatos alkotás is. Ez a nyitottság és nagy lélegzet ejtett gondolkodóba hazai próbálkozásainkat tekintve. Talán a leendő pécsi, a Zsolnay-gyár területén és épületeiben létesülő új kulturális központ hasonló tudna lenni, ha egyszer a kultúrafelfogásunk természetesebb lenne? Ha a művészetet nem csak zárt szigetként tekintenénk, nem idegenkednénk a kultúrafogalom kiterjesztésétől a fürdő(kultúrá)n (Pécsett adódott volna az eladott és jelenleg őserdőként funkcionáló Balokány) vagy az üzlet(i kultúrá)n (a Zsolnay környéke tele volt a munkásnegyed kis boltjaival), pihenési (tó és park) szokásokon keresztül egyszerűen az emberig, ha szabad lehetőség lenne (de persze, a művészet fenntartása érdekében), s nem elvárt teljesítmény a művészetekre fordított figyelem. Pécsett sincs talán még minden elszúrva, de az biztos, hogy a leendő wellness, s nem a kulturális központ fogja a bevételt zsebre tenni.

Szentpétervár, New Holland l © newhollandsp.com

Szentpétervár, New Holland l © newhollandsp.com

Volt ugyan hasonló kezdeményezés nálunk: Újpesten, az 1990-es években a kortárs művészet budapesti, nagyvárosi színterének megteremtésére újrahasznosításként, ahogy ez mindenfelé elterjedt, létesült első lépésként (2001) a MEO Kortárs művészeti gyűjtemény és kiállítóhely, egy hajdani bőrgyári épületben. Villódzó színes fényekkel a homlokzaton, különböző arányú belső terekkel, s a tervek szerint a gyár melléképületei lassanként alkotóműhelyekké átalakítva és más funkciókkal csatlakoztak volna a kiállítótérhez, egy hatalmas szabad teret ölelve körül, lényegében egy munkásnegyedben. Volt vállalkozó, de nem volt akkora vagyon (és önkormányzati vagy állami részvétel), hogy megvalósuljon. Befulladt. Nem nagyon tanulunk. (Most a családias, barátságos hellyé vált, ugyancsak /amerikai/ magánkezdeményezésként működő programot, az A.P.A-t nem említem a Horánszky utcában, mely egy hajdani állami tisztítóvállalat, a Patyolat épületében létesült, mert az „artists in residence” típusú vállalkozásokhoz hasonlít inkább, melyben belterjes/„magaskultúra” van csak jelen.)