Megelőzni a jelent

Interjú a független képzőművészeti tanszékkel

A kortárs képzőművészeti szakma zártsága, a „beavatott” és „kívülálló” dichotómiája nem jelent új tünetet a magyar kulturális életben. Nem volt az 2013-ban sem, amikor Menesi Attila képzőművész kezdeményezésére létrejött a független képzőművészeti tanszék, amely a kritikai pedagógia, az interdiszciplináris gondolkodás és a közösségi művészet pilléreire támaszkodva a kortárs művészet közvetítésének és hozzáférhetőségének növelését, hiányzó tudások és szemléletmódok átadását tűzte ki céljául. A f***k célja, hogy kortárs művészek és szakemberek bevonásával kurzusokat és foglalkozásokat vigyen be elsősorban nem művészeti egyetemekre, a nyári workshopok és a 2020-ban útjára indított f***k karaván alkalmain pedig nem művészeti helyszínekre. Esszenciája a részvételiség, a kölcsönös tudásátadás és együttműködés, amely aktív, cselekvő és – ahogy az a tanszék rövidített elnevezéséből is kitűnik – progresszív és provokatív attitűddel társul.

A f***k-nak mint oktatási modellnek eszköze és terepe a képzőművészet. Az oktatási rendszer hierarchikus és merev működésére párbeszéden és együttműködésen alapuló, felszabadító foglalkozásokkal reagál, ahol a hangsúly a művészeten keresztüli tanulásra helyeződik. Hogy a (kortárs) művészet milyen mértékben szorul ki a formális oktatásból, talán elég csak arra gondolnunk, hogy még a speciális egyetemi képzések során is „ritkán jutnak el” a kortársakig. A kanonizált oktatási formákkal és módszerekkel szemben tehát a f***k programjain nyitott és szabad tudásátadás és gondolkodás jelenik meg, ahol a választás (részvétel, aktivitás, időtartam) szuverenitása alapvető. A kritika azonban nem csupán az oktatás intézményekre irányul, hiszen a f***k egyaránt reagál aktuális társadalmi és politikai kérdésekre is.

A f***k mind az elnevezés, mind az opponensi pozíció szempontjából a Kádár-kori, az állambiztonsági szervek által „repülő egyetemeknek” nevezett szabadiskolákkal állítható párhuzamba.[1] Az 1978-tól lengyel mintára, magánlakásokban szervezett előadásokat[2] a besúgók is aktívan látogatták: 1980-ban a Belügyminisztérium III/III. osztálya objektum dosszié nyitása mellett döntött; ma öt kötetnyi iratanyag szolgál forrásként.[3] A f***k-kal foglalkozó korábbi írások is említik párhuzamként Erdély Miklós és Maurer Dóra 1975 és 1977 között tartott Kreativitási gyakorlatok kurzusait, de Erdély további művészetpedagógiai munkássága (FAFEJ, INDIGO) is analógiaként jelenik meg.[4] Menesi Attila mindezek mellett egy jóval direktebb és közvetlenebb előzményt emel ki: a 80-as években működő Dekoratőr Iskolát, amelynek maga is tanulója volt, valamint Tolvaly Ernő munkásságát. A szocialista rendszer vakfoltján működő intézmény, amint azt Menesi írja, „sokkal többet jelentett annál, mint ami a nevében volt: egy korát megelőző intermediális környezetet (évekkel a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének megalapítása előtt) és olyan művészettörténet stúdiumokat, amilyeneket csak itt lehetett hallgatni akkoriban”.[5] Hogy a f***k és a múlt század szabadiskolái, művészet- és kritikai pedagógiai gyakorlatai között nem önkényes a történeti párhuzam állítása, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a tanszék maga is hangsúlyt fektet a progresszív edukációs és művészeti gyakorlatok feltérképezésére: például ahogyan arról Erdődi Katalin beszámolt, a f***k karaván általa vezetett programján (NAT helyett NYAT) „a XIX. század és a XX. század elején megvalósuló anarchista szellemiségű kísérleti szabadiskolák jelentettek fontos kiindulópontot, aminek kapcsán magyar kezdeményezésekkel, pl. Gróf Batthány Ervin bögötei szabadiskolájával” is foglalkoztak.[6]

Határőrség-logó variációk. Malya Attila és Mostoha Marcell munkája a K2 határátkelő épület falán, f***k nyári workshop, Hegyeshalom, 2016. Fotó: Orbán György

A f***k eszköztára és aktivitása sokrétű, a fentiekben már említett megjelenéseken kívül kutatásokat és interjúkat készít, bevett gyakorlata a köztéri intervenció, amelyeknél a nyilvános tér a kritika platformjaként jelenik meg. A tanszék sem intézményként, sem egy állandó tagsággal rendelkező csoportként nem definiálható; a folyamatosan bővülő networkre támaszkodik, ahol a becsatornázott tudások összeadódnak. Hosszasan lehetne sorolni azon törekvéseit, amelyek előremutatóak, így a főváros-vidék vonatkozásában megjelenő decentralizálás, vagy a művészeti egyetemek közötti kapcsolat erősítése. Aktivitásai mind ugyanazt a célt szolgálják: hogy tudatos és kritikus, felelős fiatalok kerüljenek ki az oktatásból, akik számára a kortárs művészet kísérleti terep, cselekvő és látható szféra, egyaránt eszköz, módszer, reflexió és viszonyrendszer, amelynek alapfeltétele a gondolkodás. Kérdés persze, hogyan tartható fenn egy ilyen modell, mennyire fontos, hogy megtartsa „kívülállóságát” vagy a pályázati és támogatói rendszer bizonytalanságára miként tud reagálni (a tanszék eddigi támogatói az ERSTE Stiftung, az Open Society Foundations és a Summa Artium). A f***k nem mulasztja el ezen kérdések mérlegelését, folyamatos megújul.

A független képzőművészeti tanszékről Menesi Attilát (M.A.) és a f***k network néhány tagját kérdeztem. Erdődi Katalin (E.K.) független kurátor nyári workshop témavezető, előadó a tanszék bécsi kurzusán és a f***k karaván egyik programvezetője volt. Héjja János (H.J.) egyetemi oktatói pályája kezdetén vett részt az első kurzuson, Szegeden. Azóta minden nyári workshopon, a karaván projektben, de a tanszék egyéb aktivitásaiban is jelen volt. Keserue Zsolt (K.Zs.) képzőművész a szombathelyi kurzus workshopját vezette; az ott létrejött, magyar sztereotípiákat feldolgozó tárgyak később a Nemzeti Tankönyv projekt részévé váltak. Monhor Viktória (M.V.) művész, performer és színész szinte a kezdetektől részt vesz a f***k tevékenységében: előadóként és nyári workshop témavezetőként is együttműködött a tanszékkel, 2018-ban a f***k ABC – a Tudomány és az Oktatás Szabadságáért tartott tüntetésen, 2019-ben pedig a Sziget Fesztiválon a Social b%dy lessons programon vett részt. Egy éve kapcsolódott be a f***k networkjébe Teleki Emma (T.E.), aki jelenleg a Képzőművészeti Egyetem hallgatója. Saját tapasztalataimat sem illik kifelejteni: eddig két nyári workshopon (Velence és Gyulaháza), valamint a Milyen színben látod Magyarországot? kutatásban vettem részt.

Az alább olvasható interjú a résztvevőkkel folytatott beszélgetések tisztázott és szerkesztett, rövidített változata.

Hogyan jött létre, mi hívta életre a független képzőművészeti tanszéket?

M.A.: Az egyes időtávlatokban – annak ellenére, hogy erre a kérdésre többször válaszoltam már 2013 óta – újabb és újabb összefüggéseket lehet megfogalmazni. Hét év után most azt, hogy az, ami a szakmában, a kortárs képzőművészet intézményrendszerében azóta történt, és elhozta a biztonsági művészet korát Magyarországon, borítékolható volt. Függetlenedni ettől pedig tiltakozás, de nem egy bejelentett tüntetés formájában. A f***k megelőzte a jelent.

Hogyan viszonyul a f***k a Kádár-kori „repülő egyetemekhez”?

M.A.: A „flying art courses” elnevezéssel tudatosan utalunk a repülő egyetemre. Egy történelmi akciósorozat tiszteletéként, de „titkos” tevékenységként is, ami nem hivatalos az egyetemi intézményrendszerben. Nem biztos, hogy köztudomású, de a 70-es évek repülő egyetemének is közvetlen előzménye volt a rendőrség által 1974-ben Szentjóby Tamás lakásán lefoglalt Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz kézirat, amelynek következményeként annak egyik szerzőjét, Szelényi Ivánt is kiutasították az országból. Ezek után kezdtek el tanítványai és mások magánlakásokban kurzusokat szervezni. Abban láttunk további párhuzamot, hogy a kortárs képzőművészet „felvilágosító” jellegű megjelenései a szakmai körökön kívül is finoman szólva „időszerűek.” És ha már névadás, a tanszék nevét azért írjuk kis kezdőbetűkkel, mert nem intézményként tekintünk magunkra.

A f***k folyamatos mozgásban van; olyan intézményekben és helyszíneken tart kurzusokat, workshopokat, amelyek a művészet területétől látszólag távol állnak, de az előadók és témavezetők személye is mindig változik. Miért ezt a metódust választottátok? Miben egyedülálló?

M.A.: Új nyilvánosság volt a célunk, a szakmai zártság okán ezért elsősorban nem művészeti képzési területekre fókuszáltunk. Az eddigi projektek 80%-a nem ilyen intézményben vagy helyszínen zajlott. Minél több résztvevőt szerettünk volna bevonni (125 körül járunk most), és nem egy zárt, néhány fővel nyugdíjaztatásukig regnáló tanszéket létrehozni. Továbbá nem az volt a szempontunk, hogy több éves oktatói tapasztalattal vagy DLA fokozattal rendelkező előadókat hívjunk csak meg, sokkal inkább olyanokat, akik progresszív művészetet képviselnek, még ha nem is szerepeltek addig egyetemi környezetben. De frissen végzett vagy hallgatói státuszú művészeket és elméleti szakembereket is bevontunk, akik így a saját generációjukkal kommunikálhattak vagy dolgozhattak együtt, amit különösen pozitívan jeleztek vissza számunkra.

Pecsét akció, 2k14.6 kortárs képzőművészeti kurzus, Szociológiai Intézet, Miskolci Egyetem, 2014.
Fotó: Berei Zoltán

T.E.: A tanszék erőssége, hogy nem kizárólag művészeti felsőoktatásban tanuló hallgatókkal működik együtt, különböző területekről kapcsolódhatnak be eltérő gondolkodású résztvevők. Nagyon izgalmas, hogy egy művészeti kérdéskörre hogyan reagál az, aki nem ebből a közegből jött, vagy akit korábban egyébként nem is annyira érdekelt, csak most csöppent bele; ettől lesz az egész igazán élő. Szerintem a művészeti mezőnek törekednie kellene arra, hogy befogadóbb legyen és tágítson a zárt keretein.

K.Zs.: Az iskolának – már ami ma Magyarországon, iskolaként a közoktatásban megjelenik – az egyik nagy hátulütője, hogy nagyon absztrakt a tananyag és átadásának módja is. Általánosságban is elmondható, hogy a közoktatás militáns előzménnyel rendelkezik, és ezt az attitűdöt a mai napig megőrizte. A katedráról egy sokkal idősebb ember oktatja a fiatalokat, akiknek alapvetően alárendelt szerepük van, és követniük kell az utasításokat. Ettől nagyon messze van az iskolán kívüli hétköznapi gyakorlat, hiszen egyre inkább csoportokban dolgozunk, össze kell adni a tevékenységek energiáit. Az iskola tehát egy rideg rendszer, ami az órarend szigorú mátrixában működik. A rendszer kiskapuja, hogy a tanár zárt ajtók mögött dolgozik, ezért az egyéni kezdeményezésével tágíthat a határokon. Ennek hatása általában meglehetősen csekély lehet az egész intézmény hatásához képest. Egy példát említenék az egyéni stratégiára: sikerült elérnem, hogy átrendezhessem a tantermet, U alakba helyezve a székeket, asztalokat. Majd a diákokkal közösen szétvertük, lebontottuk a katedrát is. Így fizikailag egy szintre került tanár és diák. Az átalakítás egyik eredménye lett, hogy hamarosan megváltozott a kommunikáció dinamikája az órákon.

H.J.: Az oktatási rendszerben nehéz keresztül vinni a korszerű, hálózat alapú organikus gondolkodást mint a közös munka alapját. A hallgatóknak, tanulóknak a legtöbb esetben előre meghatározott rend szerint kell típusfeladatokat teljesíteniük, ahelyett, hogy a saját érdeklődésük felé fordulhatnának, saját idő és térhasználattal. Kicsit hasonlít a helyzet a 60-as és 70-es évek kelet-európai avantgárd törekvéseire, vagyis undergroundnak kell lenni intézményes kereteken belül, mert más lehetőség nem igazán van.

M.V.: A f**k a kortárs kultúrához való hozzáférést demokratizálja és egyben olyasfajta nyitottságot, érzékenységet mutat fel, ami a frontális, hierarchikus oktatási rendszerben elvész.

E.K.: A tanítás és a nevelés kérdését csak és kizárólag a tanulás szempontjából tudom és szeretném megközelíteni, mert számomra, ha oktatásról, vagy más tudásátadást szolgáló helyzetről vagy intézményről van szó, ezekben alapvetően a tanulás, a tudás elsajátítása (lenne) a cél. Főképp, ha felszabadító oktatásról szeretnénk beszélni, nem szabad ezt szem elől téveszteni és ehhez a perspektívaváltáshoz ragaszkodnunk kell.

f***k ABC, Tüntetés a Tudomány és az Oktatás Szabadságáért, Budapest, 2018
A teljes ABC itt 

Mennyire épülnek a kurzusok tartalmi és módszertani elemei az adott helyszín sajátosságaira?

M.A.: A képzőművészetnek mindenhez köze lehet, ezért a kurzusok is rugalmasan alakíthatók. Az, hogy a f***k „beköltözik” az adott intézmény falai közé nem véletlen. Fontos, hogy ugyanabban a térben és tárgyi környezetben legyünk, amiben a hallgatók.  A tanszéki esteket is azokra a helyszínekre szervezzük, ahol ők töltik az estéiket. A kurzusokon a tágabb egyetemi környezetre, a városra és a régióra is reflektálunk, szóba hozzuk az adott helyszín társadalmi és kulturális kontextusait. Szolnokon például senki sem tudott a Inconnu Csoportról, de az aulában lévő Sugár János – Bori Bálint mű kontextusa sem volt ismert. Ezek – más témák mellett – mind részei lettek a kurzusnak, amelynek workshopján pedig már „bemutatni nem mert művek”-et hoztak létre ugyanazok a résztvevők. Sok ilyen példát tudok mondani. Egy másik jellegzetesség az aktuális 4-5 fős f***k csapatok generációs és szakmai mixe, de a nő-férfi arányra is figyelünk. Amikor elindulunk, nem mindenki ismeri egymást, de mire megérkezünk az adott helyszínre egy szellemi közösség leszünk, az előadások és a workshopok végszavai szinte minden esetben összecsengenek. A kurzusok struktúrája – 3×1 órás előadás, tanszéki est, 1×3 órás workshop a második napon – a résztvevők számára gyors inspirációkat, de elmélyülést is eredményezhet, a módszer azonban mégis magában a gyakorlatban van. Azon keresztül lehet eljutni a művészeti gondolkodás megértéséhez vagy elsajátításához. A repülő kurzusok online változata éppen ezért továbbra sem jövőkép, azokon fizikailag részt kell venni.

M.V.: Az aktivitásokon a gyakorlat van előtérben, de Attila bevezető kontextushálója keretet ad. Miközben a f***k saját magáról, a hazai művészeti szcénában, oktatásban betöltött szerepéről, a művészet társadalmi szerepvállalásáról is gondolkodik, egy-egy aktivitás alkalmával a gyakorlatban realizálódik az elméleti háttér, az intézménykritika, a részvételen/együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok, a diszkurzivitás és az interdiszciplináris szemléletmód.

M.A.: A kontextusháló sokszor az előadást megelőző napon is aktualizálódhat, aszerint, hogy van-e az adott helyszínen vagy annak kapcsán forró téma. Ilyen volt ez például Baján, a kurzust megelőző napon helyi aktivisták által a közterületi kamerák előtt megvalósított demokrácia-akció, Pécsen a Zsolnay Negyed éppen akkor aktuális politikai szerepvállalása, vagy Debrecenben az egykori múzeumigazgató szakmai tündöklése és bukása.

social b%dy lessons, Sziget Fesztivál, 2019. Fotó: f***k
Próbáld ki szülőágyunkat! „Minden döntésünket az alá kell rendelnünk, hogy ne fogyjunk el… aki teleszüli a világot, azé a világ.” (Magyarország vezető kormánypártjának alelnöke, 2017)

Az oktatási rendszerben számos hiány azonosítható, melyek az utóbbi években nemhogy csökkentek, mint inkább gyarapodtak és egyre mélyültek. Hogyan látjátok ezt hallgatói, illetve oktatói oldalról? Milyen visszajelzések érkeztek a kurzusokról?

T.E.: A f***k  arra ad lehetőséget, hogy egy adott szituációban tudj kreatívan reagálni, hogy megvizsgálj egy témát, amiről nem tudsz semmit – ez kb. a mai világban az egyik legfontosabb kompetencia. A magyar oktatási rendszerből szerintem ez hiányzik, hogy ne sémákban gondolkozzunk, hanem folyamatosan kommunikáljunk, reflektáljunk egymásra, hogy fontos és aktuális kérdésekkel foglalkozzunk. Nagy hibája a rendszernek, hogy a hallgatókban rögzül: nem lehet hibázni. Az átélhető alternatív lehetőségek mindig nagyon jó tanulási folyamatot biztosítanak.

M.V.: A magyar oktatásból hiányzik a szabad, félsz nélküli gondolkodásra való nevelés. Az, hogy hozzá merjünk szólni dolgokhoz és vitát folytassunk. Ez egy nagyon messziről, általános- és középiskolából, de lehet, hogy még messzebbről jövő probléma. Erasmus ösztöndíjjal két szemesztert Lipcsében töltöttem, a HGB-n. Kultúrsokként ért, hogy mennyire szabadon beszélgetnek, vitatkoznak, kérdeznek a diákok, professzorok, bárki. Úgy éreztem, hogy ettől nagyon messze vagyok, és vannak elég sokan a generációmból.

K.Zs.: Nekem az a tapasztalatom itthon, hogy sokkal rosszabb a helyzet az egyetemeken, mint a középiskolákban. Mire a diákok elérkeznek oda, addigra már teljesen be vannak zárulva, hiszen hatéves koruk óta ezt a nagyon centralizált, autoriter, hierarchikus rendszert teszik magukévá, abban tanulnak meg mozogni. Kemény csata ezt a fajta zártságot valahogy megpróbálni kinyitni, vagy mutatni egyfajta alternatívát.

H.J.: 2013-ban óraadóként kezdtem el dolgozni, jelenleg szakközépiskolában tanítok – itt is hasonló problémákkal kell megküzdenem, mint anno az egyetemen. A köz-, illetve felsőoktatásból hiányzik a hálózatban gondolkodás, a helyszíni bejárások és a kritikus, több nézőpontú hozzáállás, de a f***k nyári workshopjaira jellemző jó hangulat is hiánycikk, ahol igazán sokat dolgozunk és tanulunk.

M.A.: A hallgatók részéről azt a visszajelzést kaptuk, hogy nem találkoztak még ilyen témákkal, illetve ez a fajta megjelenés szokatlan az egyetemi falakon belül. Ezért is pozitív, hogy több olyan aktív tagja van a network-nek, akik nem művészeti képzési területekről érkeztek. De persze hallgatói öncenzúrával is találkoztunk, ami az állami képzés frusztrációjából ered. A kezdeti időszakban (az első teljes évben, 2014-ben 12 kurzust tartottunk) a magyarországi felsőoktatás akkori – egyenlőtlen hozzáférés, központosítás, (ál)racionalizálás –, de évtizedek óta fennálló jellegzetességeire – hierarchia, oktatói mobilitás hiánya, zárt diszciplínák – is reflektáltunk. Az elmúlt évek változásai újabb és talán még súlyosabb problémákat eredményeztek. Miközben ennek köszönhetően egyre kevesebben ismerkedhetnek meg a kurzusainkkal, folyamatosan csatlakoznak a f***k-hoz új résztvevők.

MILYEN SZÍNBEN LÁTOD MAGYARORSZÁGOT? Kutatás alapú óriásplakát, 1×1 tábla, Budapest, 2019
http://fuggetlenkepzomuveszetitanszek.blogspot.com/2020/02/milyen-szinben-latod-magyarorszagot.html

Milyen tapasztalataitok vannak az egyes tanszékekkel mint intézményekkel?

M.A.: A legtöbb esetben nyitottsággal találkoztunk, sokszor vettek részt oktatók és más tanszékek hallgatói is a kurzusokon. A tanszéki estek, amiket az első napi három előadás utánra szerveztünk, többször az adott intézmény munkatársai vezették. Ezek az alkalmak sok további együttműködést indítottak el, de viták helyszínei is voltak. Találkoztunk olyan tanszékekkel is, akikkel nehezen tudtunk kommunikálni, de az is előfordult, hogy a portfóliónk alapján nem hívták meg vagy nem merték meghívni a független képzőművészeti tanszéket, mert izgatástól tartottak. Volt részünk SOROSOZÁS-ban, előfordult, hogy a tanszéki estünket egyoldalúan berekesztették, vagy hogy főszerkesztői kérésre kiretusálták egy publikációban szereplő fotónkat. A f***k öt éves kritikai recepciója 2018-ban jelent meg, de azóta sok minden történt. Ami a „hivatalos” tapasztalatokat illeti, a különböző egyetemi tanszékek oktatói visszajelzései alapján a flying courses „egyedülálló” lehetőség a felsőoktatási képzésben, azok témái „tágítják a hallgatók szemléletét a kultúra szerteágazó területein.” Az is megfogalmazódott, hogy a projekt „egyszerre adott lehetőséget a személyes attitűd megnyilvánulására és a közösségi összehangolódásra”. A didaktikai hatás, a magas szakmai kivitel és a szervezettség kaptak hangsúlyt a visszajelzésekben.

A f***k Magyarországon kívülre is eljutott, Bécsben, Újvidéken, Nyitrán, Szabadkán és Kolozsváron is tartottatok kurzusokat. Mik a tapasztalatok a magyar oktatási helyzettel összevetve, a fogadtatással és szemlélettel kapcsolatban?

M.A.: Bécsben, ahol az első angol nyelvű megjelenése volt a f***k-nak egy teljes félév épült a kurzusunkra, de az első nem magyarországi kurzust is megtisztelő figyelem követte Kolozsváron. Több magyarországi helyszínen is kreditet rendeltek a részvételhez, de nem célunk, hogy a hivatalos tantervekbe kerüljünk. Nem egy kurzussal jártuk a felsőoktatási intézményrendszert, hanem mindenhová más kurzust vittünk. A magyarországi terep mára szinte teljesen zárttá vált, néhány tanszék és oktató tartja még a frontot. Ha folytatjuk a kurzusokat, akkor nagy valószínűséggel az egyetemek falain kívül találkozhatunk majd a résztvevőkkel hallgatói önkormányzati, szakkollégiumi vagy más szerveződési szinteken. Jelenleg azonban az akció-szerű megjelenésekre fókuszálunk, amiket a f***k network-ben fejlesztünk.

Dezinformáció mentes üzenetek, postagalamb röptetés, f***k karaván, Ádánd, 2020. Fotó: f***k
Az Ádándra szervezett galambröptetésen túl, a karaván budapesti záróeseményének Hunyadi téri állomásán is igénybe vehették az érdeklődők a galamb médiát, élhettek a dezinformáció-menetes üzenetküldés lehetőségével. A korábban élő kommunikációs csatornákhoz való visszatérés a járványhelyzet és az egyre fogyatkozó, beszántott független hazai médiumok felől egyfajta alternatíva-keresési folyamatként is értelmezhető. (M.V.)

Hogyan kapcsolódnak a nyári workshopok a kurzusokhoz?

M.A.: A kurzusok résztvevői számára hirdettük meg az első nyári workshopot, de időközben olyanok is csatlakoztak, akik azokon nem vettek részt. Három témában dolgozunk három témavezetővel, ami volt, hogy egy irányban és olyan is, hogy nagyon szerte ágazóan fókuszált. Az egyhetes periódus lehetőséget ad az együttműködésekre, egymás között és a helyi lakossággal is, akik a záróeseményen is részt vesznek. A kölcsönös tudásmegosztás jelenik tehát meg, mintsem a hagyományos oktatás bármilyen formája. A témák általában több résztvevő kooperációját igénylik, amiben hangsúlyt kapnak az egyéni tudások. A művészeti eszközök és gyakorlatok pedig mindenféle más eszközökkel és gyakorlatokkal keverednek. A helyszín mindenki számára egyformán új, és mindig más, azok megválasztása is az aktuális koncepció része. Ha most ránézünk a f***k térképre, akkor azt látjuk, hogy az eddigi projektjeink közel egyharmada (28%) Budapesten, több mint fele (60%) vidéken és körülbelül egytizede (12%) külföldön zajlott.

E.K.: Elsőként Hegyeshalmon dolgoztam együtt a tanszékkel, ahol az identitás, (ország)határ és migráció kérdéskörével foglalkoztunk 2016-ban, egy évvel a nagyobb, 2015-ös migrációs hullámot követően, amelynek Hegyeshalom az egyik meghatározó helyszíne volt, hiszen javarészt itt hagyták el az országot Ausztria felé a menekültek. 2016 nyarán az osztrák katonaság volt kivezényelve a határ őrzésére, akik, ha Magyarország felől közeledtünk, több ízben igazoltattak bennünket azzal a gyanúval, hogy menekültek vagyunk és illegálisan léptük át a határt. Számomra ez a közvetlen – adott esetben fizikális, a saját testünkön keresztül történő – megtapasztalás kulcsfontosságú a tanulásban, amely kiegészíti, de gyakran felül is írja a racionális és intellektuális megértés útján szerzett tudást. Ez az embodied (testi érzékelésen keresztüli) megközelítés a művészeti munkában, kritikai tartalmak közvetítésében is fontos szerepet játszhat, hiszen sokszor “helyzetbe” szeretnénk hozni a befogadókat, valamiféle hatást szeretnénk gyakorolni rájuk a munkáinkkal, és ilyenkor nem szabad elfelejtenünk, hogy nemcsak gondolkozó fejekkel, hanem érzékelő, cselekvőképes testekkel is van dolgunk.

12
f***k karaván záróesemény, Budapest, 2020. Fotó: Kovács Gyula A.

A f***k hét éve működik, ebben a viszonylatban milyen változások történtek?

M.A.: A felsőoktatásban végbement változások eredményét most az egész ország látja az SZFE kapcsán. Mi jeleket láttunk 2013 óta, tehetetlenséget, önkontrollt és erősödő félelmet. Ezzel párhuzamosan változott a programunk is, 2018-ban és 2019-ben is részt vettünk fesztiválokon. A Bánkitón a kivándorlás, a Szigeten pedig az emberi test társadalmi megjelenései és szerepei kerültek fókuszba. 2018-ban kutatást végeztünk az elmúlt évek oktatási változásai és veszteségei kapcsán, melyeket tüntetőtáblákon a magyar ABC betűihez rendelve részt vettünk a Tudomány és az Oktatás Szabadságáért Tüntetésen. 2019-ben pedig kutatás alapú óriásplakátot avattunk az 1×1 táblán. Az Akácfa utcai tábla közelében három napszakban színminták segítségével kérdeztük a járókelőket arról, hogy milyen színben látják Magyarországot.

M.V.: A jól bevált, különféle felsőoktatási intézményekben való pop-up jelenlét mellett formátum-keresés, kísérletezés is zajlik, ennek első állomása a 2015-ös ádándi workshop volt. Az idei karaván koncepció is ebbe a folyamatba illeszkedik – a járványügyi helyzet ugyan sajnos lerövidítette, esetemben jelentősen átalakította a koncepciót. A különböző formátumokban és helyzetekben való jelenlét mozgásban tartja a tanszéket.

Camera obscura avatás, f***k nyári workshop, Gyulaháza, 2018. Fotó: f***k

M.A.: Az eddigi tevékenységünk legintenzívebb projektje volt a karaván. 9 + 1 helyszínes programsorozattal jelentkeztünk, minél szélesebb földrajzi spektrumban fellépve a magyarországi dezinformáció ellen. A megvalósítás első időszakában kontextualizációs kutatásokat végzünk, tavasszal pedig Erdődi Katalin, Monhor Viktória és Tulisz Hajnalka programvezetők koncepciói alapján meghirdettük a f***k karavánt. Olyan aktív jelentkezők csatlakoztak hozzánk, akik a projekt előkészítési, megvalósítási és utómunkáiban is részt vettek. A Csongrád – Szőreg – Gyulaháza, Hegyeshalom – Kőszeg – Magyarföld és Velence – Ádánd – Szekszárd karavánutak június 6-a és július 10-e között zajlottak, a budapesti záróesemény pedig 3 napon keresztül 3 helyszínen, október 8-a és 10-e között. Minden egyes helyszínen különböző közösségi vagy köztéri munkákat, akciókat, intervenciókat valósítottunk meg.

E.K.: A tanulásról való gondolkodás központi szerepet játszott a f***k karaván programjában, amit 2020-ban NAT helyett NYAT (Nemzeti Alaptanterv helyett Nyári Alaptanterv) címmel vezettem. Részben a NAT központosító törekvéseinek aktualitására reagáltunk, részben viszont ezen jóval túlmutatva, a karavánnal egy egyhetes “szabadiskolát” valósítottunk meg, aminek a programját a résztvevőkkel közösen alakítottuk, annak mentén, hogy ki milyen tudást szeretett volna elsajátítani, miről szeretett volna tanulni. A végeredmény egy eklektikus és nagyon sűrű program volt, ami a várvédelmi oktatástól az ősi paraszti tudásra építő öko-kertészkedésen, illetve a főzéstanuláson és a közösségi receptcserén át, a kreatív írás workshopig terjedt. Fontosnak tartottuk feltenni a kérdést, hogy mit tekintünk egyáltalán tudásnak, a tudás kanonizált, konvencionális formáin túl? Mi az, amit szeretnénk megtanulni, de iskolákban, oktatási intézményekben nem tanítják és hogyan férünk hozzá, kiktől sajátítjuk el ezt a tudást? A tanterv összeállításának mozgatórugója a kíváncsiság volt és az is fontos szerepet játszott, hogy a tanulás mindig egy-egy meghívott vendéggel, vagy csoporttal párbeszédben történt, a tudás elsajátítása mindig egy-egy találkozásba volt beágyazva. Ez egy másik olyan eleme a tanulásnak, amit érdemes komolyan venni és feltenni a kérdést, hogy kiktől és hogyan tanulunk? Hiszen sokat beszélünk tudás- és tapasztalatcseréről, de annál ritkábban – és ha igen, akkor is általában nagyon szűk körben – valósítjuk ezt meg. A találkozások, a különböző párbeszédek elindítása általában nem része és nem is igazán célja a tanulási folyamatnak.

Várvédelmi oktatás, NAT helyett NYAT, f***k karaván, Kőszeg, 2020. Fotó: f***k
A tantervet részben a karaván központi helyszíne, Kőszeg és története inspirálta (többek között irodalmi referenciákkal, mint pl. Ottlik Géza Iskola a határon, és Agota Kristof Trilógia c. munkái), és szinte kizárólag itt működő csoportokat, helyi lakosokat vontunk be a tudásátadásba. A várvédelmi oktatást egy helyi történelmi hagyományőrző csoport tagjai tartották, akiknek a működéséről, érdeklődéséről és önszerveződéséről is többet tudhattunk meg, illetve olyan embereket ismerhettünk meg, akikkel egyébként valószínűleg nem találkoznánk. (E.K.)

A korábbiakban már esett szó az egyetemekkel való együttműködés tapasztalatairól. Mennyire valósult meg a kooperáció a workshopok, illetve a karaván helyszínein?

M.V.: A karavánon a helybéliekkel való találkozások Ádándon valósultak meg leginkább, mivel itt volt a bázisunk, itt töltöttük a legtöbb időt, illetve öt évvel ezelőtt is járt itt a tanszék. Különleges élmény, hogy a kocsmában eltöltött esték során napról napra egyre nyitottabbak lettek irántunk, mintegy befogadtak a helybéliek.

A helyi civil szervezetekkel és közösségekkel való kapcsolatfelvétel és együttműködés is fontos elemét képezte az együtt töltött időnek. Többek között meglátogattuk egy Szekszárd melletti falu, Sióagárd egyik postagalamb-tenyésztőjét. Rendkívül szívélyesen és nyitottan vártak minket, betekintést nyerhettünk a postagalambsport szubkultúrájába – ugyanakkor megleptük őket azzal, hogy a postagalambokat a nevükben rejlő, eredeti funkciójuk szerint röptettük.

E.K.: Igor és Ivan Buharov Az itt élő lelkek nagy része c. filmjét az egykori Ottlik-féle reáliskola jelenleg (többek között) nevelőotthonként működő épületében néztük meg és a vetítésre az iskola vezetőségét, az ott tanulókat és más kőszegi partnereket is meghívtunk. A vezetőség meglehetősen szkeptikusan fogadta a filmet, illetve eléggé indulatosan reagált az oktatás intézményét – és az oktatási intézményeket – kritizáló, a szabadiskolákat propagáló bevezetőmre, megkérdőjelezve, hogy milyen alapon beszélek ezekről a kérdésekről, hiszen nincs nevelői vagy tanári szakképesítésem és tapasztalatom. Ezzel szemben én a magyar oktatási rendszerben tanulóként szerzett többéves tapasztalatomra hivatkoztam, megkísérelve az általuk képviselt hierarchikus gondolkodás megfordítását, vagy legalábbis megkérdőjelezését. Mindenesetre ez a történet is jelzi azt, hogy az együttműködést célzó találkozásoknak gyakran része a különböző attitűdökből és gondolkodásmódokból fakadó feszültség és konfliktus is, amellyel szintén dolgoznunk kell. A kezdeti nehézségek ellenére az iskola vezetősége hozzájárult ahhoz, hogy a záró napon az iskolaépület előtti téren egy krétával felrajzolt, spirál alakú ugróiskolát valósítsunk meg, Teleki Emma és Drótos Dominika ötlete nyomán, amelyet a nevelőotthonban élő gyerekekkel és nevelőkkel közösen játszottunk, és amelynek állomásai különböző iskolai élményeket dolgoztak fel. Természetesen az iskolaigazgató az erkélyről szemmel tartotta a ténykedésünket.

Mik a f***k tervei a jövőre nézve?

M.A.: Vannak konkrét kurzusmeghívásaink, a karavánban pedig további potenciálok vannak, illetve 2019-ben varázsmogyoró nőtt Bánkon, amiben a f***k szorgos kezei is benne voltak. Tervezzük eddigi tevékenységünk részletes feldolgozását is egy weboldalon. De mindenekelőtt szeretnénk folyamatosan jelen lenni, hogy reagálhassunk azokra a változásokra, amik a szemünk előtt zajlanak. Ez nem könnyű az általában egy éves periódusú pályázati rendszerekben, amelyek természetesen nem is magyar források. Egyre inkább megszokottá válik a mindenkori megújulásra való képesség, amihez elsősorban elkötelezett és energikus szereplőkre van szükség. A f***k network-jében vannak ilyenek.


[1] Köbel Szilvia: Szólásszabadság – szólás utáni szabadság. Véleményszabadság a nyolcvanas évek végén Magyarországon II. rész, Betekintő, 2 szám, 2013, 26, 12. lábjegyzet https://betekinto.hu/sites/default/files/betekinto-szamok/2013_2_kobel.pdf  (Utolsó letöltés: 2021. 01. 03.)

[2] Mitrovics Miklós: A lengyel hatás a magyar demokratikus ellenzék tevékenységére, 1980-1981. Századok, 153. évf. 2. szám, 2019, 403-428.

[3] Baracsi Erzsébet: A Repülő Egyetem kutathatóságának problémái. Forráskritikai és módszertani elemzés. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, https://www.abtl.hu/iratok/cikkek/baracsi_repulo (Utolsó letöltés: 2021. 01. 03.) Szilágyi Sándor, a Hétfői szabadegyetem egyik szervezője ekképpen írt a dossziékról: ”Amikor megláttam az irathalmazt, elszörnyedtem: Úristen, ezek ekkora apparátussal dolgoztak?! Ami persze egyfelől nagyon is örvendetes, mert így rengeteg adat, név, dátum, apróság őrződött meg az utókor számára. Másfelől azonban elképesztő az a – Petri szóleleményével élve – »intézkedélyesség«, amivel a Hétfőkre rávetették magukat. Mert végül is mi történt? Olyasmire uszították rá a besúgóikat, (…) aminek épp az volt a lényege, hogy nyilvános, hogy bárki részt vehet rajta, aki akar.” Szilágyi Sándor: A Hétfői Szabadegyetem és a III./III. Egy dehumanizált történet rehumanizálása. Beszélő, 3. évf., 2. szám, http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-hetfoi-szabadegyetem-es-a-iiiiii (Utolsó letöltés: 2020. 12. 30.)

[4] Néhány példát említve: Nagy Gergely: Beszivárog. Magyar Narancs, 2017.10.21. Beszivárog | Magyar Narancs (Utolsó letöltés: 2021.01.04.), illetve Balázs Kata: A független képzőművészeti tanszék: kritikai művészet és kritikai pedagógia. Balkon, 2019.03.27. BALÁZS KATA: A független képzőművészeti tanszék: kritikai művészet és kritikai pedagógia (balkon.art) (Utolsó letöltés: 2021.01.04.)

[5]Menesi Attila: Nincs módszer mint módszer. Csodálatos rendszer. Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2014. https://drive.google.com/file/d/0BzZOLEHCsevwNXRxZ0J6VWVQOFE/view

[6] Erdődi Katalin írásos közlése

© 2021 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány