Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008
A házfoglalás volt a témája annak a most júliusban bemutatott filmnek, amely Erhardt Miklós és a Kis Varsó (Gálik András, Havas Bálint) közös alkotása. Ne számítsunk azonban a magyar rendőrség vagy Hunvald polgármester elitélő nyilatkozatfoszlányaira: a kérdéses film csupán sajátos rekonstrukciója egy olasz kisvárosban pár éve megesett házfoglaló akciónak. A ház maga azóta is üresen áll, pontosabban csak állt, mert júliustól kezdve egy neves kortársképzőművészeti rendezvénynek, a Manifestának egyik helyszíne. A film az eredeti történések újra-játszása, magyar helyszínen és szereplőkkel. A művészeket a Bolondok Hajója – rekuperáció című filmjükről kérdeztem, amit novemberig lehet megtekinteni az Olaszországban megrendezett vándorbiennálén.
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008 (Középen Lajos bácsi)
Mit lehet látni a kiállítótérben? Hogyan mutattátok be a filmet?
Erhardt Miklós: Volt a Manifestanak egy eleve tervbe vett kiállítóhelyisége, amelynek a történetében volt ez a kis esemény, amelyről mi a filmet csináltuk. Ezért mi evidens módon azt képviseltük, hogy a munka abban a térben legyen bemutatva, amelyre vonatkozik.
Gálik András: Kiállításrendezési szempontból nagyon el volt rontva az egész, mert ugyanabban a térben, sajnálatos módon, két másik, nagyon hangos munka volt még bemutatva.
Havas Bálint: Nézd, öregem, ebből a szempontból mi maximum észrevételeket tehetünk, mint egy tetszőleges befogadó, fogyasztó. A kiállítás koncepcióján és kivitelezésén egy hatalmas apparátus dolgozott.
Erhardt Miklós: Csupán két baj van az installációval: az, hogy nem látszik és hogy nem hallatszik. De aki nagyon türelmes és jó a szeme, az megnézheti, és elolvashatja a feliratokat…
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008
Akkor nem tekinthető klasszikus értelemben vett helyspecifikus installációnak?
Gálik András: Igazából nem helyspecifikus műtárgy.
Havas Bálint: Annak tekinted, aminek akarod! Légyszi, ne fárasszál már a klasszifikációs silabuszodból vett keresztkérdésekkel!
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008 (Jobb oldalon Havas Bálint)
Noha jó pár évvel ezelőtt, az ún. Hét Műtárgya esték során együtt dolgoztatok Miklóssal, művészeti tevékenységetek más jellegű. A Kis Varsó alapvetően tárgyakban gondolkodik, melyek akár a műkereskedelemben is megfordulnak, míg Miklós a műkereskedelmi forgalomban nem jelenik meg munkáival. Az ő tevékenysége sokkal inkább a hatvanas évek anti-művészeti mozgalmainak a folytatásaként értelmezhető, mely elsősorban szituációkban gondolkodik, fontos szerepet kap benne performativitás és a társadalomkritika. Nem véletlenül szokás Miklóst az új típusú köztéri művészet (new genre public art) egyik magyar úttörőjeként emlegetni, ha mindenáron valamiféle leíró jellegű doboz-kategóriát keresünk számára. Mindezek fényében, hogyan jött létre az együttműködés?
Gálik András: Úgy, hogy mi nem dobozokban gondolkozunk. A Hét Műtárgya esték után is odafigyeltünk egymás dolgaira. Annak ellenére, hogy nyilván továbbra is elmondhatjuk, hogy valamiféle szellemi közösséget alkotunk, valójában teljesen mindegy, hogy most éppen ki mit csinál. Ez inkább egy újabb kísérlet volt arra, hogy együtt melózzunk.
Erhardt Miklós: Meg aztán Adam Budak, az egyik kurátor így hívott meg minket, hogy csináljunk közösen valamit a 2008-as Manifestára, talán őt is meg kéne kérdezni. Tehát részben adott volt, de ezen kívül is egy csomó adott dologgal kellett számolnunk – a helyszínnel, a történettel, stb. – amelyeket oly módon kellett formába önteni, hogy a munka befejeztével mindannyian elégedettek lehessünk. Ebben a munkában nekem pontosan az volt a meghatározó elem, ami az individuális szabadság ellen szólt, ami magának a filmkészítésnek is nagyon fontos sajátsága. A filmkészítés az egy gravitációs dolog, ott mindig tényekkel, nehézségekkel, és kompromisszumokkal kell együtt élni.
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008 (Balra Mécs Miklós, jobbra Erhardt Miklós)
Havas Bálint: Az együttműködést mi javasoltuk. Adam itt volt Budapesten, a Goethe Intezet kávézójában ültünk, és éppen a Szántó-Kovács projktünkről beszélgettünk, akkor azt kérdezte tőlem:
– Nem volna kedvetek egy projektet kidolgozni az anarchizmushoz kapcsolódóan?
Mert hogy Roveretóban van egy anarchista csoport, akik korábban elfoglalták a Manifesta egyik helyszínét.
– Miért is ne! – válaszoltam.
– Nagyonis érdekesen hangzik. Esetleg dolgozhatnánk kollaborációban az Erhardt Miklóssal, akinek ez szintén kimondottan témája a grassroot baloldali politikai mozgalmiság illetve ennek ideológiai háttere, és ráadásul, kiválóan beszél olaszul, ami jelentősen megkönnyítené a terepmunkát, ami egy ilyen projekt keretében értelemszerűen elkerülhetetlen. – mondtam én, és közben arra gondoltam, hogy évek óta szemtanúi vagyunk annak, ahogyan éppen az ilyen eseti együttműködések, milyen nagy szerepet játszanak abban, hogy az individuális teljesítményeken túl, egy-egy lokális művészeti szcéna is önálló karaktert kapjon a nemzetközi színtéren belül.
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008
Milyen koncepció mentén közelítettétek meg és dolgoztátok fel a roveretói házfoglalás történetét?
Gálik András: Erről a történetről valójában senki nem tudott sokat, ezért is mentünk el a helyszínre, hogy megismerjük az egész sztorit, és főleg a szereplőit. Ami persze nem volt egyszerű.
Erhardt Miklós: Abban már a legelején megegyeztünk, hogy filmet akarunk csinálni. Továbbá volt a kurátor által sugalmazott 2002-es házfoglalás esete mint témajavaslat. Mi mindent tényként kezeltünk, azt is, hogy filmet akarunk csinálni, és azt is, hogy a házfoglalást próbáljuk meg a filmes feldolgozás alapjává tenni.
Az első terv, amit még az előtt adtunk le, hogy kimentünk volna terepszemlére, lényegében leírja azt, ami a film végleges verziója lett. Valamiféle politikai pszichodrámát akarunk csinálni – ezt a fogalmat találtuk ki rá -, ami egy teljesen konkrétan létező történetnek az elemeit használja. De az lényeges benne, hogy nem dokumentatív, nem a helyszínen, nem helyi szereplőkkel kerül leforgatásra, hanem ez az egész át van plántálva magyar környezetbe, és gyakorlatilag minden kreatív munka itt zajlik. Egy kis helyen játszódó, részben banális és a periférikusságából adódóan mindenféle további gyengeséggel rendelkező történetet belemeríteni egy másik kontextusba, ami nem kevésbé periférikus és nem kevésbé banális. És a kérdés az volt, hogy ez a kettő hogy tud kiadni egy valamilyen szempontból bárhol nézhető anyagot.
Havas Bálint: A koncepció kidolgozásakor, én a PRECEDENS fogalmából indultam ki. Egy látszólag teljesen lokális, úgynevezett piszlicsáré ügy, amelynek lényegi természete, hogy az "urban legend" kollektív álomvilágának puha ködébe vész, kellően alapos tényfeltárómunkával, körvonalazással, és a gondos hangsúlyok szerinti kontextualizációval precednsé emelkedhet, mérföldkővé válhat egy adott tárgykör tartalmi és módszertani kérdéseit illetően. (Gondolj csak a Tiszaeszlári perre!)
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008
Politikai pszichodráma alatt pontosan mit értetek?
Erhardt Miklós: Amikor kigondoltuk ezt a dolgot, akkor mindenki mást képzelt el. Én egy jóval stilizáltabb feldolgozásban gondolkodtam. De volt olyan elképzelésünk is, hogy legyen egy megírt szövegkönyv, ami valami köztes, filmes és színházi formában valósulna meg. Gondoltunk olyasmire is, hogy a karaktereknek semmivel nem kell kapcsolódniuk a történethez, hogy legyenek színészek a szereplők, akár egy létező nyugdíjas- vagy gyerekszínjátszó körrel dolgozhatnánk, akik megkapnak egy drámát és eljátsszák. A dráma viszont tényirodalom-szerűen a konkrét történetből építkezett volna. Végül a pszichodráma jelleg kapott erőteljesebb hangsúlyt a végleges koncepcióban.
Havas Bálint: Én az eredeti megfogalmazás alatt egy olyan politikai tárgyú dráma-játékot értettem, amelyben elsősorban az átélés ereje, és nem a mimézis technikái jelentik a reprezentációs eszköztárat. A munka során azt a meggyőződést próbáltam képviselni, miszerint egy megfelelően körvonalazott, adott konstelláció, azaz egy kerethelyzet és azon belül a szerepek, önmagában véve is nagy megjelenítőerejű érzelmi attitűdök megnyilvánulását teszik lehetővé, és ezeknek az impulzusoknak az egymásrahatása alkalmas lehet akár egy bonyolult kollektív dráma leírására is.
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008
Ti magatok voltatok már szereplői pszichodrámának? Milyen élmények vagy ismeretek alapján és milyen motivációval dolgoztatok a pszichodráma nyújtotta szituációval?
Erhardt Miklós: Én még nem vettem részt benne, alapvetően irtózom az ilyesmitől. De talán nem is kéne sulykolni ezt a pszichodráma dolgot, mert nagyon jól tudjuk, hogy a valódi pszichodráma, az nem ez. Ez inkább egyfajta drámajáték, ahol a szereplők nem a saját tartalmaikat adják közvetlenül bele.
Havas Bálint: Persze, szerintem is, hogy ki s miféle terápiás módszerekkel tartja jókarban magát ez maradjon most a diszkréció tárgya. Mindenesetre, annyit azért el lehet árulni az inspirációinkat illetően, hogy pszichológus szakértő bevonásával dolgoztuk ki a forgatási szituációt.
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008 (Balra Gálik András)
A szereplőválogatásról tudnátok további adalékkal szolgálni? Feltűnnek a filmben olyan magyar aktivisták is, akik maguk is befoglaltak budapesti ingatlanokat.
Gálik András: Ez egy rekonstrukciója is volt egyben az eredeti történetnek. Ebből értelemszerűen következett, hogy együttműködjünk itteni házfoglalókkal, és voltak a fejünkben, mind külső, mind belső tulajdonságok alapján, különféle karakterek, akikkel kint találkoztunk.
Erhardt Miklós: Felvetődött, hogy esetleg csak házfoglaló aktivistákkal csináljuk az egészet, mivel Budapesten eddig összesen két házfoglalás történt, és ezt a kettőt érdekes összevetni a roveretóival, hogy miben különböznek és miben hasonlítanak. De végül ez nem így alakult, hanem egy mozaik szerű puzzle játék volt, ahogy összeválogattuk a szereplőket – ahogy András mondta, teljesen különféle szempontok alapján: legyen szakállas, vagy hasonlítson az egyik eredeti résztvevőre. Akik budapesti házfoglalók voltak, azok is inkább mint karakterek voltak jelen.
Havas Bálint: Tehát, én itt azt tartanám fontosnak elmondani, hogy a dráma csoport öszzeszervezése – amint a megfogalmazásból is kitetszik – nem egy szokványos filmes casting folyamat volt. Valóban sok szempontot mérlegeltünk, és apránként, lépésről lépésre építettük fel a csoportot, több hónapos munkával, számos személyre szabott és kollektív szociális helyzeten keresztül. Eközben magunk is végigjártunk egy gondolkodási folyamatot, de az őket is érintő kérdéses pontokat illetően mindvégig konzultációban a folyamatosan épülő csoport tagjaival.
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008
Résztvevőknek tekintettétek őket? Mi volt pontosan a státuszuk?
Gálik András: Szereplők voltak.
Havas Bálint: Egy olyan törékeny egyensúlyú forgatási helyzet létrehozásán, megkonstruálásán fáradoztunk, amelyben a forgatási helyszín, a szereplők és a cselekmény, az átélt, azaz megjelenített szituációt illetve magát az átélés, azaz megjelenítés alkotói folyamatát szerves egységbe foglalja. Egy további nagyon érdekes kérdés volt, hogy ezt a nyitott helyzetet hogyan tudjuk a technikai, filmes apparátussal összeegyeztetni.
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008
A filmben Bálint mediátoroknak nevezi meg a szerepkörötöket. Ezt egy kicsit tudnátok árnyalni, mit értsünk mediátori szerepkörön ebben az esetben?
Gálik András: Ez azért elég jól kiderül a filmből. A szereplők alapvető információkat kaptak tőlünk a helyről ahol történik az esemény, a történet csomópontjairól, illetve az általuk megtestesített szereplők karakteréről. És ezek mentén, mint egy pszichodrámában, eljátsszák a történetet.
Erhardt Miklós: Szerettünk volna részesei lenni ennek a kibontakozó folyamatnak, mert tele voltunk kétségekkel. Igazából az volt a fontos itt, hogy a személyünk megjelenésével is vállaljuk, hogy ez nem egy lesimított projekt, hanem egy konfliktusos helyzetbe kerültünk bele, ahol az ember kiteszi az asztalra a maga kétségeit is. És itt valahogy nem lett volna legitim a hátul, kamera mögött álló művész-szerep.
Havas Bálint: Mivel a célunk az volt, hogy úgymond a külső kontextustól függetlenül a házfoglalási akció belső drámáját tárjuk fel, a forgatókönyvet – megintcsak a pszichodráma módszertanából merítve – a PROTAGONISTA fogalmára felfűzve alakítottuk ki. Azaz, a szociográfiai kutatás során összegyűjtött hatalmas anyag alapján, a valós mikró történésekből egy drámai jelenetsort állítottunk össze. Minden egyes jelenetnek a csoport egy másik tagja volt a főszereplője. Az egyes jelenetekhez meghatározott szereplőket kapcsoltunk, akiktől kifejezetten személyes kontribuciót kértünk az adott jelenetre vonatkozóan. Az egyes jeleneteken belül a mediátori funkciót az adott jelenethez rendelt protagonistával dialógusban igyekeztünk kifejteni. Mindeközben mi instruáltuk a filmes stábot, hogy a forgatócsoport megfelelően követni tudja a sok tekintetben improvizációra épülő jeleneteket, kézben kellett tartanunk a cselekmények térbeli és időbeli struktúráját, kontrollálnunk kellett a szereplőkben az átélés során lejátszódó érzelmi, drámai folyamatokat.
Erhardt Miklós, Kis Varsó: Bolondok Hajója – rekuperáció, 2008
Én csak azért kérdeztem rá a módszertanra, mert szeretném megtudni az alkotóktól, azaz tőletek, hogy pontosan milyen koncepció mentén dolgoztatok a történettel és a felkért szereplőkkel. Szó volt már a tranzitblogon a művészeti kutatásról, mely egy alakulóban lévő fogalom, de mindenesetre arra jó, hogy a művészek saját művészeti tevékenységüket a szakma és a szélesebb nyilvánosság számára verbalizálják, referenciákra és módszertani eszközökre hivatkozva megpróbáljanak a művészeti életben aktuális diskurzusok fényében elhelyezni tevékenységüket. A filmben kommentárként hangzott el, hogy az újrajátszás során minimális instrukciók alapján ugyanarra jutottak a film szereplői, mint a valós történet résztvevői. Egy másik filmbeli szereplő mindezt vitatta. Számomra, ami érdekes ebben a munkában, az épphogy nem az eredeti és a budapesti kontextus összehasonlítása, hanem az újra-játszás kérdése, hogy ti magatok hogyan terveztétek el, majd értelmeztétek a budapesti forgatási szituációt és ez milyen formában jelenik meg megában a filmben. A Bolondok Hajója voltaképp a kulturális fordítás egy formája, ami mint tudjuk egy lehetetlen vállalkozás, mert sosem lehet az eredetit reprodukálni. A munka legelején milyen ambícióitok voltak és hogyan interpretáljátok a végeredményt?
Erhardt Miklós: Ha a kérdés az, hogy volt-e valamiféle politikai célunk, merem mondani, hogy nem. Lehet, hogy ismétlem magam, de a felkérés kapcsán, és a munka során arra jutottam, hogy nem lehet afelé nyomni a dolgokat, abba az irányba, amerre az saját rutinom folyamatosan vinné – gondolom, a Kis Varsó ugyanígy volt ezzel. És arra vigyáztunk a legjobban, hogy ne váljon a dologból valami redukált, letisztult politikai statement, hanem maradjon meg olyasvalaminek, amibe bele lehet látni ezt-azt.
Havas Bálint: Én is nagyon örülök, hogy ebben a projektben együtt dolgoztunk a Miklóssal. Fantasztikus látni, hogy itt van előttünk egy eredmény, és nem jöhetett volna létre, ha csak egyikünk is nem adja bele azt, amit a munka során hozzátett.