Ha Nietzsche valahol Szibériában nőtt volna fel, akkor biztos baltával akarta volna szétverni a nyugati metafizika építményeit. A Műcsarnok kortárs művészeti kiállításának egyik nagy meglepetése éppen az, hogy a balta még mindig aktuális eszköz a médiatársadalom kritizálására.
Várnai Gyula: Most már tudom, 2008
Várnai Gyula monumentális munkája (Most már tudom, 2008) a Műcsarnok mellékhajójának „apszisában” fahasábokból áll. Talán a rengeteg fa miatt, vagy azért, mert az utóbbi időben túl sok Pelevint olvastam, de bennem olyan hatást keltett a mű, mintha Freud orosz realista portréja materializálódott volna. Túl azon, hogy az ötlet és a kivitelezés a magyar népmesék csodáival határos, Várnai egy önmagában is gyönyörű mozaikot rakott a fal elé egy éles balta és jó adag kreativitás segítségével. Ha már média, és ha már elektronika, akkor a fahasábok egyúttal a pixeleket is felidézhetik a kábeltévéken és interneten szocializálódott befogadóban. A „baltás művész” kapcsán tovább is lehetne boncolgatni a Nietzsche – Freud – Pelevin leszármazástant a kultúra és a szubjektum mélylélektanával, de ehelyett áttérnék szövegem Nietzsche-felütésének egy másik aspektusára.
A Kis Varsó új tartalommal töltötte meg a jól ismert graffitit: „God is dead – Nietzsche. Nietzsche is dead – God.” Havas Bálint és Gálik András szózata a karzat helyén hangzik, illetve villan fel hibátlan angolsággal: „Little Varso is dead”. Ha az égősor, és az extrém hosszúságú kapcsolótábla – a látogatók ugyanis saját maguk kapcsolhatják fel, illetve le azokat az égőket (ha tetszik mozaikszemeket vagy pixeleket), amelyekből a betűk kirajzolódnak – nem nyűgözné le kellőképpen a befogadót, akkor még mindig ott van a falon a bámulatosan komplex kapcsolási rajz is. A Kis Varsót ugyanis nem lehet ám olyan egyszerűen átküldeni a másvilágra, oda kell figyelni arra, hogy az ember milyen sorrendben kapcsolgat.
Kisspál Szabolcs: OTS (Over the Shoulders), 2008.
Az interaktivitás egy másik remeke a kiállításon Kisspál Szabolcs mozgásdetektoros vörös zászlója, amely a közeledő bámészkodó hatására nagy zajjal elkezdi magát lebontani. De talán még inkább elgondolkodtató az OTS (Over The Shoulders, 2008) című három csatornás, loopolt videó-installáció, amelyben a királyi és a nagy, kereskedelmi TV-csatornák hírműsorainak háttere látható, miközben az egyetlen audiovizuális történés maga a főcímzene, amely már a fahasáb-mozaiknál figyelmeztet arra, hogy hol is járunk valójában. Az infotainment elektronikus spektákuluma nemcsak mindennapi tapasztalataink háttereként jelenik meg, hanem a kiállítás többi művészeti produktumát (a finom és kontemplatív grafikáktól a vicces és ötletes installációkig) is az általa megjelenített ideológia fényében kell megítélnünk.
Hornyik Sándor
Na mi van?
Kortárs magyar művészet
Műcsarnok, 2008. június 21- augusztus 31.