Andrej Iszkanov HalluCiNoGeNnN világa – I. rész

Két részre bontott miniesszémben Andrej Iszkanov kompromisszummentes filmjeinek, alkotói attitűdjének bemutatásán keresztül a már sokszor eltemetett filmművészet továbbélésének egyszerre atipikus és autentikus lehetőségét kívánom tematizálni a társadalmi tabuk – elsősorban a halál, az erőszak, a szexualitás, a kemény drogok – megtörésének általa megteremtett folyamatán keresztül, amikor is létrejön annak az esélye, hogy az egyéni élettapasztalat-élettér a társadalom elképzelhetetlenül erős, gátló szublimációs mechanizmusait áthágva kibővülhet, szétterjedhet, élménybe vonódhat és végül felszabadulhat.

 

 

 

„Ha nekünk bármilyen okból meg kellene éreznünk a halál bűvöletét, nem lenne könnyű elhagyni ezt a körkörös mozgást. A halálról való gondolkodással a legtöbb esetben állandóan körülötte körözünk, megközelítjük azt.” Ezzel a saját eddigi életműve mottójául szolgáló Akutagava Rjúnoszuke idézettel kezdődik Andrej Iszkanov orosz távol-keleti filmrendező 2007-es A Glimpse of Hell című cinéma vérité filmetűdje, amelyet egy névtelen/hajléktalan elhunytaknak kialakított halottasházban forgatott az egymásra hányt testekről. Miközben Scorpios Androctonus metálzenésznek a halálról szóló lírai narrációját és az erre épülő repetitív elektronikus zenét és lépések zaját halljuk, a kamera lassan, körbe-körbe járva végigpásztáz a testeken. Mi pedig először elborzadunk, majd pedig néhány perc elteltével arra eszmélünk, hogy a minket érő audiovizuális sokk hatására minden efemer személyesség pillanathoz kötöttsége nélkül éljük át az ünnepélyességnek és a rezignáltságnak, mélységes zavartságnak azt a bizarr auráját, mely a halált minden korban kísérte, s amely az élet szentségének alapja, szubsztanciamegtartó erő, a nyugalom és a megváltoztathatatlan állandóság non plus ultrája.

 

 

Ám ez szembesítés a létezés végével, az emberi élet megsemmisülésével; a halál így voltaképpen „rombolás”, az idő megszűnése: a lélek belekerül a jelenbe. A jelen pedig kívül esik az időn, és ez nem más, mint a hirtelen megképződő „nyers” valóság a maga elviselhetetlen teljességében. Ez a transzcendencia, amint létrejön, meg is semmisíti a létezőt; ennek a visszafordíthatatlan, alapvető változásnak a testi-anyagi-fizikai folyamata a magára maradt test-tárgy elodázhatatlan bomlása. A „kemény”, „nyers” közvetlen, performatív valóság teljessége és megszűnése egyetlen aktusban, a „minden örökre elveszett” élményének újrajátszhatatlanságában és a horror paradoxonában mint létmódban itt összeér. No_l Carroll funkcionalista álláspontja, miszerint „a horror azért vonzó, mert a szabálytalanság leköti a figyelmet és kíváncsiságot ébreszt”, Andrej Iszkanov esetében egy teljesen új, a meglévő mintázatokat, műfaji patterneket átíró, azokból kilépő alkotói univerzumot ír le, amely egyáltalán (sem technikai, sem pedig tartalmi szempontból) nem felel meg az elnyomó kulturális kategóriák (pl. a kommerciális film) esztétikai kliséinek, a profitorientált „ipari” filmgyártás producerek (az első és legfőbb cenzorok) által irányított formáinak.


Andrej Iszkanov: Philosophy of a Knife (2004-2008)
 

A Glimpse of Hell csak látszólag lóg ki Iszkanov epikus ívű és hosszúságú filmjeinek a sorából, hiszen ez a speciális effektektől mentes sötét filmpoéma voltaképpen lábjegyzet a Philosophy of a Knife (2004-2008) című négy és félórás szürreális dokudráma-filmszörnyeteghez. Ez rövidfilm a valódi halottakat szerepeltető nyersanyagnak az újrafeldolgozása, a Philosophy… kontextusából történő szimbolikus kiemelése. Az 1920-as és 1930-as éveket idéző kontrasztos, éles fényeket használó fekete-fehér film voltaképpen egy monumentális haláltánc-fantázia, epikus és sokkoló-szemkápráztató lidércnyomás-folyam a világtörténelem egyik legnagyobb, mindmáig kellőképpen nem tisztázott japán háborús bűntettéről, az 1932-1945 között a megszállt mandzsúriai Harbinban a 731-es alakulat által biológiai fegyverek kifejlesztése miatt folytatott emberkísérletekről, amelyben a legóvatosabb becslések szerint is legalább 3000 kínai, orosz és más nemzetiségű ártatlan ember vesztette életét.

 


Andrej Iszkanov: Philosophy of a Knife (2004-2008)
 

 

A 731-es A Philosophy… – amelyet a kritikusok Gualtiero Jacopettiék 1960-as és 1970-es évekbeli áldoku „sokkumentarizmusa” nyomán a mozgókép történetének első epikus, a műfaji címkéket nem tűrő, „gore-mentarista” alkotásaként írtak le – szabadelvű, cenzúramentes és rendkívüli, sokrétegű underground filmeposz. A dialógusok nélküli filmben két narrátor és az egyik szemtanú, egy nővér elbeszélését ill. fiktív levelét halljuk, miközben korabeli filmfelvételek kollázsait, egy még élő kortanú visszaemlékezését és az emberkísérletek Iszkanov által megrendezett rekonstrukcióit látjuk szeriális haláltánc-szerkezetben elbeszélve. Andrej Iszkanov producerek és jóformán költségvetés nélkül, többnyire egyetlen kamerával és videóra dolgozik, eddigi legnagyobb szabású filmjében, a Philosophy…-ban is maximum 30 emberrel, akik persze sosem várhatnak anyagi ellenszolgáltatást a munkájukért. Filmjei régóta be vannak tiltva Oroszországban, s amióta az első csecsen háborúban (1994-ben, 18 évesen) megtagadta a kötelező katonai szolgálatot, az állambiztonsági hatóság (FSZB) többször bebörtönözte. (Számunkra nagyon nehezen elképzelhető körülmények ezek.) Rendszeresen ellopják, megrongálják a felszerelését, megtámadják ismeretlenek és betörnek hozzá úgy, hogy ez a jelen állapotok között szinte „természetes” Habarovszkban, amely a kriminálstatisztikák szerint az egyik legnagyobb bűnözési rátájú város Oroszországban, miközben stratégiai katonai támaszpont is. Iszkanov független alkimista (vagyis megtisztító igényű) punk halálművészete nem követi a nyugati típusú horrorfilm pusztán félelemkeltő, majd pedig a felszínen szublimálhatónak tetsző egyszerű dramaturgiájú, elsősorban instrumentális-szórakoztatóipari hagyományait. Költői, experimentális, a filmnyelvet folytonosan átformáló, annak mibenlétére rákérdező és reflektáló, egyszerre sötét, brutális és elkápráztató, az audiovizuális megformáltság tekintetében is önmagával szemben maximális igényeket támasztó alkotásai világszerte megtermékenyítik a nyitott és független filmes valamint társművészeti műhelyeket. A Philosophy…-ban pl. egy befűzött film és egy az emberkísérleteket végző orvos kesztyűs keze által bekapcsolt kamera visz vissza minket egy metaforikus időutazás segítségével a 731-es alakulat korába, hogy aztán a film végén – Akutagava világánál maradva – „a halál körkörösségéből” kilépve lássuk, ahogy a celluloid elfogy és a képek kiégnek. Valamit bennünk ez a több órás film talán már egyetlen megnézés során is örökre megváltoztatott.

 

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány