Ajánló: a Guerilla Girls anyagai

Van egy művészcsoport New Yorkban, amely immár évtizedek óta akciókkal és publikációkkal irányítja rá a figyelmet a nőknek a művészeti életben betöltött szerepére: a Guerilla Girls. Tagjai majommaszkot viselnek, nevüket pedig egy-egy másik alkotó nőtől kölcsönzik: halott képzőművészek és írók nevét veszik fel. Megtalálható köztük Frida Kahlo, Alma Thomas, Rosalba Carriera, Lee Krasner, Eva Hesse, Emily Carr, Paula Modersohn-Becker, Romaine Brooks, Alice Neel és Ana Mendieta, többek között.


NE SZTEREOTIPIZÁLJ!
Copyright © 2003 by Guerrilla Girls, Inc.

A csoport akkor lendült akcióba, amikor 1985-ben a MoMA (Museum of Modern Art) nagyszabású nemzetközi kortárs képzőművészeti kiállítást rendezett. A 169 kiállított művészből 13 volt nő. És mindegyikük fehér volt, európai vagy Egyesült Államok-beli. A kiállítás kurátora pedig azt is hozzátette, hogy azok a művészek, akiket nem állítottak ki, helyesen tennék, ha átgondolnák a karrierjüket; és a „his career” kifejezést használta, hímnemben.

Amikor az elkövetkező években kurátorokkal, kritikusokkal, gyűjtőkkel és művészekkel beszéltek, mindenki a másikat hibáztatta a nők és más kisebbségekhez tartozó alkotók hiányáért. A gorillamaszkos gerillalányok pedig elhatározták, hogy minden csoportot szembesítenek azzal, ahogyan működnek: plakátokon tették nyilvánossá az aránytalanságokat jól megmutató adatokat.

Azért döntöttek az anonimitás mellett, mert egyrészt nem akarták, hogy tönkremenjen a karrierjük, másrészt azt gondolták, hogy jobb, ha a figyelem nem egyes személyekre irányul, hanem arra, amit mondani akarnak.

A poszterek és akciók mellett vicces díjakat találnak ki és adományoznak (mint amilyen a leglenézőbb recenzió díja egy adott évben). Készítettek elemzéseket is egy-egy évről: egy alkalommal átnézték a New York Times összes művészeti tárgyú írását 1991-92-ből. De nemcsak művészeti tárgyakkal kapcsolatban hallatják a hangjukat: készítettek posztert az abortuszhoz való jogról, a hajléktalanságról, a nők elleni erőszakról és más ügyekről is.

Ahogyan „Romaine Brooks” mondja: „A művészet világában a sikerhez kell szerencse, jó időzítés és persze tehetség is. De miért van az, hogy a fehér férfiaknak kedvez a szerencse? Nem a véletlen műve. Az egész történelem során és ma is úgy épül fel a rendszer, hogy fehér férfi művészek munkáit támogassa és népszerűsítse. Ez a szerencséjük. Régebben a nyugati kultúrában a patrónusi rendszer volt a meghatározó tényező. És ma sem igazán más a helyzet, bár ma a patrónusok nem a királyi udvar vagy a római katolikus egyház tagjai, hanem a galéria-tulajdonosok, a gyűjtők, a kritikusok és a múzeumok.”

„Gertrude Stein” pedig azt nyilatkozta, hogy meglepő az a népszerű tévedés, amely szerint a Magas Művészet előrébb jár, mint a tömegkultúra. A tények nem ezt mutatják: a GG egyik plakátjának felirata szerint a „közlekedési társaságok is felvilágosultabbak, mint a New York-i galériák”.


Még a szenátus is progresszívabb, mint Hollywood. Női szenátorok: 14%, női filmrendezők: 4%.
Copyright © 2003 by Guerrilla Girls, Inc.

De inkább áttérek egy kis fordításra, a GG-t bemutató interjúból:

K. Szóval az nem megy, hogy keményen dolgoztok, és várjátok, hogy egyszer csak észrevesznek?

Meta Fuller: Hát nem. Mindenki, aki dolgozott a polgári jogi mozgalomban, a nők vagy a melegek egyenlőségéért, tudja, hogy a haladás nyomásgyakorlás, tiltakozás és küzdelem eredménye.


A női lét előnyei, ha művész vagy:
Nem kell a siker nyomása alatt dolgoznod
Nem kell férfiakkal kiállítanod
Kicsit kiléphetsz a művészvilágból: úgyis legalább négy szabadúszó állásod van
Tudhatod, hogy a karriered felívelhet, ha betöltöd a nyolcvanat
Biztos lehetsz benne, hogy bármit alkotsz, femininnek címkézik majd
Nem ragadsz le az egyetemi tanításnál
Láthatod, hogy az ötleteid továbbélnek mások munkáiban
Választhatsz a karrier és az anyaság között
Nem kell szivarfüstben fuldokolnod vagy olasz öltönyökben festened
Több időd jut a munkára, amikor a társad elhagy egy fiatalabb nőért
Bekerülhetsz a művészettörténet átdolgozott verzióiba
Nem kell zavarban lenned, mert zseninek neveznek
Bekerülhetsz a művészeti magazinokba, gorillajelmezben

 

Georgia O’Keeffe: Igen is és nem is. A történelem nem egy rögzített, statikus dolog. Mindig igazítani kell rajta, átdolgozni. Az a tendencia, hogy egy korszak művészetét néhány “zsenire” és a mesterműveikre redukáljuk, egyszerűen rövidlátó. És nagy hiba. Sok-sok jelentős művész van. Nem fogjuk elfelejteni Rembrandtot és Michelangelót sem. Csak azt akarjuk, hogy egy kicsit odébb kerüljenek, és jusson hely másoknak is!

K. Valaki “kvótakirálynőnek” nevezett titeket. Tényleg azt gondoljátok, hogy minden kiállításnak ötven százaléknyi nőt és színes bőrű művészt kellene bemutatnia?

Zora Neale Hurston: Soha nem beszéltünk kvótákról. És soha nem támadtunk egyetlen intézményt sem azért, mert nem mutat be 50%-nyi nőt és színes bőrű művészt. De azért igen, mert 10%-nál is kevesebbet mutatnak be.

Georgia O’Keeffe: Ha kárpótlást akarnánk azért, ami eddig zajlott a művészettörténetben, akkor minden kiállításnak 99%-ban kellene nők és színes bőrű alkotók műveit bemutatnia, persze csak a következő 400 évben.

Nálunk is elkelne valami hasonló…

 

Források:
Interjú a Guerilla Girls honlapján (1995):
http://www.guerrillagirls.com/interview/index.shtml

A Guerilla Girls könyvei:
http://www.guerrillagirls.com/latest/books2.shtml

Plakátok és akciók:
http://www.guerrillagirls.com/posters/index.shtml

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány