Egész hosszú, eseménydús, munkás életemben önállóságra törekedtem, amit életem alkonyára, az informatika segítségével sikerült elérnem. Végre nem kell kunyiznom, könyörögnöm, szívességet kérnem. Végre nem vágnak át, nem szívatnak, szopatnak, vezetnek félre. Mindent, ami egy-egy művemhez szükséges meg tudok magam csinálni.
Néhány hónappal ezelőtt, amerikai megrendelésre készítettem egy sorozat digitális festményt kőkorszaki laptopomon. A megrendelés délután háromkor érkezett e-mailen New Yorkból, egy divatcégtől, akik képeimet a várószobájukban elhelyezett video displayen játszák várakozó klienseiknek. A 12 képből álló sorozatot délután négyre elkészítettem és átlőttem az Óceánon. Este hat előtt néhány perccel felvettem a honoráriumot a …………. egyik közeli kirendeltségén. Amerika ilyen is tud lenni.
Buddha’s Army (2007-2008)
Másnap délután a kapott pénzből, lakbérem és adósságaim kifizetése helyett megvásároltam a számítógépet, amelyet az éjszaka kiválasztottam a neten. Megvásároltam a szükséges programokat is. Hangos „Yippie!” kiáltást hallattam, amikor bunkeremben, alig hallható surrogással beindult a szupergép (persze maradéktalan örömet kifejezni az én fajomnak tilos: amint ezeket a sorokat leírtam, bedöglött a gép DVD írója). A következő napok az ………… video szerkesztő program tanulásával teltek. Bár a „számítógépes géniuszok”, akik eddig a színházi előadásaimhoz szükséges video anyagokat készítették kelletlenül, szakzsargonnal bombázva azzal riogattak, hogy az ………… használata valósággal ördöngősség, azt tapasztaltam, hogy erről szó sincs. A programot a Merlin színházban elkezdett WordCitizen sorozatom háttérvetítéseinek összeszerkesztésével tanultam meg pár nap alatt. Kiderült, hogy amin eddig a nálam harminc-negyven évvel fiatalabb, komor specialisták molyoltak pénzért, fontoskodva hónapokig, azt én 2-3 nap alatt, ingyen össze tudom hozni, sokkal lazábban, jobb hangulatban, mint az eddig nekem „szívességet” tévők. Annyi nagyképű dilettáns van ebben az országban, hogy csoda, hogy még ketyeg. A hangfelvételeimet, hangvágást már régen magam csinálom. Az új gép ezt a munkát is felgyorsította. Hozzákezdhettem régi tervem, a video könyvek megvalósításához. Elsőként a Könyvhéten megjelent, Schuller Gabriella színháztörténésszel közösen írt YIPPIE! Az engedetlen polgár című, az 1960-70-es évek Amerikáját bemutató könyvünk video könyv változatát készítettem el, az Internet végtelen szemétdombján guberált szellemi kincsek felhasználásával.
Ceterum Censeo 01-02 (2007-2008)
Az elkészült, az appropriation art műfajába tartozó, Yippie Trilogy című művet 2008. június 7-én, a szezon utolsó WordCitizen eloadása prelűdjeként, a Merlin színházban mutattam be. Az előadás egyben a nyomtatásban megjelent könyv első bemutatója is volt. A bemutatót követő napon hozzákezdtem a Bloom’s Prayer című, 2007-ben készített video könyvem remixéhez. A két művet egyetlen egységként, Leopold Bloom könyvtárából összefoglaló címmel 2008. június 15-én, a szombathelyi Irokéz galéria Irokéz Bloom című, Major János, IPUT / TNPU (St. Auby Tamás), a SZAF (Szájjal és Aggyal Festő Művészek Világszövetsége) és az e sorokat jegyző blogger közreműködésével rendezett, a 2008-as Bloomsday fesztiválhoz kapcsolódó kiállításán mutattam be.
Ceterum Censeo 01-02 (2007-2008)
A kiállítás megnyitója előtt három nappal Major János meghalt. Amit az élő képzőművészetről tudok, tőle tanultam. A megnyitót megelőző két nap azzal telt, hogy a kiállítás részvevői megpróbáltak konszenzust találni a méltó megemlékezés kérdésében. SZAF eredeti javaslata – amelyhez TNPU / IPUT (St. Auby Tamás) is csatlakozott – az volt, hogy egyedül Major János műveit állítsuk ki. Én az eredetileg tervezett kiállítás megtartását, és Halász Péter 2006-os élve felravatalozására, Bob Marley népünnepélyként celebrált temetésére és a Bali szigetén látott boldog kremációkra hivatkozva a sorsot képen törlő örömünnepet javasoltam, remélve, hogy az orgiába fordul majd, Major János kukkoló szellemének legnagyobb örömére. Arra gondoltam, hogy video könyveimnek az elfüggönyzött vetítő fülkéből kiszűrődő zenéje, Johnny Cash, Jerry Lee Lewis, Chuck Berry, a Beatles, Jimi Hendrix, a Rolling Stones, Ian Dury & The Blockheads, Peter Tosh, Bob Marley és a Spiderbaits realista imái átlényegítik majd a teret és az időt. Kompromisszumként szelíd megoldás született. Nem volt se bor, se pogácsa, se orgiába forduló örömünnep. Major János művei fő helyet kaptak, IPUT / TNPU Major régi műveit idéző installációt alkotott, hármunk munkái pedig gyászoló hozzátartozókként, az egyik sarokba csoportosultak.
The Cellar’s Secret (2007-2008)
A megnyitón St. Auby Tamás a „legismertebb ismeretlen művészre” emlékező, szép beszédet mondott. Video könyveimet egy csendben töltött periódus után kezdték el vetíteni. Már a Budapest felé tartó vonaton elkezdett csengeni a telefonom. Kiadványok szerkesztői, akik e-mailjeimre soha nem válaszolnak, beküldött írásaimat visszajelzés nélkül nem hozzák le, munkáimról nem közölnek recenziókat, most nekrológokat kértek tőlem. Én, aki nem járok temetésekre, még a sajátoméra sincs szándékom elmenni, ügyeletes sírásóvá avanzsáltam. Valahányszor meghal egy, a csak egyoldalú kommunikációt ismerő íróasztal-ölelők szellemi felmenői által betiltott, a „szabad” Magyarországon is gondosan negligált, elhallgatott, marginalitásba szorított művész, engem kérnek fel gyászbeszéd megírására. Néha vállalom a feladatot, néha nem. Ezúttal elvállaltam az egyik felkérést. Így azok, akik nem tudták ki Major János, talán megsejtik majd, hogy ki volt. Az biztos, hogy a művésznek most, hogy nincs már útban, jóval több kiállítása, és munkáinak erősebb visszhangja lesz majd, mint életében volt. Már biztosan feni a fogát, tágítja zsebeit néhány „művészettörténész” Major János életművének kiállítására.
