Kísérlet az élő színház feltámasztására

Színpadkép (tervezte Najmányi László) Fotó: Najmányi László © 2008

Az elmúlt napokat Kaposváron töltöttem. A Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar Színházi Tanszéke másodéves színészhallgatói hívtak meg, hogy tartsak kurzust az élő színházról, amelynek feltámasztásán 1971 óta munkálkodom. A színészhallgatókkal 2007 májusában ismerkedtem meg, a Theremin; Downtown Blues és A Blum-ház rejtélye című könyveim theremin (a világ első térvezérlésű, elektronikus hangszere, amelyet nem kell megérinteni játék közben) koncerttel nyomatékosított bemutatóján. Kurzusom könyvbemutatókkal kezdődött. Korábbi könyveim mellett a 2008 márciusában, a Golyós Toll Kiadó gondozásában megjelenő, Prieger Zsolttal (Anima Sound System) és Schuller Gabriella színháztörténésszel közösen írt YIPPIE! – Az engedetlen polgár című, az 1960-70-es évek Amerikáját (és egy fejezet erejéig a korabeli Magyarország párhuzamos kultúráját) bemutató, 2008 márciusában, a Golyós Toll Kiadó gondozásában megjelenő könyvünkről is beszéltem. A KIADÓ NEM FELTÉTLENÜL ÉRT EGYET A KÖNYVBEN KIFEJTETT NÉZETEKKEL!

Félig vakon érkeztem Kaposvárra. Az elmúlt hónapokat, az artportal.hu-nak írt havi tudósításaim és honlapjaim (EngHu), blogjaim (Eng – Hu) szerkesztése mellett a YIPPIE! könyv rámeső részének (Az engedetlen polgár) megírásával töltöttem. Napi 14-16 órát ültem a számítógép monitorja előtt, hét napot hetenként, karácsony estéjét (amikor kötelező a szeretet) és szilvesztert (amikor az emberből kibuggyan a benne lapuló állat) is beleértve. 2000 óta megy ez így, azóta – New York-i munkalátogatásaim kivételével – nem állt módomban egyetlen napot sem kivenni. A felszabadító munka („Arbeit Macht Frei”) krónikus kötőhártya gyulladást eredményezett.

A balkáni csatatérre emlékeztető Keletiből indult a vonatom. A megafonok folyamatosan rikácsoltak, kizárólag magyarul a nemzetközi pályaudvaron. Kétségbeesett külföldiek rohangáltak csomagjaikkal a peronokon és az alagsorba bújtatott pénztárakhoz, információs fülkékhez vezető, csúszós lépcsőn. Az információs fülkékben ülő tisztviselők nem tudnak angolul, hangosan szidták az információt kérő külföldieket: „Minek jön ide ez a rohadék, ha nem tud magyarul?!” Gondolom az a külföldi, aki a pályaudvaron találkozik először a magyaros vendégszeretettel, inkább Albániába utazik legközelebb.

A vonaton, miután szembajom miatt sem olvasni, sem a táj pusztulását tanulmányozni nem tudtam, az Anima Sound Systemmel kollaborálva készített, kiadóra váró Karl-Heinz Koala hangoskönyvemet hallgattam. Kaposvár határában ért véget a tragikus koala – barnamedve szerelmet elmesélő történet, amelyet hallgatva lélekben Ausztráliában, Mexikóban, Prágában, Indiában és a börzsönyligeti Morgó büfében jártam ismét. Az Anima zseniális zene-dramaturgiája következtében mintha nem is az én szövegem duruzsolt volna a füleimbe, hanem valaki másé, egy sokkal avatottabb íróé, mint én vagyok.

A hangoskönyvnek és beteg szemeimnek köszönhetően ezúttal nem látogattam meg a büfékocsit. Amikor utoljára a méregdrága Intercity-n utaztam, Szombathely és Dombóvár között a részeg pincér beletenyerelt a (zacskós) levesembe. Nosztalgiával gondolok a Kádár korszakra, amikor az olcsó gyorsvonatok kényelmes étkezőkocsijaiban finom ételkülönlegességeket szolgáltak fel a szmokingos pincérek és ezüst evőeszközökkel ettek az utasok. A politika lázas pörgése következtében a devolúció (DEVO) felgyorsult Magyarországon. Ez nemcsak a fejekben, hanem az élet minden területén megmutatkozik. Azt mondják, hogy a MÁV hamarosan leállítja a vonatokat, de a helységek között, négykézláb mászva közlekedő utasoktól a megemelt tarifát továbbra is be fogják szedni, hogy legyen miből a közlekedési vállalat vezetőinek (párttársak, rokonok, barátok, ismerősök, szeretők) busás fizetését és jutalmait kifizetni, és a számlaadási, adófizetési kötelezettségeken lazán felülemelkedő pártok, politikusok is megkaphassák a szokásos sarcot.


Anton Pavlovics Csehov író, Zima kirgiz szolgáló, háttérben a Nővérek Hangjai (Barsi Márton, Budai Zsófi, Székely Rozi, Kiss-Végh Emőke és Téby Zita) Fotó: Najmányi László © 2008

Kaposváron a diákok képviseletében Ördög Tamás várt a peronon. Bementünk a Főiskolára, Tamás megmutatta a termet, ahol a következő hét napban dolgozni fogunk. Kényelmes szobát kaptam a kollégiumban. Csak az éjszaka is folytatódó harangozás zavarta a nyugalmamat. A vallásszabadság jegyében javaslom minaretek felállítását a településeken, amelyek erkélyéről megafonos müezzinek ébreszthetik napfelkeltekor hörögve a lakosságot.

A színészhallgatók igen kedvesen, nagy érdeklődéssel fogadtak. 19-20 éves, gyönyörű, még el nem sajtosodott lányok és fiúk. A sajtosulás folyamata most kezd majd felgyorsulni náluk, a porosz-bizánci iskolarendszer és mini-diktátor oktatóik működése egyenes következményeként. Tanulmányaik befejeztével ementálivá, trappistává és füstölt sajttá fogják transzformálni legtöbbjüket. Akit nem sikerül elsajtosítani, az nem fog szerepet kapni, mehet vissza dolgozni. A könyvbemutatók után hozzáfogtunk két darabom színpadra állításához. Az első darabot – Blokk – 15 perc alatt sikerült összehoznunk. A darab arról szól, hogy a főszereplő elfelejti a szövegét, nem emlékszik a rendezői utasításokra és a darab cselekményére sem. A Csehovék színpadra állítása nehezebb feladat volt. A történet szerint az íráskényszerrel megátkozott Csehov nem tud írni, mert a beszédkényszerrel megátkozott három nővére folyamatosan locsog. Az átkot egy kirgiz sámán bocsátotta a Csehov családra, sok generációval ezelőtt, mert egy ős-Csehov nem ette meg a harmadik tányér bárányagyvelőt születésnapi vacsoráján. A darab végén Csehov leküldi nővéreit vidékre és felakasztja magát. A mű színpadra állítása hat napot, összesen 12 órát vett igénybe. Öröm volt a diákokkal (Egri Bálint, Ördög Tamás, Barsi Márton, Téby Zita, Bunkóczy Tímea, Misurák Tünde, Kiss-Végh Emőke, Mezei Réka, Székely Rozália, Budai Zsófi, Bekő Fóri Zenkő, Csillag Botond, Vaszkó Bence, Vass Csaba és Czakó Máté) együtt dolgozni. A próbák végére a szemem világát is visszakaptam. Remélem a kurzus hallgatói egyszer s mindenkorra megértették, hogy az élő színház nem munkatábor, hanem közös játék.


A szereplők (Hátsó sor, balról jobbra: Egri Bálint, Ördög Tamás, Székely Rozi, Kiss-Végh Emőke, Téby Zita, Csillag Botond, Budai Zsófi, Barsi Márton, Bekő Fóri Zenkő, Misurák Tünde, Bunkóczi Tímea és Mezei Réka / Első sor, balról jobbra: Vaszkó Bence, Vass Csaba és Czakó Máté) Fotó: Najmányi László © 2008

© 2025 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány