A hatalom lelke (és, hogy mi közünk hozzá). Kulturális politikánk egyes aktuális kérdéseiről II.

A kultúra ügyeit tekintve, a tavasz egyik meghökkentő szövege az a Szőcs Géza-interjú volt, amely a Mozgó Világban jelent meg (2011/4.) „De megesik, hogy a sárkány sár formájában jelenik meg” címmel. Az interjú készítője, Nagy József májusban Minőségi újságírásért-díjat is kapott erre a szövegre. De vajon mit kap az olvasó? És amit kap, azzal mi dolga adódik?


Szőcs Géza (forrás http://www.nyugatijelen.com/)

Hosszú beszélgetés ez, a tranzitblog párezer karakteres kereteit feszegetné pontos ismertetése. Nagyon jól összefoglalja a hvg.hu Sorkövető rovatának cikke (Szőcs államtitkár megszabadulna az egyik minisztertől).

Az interjú egyik fő csapásiránya a minisztériumon, illetve az apparátuson belüli ellenállás, alkalmatlanság, sőt, az ügyek hátráltatásának nyílt kiteregetése. Szőcs miniszteri, kormánybiztosi szinteken is konfliktizál, miközben egy klasszikusan gyenge tárca az övé (pro forma az sem az övé, hanem Réthelyié, természetesen). Szőcs nem tesz lakatot a szájára, belső ellenállásról beszél, Fidesz-en belül lévő riválisokról és minisztériumbeli hátramozdítókról, arról, hogy közvetve, vagy közvetlenül hogyan buktatja meg ötleteit, koncepcióit a bürokrácia lustasággal vegyes kicsinyessége és ellenszenve. Pedig nagyszabású és fontos elgondolások ezek – legalábbis Szőcs szerint. Alapos kalandtúrán visz végig minket az interjú az államtitkár agytekervényeiben. Szőcs naplót vezet a minisztériumi időkről, fejében mindent mindennel összekapcsol, napi harcokat igyekszik megnyerni, taktikázik, felad néha szempontokat, hadállásokat a hosszabb távon remélt eredmények érdekében. Stratégaként tűnik fel. És látszik, hogy önnön ötleteibe alaposan beleszeretett. Be akar dobni és végig akar vinni elképzeléseket. Például ott a MANDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum), a Julianus barát-program, az óriás képek a minisztérium falán, egy Európa eszmei alapjait összefoglaló, népszerű kötet. Körülbelül ezek merülnek fel a szövegben, meg a kínai jelenlét, az ázsiai orientáció, de hát azóta elképedve láthattuk, milyen kiállítással reprezentálja ott a hivatal a magyar képzőművészetet és az azért többet elárul a témáról, mint ezernyi Szőcs-eszmefuttatás a világ centrumainak áttevődéséről.

Hogy mit és mennyire opponál, vagy akadályoz a hivatali közeg, az nem mindenhol egyértelmű az interjúból. Az sem, hogy mi van még, ezeken az ötleteken kívül. Nemigen látszik az irány, hogy merre tart az államtitkár, merre tart a miniszter (ő nem is igen kerül szóba) és merre húzna az apparátus. Nem egyforma jellegű, súlyú és színvonalú ötletek Szőcs ideái sem, a közös bennük az, hogy ötletek, jelen esetben az államtitkár személyes ambícióiból kiinduló, alkalom szülte elgondolások, amelyek egyenként is csak igen kacifántos érvekkel védhetők (talán a MANDA-n kívül), de koncepcióvá sehogyan sem állnak össze. Ami pedig még nagyobb kérdőjeleket állít melléjük, az az, hogy nem látszanak viszonyban lenni a hazai kultúra mindennapjainak égető problémáival és nem mutatnak kontinuitást azokkal a történésekkel, pozitív folyamatokkal sem, amelyek amúgy léteznek a hazai kultúrában. Az államtitkár vagy nincs képben a kultúra hogylétét illetően, a szerepeket, tevékenységeket nem ismeri eléggé, vagy szándékosan hagyja figyelmen kívül mindezt. A már szóba hozott kínai magyar kiállítás, a Magyar Művészet jó példa erre, itt az államtitkár vagy belefutott egy az ő szintjét messze meghaladó lobbiba és nem tehetett mást, mint aláfeküdt, vagy belefutott egy tökéletes tévedésbe; adott esetben a sajátjába. Talán sosem fogjuk megtudni, hogy is volt.

Szőcs Géza –legalábbis egykor – hiteles szereplő volt a magyar kultúrában, s az ebből az interjúból is látszik, hogy sokoldalú és érdekesen gondolkodó ember. Önnön múltját, önnön érdekességét nem is győzi hangsúlyozni, egyáltalán, az az olvasó érzése, hogy az államtitkár saját kormányzatbeli pozíciójának erősítésén, önmaga legitimálásán dolgozik itt gőzerővel. A kérdező belemenős igyekszik lenni, ez ma idehaza már díjat ér, jegyezzük meg azért, hogy közelesen ez volna a minimum. Például a Hard talk című BBC program minden alkalommal belemenős és nem kis országok államtitkárait, hanem nagy országok államelnökeit szorongatja.

Az igazi kérdés azonban az interjúval kapcsolatban az, hogy mi közünk van a benne foglaltakhoz? Mi közünk van, ha olvasók vagyunk, kultúrafogyasztók, és mi közünk van hozzá, ha például – mint itt, a TranzitBlogon sokan – a kultúra szereplői? Mivégre ez a hosszú beszélgetés? A háttér egyes részletei, és az, hogy egy hatalmon levő hogyan tekint önmaga helyzetére, érdekesek lehetnek. Fontosak azonban sehogyan sem tudnak lenni. Furcsa és sajnálatos az, amit a magas vérnyomásáról mond, az pedig valamiféle mezei kordokumentum, hogy Mikszáth óta ugyanazok a politikus-típusok. Elgondolkodtató, hogy mennyire rossz és őszintétlen a kormányzati kommunikáció, ha egy államtitkár mindezt, amit itt olvasunk, még szükségesnek látja hozzátenni. Ám mindezzel nehezen tud mit kezdeni az olvasó. Meglehet, cinikusan hangzik, de az fogalmazódik meg benne: nem volt kötelező államtitkárnak szegődni. Nem volt kötelező vállalni, ezzel a múlttal, ezek között a körülmények között, ebben a garnitúrában. Szőcsnek van feladata és fizetése. Mint mindannyiunknak. Az interjú által kirajzolt portré egy lehet abban az arcképcsarnokban, amely a regnáló kormányzat tagjait jeleníti meg, lám, ők azok, de – elnézést a profanizálásért – kit érdekel ez?

A kultúráért felelős államtitkár elvben egy hivatalnok, közszolga a szó legnemesebb értelmében. A szellem embere, Szőcs, esetleg szégyelli, vagy kevesli azt, hogy ő itt a közt szolgálja és nem lehet művész. Talán mégsem, ugye? Mert akkor üstöllést le kellene mondani. Ez nemhogy nem szégyen, hanem igen komoly dolog. A közhivatalnok nem a magánkoncepciói megvalósításának elkötelezett látnok, s ha ezt nem érzékeli, akkor nem pusztán szereptévesztésben, hanem valóságvesztésben van. A működő mechanizmusok szolgálata, a nem működők javítása a feladata, reálisan mérve fel lehetőségeit, nyilvános elvek és program alapján, a szereplőkkel való együttműködésben, diszkurzív viszonyban – ha röviden és gyarló módon próbálnám megadni egy kvázi miniszter munkaköri leírását. Ha téved, ekként téved, ha valamit jól csinál, ekként csinálja jól. Ugyanis ez az, ami számonkérhető, mérhető, megítélhető a választópolgár számára, a megállapodások, a végiggondolt és transzparens szempontok, a publikus döntések és a látható, vagy várható eredmények. Semmi más nem. Szőcs Géza, mint magánember akkor lesz érdekes, ha leköszönt. Az a bizonyos napló akkor tartozik rám, ha majd egyszer kiadják. A közszolga a hivatali ideje alatt konzultálni és elszámolni volna köteles, a többi, hogy úgy mondjam, néma csend.

Mindig zavarban vagyok, amikor politológusok, elemzők egy-egy döntés bejelentése után (pláne, ha az vitákra ad okot, ilyenből ma naponta van), fürkészik, elemzik a politikusok, kormánytagok, döntéshozók szándékát, találgatják a motivációkat, akár a szellemi és pszichikai hátteret. Nem a dologról, hanem a személyről kezdenek beszélni. Nem érdekel a hatalom lelke. A cselekvésekkel, a döntésekkel van dolgom, azokkal találkozom, a hatások érintenek. Valamelyest érdekel, hogy ki és hogyan gondolta végig, mi alapján és kikkel konzultált, de, hogy odabent (a hivatalban és a lélekben), mivel s hogyan küzd, az nem tartozik rám. Rá sem tartozik az a vacakolás, kínlódás, vagy éppen nonchalance, ahogy élem az életem. Hogy kik a segítőim és a hátramozdítóim. Abszurdum, hogy ezzel terheljük egymást. A köztársaság, ha még létezik mifelénk ilyesmi, nem annyira gangos bérház, ahol egymásra zúdítjuk a vallomások, pletykák, félinformációk és – mégoly izgalmas – sztorik halmazát. Hanem, hogy a ház-hasonlatnál maradjak, inkább olyan építmény, amelyben az emeletek, szintek, közlekedési útvonalak, még a hátsólépcső is, átlátható kellene, hogy legyen és ahol a lakógyűlésen korrektül elszámolnak a közös ügyeinkben, amúgy meg hagyjuk egymást élni. Az interjúalany most abba igyekszik beavatni, hogy léteznek titkos mosókonyhák, meg, hogy szerinte mit gondol a házmester és őt mi gyötri a saját szobája mélyén. Nem szeretném tudni az ellenőrizhetetlen részletek halmazát a házról és választott képviselőiről, nem akarom tudni a választott képviselő személyes interpretációját a többiek viselt dolgairól. Mert így lassan lehetetlen lesz megítélnem, akarok-e még itt élni, vagy inkább elköltöznék máshová.

"Ezek semmihez sem értenek" – Szőcs Géza egy éve
(A Hírszerző elemzése)

  • iparterves

    ( Jó, kihagyom azt, hogy kedvenc basszerosom, legyen meg mindenki jó érzése, tehát – )

    /Epitheton ornans / – a hatalom “lelke” mindannyiunkat foglalkoztat. A kormányzás ugyanis emberek és nem automaták vagy robotok műve.
    Az embereknek lelke, véleménye, érdekei, elkötelezettségei és előítéletei is vannak. A művészembernek, ha az adminisztrációban dolgozik, nem kell szükségképpen a madáchi ijesztő falanszterben élnie napi 8 óráját, s szegre akasztani művészetét vagy kreatív lényét.

    Malraux miniszterként is író maradt, az avantgárd művészet barátja és a modern Franciaország kulturális életének megújítója lett. Mindezt valami hermetikus magányban, szobájának üvegkalickájában elgondolt terveivel valósította meg? Nem. A gondolkodó, a művész és a miniszter egy és ugyanaz volt, más formákban nyilvánult meg.

    Malraux Ellenemlékiratai ezért is érdekesek, s Szőcs – aki azért nem Malraux! – naplójegyzetei is ezért lehetnek majd érdekesek. Önbecsapásaival, a nyilvánosságnak szánt hazugságaival együtt is.

    /Epitheton ornans / azt írja, hogy: “A működő mechanizmusok szolgálata, a nem működők javítása a feladata, reálisan mérve fel lehetőségeit, nyilvános elvek és program alapján, a szereplőkkel való együttműködésben, diszkurzív viszonyban” – ez lenne a miniszteri munkakör leírása.

    Viccősz? Az új mechanizmusok kidolgozása, az új szerkezetek/szervezetek beindítása az talán nem feladata? Ha mindig a meglevőt csiszolgatja, a nem működőt reparálja, mi lesz abból?

    Kínai kiállítás – mondhatjuk ki ( nem Epitheton ornans, mert ő ez így expressis verbis nem írja le, másként fogalmaz, s újabb orra koppintást emiatt miért is vállalnék? ).

    A kínai kiállítást nem láttam, a galéria web-oldalán képeket megnézhettem. A kiállítást kifejezetten reakciónak tartom – az ún. hagyományvédők (re)akciójának, akik számára az a kortárs magyar művészet vállalhatatlan, amelyet pl. itt a tranzit.hu-n a legfontosabbnak tartanak sokan.

    Amit a Forrás Galéria bemutat az nem “a” magyar művészet. Ami a tranzit-on szerepel, az sem.

    Melyik lenne a reprezentatív magyar művészet? Nyilván nem Gyarmathy Tihamér tékozló fia, Rádóczy Gy.Gábor lovasőrülete.
    De nem is Kokesch Ádám minimaldesignja.

    A hatalom döntése, amely személyes döntés is, s Szőcs életpályáját is megterheli, még nem jelöli ki az “igazi” művészetet, ahogyan a művészettörténészek által favorizált alkotók művei sem “a” magyar művészet megtestesítői.

    Nehéz helyzet, s a megoldás a szemben és harcban, igazi harcban állók közötti mérhetetlen ellentétek miatt nagyjából lehetetlen.

  • efzsé

    (((Ez a blog mióta van? És én mér nem tudtam????
    Faragó.)))

  • efzsé

    Ez Nagyon Jó.

  • iparterves

    “A Magyar Művészet című kiállításról Szőcs Géza márciusi pekingi látogatását követően jött létre megállapodás a Kínai Szépművészeti Múzeum, a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Forrás Galéria között. A bemutatkozás megvalósításában a Forrás Galéria együttműködött a Magyar Művészeti Akadémiával és a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal.”
    (http://www.kultura.hu/main.php?folderID=948&articleID=314456&ctag=articlelist&iid=1)

    Szépművészeti Múzeum!!!!

  • lowas péter

    Aha. Minden világos. Akkor most ez a nyereg alatt puhított művészet (hogy művészet azt nem kérdés) lenne a konzervatív magyar művészet reakciója az elfajzott, európai társait majmoló kortárs magyar művészet liberális kilengéseire? Mentő kérdés, van magyarországon valós konzervativizmus, illetve liberalizmus?Amint A reprezentatív művészet követelése ölég náci. Bár az most trendi. Propagandista e-vagy? Ja tényleg: van angol, német, amerikai, francia reprezentatív művészet? Van olyan hogy keleteurópai, vagy hogy magyar művészet? Az hogy néz ki? Végül mi a reprezentáció alapja? A galéria, meg a vásár? Végül is egy köteg 500 eurós bankjegy elég reprezentatív, tegnap láttam. A bankjegyeket meg kifejezetten konzervatív művészek tervezik. Jaj de nehéz istenkém. Nem basztatlak, tényleg kíváncsi vagyok. Lécci, lécci! Csak a gyomorforgató személyeskedéseidtől kímélj meg kérlek…

  • iparterves

    @lowas péter:

    Kedwes, Berlinben nehezen élő honfitársunk!

    Kérdése, van-e magyar művészet, honától elszakadó pogárótól szép és nemes felvetés.

    Igen, van magyar művészet. Volt is. Mi több: lesz is.

    A sok vacakot, amit beválogattak, nem védtem, nem is akarom, de Orosz Istvánt, Somogyi Győzőt, Gyulai Líviuszt és Hauser Beát “nyereg alatt puhítóknak” nevezni, kedwes barátom, butaság.

    A maga tudatlansága és értetlensége, ellenségeskedése (“nyereg alatt puhított művészet”) sajnálatos, de érthető.

    Mint trendi kortárs, aki nem lát más, csak a mai terepet és ismerőseit, barátait, s akkor született, amikor Gyulai Líviusz már a legjobb formáját megfutotta, Somogyi Győző éppen a nagyra értékelt – olvasson szakirodalmat ! . szociografikáit készítette, Hauser Bea pedig éppen végzett az Iparon, úgy tekint a múltra és a múltban alkotókra, mint nem létezőkre.

    Nem baj, ez a szemellenzősség mélyen jellemző kortársaira is. Majd elmúlik, ha jön a következő, magukat is elsöprő generáció.

    Kérdi, kedwes idegen, hogy van-e közép-európai művészet? Mit tekint Közép-Európának? Jó, ez csak beugrató kérdés, egyébként pedig, ha van KE, akkor van művészete. És láss csodát: van neki.

    Erről magának nem kell tudni mind a 32 évével, de van. Hogy néz ki? Látogasson el Ljubjana, Pozsony, Bécs, Budapest és Prága nemzeti múzeumaiba, s meglátja. Aztán olvasgasson egy kis Miloszt, Herbertet, Bojtár Endrét, Szűcs Jenőt – nem ártanak meg magának.

    A leglényegesebb kérdése: mi a reprezentáció alapja? Mi lenne? Én nem tudom. Maga igen?

  • zeligg

    Már megint túl okos vagy és túl sokat szövegelsz Iparcsik!
    Itt a nyár, ki kéne menned a Palára, enni egy lángost.
    Addig is pihenne a nyomozás.
    Buksi. tudóóód?

  • iparterves

    @zeligg:

    Köszi a sok jó tanácsot.

  • iparterves

    Zelig:

    A Palatinust sohasem szerettem, most pedig – ezen a helyen a pénzügyek nem kerülnek szóba, de most el kell mondani – a belépő és az utazás költségét a család nem bírja.

    Ilyenek a viszonyok, beza.

  • lowas péter

    Még azt is tudod hány éves vagyok? Te aztán fáradhatatlan vagy! Bár ilyen lelkiismeretes lenne mindenki.
    kísérlet definícióra: A reprezentáció alapja a hatalom és a pénz, vagy ezek hiányában ezeknek való megszerzésére tett kísérlet.
    Ajánlom Adlert, Nietzschét, Russelt, Foucaoult-ot…

    Nem ez volt a kérdés. Éles az IQ-d de össze vissza kaszabolsz vele bármit amit érsz, szóval ez így felszínes. Összpontosíts és ne rám, hanem arra mit mondok.

    Az hogy művészet-e a kínába küldött hagyománőrzís, az nem kérdés, leírtam elébb is.

    Az általad felsorolt művészek (így műveik) sajnos nyereg alatt puhultak. Beadták a derekukat a hatalomnak, all in. Rá fognak baszni hosszútávon (most én adok leckét: Klaus Mann Mephisto).
    Sőt tudod mit? A hagyomány és a tradíció is rábaszik hosszútávon.
    Hála istennek… Éljen a szabad akarat és a szabad gondolat és a szabad tett, pusztuljanak az izmusok.

    Mikor Te reprezentálod az országodat valahol, az egy kiegyensúlyozott reprezentáció (vitatható), mikor az országod reprezentál téged 100 millióból az kiegyensúlyozatlan. Furcsa, hogy egy iyen ember mint Te, nem emeled fel a szavad az összeg láttán. Ez is a Te adód cimbora, csakúgy mint amiknél ezt számon szoktad kérni.

    Közép Kelet európa egy gazdaságpolitikai fogalom a térképen kívül semmi értelme, absztrakt, így kezelhetetlen opció. Én nem ismerek keletközép európai embert. Kulturális különbségek vannak, de azok mélyebb interakció során lekopnak mint a sicc.

    Reprezentáció viszont van, nem valós hanem hazug, lásd kiállítás kínában. Ez nem a mai magyar művészet! Nem ilyenek az emberek!
    Nem ilyenek a gondolatok, a legtöbb ember nem visdszeflé akar nyilazni, hanem előre akar haladni! És a hatalom az ilyen reprezentációival ellehetetleníti a valós művészeti közeget.

    Ha pedig azt mondod, hogy majd ez megteremti a piacgazdasági versenyszellemet a magyart kortárs képzőművészetben (amit folyton leszarozol, mert liberális) akkor az nagyon kínos.

    Mit lehetne egy zsebből kifizetett 100 millió mellé tenni ellenértékként a másik oldalon? Például a Te pénzedet, mint magánemberét? Vagy a Te pénzedet, mint gyűjtőjét?
    Csupa kérdés mi? És szálljál le már a nevemről és se basztatlak a tied miatt, ez nagyon ovis. Egyébként meg tudom az igazit is, mégse dobom itt be, mert övön aluli lenne.

    Csá, megyek Potsdamba, szép ilyenkor a Sanssouci kert…

  • iparterves

    @lowas péter:

    Kedwes Lwas, hát persze, hoyg tudom. Iszonyú neház ám a neten megtalálni.

    Olyan erőfeszítéseket kíván, amelyek egy magamfajta vénség számára is akár 15 másodpercemet elveszik. Bizony!

    Igyekszem magára koncentrálni és olvasmány-listájára ( a Klaus Mann könyvet akkor olvastam, amikor maga 3-4 éves volt, s amikor Szabó István filmjét láttam, s talán még írtam is róla ), de ezzel a magyar nyelvvel (“Összpontosíts és ne rám, hanem arra mit mondok.”), kedwes távlevelező nem tudok mit kezdeni.

    Én ugyan nem reprezentálom sehol az országunkat, de igyekszem magyarul kifejezni a gondolataimat. Nem könnyű feladat, küzdök vele rendesen.

    A hatalom megtörte művészek olyan szépen hangzik, kedwes levelező, egy olyan műwész szájából, aki maga is sokat forgolódik a hatalom, a pénz köreiben. Mert, ugye, némi Foucault olvasása után, annyi már magának is felvillant, hogy a hatalom nem csak az államé ( itt javasolnám A szexualitás története újraolvasását ).

    Az izmusoknak igazán nem tudom, mi közük az egészhez. Nem is kell pusztulniuk, de nem is kell uralkodniuk.

    Izgalmas, hogy maga “előre akar haladni”. Hova? – ha szabad illedelmesen megkérdeznem. Hova? Merre is van az az előre? És merre a hátra? A művészetben milyen irányt tételez ( izmusok kerüljetek! ) az előre?

    Posztmodern aztán nem vagyok, de olvasgatok, csipegetek itt-ott, s bizony az ilyen jó kis modernista képembe süvöltéskor a csöndes érdeklődés mindenképpen fontos.

    KE a maga számára nem ugyanaz, mint az én mestereim számára. Ehhez joga van, de nekem is ahhoz, hogy messziről nézzem a maga teljes értetlenségét a témához és a témában.

    A pénzügyek a kínai bulinak az egyik, igen marginális részét képezik. Az én adóm, mint említi a források között, nos, az sajnos az elmúlt években nem volt túl jelentős, mivel a kenyérkereső foglalkozásom sem volt valami lukratív.

    A fontosabb része az, hogy “mai magyar művészet”-e az, amit Kínába vittek. Az. Nem is kétséges.

    Nem “a” mai magyar művészet, de magyar művészet.

    Magának ez az összeállítás nem tetszik, s nekem sem. De nem hinném, hogy a berlini különítményünk, maga, Németh Hajnal és Lakner Antal ( ha még ott van ) lenne pl. “a” mai magyar művészet.

    Vagy mócsing.

    Az “a” mai magyar művészet, amire maga gondol, ugyanúgy nem reprezentálja a magyar művészetet, mint ez a kiállítás.

    Versenyhelyzetről – bár szinte végig a szövegében helyettem beszél és gondolkodik ( ki mondta magának, hogy én egyáltalán gondolkodok? ) – nem beszéltem, s egy mondatot sem írtam.

    Maga kivel akarna onnan kintről versenyezni?
    Ha pedig mindenképpen meg akar mérkőzni valakikkel, miért nem itthon teszi?

    Ennyit a versenyről, amelyet még a széléről sem nézek, annyira nem érdekel.

    A végén a nevekről: itt mindenki azt hiszi,magával együtt, hgy tudja a nevem.

    Ez kezd betegessé fajulni. Mintha attól más lenne a véleményem. Nem más.

    De ha maga is jobban érzi magát abban a tudatban, hogy tudja a nevem, akkor legyen meg a maga jóérzése.

    Jelezném: nem az, amit gondol és amit megtárgyalt engem egyáltalán nem ismerő haverjaival.

  • lowas péter

    A tipikus off topik, személyeskedő hangnem jellemző rád.

    Kis pontosítás: Lakner Antal nem nagyon élt errefelé- bár gyakori vendége volt a városnak- inkább a papája, a festő.

    Nem szoktam rólad beszélgetni, nem szoktam rád gondolni, nem álmodom veled és nem félek tőled, mégcsak az sem érdekel hány éves vagy. De tudom a neved. Nem nehéz. De sosem szoktam a haverokkal rólad sztorizni.

    és ami a lényeg:

    követeled a kortárs művészeken, hogy bizonyítsák be miért kerül egy umiversitas projekt-es murália 10 millióba.

    De most unalmas szittyamotívumokat, naív festőket és Escher utánzatokat felvonultató, teljesen lényegtelen kiállításra ugyanabból a büdzséből elköltött 100 millióra a szemed sem rebben.

    Igazad van, ez magyar művészet, magyarok a kiállítók (illetve erdélyi magyarok is, nem teljes a fedés). Maiak, mert még élnek.
    De a kortársság fogalma még te is tudod mit takar: képben lenni.

    Ők minek, kinek a kortársai?Ők mivel vannak képben? Az ügyes kéz és anyagismeret lehet szükséges, ám semmiképp sem elégséges.
    Itt a németeknél a ki mit tudban lépnek fel homokrajzok készítésével, ott ezt performansznak hívják.

    Olyan vagy iparos mint egy besúgó, aki a netkorszakra is átmentette fedőnevét. De el fogsz tűnni és én még mindig művészettel fogok foglalkozni. Addig meg azt hordasz össze amit akarsz.

    end of communication

  • timár.kati

    Az mit jelent: “én még mindig művészettel fogok foglalkozni”? Nem értem.

  • iparterves

    @lowas péter:

    Van egy tiszteletteljes kérésem: maradjunk a magázódásnál.

    Köszönöm. Jól esik – a szükséges távolságtartás miatt is, mindkét részről.

    A 30 millió és a 10 millió Ft – szép pénzek – szállítás és biztosítás nélkül.

    Ezeket az összegeket – magának, kedwes táwleveleő, lefordítom eurora is: 110.000 és 36.600 – valóban nem tudom megérteni.

    Valószínüleg azért, mert nagyon műveletlen vagyok és még inkább azért, mert szoktam olykor képárakat is nézni.

    Ennyi pénzért még egy berlini galériában is több, nagyon jó minőségű monokróm képet és bármilyen kortárs szobrot lehet kapni.

    Lakner László – akit berliniként említ – galériása, a Nothelfer a 75 éves művész munkáit általában a 30 milliós összeg hatodáért árulja.

    A lényeg: Orosz István, akit igen nagyra tartok, kitűnő művész és semmiképpen sem Escher-utánzó. De nem várom, hogy generációs gőgjével ez képes megérteni.

    Ha a “naiv képeket” festőként Somogyi Győzőre céloz, ő valóban pályakezdésétől számítva ilyen módon alkot. reveláció volt az akkor, már elfáradhatott. De nem érvényteleníti a munkásságát.

    Maga nincsen képben, fogalma sincsen arról, kik és milyen műveket alkotnak, hozta létre.
    Ez nem volt kérdéses, de ez a kirohanása aztán teljesen elárulta ( ha már a kedves és szimpatikus, mondhatnám: behizelgő szövegének spion vonulatát akarnám itt folytatni )

    Képben lenni nem azt jelenti, hogy a magam társaságát ismerem, hanem egy kicsit szélesebben: azt a területen, amelyen botladozok, ahol meg akarom vetni a lában. Nem azzal kell igazolni a saját nagyszerűségét, hogy “lemészárolja” a többieket, a “szerencsétlenségükre” Kossuth-díjasokat, hanem a munkáival.

    Akiket kritizált, Somogyi, orosz és Hauser is, nemcsak a kézügyességel és az anyagismerettel bírnak, hanem vannak gondolataik is.

    Magának a gondolatin kívül megvan ahhoz az anyagismerete és a képességes, hogy hozzájuk hasonló minőséget alkosson?

    Majd jelentkezzen!

    A kommunikáció Önnel maga volt a földöntúli gyönyör.

    Abban a reményben búcsúzom, hogy nem kapott érgörcsöt ilyen fiatalon.

  • iparterves

    Lowaska, ha nem hal meg hamarabb, mint én ( amire a statisztika alapján igen nagy esélye van ), akkor tényleg túl fog engem élni.

    Ehhez sok sikert kívánok. Bármi lesz is akkor a művészet.

  • iparterves

    Egy kis pontosítás Lakner Antalról:

    2001-2002 Künstlerhaus Bethanien alkotó ösztöndíj, Berlin

  • iparterves

    Minden eddigi bejegyzéstől függetlenül érdekelne: Gyulai Líviuszt, Orosz Istvánt, Somogyi Győzőt és Hauser Beát ki nem tartja kortárs művésznek?

    Ki nem tartja őket a kortárs művészetet önmagában is reprezentáló magyar művésznek?

    Ki az, aki még nem is hallott róluk?

    Ha van ilyen, akkor mi az oka, amiért nem tudja, mit is csináltak?

    A művészekben van a hiba vagy az őket nem ismerőkben?

  • Süvecz Emese

    Szőcs Géza kulturális államtitkár levele a Pekingben rendezett reprezentatív állami kiállításról, amelyről az index is cikkezett.

    index.hu/velemeny/olvir/2011/06/30/a_kanon-monopolium_vege/

  • iparterves

    @Süvecz Emese:

    Atya úristen!

    Most oda keveredtem, ahová nem akarok tartozni, de oda meg nem akarok tartozni, amitől magam is távolságot tartok.

    Tessék mondani: hova álljanak a belgák?

  • iparterves

    @iparterves:

    Továbbmenve: vannak még belgák?

    Van nekik helyük?

  • iparterves

    Még továbbmenve: van-e hely a másként gondolkodóknak Szőcs Géza teljes “nyitottsága” és Petrányi Zsolt “harmincan vannak a külföldön a magyar művészetet bemutatók” között?

    Van-e azoknak, akik nem “a legújabb a legjobb és igazi”, de nem is a ” régi értékeink veszendőbe ne menjenek” között a modernség ( hoppá! ) megújult hagyományát, ezt a drága és mindkét fél által legyalulni szándékozott értékmezőt kívánják megvédeni?

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány