A kulturális intézmény mint közjó. A római Teatro Valle Occupato

A tranzit.hu kitartóan próbálja felvetni a kulturális politika kérdését. Évek óta ezt teszi. Legutóbb körkérdést intézett magyar értelmiségiekhez, azt tudakolva, van-e ma, Magyarországon kulturális politika, ha van, milyen, ha pedig nincs, miért nincs. A kérdésekre kevesen válaszoltak,  az idők azonban, ettől függetlenül, egyre inkább kedveznek ennek a kérdésnek. Úgy néz ki, az elkövetkező években nehéz lesz nem foglalkozni a kultúra és politika viszonyával. Nem csak a magyar kulturális politika fejleményei miatt, és nem is csak az Európán végigsöprő válság és megszorítási hullámok miatt. Hanem amiatt is, mert a kulturális szféra dolgozói egy speciális helyzetből szembesülnek ezekkel. Egy elvben autonóm és „érdek nélküli”, csak a saját, mezőn belüli szabályai által alakított szféráról van szó, ami a támogatások szintjén egyszerre számít államilag támogatandó közjónak, és piaci árunak. Ha a kulturális szféra forráshiány miatt veszélybe kerül, ha az állami támogatásért cserébe megsértik a kultúra autonómiáját, ha a piacon való túlélés befolyásolja a művészet irányát, hova álljon a kulturális szféra dolgozója, aki magára autonóm személyiségként kíván tekinteni?

GA_partecipazione.jpgTeatro Valle színház ι © espresso.repubblica.it

Egy példát szeretnék megmutatni, ahol művészek ezzel a problémával foglalkoznak. Nem mint egyetlen, vagy Magyarországon egyáltalán alkalmazható megoldást hozom föl, csupán mint inspiráció-forrást a gondolkodáshoz.

Róma központjában művészek egy csoportja 2011 júniusában elfoglalta a Teatro Valle színházat, amit az önkormányzat forráshiányra hivatkozva bezárt. „A spektákulum dolgozói vagyunk, művészek és értelmiségiek. 2011 június 14-én elfoglaltuk a Teatro Vallét, Róma legrégibb színházát, hogy megmentsük a privatizációtól, s hogy felhívjuk a figyelmet az olasz kultúra és politika válságos helyzetére.” – írták a foglalók egy későbbi kiáltványban.

A foglalás célja az volt, hogy a színházat tovább működtessék, s a kultúrát közjóként műveljék benne. A színház működtetésének alapgondolata egy politikai gondolat, ami a művészet fogalmát is meghatározza. Ez a gondolat a közjó mint „commons” gondolata. A „commons” egyszerre ellentéte a publikusnak, ami a központosított, állami irányítás alatt álló közjavakra vonatkozik, és a privátnak, ami a magántulajdonban levő javakra vonatkozik. A „commons” egyszerre politikai és gazdasági ötlet. Arra vonatkozik, hogy közös javakat a mindennapi gyakorlatban is együtt menedzseli a közösség, akikre tartoznak. A színház esetében ez a közösség mindazok, akik a színházat működtetik, akik közönségként odajárnak, akik fellépnek benne, vagy akik egyszerűen csak támogatják.

„Az elmúlt hét hónapban a foglalás alatt azzal kísérleteztünk, a törvényesség határát feszegetve, hogy a részvételnek és kulturális termelésnek megfelelő környezetet hozzunk létre, túl az adminisztratív kormányzáson és a profit logikáján. Január 13-án átléptünk egy következő, érzékeny és szenvedélyes fázisba: egy olyan jogi, művészi és gazdasági intézmény felépítésébe vágtunk bele, ami az együttműködésen, a részvételi menedzsmenten és az önkormányzáson alapul, s amivel a politikai küzdelmünk az alulról jövő alkotás folyamatává válhat.” – írják a foglalók.  „Azt akarjuk, hogy a színház közjó maradjon. Van a közszféra, és van a magánszféra. Mi egy olyan harmadik szektort akarunk létrehozni, amit senki nem irányít, hanem mindenki alkot” – mondta egyikük a Guardiannek.

A Teatro Vallében azonban nem csak az az érdekes, hogy egy csoport művész jobb híján kitalált magának egy érdekes működési formát. Az érdekes az, hogy ez a „jobb híján” állapot általános állapottá kezd válni, nem csak a kulturális szférában. Az ő megoldásuk azért érdekelhet másokat, mert olyasmin gondolkodnak, ami másoknak is a problémája. Mióta a Teatro Vallét elfoglalták, és sikerrel működtetik, hat másik hasonló foglalás történt hat másik olasz városban, utoljára Milánóban.


Persze ez nem véletlen. A római színházfoglalás az olasz baloldali mozgalmak sűrű hálózatából nőtt ki, s számtalan, az olasz kulturális intézmények Berlusconi alatti átalakulása ellen fellépő kisebb foglalás előzte meg. Tágabb jelentőségét az adja, hogy kicsivel a színház befoglalása előtt történt, hogy a vízprivatizációról és nukleáris energiáról szóló népszavazás, nem kevés mozgalmi kampányerőfeszítés nyomán, sikerrel zárult; az olaszok megszavazták, hogy a megszorítások ne vezethessenek a víz és az energia fölötti állampolgári kontroll végső elvesztéséhez. „Mint a levegőt és a vizet, a kultúrát is visszaköveteljük!’ – szólt a foglalás szlogenje. A népszavazásról szóló kérdőív szövegezője, Ugo Mattei jogász a közjavak közös menedzsmentjének polgárjogi vonatkozásaival foglalkozik; azzal hogyan nézne ki a „commons” jogilag. Ő segíti a Teatro Valle Occupato szervezőit az általuk megálmodott „jogilag, gazdaságilag és politikailag” egyaránt közös intézménynek a létrehozásában. A színház szervezeti és működési szabályát mintának szánják arra, hogyan lehet ilyen intézményt egyáltalán működtetni.

Jelenleg tehát színházi és zenei előadások, táncleckék, szervezői naggyűlések és politikai viták helyszíne az a színház, ahol Pirandello Hat szereplő szerzőt keres c. darabját 1921-ben először előadták.

© 2022 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány