A cenzúra hatása az élő kultúrák kialakulására

„Ezek az emberek nagyon választékosan beszélnek a régi, jó értékekhez való visszatérésről. Nos, én, mint öreg kaki vissza tudok emlékezni azokra az időkre, amikor még miénk voltak azok a régi, jó értékek, és azt mondom, térjünk vissza az Egyesült Államok Alkotmányának régi, jó Első Kiegészítéséhez – és a pokolba a cenzorokkal! Adj nekem tudást, vagy ölj meg!”

Kurt Vonnegut

Ebben a tanulmányban, amely egyben a tranzit.hu szervezésében, 2013 áprilisában sorra kerülő előadásom vázlata is, a cenzúra hatását vizsgálom az élő (független-, párhuzamos-, ellen-, underground-, stb.) kultúrák kialakulására, fennmaradására és megerősödésére, külföldön és Magyarországon.  Ez a négy blog-bejegyzésből (fejezetből) álló tanulmány a cenzúra történetét és a cenzori személyiség pszichológiáját ismertető, kiadatlan könyvem vonatkozó fejezeteiben található, az 1970-es évek eleje óta, mindmáig tartó személyes érintettség okán folytatott kutatásaim eredményeire támaszkodik.

Censorship01_01.jpg

 A cenzúra a közlés, információátadás megakadályozása, megszűrése, meghamisítása hatalmi eszközökkel. Működtethetik a hatalom megőrzésének, politikai, vallási, „erkölcsi”, kereskedelmi és ízlésbeli szempontok érvényesítésének szándékai, illetve személyes érdekek, ellenszenvek és megfontolások is. A történetírás kezdete előtti idők óta világszerte működő cenzúrát először az antik Róma hatodik királya, Servius Tullius (Kr. e. 578–535) uralkodása alatt intézményesítették. A cenzúra szükségességét, szabályait, módszereit az ősi Kínában, a „Nyugatinak” nevezett Jin dinasztiához (Kr. u. 265–317) tartozó, Sima Chi és Fengdu neveken is ismert Huai császár (284–313) kodifikálta, foglalta először törvénybe. A történelem során minden kultúra, civilizáció, ország, birodalom kialakította a maga cenzúrázási módszereit. A cenzúra valamilyen formája, még a legszabadabbnak minősített országokban, gyakorlatilag minden emberi közösségben, még a legkisebbekben (családok, baráti- és párkapcsolatok) is mindmáig működik.

Censorship01_02.jpg 

A cenzúra célja hatalmi struktúrák, adott helyzetek konzerválása, az élő, az emberi kreativitást kölcsönhatásokkal megtermékenyítő világszellem (Zeitgeist) szabad mozgásának meggátlása, ezért a tiltások rendszere az emberi tudat változásokon, folyamatos megújuláson, innovációkon alapuló evolúciójának akadályozója. Működésének a közösség számára legkárosabb eredménye a halott – nem aktuális, nem hiteles, nem érvényes, nem tudáshoz, hanem a tudatlanság fokozásához vezető – kultúra folyamatos újratermelése, ahogy ez a különféle diktatúrák esetében különösen jól megfigyelhető. A cenzúra gyakorlata következtében az alávetettek többségének pszichéje is módosul: az esetleges konfliktusokat megelőzendő kifejlődik bennük az öncenzúra lelki betegsége. Ugyanakkor, éppen a tiltások miatt az adott, elnyomott közösség magukat az alattvalói szerepben kényelmetlen érző tagjai számára – még a legkegyetlenebb diktatúrákban is ők vannak kisebbségben – a tiltott gyümölcs vonzóbb, ízletesebbnek tűnik, mint a fogyasztásra engedélyezett. Reakciójuk a tiltásokra az élő, fejlődőképes, érvényes, hiteles, aktuális, a közösség tudás-szintjének emelésére képes kultúra létrehozása.

 Censorship01_03.jpg

Természetesen nem csak a cenzúra ellenében alakulhatnak ki környezetfüggetlen kultúrák, hanem saját utak önkéntes keresése révén is, de az ilyen esetek ritkák. Megállapítható tehát a cenzúra működésének alapvető ellentmondásossága. Míg a cenzor közvetlen ténykedése akadályozza, lassítja az emberi tudat, szellem evolúcióját, közvetve, a működése ellenében feltétlenül létrejövő új kulturális mozgalmak, irányzatok, iskolák révén elősegíti, akár fel is gyorsíthatja azt. Míg a cenzor a meglévőt védi, az alkotó embert a kíváncsiság hajtja, az ismeretlen érdekli. „Hiba volt Ádámot nem eltiltani a kígyó megevésétől, mert ha az lett volna tilos, nem a tudás almáját, hanem a kígyót ette volna meg.”, írja Mark Twain a Puddingfejű Wilson című regényében. Ugyancsak Mark Twain mondta, hogy az új ötlettel előálló embert bolondnak tartják, amíg az ötlet sikert nem arat. Ezt a megállapítást brutálisan bizonyította a néhai bolsevik diktatúrák eljárási gyakorlata a „másképpen gondolkodók” ellen. Akik kételkedni merészeltek az önkényuralom szükségességét igazolására meglehetősen alacsonyröptű elmék által kiagyalt ideológiában, azokat vagy bűnözőnek, vagy elmebetegnek nyilvánították, s az ilyenek közül sokat elmegyógyintézetbe zártak, ahol gyakran maradandó agykárosodást eredményező sokk-kezelésnek vetették alá.

 

Tanulmányom megírása során elsősorban a 19. század végétől mostanáig tartó századi cenzori gyakorlatot és az arra reagálva született élő kultúrák kialakulását vizsgáltam. Úgy gondolom, hogy most, a magyar kultúrában végbemenő paradigma váltás idején, amikor az állami kézben lévő kulturális intézmények és a kultúrára szánt közpénzek elosztása feletti ellenőrzést egy politikailag és ideológiailag egyaránt a jelenlegi kormányhoz kapcsolódóan elkötelezett, az Alaptörvénybe betonozott, erősen jobboldali, konzervatív, kirekesztéssel és cenzúrázással fenyegetőző, hatalommal és pénzzel alaposan kistaffírozott társaság (MMA) veszi át, különösen aktuális tanulmányom témája.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány