A nagy élményhajhász

Műteremlátogatás Schmied Andinál

Schmied Andi pályakezdő képzőművész, építészetet és designt tanult Barcelonában és Londonban, önálló kiállítása volt többek között a budapesti Trapéz Galériában, illetve a Daniel Blau Galériában, Londonban. Magyar kurátorok és műkritikusok részéről is támogató, érdeklődő figyelmet tapasztaltam művészeti tevékenysége kapcsán. Nemrégiben adta elő Szibériai márvány című performatív előadását a Trafó Gondolat plasztika programsorozata részeként. A performansz kiindulópontjául az alkotó manhattani luxuslakásokban tett látogatásai szolgáltak, ahol potenciális vásárlóként sikerült lefotóznia a New York-i felhőkarcolók által nyújtott, kevesek számára látható panorámát. A műteremlátogatásomról szóló hiradás célja elsősorban az, hogy megértsem, mi lehet az említett szakmai érdeklődés oka, illetve kontextusa.
Schmied Andi: Noguchi Town, részlet
Schmied Andi: Cím nélkül, A Noguchi Town fotósorozatból, 2015, gicleé print

Süvecz Emese: Hogyan látod a saját pozíciódat a magyarországi képzőművészeti színtéren?

Schmied Andi: A diskurzus szempontjából kívülállónak érzem magam. Az, hogy mást tanultam, máshova visz. Másmilyen dolgokat láttam, más dolgok kezdtek el érdekelni.

SE: Mi ez a más? Esetleg  kiválasztanál a munkáid közül párat, melyek átfogó képet adnak művészeti érdeklődésed eddigi alakulásáról?

SA: A Jing Jin City projektem egy olyan észak-kínai újépítésű luxusvárosról szól, amelynek csupán tizentöt-húsz százalékát sikerült érdtékesíteni. A semmi közepén felépítettek négyezer darab luxusvillát, és melléjük építették a luxusnak az összes szimbólumát, mint például golf és lóverseny pálya. Egy eladhatatlan szellemváros jött létre, amely azt a benyomást igyekszik kelteni, mintha nem az lenne. A befektetők ezért kénytelenek fenntartani azt a látszatot, hogy minden tökéletesen működik a városban. A projekt ennek a városnak a dokumentációja és fikciós továbbvitele. Tele van a város fizetett munkásokkal, akiknek rengeteg szabadidejük van, és a városi infrastruktúrával azt csinálnak, amit akarnak. A projekt dokumentációját egy könyv foglalja össze. Ennek első fejezete egy séta a város körül, ahol azok az emberek szólalnak meg, akik itt dolgoznak. Kertészek, pincérek.

Schmied Andi: Jing Jin City, eészlet
Schmied Andi: Glass House, Jing Jin City, 2015, gicleé print

SE: Ez egy fejlesztési projekt volt? Kik a befektetők?

SA: Önkormányzati projekt, nem fog attól bedőlni, hogy nincs rá több pénz. Ezzel ellentmondásban áll, hogy Kína meglehetősen szegény részén épült. Az emberek szegények, az állam viszont nem.

SE: Kinek építették a várost?

SA: Pekingtől százötven kilométerre van, újgazdag kínaiak számára épült. A projekt hibája, hogy sablonokat használt. Azok a fajta emberek azonban, akik meg tudják fizetni a luxust, arra vágynak, hogy kitűnjenek. Különös jelenségeket lehet felfedezni ebben a környezetben, például, hogy az álmennyezeten emberek alszanak, vagy fűvel töltenek fel egy házat.

SE: Ez egy művészkönyv? Mi volt a kötet-koncepció?

SA: Művészkönyv. Három fejezetből áll. Az első a használat hiányáról szól, a második fejezet azt mutatja be, hogy a használat hiányában kik és hogyan foglalták be várost. A harmadik fejezet az idő múlását mutatja.

SE: Talált szövegekkel dolgoztál? Pontosan mi olvasható a könyvben?

SA: Nagyrészben igen, illetve fikciót szőttem a talált szövegek köré. Ezen kívül van egy függelék, miniatür szórólapokkal, melyek a városfejlesztők reklámanyagainak lefordított változatai. Nagyon szeretem ezeket a szövegeket, annak az illusztrációi, hogy miként képzelik el az ott élő emberek a luxust.

SE: Úgy tűnik ezekből az anyagokból, hogy klisészerűen, provinciálisan. A könyv maga egy keménykötéses, bár nincs számozása, de talán kétszáz oldalas, színes, angol nyelvű kiadvány. Ez nagyon ritka egy pályakezdő képzőművész esetében. Ki adta ki, és honnan volt forrás a megjelenéshez?

SA: Saját kiadás, Lawrence Lek, londoni képzőművésszel közösen, amihez egy projekttámogatást használtunk fel.

Schmied Andi: Jing Jin City, részlet
Schmied Andi: Grass House, Jing Jin City, 2015, gicleé print

SE: Nagy Britanniában kaptátok ezt a támogatást? Mert Magyarországon, vagy az Amerikai Egyesült Államokban ez kivitelezhetetlen lenne.

SA: A British Council támogatotta Lawrence-el egy közös projektünket, és ebből a költségvetésből sikerült ezt a kiadványt is megjelentetni. Viszont Magyarországon lett kinyomtatva, ami olcsóbb megoldás volt.

SE: Ezért van az, hogy nem kétnyelvű.

SA: Ezért is. A magyar nyelvnek nem lenne ehhez a munkához sok köze, mert nem ebben az intézményi kontextusban született. A támogatást is közösen kaptuk. Londonban éltem, amikor ezt csináltam.

SE: Mennyi ideig éltél Londonban?

SA: Két és fél évet.

SE: A másik projekt, amit kiválasztottál, szintén nem magyar témát dolgoz föl.

Schmied Andi: Noguchi Town, részlet
Schmied Andi: Moerenuma Park, A Noguchi Town fotósorozatból, 2015, gicleé print

SA: A Noguchi Town című projektem egy olyan város, amelyben semminek nincs értelme. Se az épületeknek, se az emberi tevékenységnek. Először felépítettem a várost magát, ebből volt először kiállításom Japánban, majd Budapesten a Trapéz galériában, majd egy New York-i vásáron. A Trapézban a kiállítás úgy nézett ki, hogy volt egy magas, egész teret betöltő asztal. Ebbe be lehetett mászni, és ily módon a makett-város részévé válni. Másfelől videók is bemutatásra kerültek, egy olyan városképpel, melyen maguk az épületek abszurd, különös építmények.

SE: Ki volt a kurátor?

SA: Erőss Nikolett.

SE: Nikolett elismert szereplője annak a budapesti kortárs képzőművészeti közegnek, amely be van csatornázva egy nemzetközi intézményi hálóba. A projektet Isamu Noguchi modernista szobrászról nevezted el? Ha jól emlékszem, 2004-ben volt egy nagy retrospektív kiállítása New York-i Whitney Museumban. Érdekes életút.

Schmied Andi, Noguchi Town, kiállítás enteriőr, Trapéz Galéria, 2016
Schmied Andi: NOGUCHI TOWN, enteriőr fotó, Trapéz galéria, fotó: Biró Dávid

SA: New Yorkban élt, és van ott egy múzeuma is. Rengeteg landscape projektet és játszóteret csinált. Az egyik elmélete például arról szól, hogy legyen az egész világ egy játszótér. A Trapézban bemutatott munka a Moerenuma Park adaptációja. Ezt a parkot Noguchi dizájnja alapján építették. Abban a japán városban fedeztem fel, ahol akkoriban laktam, Sapporoban.

SE: Akkor ezért Noguchi town.

SA: Sapporoban Noguchi elmélete meg is valósult, gyerek játékra alkalmatlan, két méteres, játszótéri építmények formájában. A harmadik munka, amit bemutatok neked, az egy New York-i projekt.

SE: Ezt most lehetett látni áprilisban a Trafóban a Gondolat Plasztika performatív előadás sorozat egyik eseményeként, Szibériai márvány címmel.

Schmied Andi: Szibériai márvány, lecture performansz részlet, 2017, Trafó Klub
Schmied Andi: Szibéria márvány, a Private Views cimű projekthez kapcsolódó performansz előadás, Trafó Galéria, részlet a videóból, 2017

SA: A performatív előadáson bemutatott videó dokumentációnak készült, nem bemutatásra.

SE: Valóban, el is hangzott, hogy a performatív előadás egy nagyobb munka része. Említetted, hogy ez az egész még egy work-in-progress dolog. Maga az előadás lesz kidolgozottabb? Elhangzott, hogy lesz egy könyv is.

SA: Valóban, lesz egy könyv is. A New York-i kilátások kezdtek el konkrétan érdekelni, amelyek a megközelíthetetlen luxus lakások állandó adottságai.

SE: Minthogy New Yorkot mezei halandó alig láthatja madártávlatból, miközben ez a látvány gyönyörű. A New York-i panoráma a gazdagok privilégiuma. A performansz előadásodon olyan  videókat láthattunk, amelyek azt dokumentálják, ahogy magyar milliomos feleségnek adod ki magad, aki luxus ingatlant keres New Yorkban.

 

Schmied Andi: Szibériai márvány, lecture performansz részlet, 2017, Trafó Klub
Schmied Andi: Szibéria márvány, a Private Views cimű projekthez kapcsolódó performansz előadás, Trafó Galéria, 2017, fotó: Trafó Galéria

SA: A kilátásokat úgy sikerült lefotóznom, hogy potenciális vásárlóként látogattam el ezekbe az ingatlanokba, és ezeket fogom a könyvben bemutatni. Minden esetben fontos szempont volt, hogy maga az épület is érdekes legyen, koncepciózusan felépített lista volt, hogy mely épületek legyenek benne. Feltétel volt, hogy százötven méternél magasabb legyen, mert alacsonyabb épületet nem tekinthető hivatalosan felhőkarcolónak. Szempont volt, hogy jelentős építész tervezze, mint Frank Gehry, Herzog & de Meuron vagy Rem Koolhas. Vagy olyan épület, amelynek politikai jelentősége van, mint például a Trump Tower. Volt olyan épület is a listában, amelynek a befektetői dekralált módon nem nézték, hogy honnan van pénze a vásárlóknak, így nyilván nagy pénzmosoda lett a lakásvásárlásokból, egy friss oknyomozó cikk szerint jelenleg tizanhat tulajdonos van börtönben a lakók közül. Egy történelmileg vagy művészettörténetileg fontos egykori lakó miatt is bekerülhetett egy épület vagy a különleges urbanisztikai vagy ingatlanpiaci adottságai miatt.

Schmied Andi: Private Views, részlet, 2016- ,
Schmied Andi: ONE Madison, Rem Koolhas első New Yorki épűlete, Private Views sorozatból, 2017

SE: A munkáidat rezidencia programok keretében készíted.

SA: Igen, ez a New York-i munka a Visegrádi Alap rezidencia programja és a Triangle támogatásával valósulhatott meg, a japán pedig a Curators Network és az S-AIR közös rezidencia programjával.

SE: Ha az önéletrajzodat megnézzük, az efféle műteremprogramok segítségével járod a világot.

SA: A rezidencia programok nekem mindig is nagyon fontosak voltak. A japán és a New York-i út volt a két legfontosabb. Volt még egy angliai is, ahova az FKSE-en keresztül juttottam el, és ideális szakmai lehetőség volt, de élmény szempontjából ez a két program volt a legmeghatározóbb.

SE: Vannak már Budapesten is ilyen terek, mint ahol most ülünk, a budapesti albérletkereső Facebook csoportok képein ez jól láthtató. Egy olyan garzonlakásból kialakított kisebb méretű műteremlakásban vagyunk, mely esztétikai kialakítása szempontjából lehetne akár bármelyik fejlett kapitalista nagyvárosban. Semmi extravagáns vagy grandiózus nincs benne, ezzel együtt tíz-tizenöt évvel ezelőtt kevés hasonló műterem vagy lakás volt még Magyarországon. Modern dizájn, sok fény, dísztárgy (nipp) szinte semmi, pár sor idegen nyelvű könyvespolc, egy nyitott gardrób pár vintage ruhával, kisebb főzősziget, tetőtéri belvárosi kilátás. Belépve ebbe a térbe, megismerve valamennyire a munkáidat, művészeti közegedet, a kozmopolita jelző a legadekvátabb, ami eszembe jut veled kapcsolatban. Meg nem mondanám, hogy ez az enterieur épp Budapest. Lehetnénk akár Londonban vagy Berlinben. Az eddigi életed, szocializációd milyen módon ágyazott meg mindennek ahol most éppen tartasz?

Maria Pratts freskója a stúdióban
Maria Pratts freskója a stúdióban

SA: Más lehetőségeink vannak, mint az előző generációknak. Az Erasmustól kezdve sok minden segíti az előrehaladást. A nővérem Hollandiában él húsz éve. És van bennem bizonyos fajta eszképizmus.

SE: Alapvető vízválasztónak látom mindazok alapján, amit eddig elmondtál az Európai Uniós csatlakozás után megjelenő lehetőségeket a pályakezdő generáció számára. Kisebb könnyítések ezek, de úgy tűnik, mégis jelentősek. A művészek mindig is utaztak, de kevesebb erőlködést, küzelmet látok az esetedben. Mi az, ami elvisz Budapestről?

SA: Nagy élményhajhász vagyok. Az az elméletem, hogy legalább egy lefoglalt repülőjegy mindig legyen az emailjeim között. Ami számomra nagyon inspiráló, ha nem értem, hogy mi történik körülöttem. A Japánhoz való vonzalmam innen ered, mikor ki se tudom olvasni az utcaneveket, hogy hol vagyok. Ez sokkal jobban megmozgatja a fantáziámat. Persze itthon sem értek mindent, de máshogy nem értem. Alapkódok nincsenek meg az idegen kultúrák esetében, míg itthon ezek valamelyest mindig rendelkezésre állnak.

Allen allein 2.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Allen allein 1.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány