20 éves a Nemzeti Kulturális Alap 3. – Lehetőségek és felelősségek

Utolsó posztomat onnan szeretném indítani, ahol az előzőt abbahagytam: a pályázatcentrikusság és a stratégiahiány, illetve a szakmai szabadság és az optimális, optimalizálható működés lehetőségének mérlegétől. Három megfontolással élek ezzel kapcsolatban (ezek továbbra is saját kurátori időszakom tapasztalatain alapulnak), hogy aztán negyedikként kitérjek arra a válaszra, amelyet az L. Simon László vezette Bizottság adott az általuk érzékelt problémákra.

1_3.jpg
Péter Ildikó: Construction, 2009 | © ildikopeter.com
Péter Ildikó 2009-ben André Kertész ösztöndíjjal dolgozhatott két hónapot Párizsban, ahogy 1996 óta már tucatnyi más magyar fotográfus is. Ez az ösztöndíj, a Berlinbe szóló, 2009-ben alapított Moholy-Nagy fotográfiai ösztöndíjjal együtt idén már nem szerepelt az NKA pályázatai között.

Azt hiszem, tévedés volna azt hinni, hogy a Bizottság és különösen annak elnöke, Harsányi László, ne lett volna tisztában a vázolt helyzettel. Jól mutatja ezt törekvése a miniszteri keret korlátozására, azaz a szakmai önrendelkezés erősítésére; az egyes kollégiumok adott program mentén történő együttműködésének támogatása; az egy éven túlnyúló (legfeljebb három éves) programok tervezésének javaslata; a pályázati cél minél szélesebb körű hasznosulásának elvárása. A Bartók-összkiadás, a Márai-program vagy az egyes kollégiumok által lefedett területek, szakmák helyzetének tudományos igényű felmérésére irányuló program ezeknek a szempontoknak a megfontolásával jött létre; de hogy saját területemről is hozzak példát, a fotográfiai könyvtárak (a Magyar Fotográfusok Háza, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem könyvtárainak) rendszeres, gyakorlatilag kizárólagos támogatása is ezért működhetett.

Ugyanakkor látni kell, hogy egy NKA méretű szervezetet – az Igazgatóságnak több mint száz munkatársa van, a Bizottság és a 17 állandó kollégium kurátorainak száma 2012 előtt 120 felett volt –, amely ráadásul rendkívül sokfajta témával, igénnyel és pályázati keretösszeggel foglalkozik (az ötvenezer forintos táncház találkozótól a sok milliós Bartók-sorozatig; az országos könyvtár-támogatástól az egyedi kutatómunka finanszírozásáig; a kis értékű eszközfejlesztéstől a tízmilliós életmű-kiállítás megrendeléséig), és folyamatosan a figyelem középpontjában áll (a pályázók, a kormányzat, az ÁSZ és a sajtó irányából egyaránt), nem könnyű átalakítani. Ez abban a sohasem látványos, de gyakran érezhető feszültségben, időnként küzdelemben nyilvánult meg leginkább, amely a Bizottság és az Igazgatóság, az Elnök és az Igazgató között volt érzékelhető. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy Harsányi László és Perlik Pál (Perlik, aki 2011-ig vezette az Igazgatóságot, 1993-ban egyike volt az NKA megalapítását szorgalmazóknak; a Bizottság a 38/2011 (IX.1.) számú határozatban örökítette meg nevét és munkáját) kollegiális együttműködése a két szervezet eltérő érdekeit mindvégig az NKA minél optimálisabb működésének érdekében ütköztette.

2_3.jpg

A 2010-es Paris Photo fókuszában Közép-Európa állt, A Lumen Galériát és a Vintage Galériát az NKA támogatta a vásáron való bemutatkozásban.
Erdei Kriszta képe | © photolumen.hu

Harmadik megfontolásom saját kollégium-vezetői időszakomon alapszik. Amikor 2009-ben átvettem a Fotóművészeti Szakmai Kollégium irányítását, átmeneti, ám jelentős forrásbővülés következett be: pénzügytechnikai okokból lehetőségünk nyílt több mint 20 millió forint szabad elköltésére. Kurátortársaimmal – Albertini Béla, Cs. Plank Ibolya, E. Csorba Csilla, Kaiser Ottó, Szigeti Tamás – kollégiumi titkárunk, Angyalosiné Makkai Nóra hatékony támogatása mellett úgy döntöttünk, hogy ezzel a pénzzel nem a szokásos altémák kereteit emeljük meg, hanem megpróbálunk elindítani néhány, a fotográfia területét stratégiailag érintő programot. Ennek eredményeként elindult a magyar fotótörténet megírásához szükséges alapkutatás, a vidéki közgyűjteményekben található „fotóvagyon” feltárása, egy múzeumpedagógiai program közösen a Képzőművészeti Kollégiummal, egy rezidencia-program közösen a MOME-val és a Magyar Fotográfusok Házával, egy kurátori vizitor program közösen az ACAX-szal és egy sajtófotó-kutatás. E programok közül – talán a rezidenciaprogram kivételével – mindegyik működőképes volt, és néhány év alatt látható eredményt produkált volna. Ám legkésőbb a Kollégium 2012-es megszűnésével e kezdeményezések eltűntek. Szerencsére megmaradt – amennyiben sikerült kiadni és a mai napig elérhető áron meg is vásárolható – Mary Warner Marien több kiadást megélt fotótörténete, a Fotográfia nagykönyve. Ha ennek fordítására, jogdíjára, kiadására nem tudtunk volna 7,5 millió forintot adni, akkor a mai napig nem volna komoly magyar nyelvű egyetemes fotótörténeti kézikönyvünk. Mindez, azt hiszem, arra példa, hogy a szabad szakmai döntések adott pillanatban stratégiailag is méltányolható lépéseket szülhetnek. Vagyis: az NKA strukturális nehézkességét és ebből adódó problémáit nem kicsinyítve úgy látom, hogy felkészült, felelősen gondolkodó és egyúttal vállalkozó szellemű kurátorok az adott keretek között is működtethettek és működtethetnének, nem pusztán követő jellegű és a pénzeket elaprózó kollégiumokat.

A FiDeSz 2010-es második kormányra kerülését követően Harsányi Lászlót ismét Jankovics Marcell váltotta. Jankovics e terminusa azonban rövidre sikerült: bár kinyilvánított – és felteszem, a politika által el is várt – célja minél több magyar művész támogatása volt (azaz kevésbé érték-alapon, mint inkább alanyi jogon járjon támogatás), a kollégiumok összetételébe, a pályázatok rendszerébe nem szólt bele, sőt a kollégiumoktól középtávú stratégia kialakítását kérte, valamint azt, hogy működésükről nyilvánosan adjanak számot. Úriemberi gesztusai – amelyek biztosan nem feledtetik, de árnyalják korábbi elnöki korszakán alapuló megítélését – alig egy év alatt a partvonalra sodorták, és át kellett adnia helyét L. Simon Lászlónak.

3_3.png

A Vizuális Művészetek Kollégiuma jelenlegi tagjai. E névsorból kiderül: nemcsak a négy kollégium összevonása jelentett újítást, de egy aktív marketing szakember csapatba emelése is, Ledényi Attila személyében. Nem mellékesen: a kollégium 2012. szeptember 13-án 14 millió forint támogatást ítélt meg az általa vezetett Art Marketnek).

 

L. Simon a tőle elvárható vehemenciával fogott neki az NKA irányításának, a strukturális problémák megoldásának. Azzal az – egyébként hamis, számszakilag nem igazolható – felkiáltással, hogy az Alap működése pazarló a túl sok kollégium és a túl sok kurátor miatt, átszervezte a kollégiumi rendszert, tízre csökkentve a kollégiumok és alig több mint nyolcvanra a kurátorok számát. Ezzel elérte, hogy a kollégiumok ne foglalkozhassanak stratégiai kérdésekkel; feladatuk a Bizottság és annak vezetői, illetve a kormányzat javaslatainak és igényeinek kielégítése legyen. Hiszen ugyan miképpen gondolkodhatna stratégiailag egy olyan kollégium, a Vizuális Művészeteké, amelybe négy korábbi kollégium (Fotóművészeti, Iparművészeti, Képzőművészeti és Mozgókép) feladatát és forrásait koncentrálták? Most tíz kurátornak kell(ene) azt a munkát végeznie, amit korábban harminc is alig tudott (gondoljunk az ellenőrzésre!). Egy adott területet ketten vagy hárman visznek – ez még a követésre sem elég, nemhogy a távlatos gondolkodásra.

És ugyan miként is értékelhetünk egy olyan pályázatot, mint mondjuk „a kültéri szobrok felállításának támogatása” másként, mint kormányzati – és ekként persze stratégiai – megbízás? Amelynek keretében Badacsonytördemic például 2,5 millió forintot kap Herczeg Ferenc szobrának felállítására. Félreértés ne essék: a problémát nem Badacsonytördemic, nem Herczeg Ferenc, de még csak nem is R. Törley Mária jelenti, aki a nyertes szobrász (bár őt nem ismerem). Hanem az, hogy korábban az ilyen feladatokat a kultúrával foglalkozó minisztériumok a Lektorátuson mint költségvetési háttérintézményen keresztül oldották meg – ez volna most a Nemzeti Kulturális Alap státusza?

Azt hiszem, mindaz, aki egy ilyen pályázati döntést aláír, saját hitelét teszi kockára ezzel. Illetve nem is: elveszíti azt.

És nincs kétségem afelől, hogy az, aki mindezt előidézte, L. Simon László, szándéka ellenére is az NKA olajozott MMA-sítását készítette elő. A kultúra megbocsáthatatlan centralizálását.

20 éves a Nemzeti Kulturális Alap 1. – Egy kurátor kétségei
20 éves a Nemzeti Kulturális Alap 2. – Egy kurátor emlékei

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány