2000 karakter a kulturális politikáról

Körkérdést intéztünk hazai művészeti szakemberekhez – elsősorban olyanokhoz, akik a képzőművészet területén, vagy azzal érintkező területen dolgoznak. A kérdés látszólag egyszerű: Ön szerint van-e ma, Magyarországon kulturális politika? Ha igen, mivel jellemezhető? Ha nincs, ön szerint miért nincs? A válaszadókat arra kértük, kétezer karakterben fogalmazzák meg véleményüket. A válaszokat szerkesztés, rövidítés nélkül, a beérkezés sorrendjében közöljük. Az első három válasz, Mélyi Józseftől, András Edittől és Schilling Árpádtól érkezett, alábbiakban Andrási Gábor gondolatai olvasható.

 

Klasszikus értelemben vett „kultúrpolitika” nincs, hanem olyan hivatalos kultúra van, ami politikaként működik. Kultúrán ebben az összefüggésben azoknak a nézeteknek, vélekedéseknek és értékítéleteknek a hálóját értem, amelyeknek képviselete, elfogadása vagy elviselése együttesen politikai erővé alakul. Azért írtam hálót, mert rendszerré, koherens gondolati struktúrává egyelőre nem formálta senki az említett ideologikus komponenseket. De a háló „szövése” arra azért jó, hogy a hatalom számára kívánatosnak ítélt produktumok rendre belekerüljenek a felszínre juttató merítésekbe. Ezáltal alkalmanként láthatóvá lesz, milyen az, ami közpénzekből támogatandónak minősül, ugyanakkor érzékelhető mindaz, ami nem tarthat igényt a kitüntetett figyelemre.

Az egészében definiálatlan – de elemeit tekintve a működésből rekonstruálható – ideologikus kultúrafelfogás jellemzői: konzervatív (a hagyományra hivatkozik, de valójában az idealizált nemzeti múltba forduló); külön utas (divatként, diktátumként utasítja el a globális szellemi diskurzusokban való részvételt); kollektivista (a közösséget szembeállítja az egyéni teljesítménnyel); kizárólagos (a másságok relevanciáját megkérdőjelező); klerikális (a világnézeti semlegesség elvét elutasító); kultúrfölény-tudatos (a lokális kultúrák körében magának centrumpozíciót vindikáló).

A hivatalos kultúra az államideológiát szolgálja, de minden produktuma nem képes maradéktalanul, a teljességében megjeleníteni azt. Inkább az e tekintetben a hatalom szempontjából elvárható nézetek, vélekedések és értékítéletek megközelítési kísérleteit látni, egyfajta – hol önkéntes-egyetértő, hol cinikus-opportunista – igazodást, próbálkozást az össze nem foglalt, a kultúra területére nem specifikált ideológia szimbólumainak megjelenítésére és hívószavainak felidézésére. Ez az identitásképző és „büntetésmegelőző autoterápia” (Szentjóby Tamás) végeredményben politikaként valósítja meg a hatalom által preferált kultúrát – anélkül, hogy e célból külön apparátust kellene működtetni.

A mai államkultúra – elméleti kidolgozatlansága és szlogenszerűsége miatt – a mindennapokban elsősorban nem elvi alapon megvívott kultúrharcként, hanem személyi politizálásként és termékmarketingként jelenik meg: klientúra építésként, kinevezési gyakorlatként és támogatási protekcionizmusként.

Andrási Gábor

 

 

 

 

  • iparterves

    Szép, tisztességes és nagyon tömör leírás.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány