Tom Sawyer Alap


Litván Péter a Viva TV által az Underworld-ban rendezett rap-verseny után a Lumen Galériában, 2005 októberében

Néhány napja Litván Péter költő, műfordító, drámaíró barátomtól kaptam az alábbi levelet, amit most az ő tudtával közreadok:

Felvetés
Arra szeretnék javaslatot tenni, hogy hozzunk létre egy pénzügyi alapot, aminek az lenne a célja, hogy a társadalom szempontjából hasznos tevékenységeket, művészeti, irodalmi és oktatási vonalon, előmozdítson. Ez alap lenne, de nem alapítvány, és azt szolgálná, hogy létrejövő, eleven dolgok eljuthassanak egy még nem bejáratott nyilvánossághoz: iskolákba, művházakba, öregek otthonába, stb. Tehát nem az eleve divatos helyekre gondolok. Idetartozna kiadványok készítése is.

Az alap résztvevői maguk kezdeményeznék a témákat és helyszíneket. Csak az részesedhetne belőle, aki maga is létrehozó, tehát betesz pénzt. Viszont: pénzt betenni csak annak szabad, akinek az alapítók köre bizalmat szavaz, vagyis, aki eddigi tevékenységével illetve javaslatával az alapítók szerint rászolgált arra, hogy befizethessen. Ez tehát szigorú rostát jelent. Ezen kívül a megcélzott közintézmények is befizethetnek, ha nagyon akarnak (nyilván nem nagyon akarnak), illetve a dologról értesülő, kulturálisan nem exponált, tévézgetős magánszemélyek, akik nem igényelnek beleszólást a dolgokba, bár szerintem őket is kötelezni kellene még valamire, hogy befizethessenek. A pénz nem boldogít, fizetve sem.

Kezdetben, és lehet, hogy később is, szerintem több pénzt kell betenni valamely illetőnek, mint amennyit kivehet. Igazából semmilyen anyagi haszon nem mutatkozna számára, hanem az jönne létre, hogy jószolgálati vállalkozásait nem közvetlenül maga finanszírozza (egyedül), hanem az alap – ami azt jelenti, hogy nem magánügy, amit csinál. Egy alap áll a tevékenység mögött. Az alap pedig valami közös akaratot jelképez. (Nem kellene ehhez semmilyen logó. Elég, ha tudjuk, hogy van.)

Az alapítók személyében közösen lehetne megállapodni. Mondjuk egy focicsapatnyinál nem kellene több induláskor – utána úgyis bővül azokkal, akiket elfogadunk befizetőnek. A szavazást azonban mindig csak az a 11 ember végezhetné, akiknek a köre változhatna idővel. Ezt már ki kell találni.

A pénz kezelését olyanra kellene bízni, aki ehhez ért, de ugyanakkor a dologban is benne van agyilag-szívileg. Arra számítok, hogy mindenki meg lesz sértve, aki nem fizethet be, és ez olyan, mint a Tom Sawyerben, amikor festik a kerítést és még adniuk is kell valamit, hogy festhessék. Jaj de jó lesz! Hajlok rá, hogy Tom Sawyer Alapnak kellene elnevezni ezt a gyerkőcöt, de ez nem biztos. Lehetne Szegény Tamás is, úgy magyarosabb és depressziósabb. Csak a mindenkori Tamással az a baj, hogy csak akkor hiszi, ha látja, sőt, tapintja. Dehát lehet, hogy itt pont erről lenne szó: tapinthatóvá tenni a dolgokat.

Mikor kezdjük?

Litván Péter

Ha az állam pénzt szán a kultúrára, akkor általában túl nagy összegekben gondolkodik. Nyilván azért mert abból el lehet lopni, meg kavarni lehet vele. Valójában nem azzal foglalkozik, hogy hogyan tudna a megfelelő fázisban hatékonyan segíteni; hanem miként tudna a lehető legkényelmesebben megszabadulni egy nagy összegtől úgy, hogy abból valamilyen úton-módon vissza is kerüljön a haverokhoz. Szerintem nagyon hatékony művészettámogatási programot lehetne csinálni akkor, ha kisebb támogatások tudnának egyszerűen és gyorsan de a megfelelő helyekre eljutni. Amíg ez a figyelem nem nevelődik ki, addig az egész támogatási rendszer egy bürokratikus hülyeség marad. Nyilván néha jó helyre megy, néha rosszra. Nem milliókban kell gondolkodni, ugyanis a kortárs művészet előnye az, hogy olcsó. A művészek is olcsók, a műtárgyak is olcsók, ezért a támogatás is olcsó. Tehát az apró dolgok a fontosak, és amíg ide nem jutunk el, addig szerintem folyamatosan lehet vitatkozni de semmi sem fog megváltozni.

  • Süvecz Emese

    Jo kis vitaindito posztot irtal, marcsak azert is mert lelekes ugyanakkor tobb ponton leegyszerusiti a jelenlegi helyzetet.

    Termeszetesen egyetertek azzal, hogy modernizaciora szukseg van, es szimpatizalok a lelkesito attitudotokkel. De egyatalan nem gondolom azt, hogy a kerdeses javaslat megoldas lenne. Erveim egy resze, roviden: mikor azt allitod, hogy a kulturara nagy osszegeket kolt az allam, mero lustasagbol, az igaz is meg nem is. Vannak kiemelt projektek, melyek viszonylag nagy budzsevel rendelkeznek, es valoban rendkivul konzervativ (vagy inkabb korszerutlen) szakmai viziokon alapulnak. Viszont ha megnezzuk az NKA kultura finiszirozas politikajat (a palyazati rendszert), ott epp, hogy nem a bevallalos, egy bizonyos ertekrendszert eloterbe helyezo elv mukodik. Mindenki kap egy keveset….

    Ez most csak egyetlen ellenpelda volt. Biztos lehetne meg folytatni a kiertekelest. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem lehet feladata egy ilyen forumnak, hogy megoldja a kultura finanszirozas modernizaciojat. Nem is kepes ra. Ahhoz legeloszor is egy hatekony erdekkepviseleti szerv kene (o.k. az AICA meg a Studio tevekenysegeben kezd megjelenni ilyen jellegu aktivitast is). Kepzesek kellenek, melyeken megtanulhatjuk, a lobbizas technikait, megismerhetjuk hol es miket csinalnak erdekervenyesites teren. A muveszettorteneszeknek, akik vezetoi pozicioba kerulnek, nem csak a kulfoldi networkre kene epiteni (ami persze nagyon fontos), hanem kozigazgatasi ismereteikkel is kene rendelkezniuk. Es most itt abbahagyom. Ezek feladatok, nem kritika, a kepzes hianyarol beszelek.

    Szoval tetszik a lekesedes, de en inkabb egy konkret esetet irtam volna le, vitainditokent. A vita utan az esetbol, “ugyet” lehet majd csinalni, ha valamelyik szakmai szervezet felvallalja ennek profi kepviseletet.

    Van egy jo kis konyve a Vdegyletnek: Rajtunk mulik cimmel. A TASZ pedig kiadott egy kis fuzetet egy lobbi treningjukrol (par eve volt, a fuzetet nem lattam csak hallottam rola). Szoval ha valamit, akkor ilyesmiket lehetne tanulnunk a mozgalmarkodoktol…

  • Litván Péter

    Szerintem is a konkrét megvalósulások a fontosak. Amit Sugár János idézett tőlem, az a konkrétumokat megelőző forrongás, amit, ha új mintákat (nem megoldásokat, hanem útvonalakat) keres az ember, érdemes átélni, esetleg közölni is, már csak azért is, mert ha a közlés folyton csak a végeredményekre szorítkozik, akkor talán kikezdhetetlenné, de pontszerűvé is válik, ahelyett, hogy íveket – nem mindjárt artikulált, hanem artikulálódó valamiket – tapasztalhatnánk meg, íveket tehát, amelyeknek sorsuk lehet, akár a kiteljesedés, akár az elhalványodás jegyében.
    A belső igények kibontakoztató erejében hiszek, a lobbizás mint szakma, vagy technika, idegen tőlem, jóllehet mint tolmács (mert e minőségemben is “utazom”, sőt, talán ezt írnám a névjegykártyámra, ha lenne) találkoztam rátermett üzletemberekkel. Most is inkább őrájuk, az ő lappangó kíváncsigukra gondoltam, mint az államra. De nem arra vágyom, hogy a művészet, vagy környezete, átvegye az ő szellemüket, és még inkább pénz- és üzletszagot préseljen magából, mint jelenlegi nyomorában, hanem hogy az üzletember (aki, ha saját maga parfümét érzi meg rajta, nem fog jobban odacsábulni a művészethez, annak fel- és átkarolásához) itatódjon át valamelyest a művészet furcsaságával, élhetetlen gazdagságával.
    De bőven egyetértek azzal, hogy az intézményes szponzorálás állapota is motiválhat, pl. engem, a kiútkeresésben.
    A jelenlegi sorbanállásos támogatási gyakorlat, ami eleve titkosan zsűrizett szépségversenyt eredményez, még mielőtt a porondra került volna bárki-bármi is, abba a teljesen kifordított helyzetbe torkollik, hogy, legalábbis a “futottak még” támogatásban részesültek (vagy kikosarazottak), soha nem is részesülnek abban a kegyben, hogy a zsűri megtekintse fáradozásuk gyümölcsét, és ennek alapján a jövőben vagy jobban, vagy kevésbé támogassa őket. Ezért aztán folyton nulláról kezdhetik a sorbanállást. Ez elég fárasztó, és ami nagyobb baj – nem jön létre olyan erőtér, amiben a mű minden a keletkezés szempontjából érintett számára (mert még az elutasító fórum is érintett a keletkezésben!), de azért nem feltétlenül bizonyítási és elvárási görcsök közepette (mert ez a másik csapda) megmutatkozhatna.
    Az iménti mondatomból is érződik, gondolom, hogy én is rengeteg buktatóját látom nem csak a jelenlegi, de bármilyen elképzelhető állapotnak, ezért egyelőre még maradok a forralgatásnál. Ha lesz konkrétum, az is ide kívánkozhat majd.

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány