Tokió harmadszor – Bimbo na gaka, vagyis itt sem fenékig tejfel az élete a fiatal művészeknek


Tokorozawa Biennálé  – Siding Railroad | fotó: Stenczer Sári

Tegnap, a kuriózumokat kereső felfedező szerepét magamra öltve, ahelyett hogy a menő galériákat jártam volna be Ginza negyedben, helyi érdekeltségű vasútra szálltam és elzötyögtem Tokorozawaba, három itt élő, múzeumokban dolgozó, fiatal kurátorral. A cél a Tokorozawa Biennálé Siding Railroad című – a szervezők által elő-kiállításnak nevezett –  esemény meglátogatása volt, no és persze az út folyamán a kortárs művészeti eszmecsere.

A biennálé egy raktárépületben kapott helyett, melynek fele jelenleg is munka- és tárolóhelyszín, raklapokkal elválasztva a kiállítási tértől. A tárlat megjelenése erősen emlékeztetett a tavalyi Prágai Biennáléra – leszámítva, hogy a munkák mindegyike elegendő teret kapott és a hangár is tiszta volt. A látogató egy térkép segítségével igazodhat el a munkák között, melyek különböző életkorú és stílusú japán alkotóktól származnak – szomorúan konstatáltam, mindenféle koncepció nélkül.

A látogatás ingyenes, a bejáratnál az angolt törve beszélő fiatalok fogadják az érdeklődőt, mint kiderült, maguk a kiállító művészek. Az előkiállítás (pre-exhibition) elnevezés arra utal, hogy a – művészek által létrejött – kezdeményezés két év múlva lép csak a biennálé valódi státuszába. Egyelőre tapogatódznak, tesztelik az ötletet és annak fogadtatására kíváncsiak.


Ne dohányozz! | fotó: Stenczer SáriA lapos házakból álló, álmos külváros nyár végén a nagy kiárusítások miatt kiürülő raktárhelyiségére (melyen szintén szemgyönyörködtető dohányzáseellenes ábrákra leltem) az itt élő Toya Shigeo vetett szemet, aki egyébként elismert szobrász hazájában. Barátjával, az installációkat készítő Endo Toshikatsuval találták ki, hogy szerveznek – sajnos itt muszáj rosszmájúnak lennem – maguknak és művészbarátaiknak egy kiállítási lehetőséget, amelyet miért ne nevezhetnének biennálénak – a kor divatját követve. A szinte minimális pénzből összerakott, a fiatalabb (a helyszínt őrző) művészek számára a megjelenést elősegítő tárlat nagyon vegyes, de a háttérinformációkkal együtt rendkívül érdekes képet nyújt a kortárs japán helyzetről, amelyet nem nagyon láthatunk Európában Murakami "csillaganának fényétől".


Toya Shigeo szervező installációja | fotó: Stenczer Sári

 


Tezuka Aiko munkája | fotó: Stenczer Sári Japánban a kortárs művészet szintén elég mostoha körülmények között tengődik, a fiatal művészek többsége itt is teljesen más munkákból él, mint amiből szeretne. Nehéz bejutni a galériákba, de ha sikerül sem jelenti azt, hogy meg lehet belőle élni. A kiállításon szereplő, számomra egyik legizgalmasabb, hatalmas textil installációkat létrehozó művész például az egyik legjobb galériánál van, mégis tanításból él és nem volt még a föld nyugati féltekén kiállítása. Holott Tezuka Aiko Japánban monumentális alkotásokat készít és több csoportos kiállításon is szerepelt már. Ő volt az egyik bejáratnál ülő önkéntes is.

Kevés a kortárs műgyűjtő is és stúdiót bérelni szinte lehetetlen, mivel az ingatlan árak az egekben vannak. A legszerencsésebb megoldás, ha az iskola befejezése után az alkotó visszamegy tanársegédnek – maximum három év – és így talán műteremhez is juthat. Ha létre is jön néha egy-egy alternatív helyszín vagy esemény, az vagy időszakosnak szánt már a kezdetektől, vagy rövid időn belül bezár – nagyon nehéz tehát kiállítási lehetőséget kapni, vagyis eljutni a közönséghez. Így a vékony artériában zajló kortárs művészeti életbe való bekerülés esélye is nagyon korlátozott.

Hasonlóan nehéz helyzetben vannak egyébként a szervezésben dolgozók is. Az intézményekben határozott időre kötnek szerződést, hiszen így kevesebb járulékot kell fizetni. A szerződés végén pedig új munkahely után kell nézni – mint megtudtam – a szerződés meghosszabbítása ki van zárva. A bizonytalanság érzése tehát általános az egész szakmában.

A szigetországban a kilencvenes évek végén elkezdődött recesszió nem akar véget érni, a japán fiatalok nem vállalják a családalapítást, a társadalom rohamosan öregszik, a felmérések szerint, ha mindez így folytatódik, hat éven belül a lakosság 25 százaléka lesz 65 év felett. Ennek a rétegnek az eltartása komoly fejtörést okoz a jövőt illetően.


Sachie Kimura forgó alkotása | fotó: Stenczer Sári

Emellett jó volt látni, hogy mégsem mondható állandósultnak a panaszáradat a fiatalok között, nem mondom, hogy pozitívan, de akaratosan néznek sokan jövőjükkel szembe és saját lehetőségeik szerint sokan harcolnak azért, hogy azt csinálhassák, amit szeretnének. A fenti információkat szinte fogóval kellett kihúznom a barátokból, mert a japánok nem szeretnek lehangoló dolgokról beszélni, és a kérésekre, kérdésekre szinte soha nem kapsz negatív választ.

A küzdés jegyében, a hatvanas évek egyik experimentális japán performerművészéről, Ushio Shinohara-ról készült képekkel búcsúzom ma.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány