A Tokió másodszor – kawai masukotto, avagy a képalapú társadalom megjelenési formái és a főváros sokszínű kiállítási kínálata

Japánban a nyugati turista szemét talán a leginkább az izgatja fel, hogy minden lépésnél különböző méretű és hangulatú képek, ábrák, piktogrammok jelenléte övezi (masukotto). Mondhatni a város – és gondolom az ország – a képek által áthidalt megértési problémákat igyekszik leküzdeni ezzel, de korántsem a nyelvet nem értő látogatók miatt.


mindennapos utcarészlet | fotó: Stenczer Sári


utcai hamutartó | fotó: Stenczer SáriEz a képkultúra minden bizonnyal nagyban összefügg a japán írással, mely a kínai karakterekből (kandzsi) és saját szótagírásjelekből áll. A kandzsik ideogrammok, melyek a leírt szó képének leegyszerűsített formájából jönnek létre – eszerint számuk szinte végtelen. A két módszert kombinálják az írásban, illetve gyakran ezek mellett latin betűkkel írott szavakat is találhatunk – nagy örömünkre – bizonyos szövegekben, kifejezéseknél.

Így a japán írást rendkívül nehéz megtanulni, a legtöbb külföldön született, de itt élő – a japán társadalom által soha be nem fogadott – ember, a gaidzsin, már eleve feladja azt a lehetőséget, hogy valaha elsajátítsa az írott nyelvet.

A mindenfelé előforduló képek legtöbbször magyarázatokhoz, jelzésekhez kapcsolódnak, de gyakran egy piktogram, vagy egy kép bizonyos szervezetet, céget, foglalkozást jelöl. Az utcától kezdve a mellékhelységek használatáig, a metrón látható tévéképernyős hirdetéseken át mindenütt egy univerzálisan érthető, gyakran megmosolyogató képi világgal találkozhatunk. Értésünkre adják, hogy ne rohangáljunk át a hatsávos autóúton, vagy hogy ne sátorozzunk a császári palota kertjében.


császári palotakert | fotó: Stenczer Sári

Mindez a leggyakrabban leegyszerűsített, naiv rajz formájában van jelen. A tokiói rendőrség jele például egy kisegér, a szállítmányozási cégé pedig egy kölykét a szájában cipelő macska. Minden nagyon kawai, vagyis cuki, az ételek megjelenésétől kezdve a szórólapokon át a kereskedelmi hirdetésekig. Mintha egy gyermekvilágba csöppenne az ember. A város különböző központjainak látképe ingerrel túlzsúfolt, a neonreklámoktól, hatalmas fotóktól és a hihetetlen zajszennyezettségtől fáradt ember szerencsére azonban könnyen találhatja magát régi templomok, pár emeletes, zen-kertes lakóházak negyedében.


tűzcsap | fotó: Stenczer Sári

 

A képek kumulációja így a japán kultúra egyik alapeleme, melynek disszonanciájára érdekes példának találtam Yokoo Tadanori plakátművészetét. Az itt példaként hozott, 1973-ban készült poszter egy vallásos magazin, a Suisei számára készült, ahol Marylin Monroe képe a menny és a pokol indiai szimbólumaival képez egyveleget.

Ebből következőleg furcsállottam, hogy az utca-művészet, a graffiti kifejező eszköze, szinte alig látható a zsibongó és nagy számú lázadó arcú fiatallal megtömött fővárosban. Az egyik ok feltehetőleg a komoly tisztaság – mely megdöbbentő a nagy számú lakoshoz és a köztéri szemetesek teljes hiányához képest. (A turistakalauzban lapozgatva akadtam rá a Meguro negyedben lévő Parazitológiai Múzeumra, melynek 1953-as létrejötte éppen a hatalmas szennyezettség és ezáltal a paraziták elszaporodása és gyilkos tevékenysége miatt jött létre.)

Aki keres talál. Ma végül a Yamanote metróvonal mentén megláttam a betonkerítésen sorakozó kisebb-nagyobb mérvű munkákat. A szemfüles nézelődő pedig úton-útfélen ráakadhat, a város környezetébe bolhaként megbújó kisebb finomságokra is, melyekre igazán érdemes vadászni.


Apróság a forgalomban | fotó: Stenczer Sári

Az újkeletű, általános szindróma, mely az illegális utcai művészetet a galériák falai által szentesíti természetesen Tokióból sem maradhatott el. Legyen erre itt példa egy idei kiállítási projekt, mely koreai és japán művészek közreműködésével jött létre. Emellett érdekes szelekciót láthatunk a youtube-on a Yokohama street art név alatt feltett klipben is.

A főváros kiállítási ajánlata is ugyanannyira túlzóan hat, mint a rengeteg kereskedelmi helyszín. Bennük a nemzetközi kortárs művészeti szcéna jelenléte viszonylag kicsiny, de nehéz is lenne vetekedni a százalékaránnyal, hiszen van szállítmányozási, sör, hirdetés, és kardmúzeum is. Eddig egy helyszínt sem láttam látogató nélkül, igaz ugyan, hogy a lakosság nagy száma miatt talán nem nagy szó, ha egy kortárs kiállítást akár 30-40 ezren is megnéznek.

A legérdekesebbnek számító kortárs művészeti színhelyek közül a legexperimentálisabbnak tűnik a Tokyo Wonder Site, ahol rezidenciaprogramra is lehet jelentkezni. A legfontosabb intermediális helyszín a Yamaguchi Center, míg az állami, a városi, illetve a kerületek által létesített intézmények listája, melyek kortárs művészeti kiállításokat mutatnak be, viszonylag hosszúra nyúlhat, a Hara Múzeumtól kezdve, a MOT Art Múzeumon át a Mori Art Múzeumig.

Két héten belül pedig egy világszintű esemény veszi kezdetét a Tokió peremén elhelyezkedő kisvárosban, Yokohamában. Szeptember 13-án nyílik meg ugyanis a harmadik kortárs művészeti triennálé. A kiállított művészek névsora nagyon vegyes, sok elhasznált névvel is találkozhatunk majd, de a fő érdekesség amúgy is az ázsiai szcéna egy szeletének feltérképezése. Az esemény művészeti igazgatója, Mizusawa Tsutomu, a kíváló kiállításokat bemutató Kamakura Art Múzeum vezetője.

Jómagam a megnyitó előtt már elhagyom a szigetországot, ám épp egy pár órája hívták fel a figyelmemet egy eddig teljesen ismeretlen, fiatal japán művészek kezdeményezésében, egy régi vasúti csarnokban létrejött, izgalmasnak tűnő kiállításra, a Tokorozawa Biennálé-ra, melyet lesz szerencsém holnap meglátogatni.

  • Denim

    Az “elhasznált név” kifejezést ízlelgetem…
    Segítenél az értelmezésben ?

  • szbszig

    Jokohama mint kisváros? Végül is csak bő kétszer akkora, mint Budapest… 😀

  • stenczer

    hogyne:
    megengedtem magamnak a szabad asszociációt , amely a szubjektív beszámolónál talán nem bűn.
    ha megnézed a Yokohama Triennálé művészeit, akkor Marina Abramovic, Yoko Ono, Matthew Barney…. – hát én ezeket a neveket már annyiszor láttam leírva a bi-tri-quadri-enálék művészlistáján, hogy elhasználtaknak tartom őket. némelyiknek talán még a garanicája is lejárt.

  • Denim

    Értem. Jogos.
    Csak az elhasznált szóval kapcs. csöpp kételyem zavart. Azért azt nem lehet tudni hogy a Marina Abramovic mivel fog előjönni mondjuk 3 év múlva.
    Csak “hangosan” gondolkodom, örülök a cikknek, és köszönöm a választ.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány