Tokió utószor – Kyodai na haku butsukan, avagy mit ajánl a MOT – Kortárs Művészeti Múzeum


a múzeumba vezető út | fotó: Stenczer Sári
1995-ben nyitott meg a monumentális méretű kortárs komplexuma Tokiónak, mely híven tükrözi a város nagyságának arányait. Kiállítóterei több mint 10.000 négyzetmétert tesznek ki, kiszolgálóhelyiségei és közlekedőterei tágasak, kényelmesek. Nagyságából adódik hátránya is: távol esik minden nagyobb központtól, egy alacsony házakból álló városrész növekvő, átépítés alatt álló negyedében kapott helyet. Falusias, barátságos utcákon keresztül érkezünk meg egyszercsak a kultúra egyik kincseket rejtő fellegvárához.

 


Kimihiko Okada Alumínium Tája | fotó: Stenczer Sári Már a bejáratnál szobrok fogadják az embert, illetve egy hatássosssága és egyszerűsége folytán lélegzetelállító időszakos projekt, Kimihiko Okada Alumínium Tája. A múzeum hatalmas, mélyített, jellegtelen udvarában, egy alumíniumfóliából készült lánchegység terül el, melynek csillogó, egyenetlen felületét a múzeum üvegfala tükrözi vissza. Az installáció az időjárási viszonyok változását tükrözi és mesterséges struktúrájával teljeséggel megváltoztatja az eredeti beton-üveg városi környezetet.

A múzeum belső tereiben több időszakos kiállítás, és két szinten a gyűjteményből válogatott tárlat tekinthető meg. Utóbbi elmésen párosítja a japán művészeti szcéna remekeit ismerős nemzetközi alkotásokkal, a hatvanas évektől kezdve egészen napjainkig. Yayoi Kusama A halál csónakja című munkája mögött Lucio Fontana ovális műve a pandant, míg Rauchenberg mellett a hulladék alapanyagból dolgozó Yanobe Kenji méretes assemblage-a látható. Több teremben a fiatalabb nemzedékől humoros-konceptuális alkotások láthatóak, Shimabuku megmosolyogtató műveinek videodokumentációja vagy Kojin Haruka művirágszirmokból készült, finoman mozgó installációja örömöt nyújt a szemnek és az agytekervényeknek egyaránt.


Kusama és Fontana munkái | fotó: Stenczer Sári

 


Princess Mononoke (Mononoke Hime)
© 1997 Nibariki – GND A múzeumban jelenleg két időszakos kiállítás látható. Az egyik a leghíresebb japán animációs filmstudió, a Ghibli layout rajzait mutatja be, mely jelenleg talán a legnépszerűbb tárlat a japán közönség körében. Az 1970-es évek óta működő, legendás filmeket gyártó stúdió minden japán számára mély érzelemket és emlékeket hoz elő a múltból. Sajnos az avatatlan szem számára a kiállítás pusztán 30 teremnyi, filmenként rendezett, rajzból áll, mely mindenféle angol magyarázat, vagy maguknak a filmeknek a vetítése nélkül teljességel élvezhetetlen, esztétikai értékein túl. A tárlat, a nagy érdeklődésre való tekintettel, csak előzetes foglalással látogatható és a kis rajzok előtt úgy sorakoznak a csillogó szemű emberek, hogy már szinte fájdalmat okozott „a valami egészen különleges élményből” való kirekesztettség érzése.

 


A Párhuzamos világok bejárata | fotó: Stenczer Sári

A fantázia és a mesevilág a témája a másik időszaki kiállításnak is, melynek címe Párhuzamos világok és a francia művész, Hugues Reip koncepciója szerint jött létre. A hazájában elismert – és idén Budapesten, a 2b Galériában januárban bemutatott – alkotót a múzeum igazgatója kérte fel a Wonder Site-i rezidenciája keretében történt megismerkedésük után egy egyéni kiállításra. A művész, a tér nagyságának adta lehetőséget kihasználva, azzal az ötlettel állt elő, hogy saját művei mellett meghív más francia és japán alkotókat is, akik hasonló elgondolással állnak hozzá a művészet és a realitás kapcsolatához: vagyis a valósághoz köthető, de attól a művészi szabadság miatt ugyanúgy eltávolodó, párhuzamosan létező világokat teremtenek.

A tárlat egy kisebb teremmel kezdődik, ahol különböző korok és kulturák fantáziavilágatól kapjuk meg a megfelelő, mondhatni gyermeki nyitottságot igénylő alaphangot. Itt egy antropomorf falhibát ábrázoló Brassaï fotográfia, japán kártyalapokról fenyegető szörnyek, vagy Verne első kiadásának illusztrációja és még sok más egyrészt félelmetes, de mégis valahol elragadó kreatúra keríti hatalmába a látogatót.


Hugues Reip – Éden | fotó: Stenczer Sári

 


Blazy Százlábúja | fotó: Stenczer SáriInnen egy emelettel följebb kezdődik el a kortárs művekből álló kiállítás Hugues Reip Éden című installációjával, mely csalóka, ám kulisszatitkokat nem rejtő struktúrája ugyanannyira adja meg a meseszépbe vetett hit lehetőségét, mint amennyire bemutatja annak mesterséges hátterét. Tovább haladva egyéb, Franciaországból ismert művészek alkotásaival találkozhatunk, ahol a hétköznapi hőseink az antropomorf macskák (Alain Séchas), illetve egy hatalmas zöld – valójában vékony zöldteás cérnametéltből készült – százlábú (Michel Blazy) vagy éppen a kaparásos technikával létrehozott űrbéli tájképek, mint egy létező világ képeslapjai (Roland Flexner).

Egy elzárt, vakítóan fehér teremben, ahová csak fehér papuccsal léphetünk be, a japán Kohei Nawa furcsa, steril laboratóriumra emlékeztető installációját fedezhetjük fel. Itt izgalmas tükröződéseket produkáló plexidobozokba helyezve láthatunk valóságos és kitalált, futurisztikus állatokat – egy kulturánkhoz köthető és rendkívül esztétikusan megoldott, mégis hidegsége és művi kegyetlensége miatt hidegrázást okozó környezetet.


Kohei Nawa installációja | fotó: Stenczer Sári

A tárlat végén Daniel Guyonnet két rövidfilmje búcsúzik és kíséri vissza a látogatót a realitás talajára. A filmek a valóság modifikálásának lehetőségével igyekeznek ébren tartani azt a gondolatot a nézőben, hogy ránk van bízva, mennyire hiszünk a szemünknek és hogyan használjuk az agyunkban természetesen táplálható varázsgombát – vagyis a lehetőség, hogy a világot kicsit izgalmasabban és játékosabban fogjuk fel, csak rajtunk múlik.

Ezt, a gyerekkorunkból származó hitet, akárhol élünk a világban a saját javunkra érdemes megtartanunk, hogy a mindennapjaink elviselhetőbbek legyenek. Úgy érzem a japánok tudatosan és/vagy akaratlanul is sokat tesznek ezért rajzos képekkel teli világukban, mely menedéket ad számukra a mindennapok feszített életvitelétől és a 21. század mindent elsodró, kikerülhetetlen emberségesség-ellenes áramlataitól. klip>>

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány