Habár nem az amerikai mesekönyvíró-illusztrátor, Richard Scarry Tesz-vesz város-sorozatának egy újabb darabjáról volna itt most szó, az utalás nem véletlen. Ahogy a mese egyik profilja a városi környezet bemutatása, úgy az IMPEX is valami hasonló feltérképezésére vállalkozott, vállalkozik. A Trafó Kortárs Művészetek Háza és az IMPEX – Kortárs Művészeti Szolgáltató együttműködésének a megnyitót (ld. László Zsuzsi bejegyzése) követő első eseménye az ún. Szerdahelyi Lujza – mini workshop ismertetése, illetve az In-between Zones (Köztes terek) kiadvány bemutatója volt.
Az IMPEX célkitűzéseiben megfogalmazott kulcsszavak egyike minden bizonnyal a határátlépés fogalma lehetne. Ennek legmeghatározóbb példája a közterekkel való foglalkozás, azaz: a társadalmi nyilvánosság fórumainak, ill. azok lehetőségeinek faggatása, a köztér mint olyan státuszára való rákérdezés és egyben „város(budapest)olvasói” gyakorlatok végzése. Mind a Szerdahelyi Lujza-projekt (SzL08), mind az In-between Zones (IBZ) azzal a szándékkal jött létre, hogy a városi teret a (művészeti) gondolkodásmód alapképletévé, koherens részévé tegye.
Az IBZ egy 2007. júniusában megrendezett workshop végtermékeként tekinthető, ugyanakkor a kötet egyfajta dokumentumgyűjtemény is, – az impexesek és a velük együttműködők fogalomtára, „intim szöveggyűjteménye”. Az egy hetes műhelymunka elsősoban a VII., VIII., IX. kerületek ún. rozsdaövezetével foglalkozott, ill. azokkal az urbanisztikai specifikumokkal, melyek ezen zónákra hangsúlyosan jellemzőek. Mert hogy valóban, ezen környék történetét jelen pillanatban leginkább a fejlesztési beruházások, a város-rehabilitáció határozza meg. Városfejlesztés, várostervezés – ezek tehát a workshop és immáron a kötet meghatározó perspektívái. Ám az impexesek nem egyfajta passzív tényjelentést tesznek, aktív állásfoglalásra kényszerítenek, legalábbis biztatnak.
Vizsgálják a civil szervezetek (pl. Védegylet, Kincsünk a Piac – Hunyadi tér) és más, alulról jövő kezdeményezések működését, hatását, esélyeit a hivatalos urbanisztikai álláspontokkal szemben, a public art és a művészeti intézmények városfejlesztésben betöltött szerepét, illetve javaslatokat, instrukciókat adnak, hogy hogyan kerülhetnek hétköznapi élettereink közelebb a városhoz, amelyben élünk.
Hasonló szempontjai vannak az SzL08-nak is, – ha úgy tetszik a workshop volt az első felvetése (fejezete?) mindannak, ami aztán az SzL08-ban folytatatódik tovább. Egy olyan pályázat meghirdetéséról van ti. szó, melynek keretében a szervezők (IMPEX, ZÖFI, Nap Klub Alapítvány) művészek jelentkezését várják egy közösségi projekt létrehozására. A felhívás a VIII. kerületi Orczy tér / Kálvária tér / Teleki tér / Mátyás tér / Köztársaság tér együttes területére vonatkozik, ami a Józsefvárosi Önkormányzat rehabilitációs és városfejlesztési stratégiáját követően ma már Magdolna-negyed néven keresi új identitását. A Szerdahelyi Lujza (mint a környéken található egy-egy utca) projektmegjelölés éppen erre a szimbolikus mozzanatra utal.
Surányi Miklós képe, VIII. kerület, Leonardo Da Vinci utca
Új arculatra pedig azért van szükség, mert, bár a terület a belváros közelében van, egyes részei kifejezetten a nagyvárosi szegénynegyedek sajátosságait hordozzák, így válva Budapest egyik legnagyobb kiterjedésű krízisterületévé. Nem meglepő tehát, hogy a projekt kiírásában feltételként szerepel, hogy az reflektáljon a fizikai és szociális tényezőkre, és nem mellesleg kiemelt szempont a helyi viszonyok megismerése, a lakosokkal való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás is. Érdekes módon a projekt Trafó-beli ismertetésén jórészt színházasok vettek részt, – kérdés, hogy ez így is marad-e, vagy sikerül ténylegesen bekapcsolni a művészeti szcénát is.
Egyébként a Trafó nem először ad helyet egy olyan csoportnak, akik nyomon követik és egyben reagálnak is a közvetlen környezetükben zajló folyamatokra. 2006-ban Michael Rakowitz A képzelet építészei című kiállítása előzményeként több héten keresztül a várost járta, és különböző budapesti köztereken arra kérte a lakókat, hogy hozzanak létre olyan építészeti kollázsokat és modelleket, azaz rajzoljanak, amelyek a hetedik kerület és más területek rehabilitációs folyamatai következtében lerombolt épületekkel és foghíjtelkekkel foglalkoznak. 2007 szeptemberében Menesi Attila és Christoph Rauch projektje, a Turbó Kert szintén a város-rehabilitációs téma egy variációja volt, melyben a Trafó előtti teraszt egy kvázi-kocsmává változtatták, míg a bár eredeti berendezését egy helycserés mozdulattal a galériában helyezték el. Itt egy vetítés keretében a folyamatosan változó város átalakított vagy éppen feledésbe merült kulturális- és szórakozóhelyeit villantották fel.
A képlet tehát a következő: van egy kortárs művészeti szolgáltató, az IMPEX. Elsősorban az Erzsébetvárossal, Józsefvárossal, Ferencvárossal foglalkoznak. Tagjai különböző szakterületeken (képzőművészet, építészet, szociológia, stb.) tevékenyek, együttesen kívánják elvégezni az analízist: jelen esetben feltölteni, megalkotni, egyáltalán feltalálni a köztér fogalmát. Tesz-Vesz városban mindenki teszi a maga dolgát.
Székely Júlia
Nem kacsák vagyunk egy tavon, hanem hajók a tengeren
IMPEX – A KÖNYV
Trafó Galéria (1094, Budapest, Liliom u. 41.)
Megtekinthető: 2008.04.23. – 2008.06.01.
A Köztes terek/ In-between Zones c. kötet megvásárolható a Trafóban 1500 forintért.
SzL08: A pályázatok benyújtásának határideje: 2008 május 30. péntek 24:00.
Jelentkezés: urbancreativity AT gmail.com
Bővebb információ: monika.balint AT gmail.com, http://magdi.blog.hu/
A címlapon szereplő, azaz a cikket illusztráló Mladen Hrvanovć munka egyébként egy köztéri szoborterv.
nem tudom, nekem ezek a public art megmozdulások mindig gyanúsak kicsit.
(persze lehet ezt is jól)
egy városban élő művész számára a város alapélmény, nem kell a művészet tárgyává tenni, mert már eleve alapanyaga.
a szociális bőrbe bújtatott projektek pedig nem tudom kinek is kedveznek a résztvevőkön túl?
gondolok itt:
-eljutnak e a vizsgálatok és a művészi terepkutatás során felgyülemlett tények, lehetőségváltozatok arra a színtérre, ahol a valós döntések születnek (városszervezés), mondjuk egy városrész rehabilitációja során ez igen hasznosnak bizonyulna.
– a lakók inkább még mindig tereptárgyak, akiket önnön szociális környezetükben dokumentálni lehet, illetve hivatkozni helyzetükre, a szituációba történő valós beavatás nélkül, avagy:
– a workshopok során a lakók túlélési stratégiákat dolgozhatnak ki, tehát hogyan szervezzék meg saját szociális hálójukat, hogyan hozzanak létre élhetőbb tereket, illetve hogyan lobbizzanak magukért?
a lakókkal nem kollázsokat, meg modelleket kell készíttetni (melyeket a művész aztán oly büszkén kiállít)
hanem megtanítani őket az érdekképviselet lehetőségeire.
egyszerű példa: ha jön a melós, hogy kiemeljen gyökerestül egy 250 éves diófát,
lehet azt mondani hogy: ezt mi nem szeretnénk, mert biokörnyezetünk része, stb.
bár amíg a magyar művészek magukat sem képesek képviselni, addig nem várható el, hogy bármilyen “tanítást” átadjanak.
ezek valoban kerdesek, – a trafoban egyebkent tobbe-kevesbe fel is merultek.
erre a valasz az volt, h a magdolna-negyedes projekt eseteben az a legfobb cel, h az ottlakokkal valo egyuttmukodes ne csak a muveszi akcio idointervallumat fedje le, ne csak mint egy kirakatba legyenek teve, hanem valos, hosszutavu kapcsolat epuljon ki (ld. civil szervezetek bevonasa), melynek nyilvan resze lenne az is, h ezt a sajat erdekervenyesitesuk teren is tudjak kamatoztatni.
az is biztos, h ez sok projekt eseteben cel, es sokszor nem sikeres.
meglatjuk, h itt mi lesz.