„Alapja egy demokratikus közösség kialakulásának” – Heller Ágnes gondolatai az Eleven Emlékműről

Egy éve, 2014 márciusában tartotta első akcióját az Eleven Emlékmű nevű kezdeményezés: köveket, mécseseket és személyes tárgyakat helyeztek el az akkor még építés előtt álló német megszállás emlékmű tervezett helyén. Már ekkor feltűnt a két fehér szék az egymással és a múlttal való szembenézés szimbólumaként. A […]


A 2013-as Katalizátor-díj előválogatójáról

A múlt heti előválogatáson a január 17-i Nyitott Fórum 11 résztvevőjével két fordulóban értékeltük a Művészet kategória 61 jelöltjét. Az önkéntes előválogatók a Fórum által meghatározott szempontok szerint először tizenegyre, végül négyre szűkítette a kategória azon jelöltjeinek számát, akik idén Katalizátor-díjban részesülhetnek. Az első szűkítés eredményét […]


Kritikus tömeg: beszámoló a 2013-as Katalizátor-díj Nyitott Fórumáról

A tranzit.hu által meghirdetett Katalizátor-díjra idén összesen 134 projektet jelöltek. A társadalmilag elkötelezett művészeti projektek számára kiírt Művészet kategóriában 64, az ilyen kezdeményezéseket „mozgató” Motor kategóriában pedig 70 jelölés érkezett. Január 17-én pénteken Nyitott Fórumot tartottunk a MÜSZI-ben, hogy a megjelent művészek, művészeti hallgatók, kulturális szakemberek és társadalomtudósok […]


Jegyzőkönyv tranzit.hu akciónap: Április – Mi a teendő?

Az ún. fórum olyan informális döntéshozatali és cselekvés-előkészítő közösségi platform, amelyen viszonylag nagy létszámú tömeg, hatékonyan és demokratikusan képes döntéseket hozni konkrét egyéni vagy csoportos cselekvési-tervekre vonatkozóan. A fórum elindít online kommunikációs felületeket és konkrét munkacsoportokat, illetőleg koordinálja ezek tevékenységét. tranzit. hu akciónap, április 19, […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány