A szolidaritás ma a tranzit.hu beszélgetés-sorozata, amely a szolidaritás fogalmát és a társadalomban létlejövő szerkezeti vonásait vizsgálja. A sorozat október 27-i második beszélgetése arra irányult, hogy az új évezred nemzetközi mozgalmai, elsősorban a globalizációkritikus és zöld mozgamak, hogyan hatottak a hazai csoportokra, a régióra és mindezek egymásra, továbbá melyek a tágan értelmezett szolidaritás mozgatórugói és gyengeségei a hazai közegben. Az összefoglalót Básthy Ágnes írta.
A beszélgetés-sorozat első eseménye A művészi szolidaritás hálózatai — Történetek és kísértetek a „Nemzetközi kiállítás Palesztináért”, 1978 nyomában kiállítás keretében jött létre, és művészek nemzetközi szolidaritási akcióit mutatta be. A beszélgetést megelőző tárlatvezetésen Magyarország hidegháborús kulturális diplomáciájába és művészek akcióiba vezetett be László Zsuzsa kurátor, ezután pedig a meghívott vendégek segítéségével a szolidaritás fogalmát történetileg igyekeztük elhelyezni, a fogalmat tisztázni és a jelenlegi magyarországi állapotokat magyarázni. Beszélgetőtársaink Konok Péter történész, Rövid Márton politikatudós és Takács Erzsébet szociológus voltak.
A második beszélgetés október 27-én arra irányult, hogy az új évezred nemzetközi mozgalmai, elsősorban a globalizációkritikus és zöld mozgamak, hogyan hatottak a hazai csoportokra, a régióra és mindezek egymásra, melyek a tágan értelmezett szolidaritás mozgatórugói és gyengeségei a hazai közegben. Ez alkalommal Boda Zsolt politikatudóssal, Kerényi Szabina kulturális antropológussal, Krasztev Péter kultúrantropológussal és irodalomtörténésszel, Várnagy Tibor képzőművésszel és galériavezetővel, valamint Rövid Márton politikatudóssal, mozgalomkutatóval beszélgettünk. Felvezetőjében Krasztev Péter, Ferge Zsuzsára hivatkozva, civilizációs vívmányként értelmezi a szolidaritást, illetve azok körének folyamatos bővülését, akikkel szolidárisak vagyunk. Norbert Elias A civilizáció folyamata című munkájára hivatkozik ez a kijelentés, amelynek fő állítása, hogy a civilizálódás az udvari kultúrából történő szokások, szokásrendszerek a köznép gyakorlataiba való leszivárgárásnak folyamata. Ezek közé tartozik a jogegyenlőség kiterjedése is, mivel a törvényekben lefektetett jogok kedvezményezettjeinek köre folyamatosan bővült. Ezek a folyamatok azonban időről-időre megtorpannak, és akár regresszív mozgásba is kezdenek — ennek vagyunk ezen gondolatmenet szerint most szemtanúi és megtapasztalói.
(Tegyük hozzá, hogy ebben az érvelésben a hangsúly a szolidaritás körének bővülésére tolódik, és civilizációs termékként tekint a szolidaritásra. Sajnos nem esett szó a szolidaritásról mint az archaikus közösségek működésének természetes velejárójáról, például Peter Kropotkin nemrég újra kiemlet szerepet kapott Darwin-kritikájáról, amely egy teljesen más olvasatot is lehetővé tett volna arról, hogy a szociáldarwinizmus mennyiben járult hozzá a kapitalizmus indirekt legitimálásához és mennyiben formálta a társadalomról és a közösségről való alapvetően nem kooperatív hanem kompetetív gondolkodásunkat.)
Boda Zsolt Immanuel Kant univerzalizmusából indította gondolatmenetét, a közösség kitágításából, az azonos erkölcsi mércék felállításából. Kitért a második világháború után kezdődő diskurzusra a „gazdag” és „szegény” országok közötti különbségekről. Ezek után a társadalmi fórumról mint gyakorlatról beszélt, amely mint a szolidaritás új eszköze a ’80-as, ’90-es években jelent meg (World Social Forums), és egy olyan mozgalmi potenciált jelenített meg, amely sokáig reménykeltőnek számított egy a teljes glóbuszt átfogó civil mozgalom létrehozására és fenntartására, de aztán ez a mozgalom is szétesett, és a lokális protekcionista válaszok kerültek túlsúlyba.
Kerényi Szabina itt azt a gondolatot vetette fel, hogy fontos az, hogy kivel vagyunk szolidárisak. Például a magyar kormány retorikájában ennek a kijátszása is megtörténik, amit úgy lehetne összegezni, hogy szolidárisak vagyunk Európa országaival, ezért állítjuk meg a menekültáradatot.
A szolidaritás eszméje alapvetően a munkásmozgalomhoz kapcsolódik, ami gyakorlatilag a keleti blokkban a rendszerváltással összeomlott. Manapság inkább a középosztály szétesésének élményéhez kapcsolódik, valamint jellemzően a liberális diskurzusba ágyazódnak sokszor, a — nyugathoz való — felzárkózás mítoszához. Nyugaton ezzel szemben a háború utáni jóléti demokráciák jobbító szándékaihoz kapcsolódtak, Amerikában pedig a ’60-as, ’70-es évek társadalmi átalakulásaihoz (pl. polgárjogi mozgalmak). A 2000-es évek alterglob mozgalmai a szolidaritás fogalmát helyezték a középpontba, ugyanakkor áthatotta őket a felzárkózás mítosza is, ellenben geopolitikai narratívája észak-déli tájolású, amiből következően igen nehéz Kelet-Európát a térképén helyesen pozicionálni. Az alterglob mozgalmak legújabb variánsának gyakorlatilag az Occupy tekinthető. A menekültválság hatására kialakuló segítő szervezetek már egy egészen más dinamika részei, amiről részletesebben itt olvashatunk.
Várnagy Tibor az 1997-es NATO népszavazás időszakára vezeti vissza a beszélgetést, a népszavazás körül kibontakozó politikai diskurzusról beszél, amelynek lényege az volt, hogy mindenki szélsőségesnek volt bélyegezve, aki ellenezte. A pártpolitikai térben egyébként valóban a MIÉP és a Munkáspárt képviselte ezt az álláspontot, rajtuk kívül pedig az Alba kör volt képes körvonalazni egy árnyaltabb ellenzéki pozíciót. Nem sokkal később pedig elkezdődött a Délszláv Háború második szakasza, amiben a NATO hadműveleteknek „köszönhetően” a térségbe amerikai csapatok kerültek. Nagyjából ez ugyanaz az időszak, amikor a magyar háztartásokban kezd elterjedni az internet, így alternatív és a külföldi médiatermékek és információs források is elérhetőek lesznek. Ez jelentőséget akkor nyert igazán, amikor a vasfüggöny leomlása után a kelet-európai térség is belekerült abba az erőteljes történelmi folyamatba, amit globalizációnak hívunk, és a percepció szintjén is létrejött egy erőteljes kitágulási és felgyorsulási folyamat.
2001. szeptember 6-án indult (5 nappal az elhíresült 9/11 előtt) a Szerviz projekt a Műcsarnokban, amelyhez Várnagy Tibor és Erhardt Miklós képzőművészek is csatlakoztak. A Szerviz projekt alapvető felvetésre Angel Judit kurátori koncepciója nyomán azt a célt tűzte maga elé, hogy kortárs művészek nyújtsanak különféle szolgáltatásokat az intézmény szeptemberi kiállításait látogató nézők számára, így Várnagy és Erhardt beszélgetéseket szervezett „Klímaszervíz” címen, amelynek témái a klímaváltozás és a globalizáció valamint ennek kritikája köré összpontosultak. Ezen kívül egy installációt hoztak létre, ami ’Manapság újság’ névre hallgatott és ún. „public info” funkciót látott el, azaz a mainstream médiában nem szereplő hírekből és cikkekből épült fel (pl. Chomsky-tól, Naomi Klein-től Erhardt fordított), megadva azokat az internetes forrásokat, ahol ilyen és hasonló típusú információkat lehet találni. Ezek egymás mellé illesztésével érzékeltette az installáció az információknak, híreknek azt a zavarba ejtő párhuzamosságát és ellentmondásait, ami jelenleg is az életünk része.
A beszélgetés második felében arról esett szó, hogy mennyire hozzáférhető a globális aktivizmus (World Social Forum) tere és gyakorlatai a középosztályon kívül bárki számára, hiszen ennek feltétele valamely világnyelv ismerete, szabadidő és némi előzetes tudás, politikai kultúra. Kerényi Szabina itt meg is említette, hogy az Occupy Wall Street mozgalom (amely azt hirdette megáról, hogy a 99%-ot képviseli az elit 1%-ával szemben), társadalmi összetételéről közelebbi vizsgálat során kiderült, hogy éppenséggel túlnyomórészt a művelt fehér középosztályból került ki.
Általánosságban a szolidaritási mozgalmak nemcsak morális és politikai gesztust jelentenek, hanem nagyon fontos összetevőjük a cselekvés. Ezen kívül gyakori megfigyelés, hogy könnyebb szolidárisnak lenni távoli ügyekkel, mint a helyiekkel. Fontos, hogy a szolidaritást a civil társadalom szintjén (tematikusan, azonos vagy hasonló ügyekért harcoló, lokálisan eltérő helyeken működő csoportok) vagy a helyi társadalom szintjén értelmezzük, mert más dinamikák határozzák meg ezeket a mozgalmakat. Vannak arra mutató jelek, hogy a jólét növekedésével csökken az aktivizmus mértéke a társadalomban. A civilszféra professzionalizációja sok etikai, politikai és gazdasági kérdést vet fel. A mozgalmak amorfak, azaz térben és időben változnak a bennük lévő dinamikák, valamint léteznek bennük belső feszültségek, amelyek a résztvevő személyek világnézeti különbségeiből fakadnak.
MUNKA, LÉTMINIMUM, ALAPJÖVEDELEM /A szolidaritás ma (3. rész)
November 25., 17-19 h, Gólya, Budapest
A következő beszélgetés november 25-én a Gólyában lesz, és témája a munka változó fogalma és feltételei, valamint az alapjövedelem a szolidaritás fogalmával kapcsolatban. Meghívott vendégeink Bálint Mónika, Istvánffy András és Pogátsa Zoltán lesznek.
Facebook esemény »
