Aki ezt a kiáltványt olvassa, talán úgy gondolja, hogy semmi új nincs benne — szabad kultúra témában pont ezek az érvek és követelések hangzanak el évek óta. De ez a dokumentum nem kutatási anyag, hanem politikai nyilatkozat, és ilyen szempontból fontos és jelentős. Használatra írták, mégpedig elég jól: két nagy erénye, hogy egyrészt összefoglalja a közkézen forgó közhelyeket, másrészt az aláírók névsora miatt egységes frontot képez a copyright összes védelmezője ellen. Bárki, aki kultúrával foglalkozik, rögtön tanulhat belőle, és beépítheti a saját gyakorlatába. Olyan hivatkozási pont, ami a következő években megbízási szerződések, kereskedelmi zenemegosztó oldalak, üzleti modellek, parlamenti felszólalások és utcai tüntetések alapjául szolgál majd.
A Szabad Kultúra Fórum kultúrmunkás találkozó, egy önszerveződő érdekegyeztető fórum. Eddig 2009-ben és 2010-ben rendezték meg Barcelonában, az OXCARS-al, a szabad kultúra Oscar díjával együtt. Egy sor ismert és elismert egyéniség és szervezet vett részt rajta — leginkább művészek, kurátorok, aktivisták és civilek, illetve programozók és más Internet-kritikával foglalkozó szervezetek.
Most két dokumentumot adtak ki, egy kiáltványt és egy útmutatót. Témájuk a “kreativitás fenntarthatóságának modelljei a digitális korban”, melyhez a kiáltvány az irányvonalakat, az útmutató a megvalósítás részleteit adja. A kiáltvány rögtön az elején felteszi a kérdést, hogy “Ki termeli a kultúrát?” —- tehát stratégiailag nem a fogyasztás, hanem a termelés felől közelít. Itt rögtön meg is lehet fogni a progresszív és a reakciós nézetek között feszülő alapvető különbséget, amit a fórumon a bőség gazdasága és a mesterséges hiánygazdálkodás kettősségével írtak le.
A bőség azt jelenti, hogy a digitális adatok másolásakor senkinek se lesz kevesebb, sőt, kulturális értelemben azok a szerzők, zenék, vagy szoftverek érnek a legtöbbet, amelyeket mindenki ismer, hallgat vagy használ. A bőség logikáját felismerők ezért szabadon megosztják egymással a kretativitásuk termékeit, mert felismerik, hogy egyrészt nincs sok jogalapjuk magukénak követelni azokat, másrészt nekik is sokkal könnyebb dolguk van, ha egy szabadon felhasználható adattengerből dolgozhatnak. A bőség konkrét technikai és társadalmi körülményei gyakorlatilag adottak, sőt, jogi eszközökből sincsen hiány. A konfliktus dinamikáját pont az határozza meg, hogy jelenleg két párhuzamos kulturális rendszer üzemel, mivel a szabad kultúra úttörői a közvetlen konfrontáció helyett a konkrét, működő alternatívák kidolgozására helyezik a hangsúlyt. Az alternatíva életképességéhez tehát nem férhet kétség, a kérdés csak az, hogy hogyan és mikor lehet legyőzni az egyértelmű túlerőt képviselő ósdi ellenséget. Szerencsére a nézeteltérések erősen generációs színezetűek, azért az idő nekünk dolgozik. Annál is inkább, mert itt nem a hangos zenéről van szó, ami mindig is a fiatalok kedvence volt, hanem leginkább jogi kérdésekről. Másrészt az új ötletek már velünk vannak és működnek, ezért a változás elkerülhetetlennek tűnik. Ahogy a Kiáltvány fogalmaz: “Nincs visszaút.”
Az Al Jazeera médiatára a lehető legkevésbé korlátozó CC licenszet használja: csak a forrást kell megjelölni, és bármit lehet kezdeni az anyagokkal.
Ki csinálja tehát a kultúrát? A Kiáltvány érvelése szerint a kultúra hálózati termék, vagyis értékének nagyobb része közkincsek felhasználával jön létre. A rap ritmikája, a dobgépek és a bakelit, és egyáltalán a nyelv amit használ vagy a legújabb stílus nem egy-egy alkotó terméke, sőt, létrejöttének feltételeit konkrétan az teremti meg, hogy a szerzőnek nem kell megfizetnie se Gil Scott-Heront se a bronxi suttyókat, Joseph Schillingert vagy Edisont, esetleg az angol-amerikai népeket vagy a youtube-ot, hogy “szellemi termékeiket” újrafelhasználja. Ugyanakkor a modernista mítoszokban géniuszként feltüntetett alkotók nem csak hogy óriások vállán állnak, de munkájukat egy olyan apparátus segíti, ami szintén nem az ő érdemeikre épül: egy festő munkáját például iskolák, galériák, múzeumok, művészboltok és ilyen blogok segítik, mint ez. Ezért írja a kiáltvány, hogy “a kulturális szférának értékelnie kell az összes közvetítő szerepét, nem csak az alkotókét”. Ugyanakkor az a hiperolcsó terjesztési mechnanizmus, ami ma nagyrészt illegálisan virágzik az Interneten, alapvetően mindenkinek jó (lenne), hiszen hatékonyan juttatja el a jóságot a közönségnek és még a közvetlen, személyes kommunikációt is lehetővé teszi. Nagyon helyesen teszik hozzá a kiáltvány fogalmazói, hogy ezért is fontos, hogy mindenki egyenlően és szabadon hozzáférhessen a hálózathoz. Az “új gazdasági mechanizmus” tehát működik, pusztán egy más hozzááállást — és, ha valaki abban érdekelt — egy más üzleti modellt igényel.
A szabadítsátok ki Magentát! kampány egyik kampányképe
Ezzel áll szemben az a mesterséges hiánygazdaság, amit — gondolom ezek után már mindenki sejti — jogi akadékoskodásukkal a nagyvállalatok és különböző állami szervek próbálnak fenntartani. A copyright egész rendszere egy olyan csodálatos kultúrbőség eljövetelének a kerékkötője, amit az Internet minden felhasználója számára egyszerre tudna biztosítani. A Fórum egyik szervezője, a La-Ex nevű katalán szervezet például többek között a magyar Artisjus-hoz hasonló szervezetek ellen kampányol, akik a civil szervezet álláspontja szerint igazságtalanul osztják el a kulturális javakból származó bevételeket. (Annyira kiélezett a harc, hogy a szervezetnek nevet is kellett változtatnia, mert az eredeti nevük túlságosan hasonlított a helyi jogdíjkezelő hatóság nevéhez.) Vagy miközben az európai filmipar minden más ismert kulturális közegnél nagyobb közpénzeket vesz föl, a legyártott filmek néhány év után gyakorlatilag megszerezhetetlenek lennének, ha nem lenne az a hadseregnyi önkéntes, akik a saját erőforrásaikra támaszkodva folyamatosan le- és föltöltögetik őket. És mi a köszönet a munkájukért? Európaszerte kriminalizálják és zaklatják őket, esetleg az aktívabbakat még börtönbe is zárnák. A tudományos kutatás szintén a mesterséges szűkösségre épül: a többnyire közintézményekben született kutatási eredményeket for-profit kiadók folyóirataiban, könyveiben és főleg adatbázisaink keresztül lehet elérni, amihez független kutatók egyáltalán nem, diákok és professzorok pedig csak intézményes segítséggel juthatnak hozzá. A kialakult helyzetet a posztindusztriális kapitalizmus politikai gazdaságtanának elemzői az eredeti tőkefelhalmozáshoz hasonlítják, amikor a tizenkilencedik századi Angliában az úgynevezett “bekerítések” során a földesurak egyszerűen — értsd: erővel — kisajátították a közösen használt földterületeket. Persze a Magyar Köztársaság első, “vadkapitalista” éveiben lezajlott privatizációs folyamat is szolgál némi párhuzammal.
Simona Levi, a Kiáltvány egyik szerkesztője, az EXGAE, később La-Ex társalapítója, a Fórum egyik szervezője, a Conservas nevű barcelonai kultúrhely igazgatója
A kiáltványozók célja tehát a közös legelők, a “commons”, vagyis a nem-tulajonosi értelemben vett közvagyon ápolása és védelme, amit ellenségeik fosztogatnak. “Az olyan kormányok tevékenysége, akik nem támogatják a kulturális alkotás és terjesztés új formáit, elmaradt profitot jelent a társadalom számára, és a kulturális sokszínűség rombolásával jár.” — írják. Követeléseik, melyek az index egyébként hozzáértő újságírójának tavaly még idealisztikusnak tűntek, ebben az évben már elég konkrét alternatívákkal vannak alátámasztva. Az útmutató “radikalitási sorrendben” sorolja fel a kultúrafinanszírozás egyre szabadabb és szabadabb verzióit, “annak érdekében, hogy az átállás fájdalommentesebb legyen”. Itt lehet igazán látni, hogy a távolról talán szubkulturálisnak tűnő Fórum milyen széles politikai skálán mozgó emberek összefogását dicséri. Az első követelés csak annyit kér, hogy a forgalmazott termék legyen megfizethető, szabad és lehetőleg újrafelhasználható. Sajnos ez a szerény kérés rögtön kizárja a ma forgalmazott médiatermékek legnagyobb részét. Például a zenei CD-k árának nagy részét a kiadók nyúlják le, akik tízezer forintnál is többet elkérhetnek egy darab műanyagért. A (külföldön?) rendkívül népszerű e-könyvekkel és az Apple által terjesztett zenékkel meg az a baj, hogy a legtöbbet tulajdonképpen csak béreljük, hiszen eszközhöz vannak kötve, így nem másolhatóak és nem adhatjuk oda őket a barátainknak. Ehhez képest egy CreativeCommons “Nevezd meg! – Ne add el!” licensz alatt terjesztett művet szabadon másolhatunk és használhatjuk új művek létrehozásához mindaddig, amíg jelöljük az alkotót és nem adjuk el az alkotást. És mindez nem akadályozza meg a szerző által felhatalmazott terjesztőt, vagy egyszerűen a szerzőt magát, hogy pénzt kérjen a munkájáért.
Egy másik alternatív gyakorlat szerint, amit már most is sok előadó sikerrel alkalmaz, a felvételek készítése, letöltése és felhasználása teljesen szabad, sőt, díjmentes. Így az előadót sokan megismerik, és ha jó a cucc, akkor sokan mennek el a fizetős élő koncertekre. Más modellek ennél is tovább mennek, és a nem a fogyasztók megsarcolására, hanem a közönség aktív közreműködésére építenek. A kickstarter platformon keresztül adományokat lehet gyűjteni egy-egy mű, vagy akár alapítvány létrehozási költségeire, és ha elég ember szeretné, akkor az alkotó még a munka elvégzése előtt biztos lehet benne, hogy megfizetik a munkáját. Ebben persze segít, ha a munkája gyümölcsét ezután közkinccsé teszi. A PirateBay-es Peter Sunde nevével fémjelzett flattr egy másik rendszerre épül: a regisztrált felhasználók átalánydíjat fizetnek, amit “borravalóként” költhetnek el, amikor arra alkalmas weboldalakat látogatnak meg, így díjazva az alkotók munkáját. Ez a fizetési rendszer ráadásul QR kódos matricák segítségével még a valóvilágban is működik.
Ha befényképezed a mobiloddal, rögtön adakozhatsz is. Forrás: blog.flattr.com
A lista végén személyes kedvencem, az alapjövedelem áll (nem minimálbér, mint anarki már említett cikkében), ami annyit tesz, hogy mindenki kapjon állampolgári jogon valamennyi fizetést. Ez nem badarság, hanem olyan komoly történettel rendelkezik, hogy 1968-ban az amerikai szenátus 1200 közgazdász — köztük James Tobin — javaslatára tárgyalta a bevezetését. Sőt, még állami kísérletek is voltak az ügyben, amikor több város egész lakossága kapott évekig alapjövedelmet. 87-ben majdnem Új-Zélandon lett alapjövedelem, de a próbálkozás Roger Douglas pénzügyminiszter székébe került. Ezek után nem mennék bele a gazdasági kivitelezés részleteibe, csak annyit írok, hogy az elemzők szerint egy csomó értelmetlen munkát csak azért végeznek az emberek, hogy megéljenek belőle, egy csomó társadalmilag hasznos munkát viszont azért nem csinálnak elegen, mert nem kifizetődő. Martin Luther King érvelése viszont kikezdhetetlen, amikor azt mondja, hogy a szegénység elleni küzdelem leghatásosabb módja, ha az alapjövedelem segítségével közvetlenül megszüntetjük. Ezen a fronton az autonomista Euromayday mozgalom és Napoleon Bonaparte is egy állásponton van: “Minden embernek születésénél fogva joga van hozzá, hogy a föld gyümölcseiből az önfenntartásához szükséges mértékben részesüljön.”
Egyik kedvenc Euromayday plakátom.
Öröm volt olvasni ezt:
“Szerencsére a nézeteltérések erősen generációs színezetűek, azért az idő nekünk dolgozik.”
Köszi, maxigas, ez jólesett.
Neked is hasonlókat kívánok, mihamarabb!
Ami azonban a lényeget illeti: a termelő feltételezhetően nem a benjamini értelemben vett alkotót jelenti.
A termeló mint szerző az elgondolás szerint létezik ( mert számára lehetőséget kell teremteni arra, hogy megjelenhessen ), s emiatt “a kultúrafinanszírozás egyre szabadabb és szabadabb verzióit” igényli.
Másfelől nem egzisztál, mert éppen a terjesztésének rendszere, módja, szisztémája miatt másokon keresztül tud csak érvényesülni:
“munkájukat egy olyan apparátus segíti, ami szintén nem az ő érdemeikre épül: egy festő munkáját például iskolák, galériák, múzeumok, művészboltok és ilyen blogok segítik…”
( Erős kétségeim támadtak ugyan, hogy ez a blogbejegyzés miben segíti a festőket, de a nagyotmondást örömét hagyjuk meg mindenkinek. )
Mint kihalás szélén álló öregnek enyhe gyomrot rázó röhögőgörcsöm támadt akkor, amikor a szerző azon sopánkodik, hogy az Apple és mások bérelt számait nem lehet továbbadni másoknak.
Kedves ifjú, Apple géppel felszerelt és Pozsonyba menet is netező maxigas, képzelje el, volt egy net előtti világ, amelyben apukája és anyukája ( szintén és feltételezhetően nemsokára a nemzedéki áldozatok sorát gyarapítók! ) az úgynevezett nagylemezeket vette és azokat őskori technikával átvette először orsós, majd kazettás magnóra.
Ezek a másolatok terjedtek el aztán. Akadálytalanul.
Azt is szíves figyelmébe ajánlanám, mint kőkorszaki szaki, hogy a hagyományos LP és a már DD-vel megbolondított kazettás rögzítés hanganyagában magasabb minőséget képvisel, mint az MP3 tömörítés.
De senki sem akadályozhatja meg a rosszabb minőség elterjedését. S a vacakabb ingyenessé tétele vajon milyen előnyökkel is járna?
Gyermekem, akinek Ipod-ja van, annak a kivánságának adott hangot, hogy a gépén levő számokat hangszórón keresztül szeretné hallgatni.
Kitűnő, több tízezer forintos darabok állnak rendelkezésre, s akár negyedmilliót is költhet az ember egy BW Zeppelinre vagy egy Bose dokkoló-erősítőre.
Miért? Ha az ingyenes letöltés után a feldolgozás – itt: az élvezhető és nem fülkárosító hallgatás iránti igény – már fizetős és nem is kicsit, akkor mi a jelentősége az ingyenességnek?
Mivel szerény, dinaszauruszi otthonomban Denon és NAD rendszerek állnak jermekeim rendelkezésére, ezért őket mertem volt először ajánlani, de nem: csak az új kütyü felel meg az igényeknek.
Tehát? Hol végződik az ingyenesség? Hol kezdődik a fizetés?
Nem véletlen ám, hogy a technikai eszközökre, beleértve az adathordozók vetik ki a járulékokat a jogkezelők: ezen lehet megfogni az ingyenesen letöltött anyagokat is.
Nem látok erre irányuló megoldási javaslatot. Ahogyan arra sem, hogy az egyre változó ( ez nem szükségszerűen jelent ám fejlődést, sőt ) technológia miatti eszköz-igény kielégítése erősíti-e vagy gyengíti ( utóbbi, a szegénység miatt ) az ingyenesen hozzáférhető alkotások elérésének esélyét.
Teszem fel mkv formátumban lehet letölteni egy adott európai filmet. Ezt a formátumot a hagyományos televíziók nem tudják lejátszani ( felbontási problémák vannak ).
Tessék venni az ingyenes műhöz új televíziót vagy új számítógépet? Igen.
Nézzen szét maga körül és lesse már meg: hány emberrel van olyan közvetlen kapcsolata, akinek akár mindennap át akar adni valamit: zenét, képet, újságcikket?
Ha megszámolta, akkor is úgy látja, hogy erős akadályokba ütközik?
Szép az is, hogy jogi akadékoskodásnak nevezi a szerzői jogot. A fentiekben már megpedzettem ennek az ellentmondásos leírását, de mégis megkérdezném: egy Thomas Mann, aki a digitális technológia előtti világban élt és írógéppel “alkotott” mindenképpen azonos kategóriába kerüljön egy PDF formátumban előállított iromány alkotójával? Pusztán azért, mert írónak számítanak?
Valahol mégis kibújik a szög a zsákból: a túlkinálatban úszkáló, de abból kiemelkedni vágyó alkotók saját értékesítési csatornáinak megteremtésére irányuló stratégiáinak leírásakor.
Add ingyen és ha megismernek, majd megvesznek. Ezt egyszerű marketingfogásnak nevezném, amelynek semmi köze sincsen a CC-hez, tisztességtelen odavenni.
Azzal pedig messze nem tudok egyetérteni – s öncáfolata ez a cikke elején nagy hévvel állítottnak, miszerint az alkotó más vállán állva hozza létre a művét – micsoda romantikus kép! – még itt tart vagy újra? -, hogy a termelőt a fogyasztó előfinanszírozza.
Ezt jelenleg az állam és az NGO-k csinálják, attól, hogy mások veszik át és végzik ugyanazt, maga szerint más lesz, méghozzá gyökeresen az élet? ( Ja, bocs, elfelejtettem: az új nemzedék ebben is rendet teremt, mint jó kaszás! )
Egyetlen dologban tudunk egyetérteni: vannak közösségi tulajdonú dolgok, amelyekhez a hozzáférést biztosítani kell. Elektronikusan és off-line is.
Számomra ilyen lenne az, hogy az EU-beli gyakorlatnak megfelelően a 18 év alattiak ingyenesen látogathassák a magyar múzeumokat.
Hogy mennyire nem megy pénz nélkül, azt maga maxigas is tanusíthatná, mint a Kibu csapatának tagja.
Mi a Kibu? “A Magyar Telekom innovációs laborja, a Kitchen Budapest”.
Ha az ingyenesség prófétái egy gigacég tenyeréből esznek, akkor hogyan állunk?
Talán a médiarendszer felépítésében igen aktív DT is nyerő lehet a CC terjesztében? Mert egyelőre a netért még fizetni kell valakinek.
Ellenérzéseimet éppen az ilyen kellemetlen kis háttér tények táplálják: a világmegváltókat a nagy cégek pénzelik, s ettől azok rögtön függetlennek érzik magukat.
Ha elvágják a köldökzsinórt, maxigas, akkor mi van?
“A Kitchen Budapestben készült projektek elsősorban használati prototípusok, technológiai demonstrációk, installációk, tehát nem kész piaci szolgáltatások. Az esetleg ezekre épülő termékek, szolgáltatások felhasználási joga a projektben résztvevők tulajdona, azonban pár kikötést figyelembe kell venni:
* A Magyar Telekomnak ezekre a termékekre, szolgáltatásokra elővásárlási joga van. Ha a MT nem kíván élni ezzel a jogával, ezek szabadon értékesíthetők.
* Amennyiben egy projekt gazdára talál és értékesítésre kerül a piacon, az összeg 25%-a a Kitchen Budapest kutatói közösségét illeti meg, amiből az itt folyó kutatási projekteknek segítünk. Ezzel a hozzájárulással is motiválni kívánjuk a közösségi munkát, a kutatók részvételét a csapatmunkában alakuló projektekben.
* Amennyiben egy projekt nem piaci jellegű sikereket ér el (kulturális díjazás, fesztiválsiker, kiállítás, nyilvános bemutatás minden formája), a szerző/k megjelölésénél minden esetben fel kell tüntetni a Kitchen Budapest nevét és webcímét, és mindenkit, aki segített a projektnek.”
Pufff!
A tranzit is multi pénzéből independens, maxigas is.
A nagy egymásra találás!
Hogyan tovább?
Kedves Maxigas!
Ajánlott olvasmány magának: Dino Buzzati: Hajtóvadászat öregekre.
( Még kopirájttal terhelt, pedig a szerző már az Ön / egészen nyíltan pofátlan / iniciatíváját megelőzve jobblétre szenderült. )
Ahogy egyre lejjebb és beljebb ment maxigas virgonc szellemeskedése, úgy “pöccentem be”.
Így aztán igyekeztem utánajárni maxigas egyéb szellemdús megnyilatkozásainak.
S lőn, megtaláltam egyet:
“maxigas: A Jobbik az extraparlamentaris ellenzek parlamentarizasara kifejlesztett, titkosszolgalatok es zsidotoke altal penzelt osszeeskuves. “
(hu.indymedia.org/node/16413)
Valószínűleg én vagyok egy savanyú jóska, de ebben semmi szellemeset nem találtam, s innen szólítom fel a T. Szerkesztőséget, hogy ezt az urat/hölgyet szíveskedjenek távoltartani a blogtól.
Egyben a lehető legkomolyabban jelzem, hogy további munkálkodása esetén az Erste Foundation-nek fogom jelezni az úriember elkötelezettségét.
Határok ugyanis még vannak,s remélem maxigas nyilatkozatát nem kell ahhoz elemeznem, hogy érthetővé váljék.
@iparterves: Mi a cikk címe, mert a megadott link alapján nem elérhető?
@timár.kati:
“Mi vagyunk a rá se szaró többség” – 2 indyszerk válaszai | indy
( a google a maxigas indymedia beírásra azonnal kiadja )
@iparterves: Köszi! Elolvastam. Humornak nehéz lenne felfogni, névértéken olvasva meg rémísztően színvonaltalan. Nem tudom, ki a cikk célközönsége, de úgy látszik, igény mindenre van… Az ominózus rész pedig vérfagyasztó.
@timár.kati:
Tudja itt mindenki, mennyire hiján vagyok a humornak.
Az értelemnek is.
Így aztán maxigas definíciója nálam csak egy ifjú szemétláda undorítóságanként jelent meg.
Örömömre szolgál, hogy a tranzit állandó szerzőjét üdvözölhetem benne, s a tranzit legendásan liberális szerkesztősége a legcsekélyebb késztetést sem érezte arra, hogy megszólaljon.
( SE-nek: csók! – A Troll! )
@iparterves: Én itt a szokásos helyemen, csendben, a fű — de nem az ibolya — alatt azért megjegyzem, hogy bánjon óvatosabban azzal az ironikus retorikával, mert ebben az esetben a maga mondandóját még a végén a relativizmus sötétségébe taszítnák az érintettek, valamint azok, akik nem tudnak magyarul. Ami azért nem áll összhangban a dolog súlyosságával.
@timár.kati:
Akkor egyszerűen, magyar emberként megfogalmazom:
maxigas idézett szövege az undorító, fertelmes politikai alvilág hányadék minőségű és formájú kiáramlása.
Tisztességes ember és társaság számára maxigas vállalhatatlan.
Ha a tranzit nem tisztességes, vállalja.
A következményeit is.
(SE-nek: Csóók! A Trooollll)
@iparterves: Ne értse félre semmiképp se — egy kis iróniáért én se megyek a szomszédba, de ez most tényleg durva helyzet. Remélem, most már az is érti, hogy miről van szó, aki eddig úgy csinált mintha nem…
@iparterves: Ez a kis (?) “bigyó” mi a képen?
@timár.kati:
Remélem, érti, akinek kell.
Aki nem akarja megérteni, az sohasem fogja
( A bejegyzést különösen ajánlom László Gergelynek, hogy ő is tudja, miről van szó, mielőtt bárkiről bármit mondana ).
A bigyó egy kutyalabda. Dizájntermék.
egy blogbejegyzés a kommentekkel együtt teljes és igazi!
@iparterves azt átgondolta ön, hogy amit leírt, az a “Szerencsére a nézeteltérések erősen generációs színezetűek, azért az idő nekünk dolgozik.” mondat állítását erősíti?
általánosban a nyelvtanórán azt tanították nekem, hogy a sikeres kommunikáció feltétele egy közös kód ismerete. az ön fogalmazása, amellett, hogy nem is tényszerű, csupa 20. századi fogalommal operál. ön szerint miért nem száll senki sem vitába magával? erős a gyanúm, hogy azért, mert egyáltalán nem is lenne értelme. ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egy tájékozott és jól védhető állásponttal rendelkező emberrel nem lenne érdemes vitatkozni e témában.
a legjobban az tetszett, hogy a TV nem játszik le MKV formátumú filmet. képzelje, az én rádióm pedig nem rögzít videót! egyébként, ha bármiyen hasonló jellegű problémája van, szívesen átkonvertálom önnek az MKV fájlt (a film valószínüleg engem is érdekelne) bármilyen másik formátumba és felrakom önnek a bittorentre (komolyan).
@iparterves: Nem akarásnak nyögés (lesz) a vége — akkor lesz nagy sírás-rívás és fogcsikorgatás, amikor már késő lesz és akkor se fog az érintetteknek leesni, hogy mindez miért történik.
A kutyalabda nekem is eszembe jutott, de a képen úgy néz ki a tárgy, mintha photoshoppal kivettek volna belőle egy csomó “tüskét” 🙂
@0k-: Engem a következő dolgok érdekelnének.
1/ Konkrétan melyek lennének iparterves ténybeli tévedései?
2/ Melyek azok a 20. századi fogalmak, amelyekkel operál és amelyek ma már nem szabad/lehet, stb. operálni?
3/ Konkrétan miért nem lehet egy olyan emberrel vitatkozni, aki ténybelileg téved és 20. századi fogalmakkal operál?
Vagy úgy is kérdezhetném — csak azzal lehet vitatkozni (de azzal vajon miről), aki ténybelileg nem téved (ezt ki ítéli meg?) és nem 20. századi fogalmakkal operál?
3+1/ Melyek lennének azok a fogalmak, amelyekkel ha iparterves operálna, akkor vitába szállnál/szállnátok/ vele?
@0k-:
Kedves OK!
Öregecskén már csak a XX. század maradt meg nekem, nem tudom én azt a sok újdonságot befogadni, amelyet a XXI. század első évtizede hozott a kultúrában.
Mert hozott, ugye?
maxigas mondatának értelmezhetőségét, annak egyféle módját – mert mások majd megadják a másféléjét emeltem ki. Maga szerint az öreges tempóm csak erősítette maxigas nagyszerű és számomra igéretes mondanivalóját.
Lelke rajta!
Talán nem veszi tolakodásnak, ha azt merem gondolni, maga is inkább maxigas korosztálya, s mint ilyen elgondolásai rárezdülnek maxigas-éra.
Ami a legfontosabb és teljes lemaradásomat mutató megjegyzését illeti: igen, a TV-m nem tudja lejátszani az MKV fájl. Méghozzá azért nem, mert a hozzáillesztett WD médialejátszó úgy érzékeli, hogy a felbontások nem kompatibilisak.
Erről ennyit, ezzel ezt a hihetetlenül jelentős tárgyi “tévedést” túl is tárgyaltuk.
De nézzük meg, még mit ír:
“általánosban a nyelvtanórán azt tanították nekem, hogy a sikeres kommunikáció feltétele egy közös kód ismerete”.
Nem lehetett ez a túl távoli múltban, s örömteli, hogy ennyire emlékszik rá. Nem vagyok egy számtantanár, de ha azt feltételezem, hogy már nagykorú. sőt akár egyetemet is végzett ember írja az engem megróvó sorokat, akkor arra kell következtetnem, hogy magát is XX. századi “maszlaggal” etették.
Nem kellene felülírnia már ezt valami jobban hangzó XXI. századival?
Atán ottan van az, hogy “közös kód”? Mire gondoltak az általános iskolában? Nem tudom. A kommunikációban ugyanis benne rejlik a félreértés, s az egyáltalán nem a sikertelenség jele. Ha magának a hívószó a +dögöljetek meg öregek minél hamarább”, akkor az én kommunikációm magával biztos nem lesz sikeres vagy hosszú életű ( nem is szánom annak ).
Azt írja: ne lenne értelme vitába szállni. Vajon miért? Egy olan tudatlan, elavault eszmerendszerekkel operáló egyént, amilyen magam lennék, egy tősgyökeres XXI. századi, nagy tudású személy egy pillanat alatt padlóra vihet ( lásd: MKV ).
Eddig azonban csak annyira futotta, hogy SE ( csóók! ) többször sikeresen trollozott ( remélem, roppant elégedett volt magával ), Mélyi ugyancsak ( de amikor tényekről volt szó, retirálni kényszerült – ennyit a tényszerű beszélgetésekről ).
Kedves véleménye szerint tájékozatlan és nem védhető állásponttal bíró lennék. Miből vonta le ezt a következtetését? Nem akarnám zavarni azzal, hogy van némi ismeretem a szerzői jogban, mert még félreértené.
Ezen, nagyon szerény ismereteim alapján merészeltem szerény véleményemet közzétenni.
maxigas állaáspontja szerint a kidögléssel megoldódnak a szeruői jogi kérdések és problémák, nekem viszont nem ez a véleményem.
A szerzői jogok ugyan eléggé új fejlemények a világunkban, de mert annyira XX. századiak – például az Ön által is nyilván kitűnően ismert védettségi határidő meghosszabbítás – nem biztos, hogy a magabiztos és csupa új-szép XXI. század meg fogja őket változtatni.
Az ingyenes vagy szabad felhasználást is ismeri a szerzői jog, de ezt maga is – még az általános iskolából, ahol erről kimerítő felvilágosítást hallott – tud.
A szerzői jogi kérdéseket azonban maxigas igencsak összekeveri – nyilván a bölcsödében hallottak alapján – a monopóliumok vagy oligopóliumok árképzésével.
Ahogyan azt a pólyások is tudják, egy szerzői jog által is védett alkotásban nem (feltétlenül ) a szerzői jog jogosultjának “kicsengetendő” tantiéme a legfontosabb árképző elem ( de a továbbiakat XXI. századi ismeretek hiányában nem elemezném, csak utalnék a marketing-költségekre, az extraprofitra – juj, ez meg XIX. századi, hová nem süllyedtünk? ).
Nagyjából itt lehet elkezdeni valamit. amit régen vitának neveztek.
Ha maga csak is sértegetni akar, mint páran már megtették, állok élébe: tegye.
De legyen tényszerű, különben maga lesz nevetségesen XX. századi.
@timár.kati:
Nem értek én az ollan naón modern dógokhó, mint a fotósop.
Néköm még Pajtás fényképezőgépöm van a sublótban, azza szokok fényt képezni.
A gyerökök, azok mán mindenfélle újdonatúj hívságokkal mérik le a fényt: van nékik Ipodjuk meg ollymposs gépük ( remélem e kűfődi neveket jóll írom, mert vénségemre nem tuttam mögtanúnni űket ).
Ótán mög aztat is gondúlom, hogy a mívészet mögítélése is mögváltozott a XXi. századba. Nem lehet itten mán mindenféle régi embörökkel hivalgani, mög hijjatkozzani rájuk.
Nöm is értöm, hogy mi a jónyavvajának köllött Göte Színtanát, ezt az elavvult vacakot tavaly ( a XXI. század első évtizedínek végin ) lefordíttatni és mögjelentetni.
Ki az a Gőte, nem?
Van az a Rembó, az ítta vóna, hogy – kimásótam a netrűl a gyerök segíjévő -, hogy aszongya:
“Modernnek kell lenni mindenestül!”
Ez annyira ósdi, XIX és XX. századi, hogy ma mán nem is érvínyes.
S nem tanították meg az áttalános isojában sem.
@timár.kati:
Nem értek én az ollan naón modern dógokhó, mint a fotósop.
Néköm még Pajtás fényképezőgépöm van a sublótban, azza szokok fényt képezni.
A gyerökök, azok mán mindenfélle újdonatúj hívságokkal mérik le a fényt: van nékik Ipodjuk meg ollymposs gépük ( remélem e kűfődi neveket jóll írom, mert vénségemre nem tuttam mögtanúnni űket ).
Ótán mög aztat is gondúlom, hogy a mívészet mögítélése is mögváltozott a XXi. századba. Nem lehet itten mán mindenféle régi embörökkel hivalgani, mög hijjatkozzani rájuk.
Nöm is értöm, hogy mi a jónyavvajának köllött Göte Színtanát, ezt az elavvult vacakot tavaly ( a XXI. század első évtizedínek végin ) lefordíttatni és mögjelentetni.
Ki az a Gőte, nem?
Van az a Rembó, az ítta vóna, hogy – kimásótam a netrűl a gyerök segíjévő -, hogy aszongya:
“Modernnek kell lenni mindenestül!”
Ez annyira ósdi, XIX és XX. századi, hogy ma mán nem is érvínyes.
S nem tanították meg az áttalános isojában sem.
Bocsánat a kettőzésért, a hely és a gép együttes hibája.
Még eszembe jutott egy annyira régi mondás, hogy azt már a bölcsiben sem tanítják:
A történelem az élet tanítómestere.
( OK utólagos engedelmével nem közlöm a latin eredetit, az nem tartozik a tudni érdemes dolgok közé a XXI. században ).
A csigalassúsággal kapcsoló agysejtjeim előbányásztak még valamit, egy filmjelenetet a Finding Forrester című alkotásból ( húrrá! ez már XXI.századi, ha 2000 ehhez a századhoz tartozik ).
Az író a tanítványát fekázza és az nem tudja, mit tegyen.
Forrester – amikor a srác visszavágna neki – valami olyat mond: hogy mit mondasz a fekázásra, az téged minősít.
Kedves OK, a vita elmaradása nem engem minősít, hanem magát és azokat, akik úgy gondolkoznak, mint maga.
That is all ( ahogy egy másik filmben, a tényleg XXI. századi The devil wears Prada-ban mondja a nagyasszony főszerkesztő asszony ).
@iparterves: húúú, ez szép volt!!! Vagy írjam inkább azt, hogy “fájintos vót”?
@timár.kati:
Háát, ha a ténsasszonynak úgy teccik!
@iparterves: Hitemre, jó uram, tetczik bizony!
Eszembe (?) jutott még valami a legfrisseb technika és az ósdi XX. századi limlomok kapcsolatáról.
Amikor a high-tech amerikai hadsereg üldözte a Bin-Laden-féle terroristákat, nem tudták a félelmetes elektronikus kütyükkel lehallgatni a telefonjaikat, mert azok nem marak/okostelefonok voltak, hanem a lehető leghagyományosabb vonalasak. Analógok.
Ami ehhez kapcsolódik, de már említettem: a hagyományos bakelitek, az LP-k újravirágzása már nálunk is tapasztalható. Nem elég, hogy a régiek is jobbak, mint a CD-k, az MP3-ról nem is beszélve, amely tömörítési forma kisebbé teszi, de jobbá nem a zenét, de olyan technikával készülnek a mostani albumok, amelyek abszolút audiofil hangzást nyújtanak.
Most mit csináljunk? A trendibbek évekkel ezelőtt kidobták a lemezjátszójukat.
legfrisseb=legfrissebb ( bocs )
Ok-nak még egy: a Radiohead nem kifejezetten XX. századi zenekar, s az új matériáját mp3 és wav tömörítéssel/tömörítetlenséggel, CD-n és – óh, atyám el ne hagyd fiad és lányod! – két vinyl magylemezen is kiadja.
( A lemez az Itunes-on letölthető, pénzért! )
Jesszus, ezek is visszasüllyedtek a múltba!
“Authors will become like Tamagotchi.” http://www.mcsweeneys.net/2011/3/24warner.html
@maxigas:
( A következőkben 12 év alatti olvasóink csak felnőtt olvasóval együtt olvashatják a szöveget 9
Ez a hozzászólásod az egészhez, gennyláda?
( Őszintén sajnálom, hogy kissé el kellett ragadtatnom magam. Elnézést kérek fiatalorú olvasóinktól. )