Súlygyarapítás

Dél-Szöul esti látképe fotó: Korea National Tourism Organization

Cheongdam-dong – ez a neve annak a gazdag kerületnek Szöul déli részén, amelynek egyik központja a több kilométer hosszú helyi Fashion Street, vagyis Rodeo Drive. „Helyi", vagyis a divatvilág koreaira fordítása jelenik meg itt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ide egyedi, csak ide készülő divatot terveznek a világ vezető dizájnerei, hanem hogy a Beverly Hills-i mintát helyi viszonyokra leképező sugárúton végestelen végig a sorakoznak az összes ismert vezető divat cég exkluzív tervezésű, ennek a helynek a kontexusába alkotott épületcsodái. Vannak persze kivételek: a Hermes például a Dosan Park nevű téren (azért egyáltalán nem messze innen) építette fel a 7200 négyzetméter alapterületű szöuli központját. 

 A Hermes a Dosan Parknál. fotó: nitrolicious.com

A Hermest nem a különállása miatt, hanem két másik okból érdemes most kiemelni: az egyik (a fontosabb), hogy itt is működtet helyi és külföldi kortárs művészetet bemutató galériát. A másik (a személyesebb), hogy a Hermes galéria vezetője is ott volt azon a megnyitón, amit a divatsugárútból nyíló egyik mellékutcában, a Galleryem nevű magángalériában tartottak múlt csütörtökön. A kiállításon egy fiatal indiai művész, Prajakta Potnis (28) festményeit és egy installációját mutatták be.

Prajakta Potnis: Membrane 2. Fotó: gallerysoulflower.com

A Bombayben élő, indiai festőnő kiállítása tökéletesen beleillik abba a folyamatba, ahogy Londonnal, New Yorkkal, illetve Nyugat-Európával párhuzamosan a világ művészeti, művészeti centrumainak egyikévé váló kínai, koreai, hongkongi térségben módszeresen fedezik fel az indiai művészetet.

Prajakta Potnis: Static Electricity. Fotó: gallerysoulflower.com

Szöulban, a központi helynek számító Seoul Arts Centerben tavaly már rendeztek komoly nagyszabású, kortárs indiai és koreai művészetet egymás mellett bemutató csoportos kiállítást. Az alig néhány hónapja létező, de a szcéna egyik vezető helyén, a Kukje Gallery-ben hírnevet és tapasztalatot szerzett fiatal kurátor és tulajdonos miatt máris jegyzett Galleryem pedig most, sok más galéria mellett, jó érzékkel, beszállt az India felfedezése projektbe. A megnyitó és a hely rangját jelzi, hogy a Hermes kurátora, a hétfői postomban már említett  Alternative Space Loop vezetője és kurátorai, művészek, sajtó és sok más notabilitás is eljött.

A kifelé figyelés, a nemzetközi folyamatokba való bekapcsolódás, úgy tűnik, Koreában természetszerűleg leképezi a világ egyéb folyamataiban való részvétel és súlyszerzés tudatosságát és módszereit. A kilencvenes évek óta a koreai állam minden lehetséges eszközzel, pénzzel, promócióval, programokkal, ösztöndíjakkal támogatja, hogy fiatal művészek és kurátorok a vezető londoni, New York-i és más iskolákban szerezzenek diplomát vagy posztgraduális fokozatot. Amellett, hogy így a művészeti szcéna szereplői közvetlenül kapcsolódnak be a nyugati központok diskurzusába, mire elvégzik az iskolákat, kialakul az a networkjük, amin keresztül benne is maradnak a vérkeringésben. Ez kulcsszerepet játszik abban, ahogy Szöul mára a kortárs művészet és a művészeti piac egyik központi helyévé válhat — vagy talán írhatom azt is, hogy válhatott.

Kozma Zsolt

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány