Fotó: KissPál
Ami leginkább feltűnt Stuttgart belvárosában, a számtalan tiltótábla, sorompó és utcabútornak álcázott gyalogosterelő között, az a köztéri graffitik majdnem teljes hiánya. Mintha valakik kiretusáltak volna a közterekről minden efféle beavatkozást. Való igaz, a belvárosban sűrűn látni járőröző rendőröket, ami megnehezíti ennek a fajta kreativitásnak a kibontakozását, ráadásul nehéz olyan, akár tenyérnyi helyet találni, amelynek képét legálább két térfigyelő kamera ne pásztázná sztereóban. Így a város zavarbaejtően pedáns rendjében mindössze három helyen találtam graffitit, ám ezek helye és üzenete a város múltjának és jelenének, társadalmának és kulturális hátterének sajátos rétegeiről árulkodott.
Az első dolog, amire felfigyeltem, egy vörös, sarló-kalapácsos szórólap volt, amely a Török Kommunista Pártot reklámozta a városi múzeummal szemközti csinos kukák egyikén, és nem sokkal később egy elegáns bevásárlóutcában – nem házfalon ugyan, csak ideiglenes kerítésen – megtaláltam a hozzá tartozó szűkszavú és bátortalan vonalvezetésű, ám lényegretörő graffitit is. A város közel húsz százalékát kitevő törökök valószínűleg nem véletlenül választják a városi kommunikációnak ezt a formáját, hiszen számarányukhoz és problémáikhoz képest elégtelen médiajelenlétükkel szemben tehetetlenek.
Fotó: KissPál
A következő graffitiélményben már viszonylag védett környezetben, a városi Kunstverein épületének oldalászárnyánál volt részem. Az itt látható “Stammheim” felirat egy börtön neve, és – mint kiderült – egy olyan emlékmű jellegű mű része, amelyet egy 1984-es itteni kiállítás kapcsán készített Olaf Metzel. A ma is vitatott státusú mű a radikális baloldali militáns RAF-nak (Rote Armee Fraktion) állít emléket, mely alakulat a háború utáni Németország politikai traumáinak eredményeként 1970-től kezdődően közel huszonöt éven keresztül hajtott végre radikális politikai tetteket, tüntetésektől kezdve, repülőgépeltérítéseken keresztül emberrablásokig, és politikai gyilkosságokig. Több elfogott tagjukat tartották fogva a fenti börtönben, néhányuk ott is halt meg. Tevékenységük tetőpontja 1977 ősze volt, mely időszak Német Őszként az egyik legsúlyosabb német belpolitikai válságként vált emlékezetessé, ekkor rabolták el, majd végezték ki többek között a német iparosok szövetségének súlyos náci múlttal bíró elnökét.
Stammheim © Olaf Metzel, 1984, (Fotó: Hans D. Christ)
„Ne feledd, itt Hitler volt hátországában vagyunk.” Ezt már Hans D. Christ mondta, mikor meglátogattam őt a Kunstvereinnél, amelynek jelenleg a társigazgatója Iris Dresslerrel együtt. Személye nem ismeretlen a magyar művészeti életben sem, ugyanis a 2006-ban szervezett On difference 2 című kiállításban egy magyar kurátor és néhány magyar művész is részt vett. Hans a Kunstvereinnál eltöltött másfél évi munkájuk konzervatív és esetenként ellenséges sajtófogadtatása kapcsán hozta szóba a néhai diktátort, miközben körbevitt a háromezer négyzetméteres kiállítóhely tereiben, eddigi kiállításaikról, és jövőbeli terveikről beszélve. A nemrég bezárt átfogó Stan Douglas retrospektívet, Noh Suntag koreai művész követi majd márciusban, akinek Szükségállapot című kiállítása valószínűleg szintén nem lesz majd a várost domináló Mercedes-tulajdonos középosztály, és az azt kiszolgáló konzervatív sajtó kedvenc kulturális eseménye.
Hanstól elbúcsuzva végigsétáltam a Friedrichstrassen, Stuttgart Váci utcáján, ahol meglepetésemre újabb graffitivel találkoztam. Ez viszont két, festőllványon elhelyezett tábláról, egy betörésbiztos üvegkirakat mögül célozta meg a közteret. A kint és bent bizarr harcának értelmezésében eligazított az első emeleti utcafronti üvegfal mögött elhelyezett logó, amelyen ez állt: Street Culture Stores.
Fotó: KissPál
A húzós árfekvésű trendi ruhákba bújtatott hip-hop-bábúkkal szembesülve megcsapott az abszurd humor szele, egyúttal eszembe jutott Naomi Klein egyik alapgondolata, mely szerint az úthengerként taroló brand-üzlet igazi célja már messzemenően nem a termék, de még nem is csak egy életforma termékesítése, hanem magának a kultúrának az alakításáért, birtoklásáért, és nem utolsó sorban árusításáért folytatott harc, kül- és beltérben egyaránt.
A kirakatot nézegetve, és korábbi graffitiélményeim számbavéve, őszintén szólva, nem tudnám megállapítani, hogy e harc kimenetele Stuttgartban eldőlt-e már vagy csak most kezdődik. Mindenesetre a Street Culture Stores-nak csak Németországban huszonöt üzlete van, és mint mondtam, valakik mintha retusáltak volna a városban.
Kedves Szabolcs! Kiegészítés, pontosítás. A TKP a legalitás határán mozgó szervezet, folyamatos nemzetbiztonsági megfigyelés alatt állnak, a plakáton-graffitin kívül sok más lehetőségük nincs a megszólalásra. A tagok száma egész Németországban alig lépi túl az ezret.
A RAF-tagok sok mindent csinált, de repülőgépet nem térítettek (csak miattuk, mások). Metzel műve egyébként megérne majd egy hosszabb szöveget is.
Kedves József, kösz a kiegészítést és a pontosítást is. Ez utóbbi jogos, az eltérítés valóban nem RAF-tagok akciója volt, viszont szorosan kapcsolódott a Német Ősz eseményeihez.
A Metzel-mű valóban megérne egy hosszabb szöveget. Nem jól emlékszem, hogy Te írtál róla (A RAF kapcsán)?
Még nem írtam, de fogok.