„Semmiképpen nem avantgárd“

Az ember hajlamos elfelejteni, hogy a művészet nem csak afféle vérszegény mozi, ami a galériák falain belül pereg, hanem valós tétje is lehet. Mondjuk megváltoztatja azt, ahogy a dolgokat látjuk, vagy éppenséggel társadalmi változásokat eszközöl. Ehhez pedig gyakran manifesztumot szerkeszt. A Kassák Múzeumban megrendezett Manifesztum! előadás-sorozat a kiáltvány sokarcú műfaját vizsgálja: megpróbálja kitapintani a 20. századi izmusok egyik ütőerét. A szervezőkkel, Dobó Gáborral és Szeredi Merse Pállal beszélgettünk.

Purkarthofer Benedek: Hogyan foglalnátok össze röviden, miről szól az általatok szervezett Manifesztum! — Izmusok, stratégiák, kapcsolatrendszerek előadás-sorozat?

Dobó Gábor: Mersével két éve dolgozunk együtt a Kassák Múzeumban. A sorozat egy nagyobb kutatási programba csatlakozik, amely a történeti avantgárddal foglalkozik. Ennek része a Manifesztum! előadássorozat. Ez már a második ilyen program, amit együtt szervezünk. Az elsőt egy évvel ezelőtt hirdettük meg: a történeti avantgárd folyóiratokkal foglalkozott. A Manifesztum! – Izmusok, stratégiák, kapcsolatrendszerek egyaránt kapcsolódik a Ma kiállításhoz (megtekinthető január 15-ig) és az idén száz éves Dada mozgalom évfordulójára szervezett nemzetközi konferenciához is. Mint ahogy mindig, úgy a konferencia, kiállítás és előadás-sorozat esetében igyekszünk interdiszciplináris megközelítést alkalmazni. Az a célunk, hogy irodalomtörténészek, művészettörténészek, társadalomtörténészek és képzőművészek beszéljenek ugyanarról a témáról, ami nem egyszerűen a történeti avantgárd, hanem a művészeti kiáltványok egész 20. századi pályája, vagy még kicsit több is, hiszen kortárs tendenciákról is szó esik. Az előadás-sorozat nyilvános, ugyanakkor egyetemi kurzusként is hallgatható. Szintén az interdiszciplinaritás keretében az ELTE-ről és a MOME-ról jönnek a diákok, hiszen ez olyan téma, amit nagyon sok felől lehet megközelíteni.

PB: Milyen szempontok szerint alakítottátok ki a sorozat programját?

DG: Az volt a célunk, hogy a sorozat ne kizárólag ismeretterjesztő jellegű legyen, vagyis ne próbálja enciklopédikus teljességgel tárgyalni a manifesztumok történetét — aminek persze szintén lenne értelme. Ehelyett igyekeztünk számunkra különösen érdekes előadásokat összeválogatni a futurizmustól egészen a kortárs művészetig. További szempont volt, hogy olyan kutatókat, szakmabelieket hívjunk meg, akik éppen folyamatban lévő, friss projektjeiket tudják prezentálni. Ez azért fontos, hogy az előadók részéről is aktuális érdeklődés álljon a háttérben, ami — jó értelemben — műhelyjelleget is kölcsönöz az előadásoknak. Ez a Kassák Múzeum programjával is egybevág, és mi Mersével is arra törekszünk, hogy ne zárjuk rövidre egy-egy téma tárgyalását a kutatásainkban, hanem bizonyos értelemben inkluzív módon közelítsünk a kérdéshez. Ehhez kapcsolódóan egy korábban az ELTE-n tartott kutatószemináriumunkból kinőtte magát egy kutatócsoport, ami kéthetente összejön a Kassák Múzeumban, és amelyen mindenki a saját témájával vesz részt. Tulajdonképpen viták ezek, amikből mi is rengeteget tanulunk, és mindeközben, azt hiszem, minden szereplőnek előnyös.

PB: A művészeti kiáltványokról a legtöbbeknek a történeti avantgárd mozgalmai jutnak eszébe. Hogyan lehet egy ilyen témájú sorozatot úgy alakítani, hogy mégis inkább a folyamatszerűségen, a lezáratlanságon legyen a hangsúly, tehát hogy a század második felének fejleményei is szóhoz jussanak?

Szeredi Merse Pál: A kurzus életrehívója az a felismerés — és ezt látszanak alátámasztani mind a forráskiadások, mind a feltáró munkák —, hogy a manifesztum mint műfaj, mint stratégia, mint művészi kifejezőeszköz semmit sem vesztett erejéből, mondjuk a szürrealizmus óta, és az egész 20. században hangsúlyos elem volt. Viszont, hogy hogyan és mire használták a művészek, hogy milyen jelentőséget tulajdonítanak neki, és hogy a különböző megjelenési formáinak mik a lehetséges magyarázatai, elemzési módszerei, az szintúgy nagyon sokféle az elmúlt bő száz évben. A történeti avantgárdhoz szorosan kapcsolódó manifesztumokat régóta lehet magyar fordításban olvasni, és sokan ismerik is ezeket, hivatkoznak rájuk, ugyanakkor a kurzusnak az is célja, hogy rámutasson a bennük rejlő újfajta értelmezési lehetőségekre. Nagyon sok olyan új aspektus és kutatás van, amiken keresztül egészen más fényben látszanak a művészet kanonizált kiáltványai. A század második feléből pedig olyan előadásokat kerestünk, kifejezetten olyan előadókat, akik új kutatásokat és témákat tudnak prezentálni. Példaként megemlíthetjük Kürti Emese december 1-jei előadását, aki a magyar akcionizmus szinte ismeretlen manifesztumairól fog előadni.

DG: Még röviden három további előadást említenék. Az első Kutasy Mercédesz előadása a dél-amerikai avantgárdról. Ez a téma azért különösen érdekes számunkra, mert többen érvelnek amellett, hogy strukturális hasonlóságok vannak Dél-Amerika és Közép-Kelet-Európa avantgárd mozgalmai között. Vagy Puskár Krisztián december 15-i előadása az olasz ólomévek kultúrájáról, továbbá Mélyi Józsefé, az 1960-as évek német művészeti manifesztumairól — nagyon fontos témák a 20. század második feléből.

PB: Miért lehetnek ma relevánsak a manifesztumok?

SZMP: A lényeg, hogy lássuk és megpróbáljuk elemezni azokat a stratégiákat, amikkel egyszer már kísérletet tettek. Az mindenképpen fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ezek a programok miből építkeztek, mi volt a céljuk, mit tudtak ebből megvalósítani, illetve hogy mi volt utópisztikus és mi reális elképzelés. Hogy a művészetvilág és a valóság kapcsolata hogyan alakult, hiszen az avantgárdnak az egyik legfontosabb gondolata éppen az volt, hogy a valóság és a művészet közötti határt és kapcsolatot boncolgatta.

PB: Említettétek, hogy a kurzus egy konferenciához is kapcsolódik. Mondanátok róla néhány szót?

DG: A zürichi Dada alakulásának századik évfordulójára szerveztünk a Dada technikák Közép-Kelet-Európában (1916-1930) című nemzetközi konferenciát az MTA Irodalomtudományi Intézetével együtt. A konferencia már csak abban az értelemben is sikeres volt, hogy a téma egyfajta piaci rést jelentett. Talán ennek is köszönhető, hogy erős programot tudtunk összehozni — pl. Günter Berghausszal, aki többek között az International Yearbook of Futurism Studies szerkesztője, Hubert van den Berggel, aki Lengyelországban és Csehországban is tanít, és a dadakutatás elismert szakembere, valamint Adrian Sudhalterrel, aki a New York-i Museum of Modern Artban megrendezett Dadaglobe kiállítás főkurátora volt, valamint számos más szereplővel, akik a régió egyetemein és kulturális kutatóintézeteiben dolgoznak. Ráadásul a dadánál magától értetődő szempont a kelet- és kelet-közép-európai perspektíva, hiszen, mint tudjuk, jelentős részt éppen ebből a régióból származó művészek formálták a mozgalmat — pontosabban a mozgalmakat. Ez a mozgalom sokszorosan emigrációs és vándorló a szó szoros értelmében — tényleges határátlépésekről beszélünk tehát, és ez a látszólag banális tény nagyban befolyásolta azt a szemléletmódot, amit a dada képviselt. A konferencián több revelatív — és gyakran egyszersmind provokatív — előadás hangzott el, például Tristan Tzarával kapcsolatban, identitáspolitikai kérdéseket is érintve.

PB: Hogyan tovább? Lehet erre a struktúrára építeni valamit a jövőben?

DG: Azt hiszem, igen. Az oktatás és a kutatás találkozása mindenképp jó. A hallgatók nem kerülnek hierarchikus beszédhelyzetbe, ahol az okosok beszélnek, ők pedig csendben figyelnek, hanem egy dialógusban vesznek részt. Ez különösen igaz a kutatócsoportunkra, amely egyébként még csak most intézményesül, tehát egyelőre félig-meddig informálisan működik. A kutatócsoport nyilvánosságot tud biztosítani egy csomó olyan kutatásnak, amit fiatalok végeznek a témában.

PB: Jól látom, hogy az egész sorozat gesztusértékkel is bír? Tehát, hogy egy alternatíváját mutatja fel annak, hogyan találkozhat össze egy nagyobb nyilvánosság, egy szakmai-kutatói közeg és azok a fiatalok, akik a későbbiekben ilyesmivel akarnak foglalkozni.

SZMP: Abszolút! Mindez főként Sasvári Editnek köszönhető, a Kassák Múzeum vezetőjének, aki helyet ad ennek a projektnek. Ő volt az, aki Gábort és engem támogatott abban, hogy folytassuk és szélesítsük azt a kutatási projektet, amit még 2014-ben elkezdtünk. A Kassák Múzeum pedig kifejezetten jó terep arra, hogy egy ilyen, kísérletezőbb irányba elvigyük a múzeumi kutatást és prezentációt, sőt, a múzeum élővé tételét is egy más irányból közelítsük meg. Nyitottságra törekszünk, nemcsak az előadások összeválogatásánál, hanem az avantgárd-kutatócsoportban is. Nagyjából ezt jelenti az interdiszciplinaritás is, amiről beszéltünk.

DG: Annyival kapcsolódnék a nyitottsághoz, hogy még az együttműködést hangsúlyoznám mindezzel kapcsolatban. Tény, hogy a kutatócsoport elsősorban a fiatal kutatók felé nyit, de együttműködésekre is épül. Olyan értelemben semmiképpen nem „avantgárd” a mi kezdeményezésünk, hogy megszakítanánk minden eddig történt dologgal a kapcsolatot, és a nulláról akarnánk újrakezdeni.