Ruha teszi a művet?

A bécsi Mumok is követi a legtöbb, a látogatószámra valamit is adó múzeum példáját, és a nyárra egy garantáltan látogatóbarát kiállítást szervezett. Olyat, ami vélhetőleg kibővíti a szokásos látogatói kört, és szélesebb közönségréteget is megszólít. Hiszen a divat minden kétséget kizáróan többeket érdekel, mint a kortárs képzőművészet, tisztában lenni a legújabb trendekkel szinte kötelező, erre szolgálnak az olyan kultikus oldalak, mint a the sartorialist, vagy Yvan Rodic blogjai. Ezeknél a „felnőtt” blogoknál már szinte népszerűbbek a sokszor tinik szerkesztette oldalak, a nekem  kicsit már fárasztó http://www.thestylerookie.com/, vagy a kifejezetten jól megcsinált  http://www.stylebubble.co.uk/, ahonnan egy ugrással elérhetünk számtalan hasonló oldalt, pl. az egyik kedvencemet, a dél-afrikai Miss Mosst.

01_Mai_Thu Perret_Flow My Perret_2011.jpg

Mai-Thu Perret: Flow My Tears I, 2011 
Courtesy Galerie Francesca Pia, Zürich | © Mai-Thu Perret

De ez most nem egy divatblogokról, hanem a Mumok Reflecting Fashion – Kunst und Mode seit der Moderne című kiállításáról szóló jegyzet, bár ha már témánál vagyunk, megjegyezném, hogy a budapesti street fashion blognak még van hová fejlődnie, a betonpanda kimúltát pedig nagyon sajnálom.

12_Die Damen_1990.jpg

DIE DAMEN (Ona B., Evelyne Egerer, Birgit Jürgenssen, Ingeborg Strobl) 
Foto: Wolfgang Woessner | © DIE DAMEN

A bécsi Ludwig kiállításán nem feltétlenül érnek el a mába a szálak, a kortársságot a divattervező-képzőművészek közül talán Hussein Chalayan Afterwords című, 2000-ben készült performansza képviseli. A hangsúly sokkal inkább a történeti áttekintésen van, divat és képzőművészet metszéspontjainak bemutatásán, melynek során kétségkívül a huszadik század első fele, a szecesszió, a az avantgárd, majd az ötvenes-hatvanas évek Amerikája kerül középpontba. A tárlat tulajdonképpen kronologikusan épül fel, Ljubov Popova a húszas években készült konstruktivista öltözékterveivel indít, és a szintén orosz női kollektíva, a Factory of Found Clothes 2003-as turkáló-projektjével zárul.

klimt_floegeII.jpg

Gustav Klimt és Emilie Flöge kaftánban, 1908 körül

Ami divat és képzőművészet összefonódásának történetét illeti, a századforduló kétségkívül hálás téma. A részben a 19. századi, nem túl sok követőt számláló „Lebensreform”-mozgalomból is táplálkozó szecesszió a művészet és élet egyesítésének eszméjét kívánta megvalósítani, ennek jegyében pedig az élet minden területén: az öltözködésben, a lakás- és tárgykultúrában, az alkalmazott művészetekben, de magában az életstílusban és a Lebensgefühlben is érvényesíteni kívánta a művészetre vonatkozó elképzeléseket. Organikus, áramló formák, harmónia, a természetességre való törekvés mindenütt. Különösen érvényre jutott ez a divatban: a test szabad mozgását és lélegzését lehetővé tevő kaftánszerű, uniszex tunikák egyaránt népszerűek voltak a férfiak és nők körében, viseletük nem pusztán „divat”, hanem a hovatartozás kifejeződése is volt egyben. (KÉP Klimt_Flöge) Nem volt ez másként az orosz avantgárd esetében sem: képviselői az öltözéket nem pusztán az önkifejezés, de a mozgalom eszméivel való azonosulás eszközének tekintették, ezért nem riadtak vissza az anti-divattal való azonosulástól sem. Életnek és művészetnek ez a szoros összefonódása, mely a divatban adekvát módon kifejezésre jutott, talán csak az avantgárd mozgalmak jellemzője, erről tanúskodott a legendás, 1938-as Exposition Internationale du Surrealisme is, melynek főszereplői a szürrealisták protagonistái, Max Ernst, Dalí, Miró, stb. által „felöltöztetett” (vagy épp levetkőztetett) próbababák voltak. Itt mutatták be először Dalí híres homártelefonját, ami később a homár-estélyi (Woman’s Dinner Dress, 1937) megalkotására ihlette a kor egyik híres (de inkább hírhedt) divattervezőjét, Elsa Schiaparellit. A kiállításon is látható darabot ma is fel lehetne vonultatni bármelyik világhírű kifutón.

13_Schiaparelli_Dali_Woman's Dinner Dress_1937.jpg

Elsa Schiaparelli & Salvador Dalí: Woman’s Dinner Dress, 1937
Courtesy Philadelphia Museum of Art, Schenkung von Mme Elsa Schiaparelli, 1969 / gift of Mme Elsa
Schiaparelli, 1969 | © Philadelphia Museum of Art / VBK Wien, 2012

A Bauhaus tulajdonképpen érintőlegesen jelenik meg a kiállításon, gondolok itt a nagy számú Sonia Delaunay  munkára, nemcsak divattervekre, de anyag- és szőnyegmintákra. Azt gondolom, hogy a Bauhaus kapcsán meg kellett volna emlékezni Gunta Stölzlről, hiszen a húszas években Stölzl és a többi Bauhaus-mester, Klee, Itten, stb. egymásrahatása szinte példa nélküli, nem beszélve arról, hogy ez utóbbinak pl. Schlemmerrel együtt határozott elképzelései voltak a divat tekintetében is.

15_Sonia Delaunay und Sophie Taeuber-Arp_1929.jpg

Sonia Delaunay and Sophie Taeuber-Arp in beach fashion by Sonia Delaunay, 1929
© L & M SERVICES B.V. The Hague 20120501 for the works by Sonia Delaunay 

A következő tematikus csomópont a hatvanas évek, főként a pop art, de a fluxus és neodada mozgalmak is. Andy Warhol itt természetesen megkerülhetetlen, hiszen ars poeticája – nem, most nem az öt perces világhírre gondolok, hanem a felszín és az én azonosságára – szinte megtestesülni látszik a divatban. Ezért is érezte magát annyira elemében a bemutatók, divatshow-k világában, melyeknek egy idő után elengedhetetlen „tartozéka” lett. Kicsit zavarba jöttem azonban Yayoi Kusama darabjai láttán. Ezekből a nemrég bezárt életmű-kiállítás a Tate Modernben számos darabot vonultatott fel. Azt gondolom, Kusama egyáltalán nem foglalkozott a divattal – abban az értelemben, ahogy a kiállítás a divatra tekint – a később megdolgozott (kiegészített, kiöntött, bearanyozott, stb.) ruhák alapanyagként szolgáltak számára, a lényeg, hogy női ruha formájuk volt. Nem a divat a hívószó, hanem a nő, és még inkább a női művész, aki ebben (a megdolgozott női ruhában) adekvát kifejezési formára talál. Cindy Sherman-nél más a helyzet, őt valóban az öltözékkel (a csillogó estélyivel, a praktikus házi(asszonyi) viselettel, stb.) óhatatlanul azonosított szerep és ennek kritikája foglalkoztatta, amivel adott esetben anti-divatot teremtett.

03_Sherman_Untitled 217_1984_1990.jpg

Cindy Sherman: Untitled #217, 1984/1990
Courtesy Essl Museum, Klosterneuburg / Wien
Foto: Photoatelier Laut, Wien | © Cindy Sherman

A kritikai vonalat képviselik a kiállításon többek között Valie EXPORT, Milica Tomic, talán még Sylvie Fleury is, ám itt megint nem vagyok biztos benne, hogy a kurátorok részéről bizonyos értelemben nem fogalomtévesztésről, illetve a „divat” szó jelentéstartományának sajátos, adott esetben önkényes kibővítéséről van-e szó. Tomic munkája esetében mindenképpen, aki a ruhákat az emlékezés generátorainak tekinti (XY ungelöst, Re-Enactment, 1997), és performanszában a ruhák segítségével emlékezik és emlékeztet egy 1989-es albán demonstráció áldozataira.

18_Ausstellungsansicht RF.jpg

Exhibition view | Foto: Lisa Rastl
© mumok/VBK Wien, 2012/Christo/ Cosima von Bonin

A kiállítás egészében véve erős válogatáson alapul, a kötelező kűröket ugyanúgy felvonultatja, mint a kevésbé ismert, de a határátlépés szempontjából fontos példákat. Fájdalmasan hiányoltam azonban a kortárs divat a téma szempontjából releváns képviselőit – nem vagyok szakértő, ezért csak néhány példa: (Normadic Wonderland, Berber Soepboer, Basso&Brooke) – hogy az ékszerekről, kiegészítőkről (ez már csak a rádás: Idiots, Kelly McCallum) ne is beszéljünk. De lehet, sőt biztos, hogy ezeknek egy külön kiállítást kellene rendezni, így viszont a divat hívószó túlságosan sokat ígért, és bizonyos szempontból keveset adott.

Reflecting Fashion – Kunst und Mode seit der Moderne, Mumok, Wien, 2012 06.15.-2012 09. 23.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány